Ugrás a tartalomra

Ugrás a tartalomjegyzékre

Gazdagon megjutalmaz Jehova, ha az ösvényein járunk

Gazdagon megjutalmaz Jehova, ha az ösvényein járunk

Gazdagon megjutalmaz Jehova, ha az ösvényein járunk

TÚRÁZTÁL már a hegyekben? Ha igen, akkor valószínűleg úgy érezted, mintha a világ tetején lépkednél. Ugye milyen felemelő érzés volt beszippantani a friss levegőt, a távolba meredni, és betelni a természet szépségeivel? Ott talán még a mindennapi élet gondjai is egy kicsit kisebbnek tűntek.

A legtöbben csak nagyon ritkán jutnak el egy ilyen kirándulásra, de ha önátadott keresztény vagy, akkor szellemi értelemben egy ideje már a hegyekben járhatsz. A régen élt zsoltáríróhoz hasonlóan biztosan ezért imádkozol: „Útjaidat, Uram, ismertesd meg velem, ösvényeidre taníts meg engem” (Zsoltárok 25:4). Emlékszel még, milyen volt, amikor először mentél fel Jehova házának hegyére, és azon a magas helyen kezdtél járni? (Mikeás 4:2; Habakuk 3:19). Biztos hamar felismerted, hogy ha a tiszta imádatnak ezeken a magasztos ösvényein jársz, akkor az védelmet nyújt számodra, és örömmel tölt el. Hasonlóan kezdtél érezni, mint a zsoltáríró: „Boldog nép az, a mely megérti a kürt szavát; a te orczádnak világosságánál jár ez, oh Uram!” (Zsoltárok 89:16).

Néha azonban a hegyvidéken túrázóknak hosszú, meredek hegyoldalakra kell felkapaszkodniuk. Megfájdul a lábuk, és elcsigázottá válnak. Mi is nehézségekkel találhatjuk magunkat szembe az Istennek végzett szolgálatunk során. Előfordulhat, hogy lépteink az utóbbi időben egy kicsit lelassultak. Hogyan kaphatunk új erőre, és hogyan nyerhetjük vissza az örömünket? Első lépésként fel kell ismernünk, hogy Jehova útjai mennyire magasztosak.

Jehova magasztos törvényei

Jehova útjai „magasabbak” az emberek ’útjainál’, az imádata pedig ’szilárdan áll a hegyek tetején, kimagaslik a halmok közül’ (Ézsaiás 55:9; Mikeás 4:1, Újfordítású revideált Biblia). Jehova bölcsessége „felülről való bölcsesség” (Jakab 3:17). Törvényei minden más törvény fölött állnak. Például amikor a kánaániták kegyetlenül feláldozták a gyermekeiket, Jehova olyan törvényeket adott az izraelitáknak, amelyek erkölcsi emelkedettséget és irgalmasságot tükröztek. Ezt mondta nekik Jehova: „Ne bánj részrehajlóan a szegényekkel, és ne kedvezz a hatalmasoknak . . . A jövevény . . . legyen számotokra olyan, mintha közületek való bennszülött volna; és szeresd őt, mint önmagadat” (3Mózes 19:15, 34NW).

Tizenöt évszázaddal később Jézus még több példát adott Jehova ’dicsőséges törvényeire’ (Ézsaiás 42:21). A hegyi beszédben ezt mondta a tanítványainak: „folyton szeressétek ellenségeiteket, és imádkozzatok azokért, akik üldöznek titeket; hogy fiainak bizonyuljatok a ti Atyátoknak, aki az egekben van” (Máté 5:44, 45). Majd ezt mondta még: „Mindazt tehát, amit akartok, hogy az emberek megtegyenek veletek, nektek is hasonlóképpen meg kell tennetek velük; mert ezt jelenti a Törvény és a Próféták” (Máté 7:12).

