Lojálisan rendeljük alá magunkat az Isten által elfogadott hatalomnak!

„Az ÚR a mi bíránk, az ÚR a törvényadónk, az ÚR a királyunk” (ÉZSAIÁS 33:22, Újfordítású revideált Biblia).

1. Miért volt egyedülálló az ókori Izrael a többi nemzet között?

IZRAEL nemzete i. e. 1513-ban jött létre. Abban az időben nem volt fővárosa, nem volt hazája, és látható királya sem. A népet korábbi rabszolgák alkották. Ám az új nemzet még egy másik vonatkozásban is egyedülálló volt. Jehova Isten volt láthatatlan Bírája, Törvényadója és Királya (2Mózes 19:5, 6; Ézsaiás 33:22, Úf.). Nem volt más olyan nemzet, amely ezt elmondhatta volna magáról!

2. Milyen kérdés vetődik fel Izrael nemzetének a szervezettségével kapcsolatban, és miért fontos nekünk az erre adott válasz?

² Mivel Jehova a rend és a béke Istene, elvárhatjuk, hogy bármilyen nemzet felett uralkodik is, az szervezett legyen (1Korintus 14:33). Ez igaz volt Izrael esetében is. De hogyan irányíthat egy láthatatlan Isten egy földi, látható szervezetet? Jól tesszük, ha megfigyeljük, hogyan kormányozta Jehova ezt az ókori nemzetet, és különösen arra figyeljünk, hogyan emeli ki az Izraellel való bánásmódja azt, hogy mennyire fontos lojálisan alárendelnünk magunkat az Isten által elfogadott hatalomnak.

Hogyan kormányozták az ókori Izraelt?

3. Milyen gyakorlatias elrendezéseket léptetett életbe Jehova a népe irányítására?

³ Bár Jehova volt Izrael láthatatlan Királya, hűséges férfiakat nevezett ki az ő látható képviselőiként. Voltak fejedelmek, atyai házak fejei és vének, akik tanácsadókként és bírákként szolgálták a népet (2Mózes 18:25, 26; 5Mózes 1:15). De nem szabad úgy következtetnünk, hogy isteni irányítás nélkül ezek a felelős férfiak valahogyan képesek voltak tökéletes tisztánlátással és megértéssel ítélni az ügyekben. Nem voltak tökéletesek, és nem tudtak olvasni a hívőtársaik szívében. Az istenfélő bírák mégis hasznos tanácsot tudtak adni hívőtársaiknak, mert tanácsuk  Jehova Törvényén alapult (5Mózes 19:15; Zsoltárok 119:97–100).

4. Milyen hajlamokat igyekeztek kerülni Izrael hűséges bírái, és miért?

⁴ Ám a Törvény puszta ismereténél több követeltetett meg attól, aki bíró volt. Tökéletlenek lévén az idősebb férfiaknak vigyázniuk kellett, hogy semmilyen veszélyes hajlam — például önzés, részrehajlás és kapzsiság — se befolyásolja az ítéletüket. Mózes ezt mondta nekik: „Ne legyetek személyválogatók az ítéletben: kicsinyt úgy, mint nagyot hallgassatok ki; ne féljetek senkitől, mert az ítélet az Istené.” Igen, Izrael bírái Istent képviselve bíráskodtak. Milyen csodálatos kiváltság volt ez! (5Mózes 1:16, 17, kiemelés tőlünk).

5. A bírák kinevezésén kívül hogyan gondoskodott Jehova a népéről?

⁵ Jehova más módon is gondoskodott népének szellemi szükségleteiről. Még mielőtt megérkeztek az Ígéret földjére, azt parancsolta nekik, hogy építsék meg a sátortemplomot, vagyis az igaz imádat központját. Papságot is felállított, hogy tanítsák a Törvényt, állatáldozatokat ajánljanak fel, valamint reggel és este füstölőszert égessenek. Isten kinevezte Mózes bátyját, Áront Izrael első főpapjának, Áron fiait pedig kijelölte, hogy segítsék apjukat feladatai ellátásában (2Mózes 28:1; 4Mózes 3:10; 2Krónika 13:10, 11).

6—7. a) Milyen kapcsolatban voltak a papok és a nem papi léviták? b) Mit tanulhatunk abból, hogy a léviták különböző feladatokkal voltak megbízva? (Kolosszé 3:23).

⁶ Egy többmilliós nép szellemi szükségleteiről gondoskodni óriási feladat, és a papok viszonylag kevesen voltak. Ezért Jehova megszervezte, hogy Lévi törzsének más tagjai segítsenek nekik. Ezt mondta Mózesnek: „adjad a lévitákat Áronnak és az ő fiainak; mert valóban néki adattak Izráel fiaitól” (4Mózes 3:9, 39).

