Az igazi Jézus

MIUTÁN Jézus megtudta az apostolaitól, hogy mit gondolnak róla az emberek, megkérdezte tőlük is: „Hát ti kinek mondotok engem?” Máté evangéliumában megtalálhatjuk, mit válaszolt Péter: „Te vagy a Krisztus, az élő Isten Fia” (Máté 16:15, 16). Mások ugyanezt gondolták róla. Nátánael, aki később apostol lett, ezt mondta Jézusnak: „Rabbi, te vagy az Isten Fia, te vagy Izrael Királya” (János 1:49). Maga Jézus is beszélt arról, hogy milyen fontos szerepe van: „Én vagyok az út, az igazság és az élet. Senki sem jut az Atyához, csakis énáltalam” (János 14:6). Többször is úgy utalt magára, mint „az Isten Fiára” (János 5:24, 25; 11:4). Állítását csodatettekkel igazolta, még halottakat is feltámasztott.

Jól megalapozottak a kételyek?

De vajon bízhatunk abban, amit az evangéliumok mondanak Jézusról? Vajon az igazi Jézust mutatják be? A néhai Frederick F. Bruce professzor, aki bibliakritikát és szövegmagyarázatot tanított a Manchesteri Egyetemen, kijelentette: „Általában nem lehet történelmi érvekkel alátámasztani minden részlet igaz voltát, ami az ókori írásokban előfordul, legyen az bibliai vagy más írás. Elegendő, ha kellően megalapozott bizalom van egy író általános szavahihetősége mellett. Ha ez bebizonyosodott, akkor a priori fennáll annak a valószínűsége, hogy a szerző egyéb adatai is igazak . . . . Az Újszövetség attól még nem lesz történelmi vonatkozásban kevésbé megbízható, hogy a keresztények »szent« irodalomnak tekintik.”

James R. Edwards, a Jamestown Egyetem (USA, Észak-Dakota) vallásprofesszora, miután megvizsgálta, milyen kétségek merültek fel az evangéliumokban vázolt Jézussal kapcsolatban, ezt írta: „Biztonsággal állíthatjuk, hogy az evangéliumok nagyon sok különféle bizonyítékot tartalmaznak az igazságról Jézust illetően . . . A legkézenfekvőbb válasz arra a kérdésre, hogy miért így mutatják be Jézust az evangéliumok, az az, hogy Jézus csakugyan ilyen volt. Az evangéliumok hűen adják vissza, hogy milyen nyomot hagyott Jézus a követőiben: hogy Isten adta joga volt hozzá, és Isten hatalmazta fel őt arra, hogy a Fiaként és Szolgájaként mutatkozzon be.” *

Jézus nyomában

Mi a helyzet a nem bibliai megjegyzésekkel, melyek Jézus Krisztusra vonatkoznak? Ezekből milyen következtetéseket vonnak le? Tacitus, Suetonius, Josephus, az ifjabb Plinius és még néhány más klasszikus író műveiben számos,  Jézusra való hivatkozást találhatunk. A The New Encyclopædia Britannica (1995) ezt mondja ezekről: „Ezek az egymástól független beszámolók azt bizonyítják, hogy az ókori időkben még a krisztusi hit ellenségei sem tagadták soha Jézus történelmiségét; csak a XVIII. század végén, a XIX. század folyamán és a XX. század elején volt ez először vita tárgya, mégpedig nem kielégítő okok alapján.”

Sajnos a modern kori tudósok, miközben az után kutatnak, hogy ki volt igazából Jézus — a „történelmi” Jézus —, úgy tűnik, alaptalan feltételezgetések, értelmetlen kétkedések és megalapozatlan teóriák tömkelege mögé rejtik, hogy ki is volt ő valójában. Bizonyos értelemben pont ők alkotnak mítoszt, amivel pedig alaptalanul az evangéliumok íróit vádolják. Némelyek olyannyira vágynak a hírnévre, s arra, hogy az ő nevükhöz fűződjön egy meghökkentő, új elképzelés, hogy nem vizsgálják meg becsületesen a tényeket Jézusról. Mindeközben egy olyan „Jézust” alkotnak, aki nem más, mint a tudósok képzeletének a szüleménye.

Akik szeretnék megtalálni az igazi Jézust, a Bibliában keressék. Az Újszövetséggel és a keresztények eredetével foglalkozó Luke Johnson professzor, az Emory Egyetemen működő Candler Teológiai Iskola munkatársa kijelenti, hogy a történelmi Jézus utáni kutatásoknál a legtöbben nem veszik figyelembe a Biblia tárgyilagosságát. Azt mondja, hogy érdekes volna megvizsgálni Jézus életének és korának társadalmi, politikai, antropológiai és kulturális tényezőit. De azért hozzáteszi, hogy a tudósok által „történelmi Jézusnak” nevezett személy felfedezése „aligha célja a Szentírásnak”, amely inkább „Jézus jellemének a leírásával foglalkozik”, valamint az üzenetével és megváltói szerepével.  Milyen volt hát Jézus igazi jelleme és üzenete?

