Isten minden nemzetből való embereket szívesen fogad

AMIKOR John először járt Maliban, nagy hatással volt rá Mamadounak és családjának a forró vendégszeretete. Miközben John a földön ült, és ügyetlenül evett a közös tálból, azon töprengett, hogy vajon hogyan tudná a legjobban megosztani vendéglátóival a legértékesebb ajándékot — a Királyságról szóló jó hírt, melyről Isten Szava, a Biblia beszél. Jóllehet John beszélte a Maliban is használatos francia nyelvet, azon gondolkodott, hogy miként tudna beszélni egy olyan családdal, amelynek teljesen más a vallása és a gondolkodásmódja.

Nem meglepő hát, hogy Johnnak eszébe jutott a Bábel városáról szóló bibliai beszámoló. Isten ott összezavarta a lázadó emberek nyelvét (1Mózes 11:1–9). Ezért van az, hogy a föld különböző részein különböző nyelvű, vallású és gondolkodású lakosság jelent meg. Napjainkban, amikor az utazás és a más országokba való vándorlás oly mindennapossá vált, sokan még a saját környékükön is hasonló nehézséggel találják szembe magukat, mint John: hogyan osszák meg a Biblián alapuló reménységüket a különböző hátterű emberekkel?

Egy ősi példa

Izrael más prófétáihoz hasonlóan Jónás elsősorban az izraelitákhoz szólt. Olyan időben prófétált, amikor a hitehagyott tíztörzs-királyság nyíltan Istent gyalázó szokásokat gyakorolt (2Királyok 14:23–25). Képzeld csak el, hogyan reagálhatott Jónás, amikor azt a különleges megbízatást kapta, hogy hagyja el szülőföldjét, menjen Asszíriába, hogy a Ninivében élőknek prédikáljon, vagyis egy olyan népnek, amelynek más volt a vallása és a kultúrája. Jónás talán nem is beszélte Ninive lakosainak a nyelvét, vagy legalábbis nem folyékonyan. De akár beszélte Jónás ezt a nyelvet, akár nem, biztosan nagy nyomásként nehezedett rá ennek a nehéz megbízatásnak az elvégzése, és ezért elmenekült (Jónás 1:1–3).

Jónásnak meg kellett tanulnia, hogy Jehova Isten a puszta külsőnél mélyebbre lát, a szívet vizsgálja (1Sámuel 16:7). Miután Jehova csodálatos módon megmentette Jónást a vízbefúlástól, másodszor is azt parancsolta neki, hogy prédikáljon Ninive lakosainak. Jónás engedelmeskedett, és ennek eredményeként a Ninivében élők tömegesen megbánást tanúsítottak. Jónásnak még ekkor sem volt helyes a szemléletmódja. Jehova egy hatásos szemléltető példával véste az eszébe, hogy változtatnia kell a gondolkodásmódján. Ezt kérdezte Jónástól: „ne szánjam Ninivét, a nagy várost, a melyben több van tizenkétszer tízezer embernél, a kik nem  tudnak különbséget tenni jobb- és balkezük között . . . ?!” (Jónás 4:5–11). Mi a helyzet velünk? Hogyan segíthetünk a különböző hátterű embereknek?

Szívesen fogadták a szamaritánusokat és a nem zsidókat

Az első században Jézus arra utasította követőit, hogy minden nemzetből való embereket tegyenek tanítvánnyá (Máté 28:19). Ez nem volt könnyű nekik. Jézus tanítványai zsidók voltak, és Jónáshoz hasonlóan ahhoz voltak szokva, hogy csak az ugyanolyan hátterű és kultúrájú emberekkel beszéljenek. Nyilván a napjaikban uralkodó általános előítéletek is hatással voltak rájuk. Jehova azonban úgy irányította a dolgokat, hogy a szolgái fokozatosan megértsék a rájuk vonatkozó akaratát.