Ezek a magasztos törvények hatással vannak a fogékony emberek szívére, és arra indítják őket, hogy utánozzák azt az Istent, akit imádnak (Efézus 5:1; 1Tesszalonika 2:13). Gondoljunk csak arra a gyökeres változásra, mely Pál esetében végbement. Először azt olvashatjuk róla, hogy „helyeselte” István „meggyilkolását”, illetve hogy ’gyalázatosan bánt a gyülekezettel’. Csupán néhány évvel később pedig Pál már finoman törődött a Tesszalonikában élő keresztényekkel, úgy, ahogyan egy „szoptató anya dédelgeti saját gyermekeit”. Az Istentől jövő tanítás üldözőből törődő kereszténnyé változtatta Pált (Cselekedetek 8:1, 3; 1Tesszalonika 2:7). Biztosan hálás volt azért, hogy a személyiségét Krisztus tanítása formálta (1Timóteus 1:12, 13). Hogyan segíthet nekünk Isten magasztos ösvényein járni az, ha hasonló értékelést mutatunk ki?

Hálatelt szívvel járjunk Jehova ösvényein

A hegymászók megcsodálják a hegyvidék szemet gyönyörködtető látnivalóit. Megtanulnak gyönyörködni az ösvény mentén látható kis dolgokban is, például egy különös alakú sziklában, egy bűbájos kis virágban vagy egy vadon élő állat felbukkanásában. Szellemi értelemben nekünk is figyelnünk kell azokra a kisebb és nagyobb áldásokra, amelyek abból fakadnak, hogy Istennel járunk. Ha figyelünk ezekre, akkor megújulhat az erőnk, és lomha cammogásunk üde gyaloglásba válthat. Dávid szavait fogjuk visszhangozni, aki ezt mondta: „Korán hallasd velem kegyelmedet, mert bízom benned! Mutasd meg nékem az útat, melyen járjak” (Zsoltárok 143:8).

Mary, aki már sok éve járja Jehova ösvényeit, ezt mondja: „Amikor Jehova teremtésművét csodálom, nemcsak a bonyolult tervezést látom, hanem Isten szerető egyéniségét is. Akár egy madarat, rovart vagy valamilyen más állatot nézek, mindegyik egy külön világ, tele elbűvölő dolgokkal. Ugyanilyen öröm származik az évek során egyre világosabban tündöklő szellemi igazságokból.”

Hogyan mélyíthetjük el az értékelésünket? Részben úgy, ha nem vesszük magától értetődőnek azt, amit Jehova tesz értünk. „Szüntelenül imádkozzatok — írta Pál. — Mindennel kapcsolatban adjatok hálát” (1Tesszalonika 5:17, 18; Zsoltárok 119:62).

A személyes tanulmányozás nagyban hozzájárul ahhoz, hogy hálásak legyünk. Pál így buzdította a Kolosszéban élő keresztényeket: „továbbra is járjatok” Krisztus Jézussal „egységben . . . , túláradóan a hittől hálaadásban” (Kolosszé 2:6, 7). A bibliaolvasás és az olvasottakon való elmélkedés megerősíti hitünket, és közelebb vonz bennünket a Biblia Szerzőjéhez. Lapjain olyan kincsekre lelhetünk, amelyek arra indíthatnak minket, hogy ’túláradjunk a hálaadásban’.

Azért is könnyebb Jehova ösvényein járnunk, mert testvéreinkkel együtt szolgáljuk Jehovát. A zsoltáríró ezt mondta magáról: „Társok vagyok mindazoknak, a kik félnek téged” (Zsoltárok 119:63). Életünk legboldogabb időszakai közé tartoznak azok az alkalmak, amikor a keresztény kongresszusokon veszünk részt, vagy valamilyen más alkalomból együtt vagyunk testvéreinkkel. Felismerjük, hogy drága keresztény családunk világszerte Jehovának és magasztos ösvényeinek köszönheti létezését (Zsoltárok 144:15b).

Értékelő magatartásunk mellett a felelősségérzet is megerősít bennünket abban, hogy továbbhaladjunk Jehova magasztos ösvényein.

Felelősségérzettel járjunk Jehova ösvényein

A hegymászókat a felelősségérzetük arra indítja, hogy legyenek óvatosak, ha nem akarnak eltévedni vagy túl közel kerülni egy szakadékhoz. Mint szabad akaratú személyeknek, Jehova viszonylagos szabadságot és kezdeményezőképességet adott nekünk. Ám ennek a szabadságnak felelősségérzettel kell párosulnia, miközben keresztény kötelességeinket teljesítjük.