Az igazi Jézus

A Jézus életéről szóló négy bibliai beszámoló, az evangéliumok leírása szerint Jézus rendkívül együtt érző volt. A szánalom és az irgalom arra indította, hogy segítsen a betegségtől, vakságtól és egyéb nyomorúságoktól szenvedő embereken (Máté 9:36; 14:14; 20:34). Barátjának, Lázárnak a halála, valamint Lázár nővéreinek a fájdalma láttán Jézus ’megindult és könnyekre fakadt’ (János 11:32–36). Az evangéliumok Jézus érzéseinek széles skáláját tárják elénk: egy leprás személy iránti együttérzését, hogy rendkívül örült tanítványai sikereinek, felháborodott a szívtelen paragrafusrágók miatt, és hogy szomorú volt, amiért Jeruzsálem elutasította a Messiást.

Amikor Jézus csodát hajtott végre, gyakran inkább annak a szerepére terelte a figyelmet, akin a csodát végrehajtotta: „a hited gyógyulást szerzett neked” (Máté 9:22). Megdicsérte Nátánaelt, amiért „igazi izraelita”, olyan valaki, „akiben nincsen csalárdság” (János 1:47). Amikor valaki azt gondolta, hogy egy asszony hálából fakadó ajándéka túlzás, Jézus megvédte ezt az asszonyt, és azt mondta, hogy sokáig emlékeznek majd a nagylelkűségéről szóló beszámolóra (Máté 26:6–13). Követőinek igaz barátja és gyengéd társa volt; „mindvégig szerette őket” (János 13:1; 15:11–15).

Az evangéliumok azt is feltárják, hogy Jézus gyorsan átlátta azok helyzetét, akikkel találkozott. Nem számított, kivel beszélt: egy asszonnyal a kútnál, egy vallástanítóval a kertben vagy egy halásszal a tónál, azonnal elérte a szívüket. Miután Jézus egy pár szót váltott velük, sokan közülük feltárták előtte legbensőbb gondolataikat. Érző húrokat pendített meg bennük. Jézus idejében az emberek messze elkerülték a hatalmon levőket, köréje azonban csak úgy sereglettek. Az emberek szerettek Jézussal lenni, fesztelenül érezték magukat a társaságában. A gyermekek nyugodtak voltak mellette, és amikor Jézus egy gyermeket használt fel szemléltetésként, nem csak úgy odaállította a gyermeket a tanítványai elé, hanem „köréje fonta karjait” (Márk 9:36; 10:13–16). Az evangéliumok leírása szerint Jézusnak olyan szuggesztív egyénisége volt, hogy az emberek három napot is vele maradtak, csak hogy hallhassák és magukba szívják szavait (Máté 15:32).

Jézus tökéletessége nem tette őt szőrszálhasogatóvá vagy önteltté, sem fennhéjázóvá a tökéletlen, bűnökkel terhelt emberekkel szemben,  akik között élt és prédikált (Máté 9:10–13; 21:31, 32; Lukács 7:36–48; 15:1–32; 18:9–14). Jézus sosem volt követelőző. Nem tetézte az emberek terheit. Sőt, inkább ezt mondta: „Jöjjetek hozzám mindnyájan, akik fáradtok . . . , én felüdítelek benneteket.” Tanítványai azt tapasztalták, hogy Jézus „szelíd érzületű és alázatos szívű”, s hogy igája kellemes, és a terhe könnyű (Máté 11:28–30).

A Jézusról szóló evangéliumi beszámolókról — amelyekből kitűnik, hogy milyen volt Jézus egyénisége — határozottan látszik, hogy igazak. Négy különböző egyénnek nehéz volna egy különleges egyéniséget kitalálni, majd következetes jellemábrázolással bemutatni négy különböző beszámolóban. Szinte lehetetlen, hogy négy író következetesen írjon le egy személyt, ugyanazt a képet festve róla, ha az az illető sosem létezett.

Michael Grant történész egy gondolatébresztő kérdést tesz fel: „Hogyan lehetséges az, hogy mind a négy evangéliumban kivétel nélkül egy vonzó, fiatal férfi meglepő határozottsággal megrajzolt portréja jelenik meg, aki teljesen szabadon jár-kel mindenféle — köztük határozottan rossz hírű — nő társaságában, a szentimentalizmus, mesterkéltség vagy prüdéria legcsekélyebb nyoma nélkül, és mégis minden pillanatban megőrzi jellemének épségét?” Az ésszerű válasz az, hogy ilyen ember valóban létezett, és úgy cselekedett, ahogy a Biblia mondja.

Az igazi Jézus és a jövőnk

A Biblia amellett, hogy valós képet tár elénk Jézus földi életéről, azt is bemutatja, hogy még mielőtt emberré vált volna, már létezett mint Isten egyetlen-nemzett Fia, „az egész teremtés elsőszülötte” (Kolosszé 1:15). Isten kétezer évvel ezelőtt égi Fiának életét átültette egy zsidó szűz méhébe, hogy Jézus emberként születhessen meg (Máté 1:18). Jézus a földi szolgálata során a szenvedő emberiség egyetlen reményeként hirdette Isten Királyságát, s arra képezte ki tanítványait, hogy folytassák ezt a prédikálómunkát (Máté 4:17; 10:5–7; 28:19, 20).

