Mennyire fontos a tisztaság?

A TISZTASÁG mindenkinek mást jelent. Egy kisfiú például elégnek érezheti, hogy bedugja az ujjait a csap alá, és megnedvesítse az ajkát, amikor az anyukája azt mondja neki, hogy mossa meg a kezét és az arcát. De az anyuka jobban tudja, mit jelent a tisztaság. Visszaparancsolja hát a csöppséget a fürdőszobába, és bő vízzel meg szappannal alaposan lecsutakolja a fiúcska kezét és arcát — annak hangos tiltakozása ellenére.

Természetesen a tisztasági normák nem egyformák a világ különböző részein, és az emberek a neveltetésük folytán más-más képet alakítanak ki magukban a tisztaságról. Hajdanán sok országban a tiszta, rendezett iskolai környezet segített a tanulóknak, hogy a tisztaságot tekintve jó szokásokat alakítsanak ki. Ma némelyik iskola udvara annyira tele van szeméttel és törmelékekkel, hogy inkább szeméttelepre hasonlít, mintsem a játék vagy a sportolás helyszínére. És mi a helyzet az osztálytermekkel? Darren, egy ausztráliai középiskola gondnoka ezt mondta: „Az osztálytermek is szemétdombbá váltak.” Néhány tanuló büntetésnek veszi az olyan utasításokat, mint: „Vedd fel!” „Takarítsd össze!” Az a baj, hogy egyes tanárok a takarítást valóban a fenyítés eszközének tekintik.

Ráadásul a felnőttek sem mutatnak mindig jó példát — sem a mindennapi életben, sem az üzleti világban. Sok közterület például rendetlen és csúnya. Vannak olyan gyárak, melyek szennyezik a környezetet. Ám a szennyezést nem személytelen gyárak vagy vállalkozások idézik elő, hanem az emberek. Bár valószínűleg a kapzsiság a fő oka annak, hogy világszerte gondot jelent a környezetszennyezés és annak számos káros következménye, a kialakult helyzethez részben hozzájárulnak a tisztátalan személyes szokások is. Az Ausztráliai Államszövetség egy korábbi főkormányzója is ezt a következtetést erősítette meg, amikor kijelentette: „Minden egyes közegészségügyi kérdésnél személyekben — férfiakban, nőkben és gyermekekben — kell gondolkodni.”

Vannak azonban, akik úgy érzik, hogy a tisztaság személyes kérdés, és nem tartozik másokra. De csakugyan így van ez?

A tisztaság fontosságát nem lehet eléggé hangsúlyozni, amikor az élelmünkről van szó — akár a piacon vesszük, akár egy étteremben fogyasztjuk el azt, akár egy barátunk otthonában étkezünk. Elvárjuk, hogy azok, akik hozzáértek az élelemhez, vagy  felszolgálták azt, nagyon is igényesek legyenek a tisztaságot illetően. Egy piszkos kéz — legyen az akár másoké, akár a sajátunk — számtalan betegséget okozhat. És mi a helyzet a kórházakkal? Vajon nem azt várnánk, hogy itt legyen a legnagyobb tisztaság? A The New England Journal of Medicine című folyóirat beszámolója szerint az orvosok és az ápolók nem mindig mossák meg a kezüket, amikor kellene. Talán ez a magyarázat arra, hogy miért alakulnak ki a kórházi betegeknél olyan fertőzések, melyeknek a kezelése tízmilliárd dollárba kerül évente. Joggal várhatjuk el, hogy senki se veszélyeztesse az egészségünket tisztátalan szokásaival.

Az is nagyon súlyos dolog, amikor valaki szándékosan vagy gondatlanul szennyezi az ivóvízkészletünket. És mennyire biztonságos mezítláb sétálgatni egy olyan vízparton, ahol kábítószeresek vagy mások használt fecskendőket dobtak el? De amire talán még ennél is fontosabb személyes figyelmet fordítanunk, az az, hogy tisztaság uralkodjon a saját otthonunkban.

Suellen Hoy a Chasing Dirt című könyvében felteszi a kérdést: „Olyan tiszták vagyunk, mint egykor?” Majd így válaszol: „Valószínűleg nem.” Szerinte ennek az a fő oka, hogy változóban vannak a társadalmi értékek. Mivel az emberek egyre kevesebb időt töltenek otthon, inkább fizetnek valakinek, hogy takarítson utánuk. Ez oda vezet, hogy a tiszta környezet fenntartása már nem számít személyes ügynek. „Nem takarítom ki a zuhanyzót, csak a magam tisztaságával törődöm — mondta egy férfi. — Még ha a lakásom piszkos is, én tiszta vagyok.”

A tisztaság azonban sokkal többet foglal magában a külsőnknél. A tisztaság sok tekintetben az egészséges élet alapja. Kapcsolatban van az elménk és a szívünk állapotával, az erkölcsi irányadó mértékeinkkel és az imádatunkkal. Nézzük meg, hogyan!