Jehova például azzal bízza meg szolgáit, hogy kötelességeiknek felelősséggel tegyenek eleget. Nem köti ki, hogy mennyi energiát és időt kell felhasználnunk a keresztény tevékenységek végzésekor, és azt sem határozza meg, hogy mennyi anyagi vagy más természetű hozzájárulással kell támogatnunk ezt a munkát. Ehelyett Pálnak a korintusiakhoz intézett szavai vonatkoznak mindannyiunkra: „Mindenki úgy cselekedjen, ahogy eltökélte szívében” (2Korintus 9:7; Héberek 13:15, 16).

Egy felelősségteljes keresztény esetében az adakozás azt foglalja magában, hogy megosztja a jó hírt másokkal. Ezt a tulajdonságot azzal is kimutathatjuk, ha adományokat adunk a világméretű Királyság-munkához. Egy vén, akit Gerhardnak hívnak, elmondja, hogy a feleségével jelentős mértékben megnövelték a hozzájárulásaikat, miután részt vettek egy kelet-európai kongresszuson. „Láttuk, hogy az ottani testvéreinknek nagyon kevés anyagi eszközük van, ám rendkívül értékelik a bibliai kiadványainkat — mondja. — Ezért úgy döntöttünk, hogy amennyire csak tőlünk telik, támogatjuk a más országokban élő, szükséget szenvedő testvéreinket.”

Fokozzuk állhatatosságunkat

A magas hegyekben való gyaloglás kitartást követel. A hegymászók amikor csak tudnak, edzenek, és sokan rövid távú gyaloglást végeznek, hogy felkészítsék magukat a hosszú túrákra. Ehhez hasonlóan Pál azt tanácsolta, hogy legyünk elfoglaltak a teokratikus tevékenységekben, hogy így meg tudjuk őrizni szellemi erőnlétünket. Pál azt mondta, hogy akik „Jehovához méltón” szeretnének ’járni’, és szeretnének ’erősek’ lenni, azoknak ’gyümölcsöt kell teremniük minden jó cselekedetben’ (Kolosszé 1:10, 11).

A belső késztetés segít a hegymászónak kitartani. Hogyan? Ha tisztán látja maga előtt a célt, például egy távoli hegyet, az ösztönző hatással lehet rá. Amint a túra közben elér közbenső célokat, le tudja mérni, mennyire közelítette már meg a végső célját. Ha visszatekint a megtett távra, elégedettség tölti el.

Hasonlóképpen, az örök élet reménye segít kitartanunk, és ösztönöz bennünket (Róma 12:12). Miközben Jehova útjain járunk, megelégedettséggel tölt el minket, amikor keresztény célokat tűzünk ki magunk elé, és el is érjük azokat. Micsoda örömet érzünk, amikor visszatekintünk a több éven keresztül végzett hűséges szolgálatunkra, vagy amikor látjuk a személyiségünkben végbement változásokat (Zsoltárok 16:11).

Ahhoz, hogy a túrázók hosszú távokat tudjanak megtenni, és meg tudják őrizni az energiájukat, egyenletes tempóban kell haladniuk. Ugyanígy, ha jó szokásokat alakítunk ki, például rendszeresen jelen vagyunk az összejöveteleken, és rendszeresen kivesszük részünket a szántóföldi szolgálatból, az segít, hogy elszántan haladjunk a célunk felé. Pál ezért erre buzdította keresztény hittársait: „továbbra is rendezettségben járjunk ugyanebben a gyakorlatban” (Filippi 3:16).

Persze nem egyedül járunk Jehova ösvényein. „Legyen gondunk rá, hogy szeretetre és jótettekre buzdítsuk egymást” — írja Pál (Héberek 10:24, Katolikus fordítás). A jó szellemi társaság segít, hogy együtt tudjunk haladni hívőtársainkkal Jehova ösvényein (Példabeszédek 13:20).

Végül pedig a legfontosabb az, hogy sohase feledkezzünk meg a Jehovától kapott erőről. Akiknek Jehovában van az erejük, „megújuló életerővel haladnak” (Zsoltárok 84:5, 7, NW [84:6, 8]). Időnként talán nehéz terepen kell áthaladnunk, ám Jehova segítségével át tudunk jutni ezeken a szakaszokon is.