Féld Jehovát, és tartsd meg a parancsait!

„Az Istent féljed, és az ő parancsolatit megtartsad; mert ez az embernek fődolga!” (PRÉDIKÁTOR 12:15).

1—2. a) Hogyan védhet meg minket a félelem fizikai értelemben véve? b) Miért próbálnak a bölcs szülők egészséges félelmet plántálni a gyermekeik elméjébe?

„A BÁTORSÁGGAL veszélybe sodorjuk az életünket, a félelemmel megóvjuk” — jegyezte meg Leonardo da Vinci. Míg a merészség vagy vakmerő bátorság elvakítja az embert, hogy ne lássa a veszélyt, addig a félelem arra emlékezteti, hogy óvatos legyen. A legtöbbünk például ösztönösen hátrálni kezd, ha közel kerül egy szikla széléhez, és látja, milyen mélyre zuhanhatna. Ugyanígy az egészséges félelem nem csupán az Istennel való jó kapcsolat kialakításában segít, ahogy azt az előző cikkben tanultuk, hanem abban is, hogy megvédjük magunkat a bajtól.

² Sok mai veszélytől azonban meg kell tanulnunk félni. Mivel a kisgyermekek nem tudják, hogy milyen veszélyes az áram vagy a városi forgalom, könnyen súlyos baleset érheti őket. * A bölcs szülők megpróbálnak gyermekeik elméjébe egészséges félelmet plántálni, újra meg újra figyelmeztetve őket a veszélyekre. A szülők tudják, hogy ez a félelem megmentheti a gyermekeik életét.

3. Miért és hogyan figyelmeztet minket Jehova a szellemi veszélyekre?

³ Jehova ugyanígy törődik a jólétünkkel. Szerető Atyaként a Szaván és a szervezetén keresztül hasznosra tanít minket (Ézsaiás 48:17). Tanítási programja magában foglalja, hogy „ismételten” figyelmeztet minket a szellemi csapdákra, hogy így egészséges félelmet fejleszthessünk ki magunkban ezekkel a veszélyekkel szemben (2Krónika 36:15, Katolikus fordítás; 2Péter 3:1). A történelem folyamán sok szellemi katasztrófa és szenvedés elkerülhető lett volna, ha az emberek ’olyan szívet fejlesztenek ki, hogy féljék Istent, és megtartsák a parancsolatait’ (5Mózes 5:29, NW). Hogyan fejleszthetünk ki istenfélő szívet, és hogyan kerülhetjük el a szellemi veszélyeket ezekben a „válságos időkben”, ’melyekkel nehéz megküzdeni’? (2Timóteus 3:1).

Tartsd magad távol a rossztól!

4. a) Miféle gyűlöletet kell a keresztényeknek táplálniuk magukban? b) Hogyan érez Jehova a bűnös viselkedéssel kapcsolatban? (Lásd a lábjegyzetet.)

⁴ A Biblia elmagyarázza, hogy „az Úrnak félelme a gonosznak gyűlölése” (Példabeszédek 8:13). Egy bibliai lexikon kifejti, hogy ez a gyűlölet „olyan érzés, melyet nem tetsző, utált, megvetett személyekkel és dolgokkal szemben érzünk. Nem szeretnénk, ha az ilyen személyekhez vagy dolgokhoz bármi közünk lenne.” Az istenfélelem tehát belső idegenkedés vagy undor minden olyasmivel szemben, ami helytelen  Jehova szemében (Zsoltárok 97:10). * Az istenfélelmünk arra indít minket, hogy elforduljunk a rossztól, éppen úgy, ahogy hátrébb lépnénk a szikla szélétől ösztönös félelmünk figyelmeztető hangjára. „Az ÚRnak félelme távol tart a rossztól” — írja a Biblia (Példabeszédek 16:6, Újfordítású revideált Biblia).

5. a) Hogyan erősíthetjük istenfélelmünket és a rosszal szembeni gyűlöletünket? b) Mit tanít nekünk e tekintetben Izrael nemzetének a történelme?