Első lépésként felül kellett kerekedniük azon az előítéleten, amely a zsidók és a szamaritánusok között volt. A zsidóknak semmi kapcsolatuk sem volt a szamaritánusokkal. Ám Jézus többször is egyengette annak útját, hogy a jövőben a szamaritánusok is elfogadják a jó hírt. Kimutatta pártatlanságát, amikor egy szamaritánus asszonnyal beszélgetett (János 4:7–26). Egy másik alkalommal az irgalmas szamaritánusról szóló szemléltetéssel rámutatott egy vallásos zsidónak arra, hogy a nem zsidó származású emberek is képesek szeretni a felebarátaikat (Lukács 10:27–37). Amikor elérkezett a Jehovának megfelelő idő arra, hogy a szamaritánusokat is a keresztény gyülekezetbe gyűjtse, Fülöp, Péter és János, akik mind zsidó származásúak voltak, prédikáltak a Szamáriában élőknek. Az üzenetük miatt nagy öröm lett abban a városban (Cselekedetek 8:4–8, 14–17).

Ha a zsidó születésű keresztényeknek nehezükre esett szeretni a szamáriaiakat, akik egyébként a zsidók távoli rokonai voltak, akkor biztosan még nehezebb volt nekik felebaráti szeretetet mutatniuk a nem zsidók iránt, akiket a zsidók megvetettek és gyűlöltek. Ennek ellenére Jézus halála után a zsidó keresztények és a nem zsidó származású emberek közötti falat le lehetett dönteni (Efézus 2:13, 14). Azért, hogy segítsen Péternek elfogadni ezt az új elrendezést, Jehova látomásban ezt mondta neki: „Amit az Isten megtisztított, azt te ne hívd többé beszennyezettnek.” Jehova szelleme ezután egy nem zsidó születésű férfihoz, Kornéliuszhoz vezérelte. Amikor Péter megértette Isten nézőpontját, vagyis azt, hogy ezt a nemzetekből való férfit nem szabad beszennyezettnek hívnia, hiszen Isten megtisztította őt, ihletés alatt ezt mondta: „Bizonyosan látom, hogy nem részrehajló az Isten, hanem minden nemzetben elfogadható előtte, aki féli őt, és igazságosságot cselekszik” (Cselekedetek 10:9–35). Mennyire meglepődött Péter, amikor Isten kitöltötte a szent szellemet Kornéliuszra és a családjára, s ezzel megmutatta, hogy elfogadja őket.

Pál, a nemzetek számára kiválasztott edény

Pál szolgálata kimagasló példája annak, hogy Jehova miként készíti fel fokozatosan a szolgáit arra, hogy mindenféle embert szeressenek és segítsenek. Amikor Pál megtért, Jézus azt mondta róla, hogy kiválasztott edényként fog szolgálni,  hogy elvigye az Ő nevét a nemzeteknek (Cselekedetek 9:15). Pál ezután Arábiába ment, valószínűleg azért, hogy Isten azon szándékáról elmélkedjen, mely szerint őt fogja felhasználni arra, hogy a nemzeteknek hirdesse a jó hírt (Galácia 1:15–17).

Pál az első misszionáriusi útján buzgón prédikált a nem zsidóknak (Cselekedetek 13:46–48). Jehova megáldotta Pál tevékenységét, és ez bizonyította, hogy az apostol Jehova elrendezése szerint jár el. Pál kimutatta, hogy teljesen megértette Jehova álláspontját, amikor bátran helyreigazította Pétert, aki részrehajlóan kerülte a nem zsidó testvéreivel való érintkezést (Galácia 2:11–14).

Arra, hogy Isten irányította Pált, további bizonyítékot láthatunk a második misszionáriusi útján, amikor a szent szellem megakadályozta abban, hogy Bitíniában, egy római tartományban prédikáljon (Cselekedetek 16:7). Nyilván akkor ennek még nem jött el az ideje. Később azonban néhányan keresztényekké váltak Bitíniában (1Péter 1:1). Látomásban egy makedón férfi így kérlelte Pált: „Jöjj át Makedóniába, és segíts nekünk!” Pál azt a következtetést vonta le, hogy változtatnia kell az útvonalán, hogy így abban a római tartományban is hirdetni tudja a jó hírt (Cselekedetek 16:9, 10).

Pál alkalmazkodóképessége kemény próba alá került, amikor az athéni embereknek prédikált. A görög és a római törvény megtiltotta, hogy valaki idegen istenek imádatát és új vallási szokásokat vezessen be. Pált az emberek iránti szeretete arra indította, hogy jól megfigyelje a vallási szokásaikat. Athénban észrevett egy oltárt, melyre ez volt írva: „Egy ismeretlen Istennek”. Tanúskodómunkája során megemlítette ezt a jellegzetességet (Cselekedetek 17:22, 23). Milyen kiváló példát mutatott abban, hogy üzenetét kedvesen és tisztelettudóan vezette be!