Időszámításunk szerint 33. niszán hó 14-én (ez körülbelül április 1-jére esik) Jézust letartóztatták, bíróság elé állították, elítélték és bujtogatás hamis vádja alapján kivégezték (Máté 26:18–20; 26:48—27:50). Jézus halála váltság, megszabadítja a hívő embereket bűnös állapotukból, s így utat nyit az örök életre mindazok előtt, akik hitet gyakorolnak benne (Róma 3:23, 24; 1János 2:2). Niszán hó 16-án Jézus feltámadt, és nem sokkal később visszatért az égbe (Márk 16:1–8; Lukács 24:50–53; Cselekedetek 1:6–9). Jehova kinevezett Királyaként a feltámasztott Jézus teljhatalmat kapott arra, hogy megvalósítsa Istennek az emberekkel kapcsolatos eredeti szándékát (Ézsaiás 9:6, 7; Lukács 1:32, 33). A Biblia úgy mutatja be Jézust, mint akinek kulcsfontosságú szerepe van Isten szándékainak a megvalósításában.

Az első században emberek sokasága fogadta el Jézust annak, ami valójában volt: a megígért Messiásnak vagy Krisztusnak, aki azért küldetett a földre, hogy igazolja Jehova szuverenitását, és meghaljon váltságként az emberiségért (Máté 20:28; Lukács 2:25–32; János 17:25, 26; 18:37). Az emberek aligha éreztek volna késztetést arra, hogy Jézus tanítványai legyenek az ádáz üldözés ellenére is, ha nem tudták volna biztosan, hogy kicsoda ő. De ezek az emberek bátran és buzgón vállalták a tőle kapott megbízást, hogy ’tegyenek tanítvánnyá minden nemzetből való embereket’ (Máté 28:19).

Ma őszinte és tájékozott keresztények milliói tudják, hogy Jézus nem egy legenda hőse. Elismerik őt mint az Isten által megalapított égi Királyság Királyát, aki arra készül, hogy teljesen átvegye a hatalmat a föld és az itt zajló események felett. Ez az Istentől származó kormányzat jó hír, hiszen megnyugvást ígér a világ bajaitól. Az igaz keresztények lojálisan támogatják Jehova választott Királyát, hirdetve másoknak „a királyságnak ezt a jó hírét” (Máté 24:14).

Akik támogatják a Királyság-elrendezést, mely Krisztus, az élő Isten Fia által valósul meg, azok élni fognak, s örök áldásokban lesz részük. Mindenkinek része lehet ezekben az áldásokban. Ennek a folyóiratnak a kiadói örömmel segítenek bárkinek, hogy megismerje az igazi Jézust.

[Lábjegyzet]

[Kiemelt rész/kép a 6. oldalon]

Mit mondtak mások?

„A názáreti Jézust a világ egyik legnagyszerűbb tanítójának tartom . . . Azt kell mondanom a hinduknak, hogy az életük nem lesz teljes, ha nem tanulmányozzák tisztelettudóan Jézus tanításait” (Mohandász K. Gandhi: The Message of Jesus Christ).

„Személyisége oly eredeti, teljes, következetes mindenhol, olyan tökéletes, emberi, s mégis olyannyira fölötte áll minden emberi nagyságnak, hogy ez nem lehet sem mese, sem kitaláció . . . Jézus alakjának kitalálásához Jézusnál nagyszerűbb emberre lett volna szükség” (Philip Schaff: History of the Christian Church).

„Az, hogy néhány egyszerű ember egy nemzedék alatt kitaláljon egy ilyen hatalmas és vonzó egyéniséget, aki ilyen magasztos, erkölcsös és ennyire az emberi faj testvériségének ábrándképét sugalmazza, az sokkal hihetetlenebb csoda lenne, mint az evangéliumokban leírt bármelyik csoda” (Will Durant: Ceasar and Christ).

„Képtelenségnek tűnik, hogy egy egész világot lázba hozó vallásos mozgalmat egy nem létező személy ihletett, akit az ókori időknek megfelelő reklámfogásként álmodtak meg, nem is beszélve arról, hogy rengeteg ember volt, akinek a léte vitathatatlan, mégis mindhiába próbálkozott vallást alapítani” (Gregg Easterbrook: Beside Still Waters).

„Mint irodalomtörténész, tökéletesen meg vagyok győződve arról, hogy az evangéliumokat bárminek mondhatjuk, csak legendáknak nem. Nem elég művésziek ahhoz, hogy legendák legyenek . . . Jézus életének legnagyobb része ismeretlen előttünk, és az, aki létrehoz egy legendát, nem engedhet meg magának ilyesmit” (C. S. Lewis: God in the Dock).

[Képek a 7. oldalon]

Az evangéliumok Jézus érzéseinek széles skáláját tárják elénk