⁵ Megerősíthetjük ezt az egészséges félelmet és a rosszal szembeni gyűlöletet, ha arra gondolunk, hogy óhatatlanul is milyen káros következményekkel jár a bűn. A Biblia kijelenti, hogy amit vetünk, azt fogjuk learatni is, akár a hústestre nézve vetünk, akár a szellemre nézve (Galácia 6:7, 8). Jehova ezért szemléletesen ecsetelte, hogy milyen elkerülhetetlen következményekkel jár az, ha az emberek figyelmen kívül hagyják a parancsait, és elhagyják az igaz imádatot. Isteni oltalom nélkül Izrael kicsiny, védtelen nemzete ki lett volna szolgáltatva kegyetlen, hatalmas szomszédai kénye-kedvének (5Mózes 28:15, 45–48). Izrael engedetlenségének tragikus következménye részletesen le van jegyezve a Bibliában a „figyelmeztetésünkre”, hogy tanuljunk belőle, és istenfélőkké váljunk (1Korintus 10:11).

6. Milyen bibliai példákat vizsgálhatunk meg, melyek istenfélelemre tanítanak minket? (Lásd a lábjegyzetet.)

⁶ A Biblia nem csupán arról számol be, hogy mi történt Izrael népével mint egésszel, hanem olyan személyek történetét is elénk tárja, akik féltékenyek, erkölcstelenek, kapzsik vagy büszkék voltak. * Ezeknek a személyeknek némelyike éveken át szolgálta Jehovát, de élete egy döntő pillanatában istenfélelme nem volt elég erős, és emiatt le kellett aratnia a keserű következményeket. Ha ilyen bibliai példákon elmélkedünk, megerősödhet az elhatározásunk, hogy nem követjük el ugyanazokat a hibákat. Mennyire szomorú lenne, ha egy személyes tragédiának kellene történnie ahhoz, hogy megszívleljük Isten tanácsát! Nem egészen igaz az, hogy a tapasztalatból lehet a legtöbbet tanulni — még ha sokan úgy gondolják is —, főleg nem az önző vágyak kielégítésében szerzett tapasztalatból (Zsoltárok 19:8).

7. Kit hív meg Jehova a jelképes sátrába?

⁷ További fontos érv az istenfélelem kifejlesztése mellett, hogy szeretnénk megőrizni Istennel ápolt kapcsolatunkat. Félünk attól, nehogy  Jehova nemtetszését vonjuk magunkra, mivel becsben tartjuk a barátságát. Kit tekint Isten a barátjának, és kit hív meg jelképes sátrába? Csak azt, „aki feddhetetlenül él, törekszik az igazságra” (Zsoltárok 15:1, 2, Úf.). Ha értékeljük a Teremtőnkkel ápolt kiváltságos kapcsolatunkat, ügyelni fogunk rá, hogy feddhetetlenül éljünk.

8. Miből derül ki, hogy Malakiás idejében néhány izraelita magától értetődőnek vette Isten barátságát?

⁸ Sajnos Malakiás idejében néhány izraelita magától értetődőnek vette Isten barátságát, és ahelyett, hogy félte és tisztelte volna Jehovát, sánta, beteg állatokat áldozott fel az oltárán. Az istenfélelem hiánya mutatkozott meg abban is, ahogyan a házasságról vélekedtek. Némely férfi, hogy fiatalabb nőket vehessen feleségül, csekélységek miatt elvált ifjúsága feleségétől. Malakiás megmondta nekik, hogy Jehova gyűlöli „a válást”, és hogy ez a hűtlen szellem elidegenítette őket Istenüktől. Hogyan is tekinthetett volna Isten kedvezően az áldozataikra, amikor az oltára jelképesen szólva könnyel volt elárasztva, az elhagyott feleségek keserű könnyeivel? Az irányadó mértékeinek ez a felháborító semmibevétele arra indította Jehovát, hogy ezt kérdezze: „hol az én félelmem?” (Malakiás 1:6–8; 2:13–16, Kat.).