Pál biztosan nagyon boldog volt, amikor a nemzetek apostolaként végzett munkájának eredményére visszatekintett. Filippiben, Korintusban, Tesszalonikában és Galácia városaiban segített gyülekezeteket alapítani, melyekbe számos nem zsidó származású keresztény tartozott. Olyan hithű férfiaknak és nőknek segített, mint Damarisz, Dioníziusz, Szergiusz Paulusz és Titusz. Milyen páratlan lehetősége volt olyan  embereket látni, akik sem Jehovát, sem a Bibliát nem ismerték, és mégis elfogadták az igaz keresztényiség által feltárt igazságot. Tekintettel arra a szerepére, hogy segíthetett nem zsidóknak is megismerni az igazságot, ezt mondta Pál: „Így ki is tűztem célul, hogy nem ott hirdetem a jó hírt, ahol Krisztus nevét már említették . . . , hanem mint ahogy meg van írva: »Akiknek nem adtak hírt róla, azok látni fognak, és akik nem hallottak, értenek majd«” (Róma 15:20, 21). Mi is tudnánk hirdetni a jó hírt más kultúrájú embereknek?

Segítség a föld minden népének

Salamon az imájában olyan nem izraelita személyekről beszélt Jehovának, akik eljönnek a jeruzsálemi templomba imádatot bemutatni. Ezt kérte: „hallgasd meg lakóhelyedről, a mennyből, és tedd meg mindazt, amit az idegen kér tőled, hogy a föld minden népe megismerje nevedet” (1Királyok 8:41–43, Újfordítású revideált Biblia; kiemelés tőlünk). Napjainkban sok országban több ezer Királyság-hirdetőnek van ehhez hasonló érzése. Ők olyan emberekkel találkoznak, mint amilyenek a Ninivében élők voltak, akik szellemi értelemben „nem tudnak különbséget tenni jobb- és a bal kezük között”. A Királyság-prédikálók buzgón részt vesznek azoknak a próféciáknak a beteljesítésében, amelyek arról szólnak, hogy sok nemzetből lesznek begyűjtve az igaz imádók (Ézsaiás 2:2, 3; Mikeás 4:1–3).

Éppen úgy, ahogyan a kereszténységhez tartozó emberek elfogadják a Biblia reményüzenetét, más vallásos hátterű emberek is így tesznek. Hogyan érintsen ez téged személy szerint? Végezz őszinte önvizsgálatot. Ha úgy érzed, hogy mélyen gyökerezik benned az előítélet, a szeretet kifejlesztésével gyomláld ki magadból ezt az érzést. * Ne utasítsd el azokat az embereket, akiket Isten készségesen elfogad (János 3:16).

Lélekben készülj fel, mielőtt más hátterű emberekkel beszélsz. Ismerd meg hitnézeteiket, azt, hogy mi érdekli őket, és azt, hogy miként gondolkodnak. Ezután keress közös alapot. Legyél jóságos és irgalmas másokkal. Kerüld az összetűzéseket, legyél rugalmas és építő (Lukács 9:52–56). Ha így teszel, örömet fogsz szerezni Jehovának, „akinek az az akarata, hogy mindenfajta ember megmentésben részesüljön, és az igazság pontos ismeretére jusson” (1Timóteus 2:4).

Nagyon örülünk, hogy a gyülekezeteinkben igen sokféle hátterű ember van (Ézsaiás 56:6, 7). Mennyire szívet melengető, hogy manapság nemcsak olyan neveket hallhatunk, mint Marika, János, István és Tamás, hanem olyanokat is, mint például Mamadou, Jegan, Reza és Csan! Való igaz, hogy „nagy ajtó nyílt meg” előttünk, „mely tevékenységre visz” (1Korintus 16:9). Bárcsak megragadnánk az előttünk lévő lehetőségeket arra, hogy a pártatlan Isten, Jehova meghívását közöljük másokkal, miszerint Isten minden nemzetből való embereket szívesen fogad!

[Lábjegyzet]

[Képek a 23. oldalon]

Pál alkalmazkodó volt, és ezért mindenhol megosztotta másokkal a jó hírt

. . . Athénban

. . . Filippiben

. . . utazás közben