Mi választjuk meg az alapelveinket

NÉHÁNYAN hűségesen ragaszkodnak az erkölcsi szabályokhoz, míg mások valamelyest divatjamúltnak érzik őket. Ám az igazság az, hogy mindnyájunkat irányítanak ilyen vagy olyan alapelvek — elvek, melyeket fontosnak érzünk. A Magyar értelmező kéziszótár szerint az elv szó többek között „szilárd meggyőződésre” utal, „amely irányt szab valaki tetteinek”. Alapelvek befolyásolnak minket a döntéseinkben, és abban is meghatározó szerepet játszanak, hogy mi módon alakítjuk az életünket. Az iránytűhöz lehetne hasonlítani őket.

Jézus például arra ösztönözte a követőit, hogy az aranyszabály szerint éljenek, melyet a Máté 7:12-ben olvashatunk: „Mindazt tehát, amit akartok, hogy az emberek megtegyenek veletek, nektek is hasonlóképpen meg kell tennetek velük.” Konfucius követőit a li és a jen elve irányítja, mely olyan tulajdonságokra ösztönöz, mint a kedvesség, alázatosság, tisztelet és lojalitás. De még ha nem is vallásos valaki, az általa fontosnak tartott dolgok vagy irányelvek meghatározzák a viselkedését.

Milyen alapelveket válasszunk?

Nem szabad azonban szem elől tévesztenünk, hogy a helyes alapelvek mellett léteznek helytelen alapelvek is. Példa erre az utóbbi tizenegynéhány éve önimádat néven ismert beállítottság, mely egyre több embert jellemez. Sokan talán nem tudják, hogy mit is takar pontosan ez a szó, vagy úgy érzik, hogy ők nem ilyenek. Az önimádat elve azonban az embernek úgymond alapbeállítottsága. Más szóval egy olyan viselkedésmódról van szó, melyet sokan a magas erkölcsi normák elhagyása esetén vesznek fel. Függetlenül attól, hogy ki minek nevezi, az önimádat az önzés megnyilvánulása, amihez gyakran esztelen anyagiasság társul. „Két elv vezérel minket, nem több — jelentette ki egy kínai tévétársaság egyik vezető beosztású munkatársa. — Az, hogy a nézőink elégedettek legyenek, és az, hogy minél több bevételünk legyen.”

Az önimádat olyan, mint a mágnes. És hát miként hat a mágnes egy iránytűre? Ha a kettőt egymás mellé helyezzük, az iránytű nem a helyes irányba fog mutatni. Ugyanígy az önimádat is megtévesztheti az ember erkölcsi iránytűjét. Minden másodlagos szerepet fog kapni az egyéni vágyak mellett, így az ember nem látja tisztán a helyes alapelveket, melyeknek a tetteit kellene irányítaniuk.

Néhányan meglepődnek, ha megtudják, hogy az önimádat nem egy új keletű jelenség. Ez a szemléletmód az Éden-kertben alakult ki, amikor ősszüleink elvetették a Teremtőnk által lefektetett viselkedési irányelveket. Ennek következtében az erkölcsi iránytűjük eltájolódott. Mivel az emberek Ádám és Éva leszármazottjai, ma is ugyanez az önimádó szemléletmód nehezíti meg az életüket (1Mózes 3:6–8, 12).

Ennek a szemléletmódnak az elterjedése különösen az „utolsó napoknak” nevezett időszakban figyelhető meg, amelyről egy bibliai prófécia azt írta, hogy „válságos idők lesznek, amelyekkel nehéz lesz megküzdeni”. Napjainkban sokan „önmagukat szeretők”, így hát nem is csoda,  hogy nagy nyomás nehezedik az emberre, hogy átvegye ezt az énközpontú szemléletmódot (2Timóteus 3:1–5).

Ezen a ponton úgy érezhetjük, egyet kell hogy értsünk Olaf szavaival. Ez a fiatal a következő sorokat írta Jehova Tanúi egyik európai fiókhivatalának: „Nagyon nehéz erkölcsileg feddhetetlennek maradni, főleg nekünk, fiataloknak. Kérlek benneteket, folyton emlékeztessetek minket arra, hogy milyen fontos ragaszkodni a bibliai alapelvekhez.”

Olaf nagyon jól átlátja a dolog lényegét. Az isteni alapelvek segítségünkre lehetnek abban, hogy magas irányadó mértékek szerint tudjunk viselkedni, akár fiatalok vagyunk, akár idősek. Emellett megerősíthetnek minket, hogy ne váljunk önimádóvá. Meghívunk mindenkit, aki szeretne többet megtudni arról, hogy miként lehetnek igazán segítségére a bibliai alapelvek, hogy olvassa el a következő cikket.

[Képek a 4. oldalon]

Napjainkban sok embert teljesen hidegen hagynak mások szükségletei