9—10. Hogyan mutathatjuk ki, hogy értékeljük Jehova barátságát?

⁹ Jehova ma is látja sok ártatlan házastárs és gyermek szívfájdalmát, akiket magukra hagyott önző és erkölcstelen férjük vagy apjuk, illetve feleségük vagy anyjuk. Ez a helyzet bizonyára elszomorítja őt. Isten barátai Isten szemszögéből nézik a dolgokat, és keményen munkálkodnak azon, hogy megerősítsék a házasságukat. Az ilyen személyek nem kicsinyelik le a házassági kötelék fontosságát, ahogy azt a világban teszik, és ’menekülnek a paráznaságtól’ (1Korintus 6:18).

¹⁰ Jehova helyeslését élvezzük majd, ha a házasságunkban és az életünk egyéb területein gyűlöljük mindazt, ami rossz Jehova szemében, és mélységesen értékeljük Istenünk barátságát. Péter apostol határozottan kijelentette: „Bizonyosan látom, hogy nem részrehajló az Isten, hanem minden nemzetben elfogadható előtte, aki féli őt, és igazságosságot cselekszik” (Cselekedetek 10:34, 35). Számtalan bibliai példa világít rá, hogy az istenfélelem miként indított arra személyeket, hogy próbateljes körülmények között helyesen cselekedjenek.

Három istenfélő férfi

11. Milyen körülmények között hangzott el Ábrahámról az, hogy „istenfélő”?

¹¹ A Biblia beszámol egy férfiról, akit maga Jehova nevezett a barátjának. Ez a férfi Ábrahám patriarcha volt (Ézsaiás 41:8). Ábrahám istenfélelme próba alá került, amikor Isten megkérte őt, hogy áldozza fel egyetlen fiát, Izsákot, noha Isten korábban azt ígérte, hogy Izsákon keresztül teszi Ábrahám utódait nagy nemzetté (1Mózes 12:2, 3; 17:19). Vajon „Jehova barátja” kiállja majd ezt a fájdalmas próbát? (Jakab 2:23). Abban a pillanatban, amikor Ábrahám felemelte a kését, hogy megölje Izsákot, Jehova angyala ezt mondta: „Ne nyujtsd ki a te kezedet a gyermekre, és ne bántsd őt: mert most már tudom, hogy istenfélő vagy, és nem kedvezél a te fiadnak, a te egyetlenegyednek én érettem” (1Mózes 22:10–12).

12. Mi indította Ábrahámot arra, hogy istenfélő legyen, és hogyan mutathatunk hozzá hasonló szellemet?

¹² Bár Ábrahám már korábban is kimutatta, hogy féli Jehovát, ekkor rendkívüli módon nyilvánította ki istenfélelmét. Azzal, hogy kész volt feláldozni Izsákot, nem csupán tiszteletteljes engedelmességről tett tanúbizonyságot, hanem az abba vetett teljes bizalmáról is, hogy égi Atyja teljesíti majd az ígéretét, és ha szükséges, még Izsákot is feltámasztja ehhez. Pál szavai szerint Ábrahám „teljesen meg volt róla győződve, hogy amit [Isten] megígért, meg is tudja tenni” (Róma 4:16–21). Vajon mi is fel vagyunk készülve rá, hogy Isten akaratát tegyük, még ha emiatt nagyobb áldozatokat kell is hoznunk? Teljesen meg vagyunk-e győződve róla, hogy az ilyen engedelmesség hosszú távon áldásokkal jár, tudva, hogy Jehova „megjutalmazója lesz azoknak,  akik komoly igyekezettel keresik őt”? (Héberek 11:6). Ez nevezhető igazi istenfélelemnek (Zsoltárok 115:11).

