Hogyan vélekedsz a halálról?

MÉG ha egészségesek vagy gazdagok vagyunk is, mindannyian a halál árnyékában éljük napjainkat. Bármikor utolérhet bennünket — amikor legközelebb átkelünk egy úttesten, vagy lefekszünk aludni. A 2001. szeptember 11-i New York-i és washingtoni terrortámadások és más katasztrófák szemtől szembe állítanak minket azzal a ténnyel, hogy az „utolsó ellenség”, a halál társadalmi rangra és életkorra való tekintet nélkül szedi az áldozatait, s időnként néhány perc leforgása alatt több ezer ember életét követelheti (1Korintus 15:26).

Ennek ellenére úgy tűnik, az embereket szinte megigézi a halál. A tapasztalatok mintha azt mutatnák, hogy a sajtó és a televíziós hírműsorok soha nem örvendenek nagyobb népszerűségnek, mint akkor, amikor halálról szóló híreket közölnek, különösen, amikor sok ember veszíti életét borzalmas körülmények közepette. Bármi okozzon is halált, legyen az egy háború, természeti katasztrófa, bűncselekmény vagy betegség, az emberek látszólag nem tudnak betelni vele. A legnagyobb fejtörést az a leplezetlen és erőteljes érzelmi reakció okozza, melyben a közismert személyek és hírességek halálakor megnyilvánul az embereknek a halál iránti túlzott érdeklődése.

Ki is cáfolhatná meg ezeket a tényeket? Az emberek lenyűgözőnek találják a halált — mások halálát. Ha azonban a saját haláluk gondolatával kell szembesülniük, visszahőkölnek. Saját elmúlásukra a legtöbben nem szívesen gondolnak.

Érthetetlen számunkra a halál gondolata?

Visszataszítónak tartjuk saját halálunk gondolatát, és mindig is annak fogjuk tartani. De miért? Azért, mert Isten azt az erőteljes vágyat plántálta belénk, hogy örökké akarjunk élni. „Az örökkévalóságot is az emberi értelem elé tárta” — mondja a Prédikátor 3:11 az Újfordítású revideált Biblia szerint. Az elkerülhetetlen halál ezért belső konfliktust idéz elő az emberben, azt az érzést, hogy az életéből hiányzik a harmónia. A lélek halhatatlanságától kezdve a reinkarnációig az ember rengeteg elképzeléssel állt elő abbéli próbálkozásában, hogy csillapítsa a bensőjében dúló viszályt, és hogy kielégítse az örök élet utáni természetes vágyakozását.

Egy biztos: a halál egy fájdalmas és ijesztő esemény, és a haláltól való félelem mindenhol jelen van. Így hát nem is meglepő, hogy a társadalom általánosságban véve nehezen dolgozza fel azt, hogy az embernek egyszer meg kell halnia, hiszen a halál többek között nyilvánvalóvá teszi, hogy végső soron mennyire hiábavaló, ha valaki a meggazdagodás és a hatalomra törés jegyében éli le az életét.

Magányosan a halál órájában?

Régen az volt a szokás, hogy engedték a halálos betegeket vagy azokat, akik halálos sérüléseket  szereztek, hogy ismerős környezetben haljanak meg, saját otthonuk meghitt légkörében. Ez a bibliai időkben is elterjedt szokás volt, és egyes kultúrákban még napjainkban is így tesznek (1Mózes 49:1, 2, 33). Ilyenkor a családtagok összejönnek és beszélgetnek. Még a gyermekeket sem rekesztik ki az ilyen beszélgetésekből. Ezáltal egyik családtagnak sem kell úgy éreznie, hogy egyedül van a bánatával, vagy úgy, hogy minden felelősség az ő vállán nyugszik, ez pedig nagyon vigasztaló lehet, ahogyan az is, hogy együtt gyászolhatják az elhunytat.

Teljesen más a helyzet egy olyan társadalomban, ahol a halál tabu téma. Ha szóba kerül, beteges, kellemetlen érzéseket vált ki az emberekből. A gyermekeknek pedig nem beszélnek róla, mert úgy vélik, hogy „túl sok” lenne nekik. Napjainkban nagyon másként kell az embernek leélnie élete utolsó óráit, és rendszerint sokkal magányosabban. Noha a legtöbben otthon szeretnének meghalni, békés körülmények között, családjuk szeretetteljes törődését élvezve, a zord valóság az, hogy sokan egy kórházi ágyon halnak meg, egyedül és fájdalmaktól meggyötörten, tele olyan csövekkel, melyek korszerű gépekhez kötik őket. Több millióan pedig ismeretlenül halnak meg — a népirtások, éhínségek, AIDS, polgárháborúk vagy a nyomor névtelen áldozataiként.

El kell hogy töprengjünk rajta

A Biblia nem szegi kedvét annak, aki a halálon szeretne töprengeni. Sőt, a Prédikátor 7:2-ben ezt mondja: „Jobb a siralmas házhoz menni, hogynem a lakodalomnak házához menni; mivelhogy minden embernek ez a vége.” Amikor az embert megcsapja a halál szele, többé nem a mindennapi kisebb-nagyobb gondjai vagy tennivalói kötik le a gondolatait, hanem az, hogy milyen rövid is az élet. Ez pedig segíthet, hogy ne csak céltalanul bandukoljon az élet útján, elpazarolva napjait, hanem tartalmasabb életet éljen.

Te hogyan vélekedsz a halálról? Megvizsgáltad már, hogy milyen érzéseket kelt benned a saját halálod gondolata; mik a hitnézeteid, a reményeid és a félelmeid ezzel kapcsolatban?

Az ember sem az élet, sem a halál titkait nem képes teljesen felfogni, vagy mindenre magyarázatot adni. Egyedül a Teremtőnk képes megbízható információval szolgálni. ’Nála van az élet forrása’, és ő az, aki „megszabadít a haláltól” (Zsoltárok 36:10; 68:21). Talán meglepő, de vigasztalást és erőt meríthetünk abból, ha Isten Szavának a fényében megvizsgálunk néhány népszerű elgondolást a halállal kapcsolatban. Láthatjuk majd, hogy a halál nem feltétlenül jelenti mindennek a végét.

[Oldalidézet a 4. oldalon]

Az a tudat, hogy bármikor meghalhatunk, segít, hogy tartalmasabb életet éljünk