13. Miért jelenthette ki József joggal magáról, hogy ’féli az Istent’?

¹³ Vizsgáljuk meg egy további személy, József esetében a tettekben megnyilvánuló istenfélelmet. József Pótifár házában volt rabszolga. Nap mint nap nyomás nehezedett rá, hogy házasságtörést kövessen el. Nyilvánvalóan nem volt rá mód, hogy elkerülje ura feleségét, aki minduntalan erkölcstelen ajánlatokat tett neki. Végül, amikor az asszony „megragadá őt”, József „elfuta és kiméne”. Mi késztette arra, hogy azonnal elforduljon a rossztól? A legfontosabb bizonyára az istenfélelme volt — az a vágya, hogy ne ’kövesse el ezt a nagy gonoszságot, és ne vétkezzen az Isten ellen’ (1Mózes 39:7–12). József joggal jelenthette ki magáról, hogy ’féli az Istent’ (1Mózes 42:18).

14. Miért mondhatjuk, hogy József irgalma valódi istenfélelemről tanúskodott?

¹⁴ Évekkel később József szemtől szembe találkozott bátyjaival, akik szívtelenül eladták őt rabszolgának. Semmiből sem állt volna, hogy bosszút álljon az őt ért sérelmekért, kihasználva azt, hogy testvéreinek kétségbeejtően nagy szükségük van élelemre. Ám nem vall istenfélelemre, ha valaki zsarnoki módon bánik másokkal (3Mózes 25:43). Ezért amikor József elegendő bizonyítékát látta annak, hogy bátyjainak megváltozott a szívük, irgalmasan megbocsátott nekik. Józsefhez hasonlóan minket is arra indít az istenfélelmünk, hogy a rosszat jóval győzzük le, és ellenálljunk a kísértésnek (1Mózes 45:1–11; Zsoltárok 130:3, 4; Róma 12:17–21).

15. Miért vidámította meg Jób viselkedése Jehova szívét?

¹⁵ Jób is olyan személy volt, aki kimagasló módon bizonyította istenfélelmét. Jehova ezt mondta az Ördögnek: „Észrevetted-é az én szolgámat, Jóbot? Bizony nincs hozzá hasonló a földön: feddhetetlen, igaz, istenfélő, és bűngyűlölő” (Jób 1:8). Jób feddhetetlen viselkedése éveken át megvidámította égi Atyjának a szívét. Jób azért félte Istent, mert tudta, hogy helyes így tennie, és ez a legjobb életút. „Ímé az Úrnak félelme: az a bölcseség — kiáltott fel Jób —, és az értelem: a gonosztól való eltávozás” (Jób 28:28). Mivel Jób nős ember volt, nem fordított helytelen figyelmet fiatal nőkre, és nem táplált házasságtörő gondolatokat a szívében. Bár vagyonos ember volt, nem a gazdagságban bízott, és a bálványimádás minden formájától őrizkedett (Jób 31:1, 9–11, 24–28).

16. a) Milyen módokon mutatott Jób szerető-kedvességet? b) Hogyan mutatta ki Jób, hogy kész megbocsátani?

¹⁶ Az istenfélelem viszont azt is jelenti, hogy azt tesszük, ami jó, és elfordulunk attól, ami rossz. Jób például kedvesen érdeklődött a vakok, sánták és szűkölködők iránt (3Mózes 19:14; Jób 29:15, 16). Jób megértette, hogy „aki visszatartja felebarátjától a szerető-kedvességet, az a Mindenható félelmét is elhagyja” (Jób 6:14, NW). A szerető-kedvesség visszatartása magában foglalhatja azt is, hogy valaki nem bocsát meg, vagy neheztelést táplál magában. Isten utasításának engedelmeskedve Jób imádkozott három társáért, akik oly sok bánatot okoztak neki (Jób 42:7–10). Vajon mi is mutathatnánk hasonló megbocsátó szellemet egy olyan hívőtársunk iránt, aki megbántott minket? A neheztelés érzésének a leküzdésében nagy segítség lehet, ha őszinte imát mondunk azért a személyért, aki megsértett minket. Azok az áldások, melyeket Jób kapott istenfélelméért, ízelítőt adnak Jehova ’bőséges jóságából,  melyet fenntart az őt félőknek’ (Zsoltárok 31:20; Jakab 5:11).

Istenfélelem és az emberektől való félelem

17. Mire késztethet minket az emberektől való félelem, és miért árulkodik szűklátókörűségről az effajta félelem?

¹⁷ Míg az istenfélelem jóra ösztönző erő lehet, az emberektől való félelem alááshatja a hitünket. Ezért mondta a következőket Jézus, amikor buzdította az apostolait, hogy a jó hír buzgó prédikálói legyenek: „ne ijedjetek meg azoktól, akik megölik a testet, de a lelket nem tudják megölni; hanem inkább azt féljétek, aki a lelket is, a testet is el tudja pusztítani a gyehennában” (Máté 10:28). Jézus magyarázata szerint az emberektől való félelem szűklátókörűségről árulkodik, hiszen az emberek nem tudják elvenni tőlünk azt a reménységünket, hogy élhetünk a jövőben. Továbbá azért féljük Istent, mert felismerjük csodálatos hatalmát, melyhez képest az összes nemzet ereje eltörpül (Ézsaiás 40:15). Ábrahámhoz hasonlóan nekünk is teljes bizalmunk van abban, hogy Jehovának hatalmában áll feltámasztani hűséges szolgáit (Jelenések 2:10). Ezért mondjuk bizalommal: „Ha az Isten mellettünk van, ki lesz ellenünk?” (Róma 8:31).

18. Hogyan jutalmazza meg Jehova az őt félőket?

¹⁸ Legyen az ellenséges személy akár egy családtagunk, akár egy kötekedő iskolatársunk, azt fogjuk tapasztalni, hogy „az Úrnak félelmében erős a bizodalom” (Példabeszédek 14:26). Istenhez imádkozhatunk erőért, tudva azt, hogy meghallgat minket (Zsoltárok 145:19). Jehova sohasem felejtkezik meg azokról, akik félik őt. Prófétáján, Malakiáson keresztül erről biztosít minket: „Amikor erről beszélgettek egymás között azok, akik félik az URat, az ÚR figyelt, és meghallotta. És beírták egy könyvbe az ÚR előtt emlékezetül azokat, akik őt félik és megbecsülik nevét” (Malakiás 3:16, Úf.).

19. Milyen félelem ér véget, de melyik marad meg örökké?

¹⁹ Közel az az idő, amikor a földön mindenki Jehovát fogja imádni, és megszűnik az emberektől való félelem (Ézsaiás 11:9). Nem létezik majd többé az éhezéstől, betegségtől, bűnözéstől és háborútól való félelem sem. De az istenfélelem mindig is jellemezni fogja Isten hűséges égi és földi szolgáit, mivel ők továbbra is megadják a kellő tiszteletet Istennek, és olyan engedelmességet mutatnak iránta, amilyet ő elvár (Jelenések 15:4). Addig is szívleljük meg mindannyian Salamon ihletett tanácsát: „Ne irígykedjék a te szíved a bűnösökre; hanem az Úr félelmében légy egész napon; mert ennek bizonyos vége van; a te várakozásod meg nem csalatkozik” (Példabeszédek 23:17, 18).

[Lábjegyzetek]

Emlékszel rá?

• Hogyan tanulhatjuk meg gyűlölni a rosszat?

• Miből derül ki, hogy Malakiás napjaiban néhány izraelita magától értetődőnek vette Jehova barátságát?

• Mit tanulhatunk Ábrahámtól, Józseftől és Jóbtól az istenfélelemről?

• Melyik félelem marad meg örökké, és miért?

[Tanulmányozási kérdések]

[Kép a 19. oldalon]

A bölcs szülők egészséges félelmet plántálnak a gyermekeik elméjébe

[Kép a 20. oldalon]

Ahogy a félelem távol tart minket a veszélyektől, az istenfélelem is távol tart minket a rossztól

[Kép a 23. oldalon]

Jób istenfélő maradt még akkor is, amikor három hamis baráttal találta szembe magát

[Forrásjelzés]

From the Bible translation Vulgata Latina, 1795