⁷ A léviták munkája jól szervezett volt. Családok szerint lettek felosztva más-más feladattal; ez a három család a gersoniták, kéhátiták és a méráriták volt (4Mózes 3:14–17, 23–37). Némelyik feladat fontosabbnak tűnhetett a többinél, de mindegyik lényeges volt. A kéhátita léviták közel dolgoztak a szent szövetségládához és a sátortemplom felszereléséhez. Ám minden lévitának, akár a kéhátitákhoz tartozott, akár nem, csodálatos kiváltságai voltak (4Mózes 1:51, 53). Sajnos, némelyek nem értékelték a kiváltságaikat. Nem vetették alá magukat lojálisan az Isten által elfogadott hatalomnak, hanem elégedetlenek, büszkék, nagyra törők és féltékenyek lettek. Egy lévita, akit Kórahnak hívtak, éppen ilyen volt.

„Még a papságot is kivánjátok?”

8. a) Ki volt Kórah? b) Mi késztethette Kórahot arra, hogy egyszerűen emberi szemszögből tekintse a papságot?

⁸ Kórah nem volt Lévi atyai háznépének feje, de még a kéhátiták családjainak feje sem (4Mózes 3:30, 32). Mindamellett tiszteletben álló fejedelem volt Izraelben. Kórah feladatai talán megkívánták, hogy szorosan együtt dolgozzon Áronnal és fiaival (4Mózes 4:18, 19). Mivel közvetlenül látta ezeknek a férfiaknak a tökéletlenségeit, Kórah talán így érvelt: „Még a vak is látja, hogy ezek a papok mennyire tökéletlenek, és mégis azt várják el tőlem, hogy alávessem magamat nekik? Nem sokkal ezelőtt  Áron aranyborjút készített. Ennek a borjúnak az imádatáért esett bálványimádatba a népünk. Most pedig Áron, Mózes testvére főpapként szolgál! Micsoda részrehajlás! És mi lett Áron fiaival, Nádábbal és Abihuval? Ők meg annyira nem tisztelték a szolgálati kiváltságukat, hogy Jehovának el kellett pusztítania őket!” * (2Mózes 32:1–5; 3Mózes 10:1, 2). Bárhogy érvelt is Kórah, világos, hogy emberi nézőpontból kezdte tekinteni a papságot. Ez végül Mózes és Áron, végső soron pedig Jehova elleni lázadáshoz vezetett (1Sámuel 15:23; Jakab 1:14, 15).

9—10. Mivel vádolta Kórah lázadó társaival együtt Mózest, és miért kellett volna jobban átgondolniuk, hogy mit tesznek?

⁹ Mivel befolyásos ember volt, Kórahnak nem volt nehéz rávennie másokat, hogy hasonlóan gondolkodjanak. Dáthánnal és Abirámmal együtt 250 olyan személyt találtak, akik melléjük álltak; ők mind fejedelmek voltak a gyülekezetben. Együtt odamentek Mózeshez és Áronhoz, és ezt mondták: „az egész gyülekezet, ezek mindnyájan szentek, és közöttök van az Úr: miért emelitek azért fel magatokat az Úr gyülekezete fölé?” (4Mózes 16:1–3).

¹⁰ Annak fényében, amit már tudtak, nem lett volna szabad kétségbe vonniuk Mózes hatalmát. Nem sokkal előtte Áron és Miriám ugyanezt tették. Éppen úgy érveltek, ahogy Kórah! A 4Mózes 12:1, 2 szerint ezt kérdezték: „Avagy csak Mózes által szólott-é az Úr? avagy nem szólott-é mi általunk is?” Jehova meghallotta ezt. Ezért parancsolta Mózesnek, Áronnak és Miriámnak, hogy menjenek mind a gyülekezet sátorának bejáratához, hogy jelezze, kit választ vezetőnek. Ott Jehova félreérthetetlenül kijelentette álláspontját: „Ha van az ÚRnak prófétája köztetek, azzal látomásban ismertetem meg magam, álomban beszélek hozzá. De nem ilyen Mózes, a szolgám! Őrá az egész házam van bízva!” Ezután Jehova egy időre leprával sújtotta Miriámot (4Mózes 12:4–7, 10, Úf.).

11. Mit tett Mózes, amikor értesült Kórah lázadásáról?

¹¹ Kórahnak és a vele levőknek tudniuk kellett erről az esetről. Lázadásuk megbocsáthatatlan volt. Mózes mégis megpróbált türelmesen érvelni nekik. Arra buzdította őket, hogy jobban értékeljék kiváltságaikat: „Avagy keveslitek-é azt, hogy titeket Izráel Istene külön választott Izráel gyülekezetétől, hogy magához fogadjon titeket . . . ?” Nem, ezt nem lett volna szabad kevesellniük! A lévitáknak már így is sok kiváltságuk volt. Mi mást akarhattak még? Mózes további szavai feltárják, hogyan érveltek a lázadók a szívükben: „még a papságot is kivánjátok?” * (4Mózes 12:3; 16:9, 10). De hogyan válaszolt Jehova erre a lázadásra, amely az általa elfogadott hatalom ellen irányult?

Izrael Bírája közbeszól

12. Mitől függött az, hogy Izrael tartósan jó kapcsolatnak örvend-e Istennel?

¹² Amikor Jehova Izraelnek adta a Törvényt, azt mondta a népnek, hogy ha engedelmeskednek, akkor „szent nép” lesznek, és a nemzet egészen addig szent marad, ameddig elfogadja Jehova elrendezését (2Mózes 19:5, 6). De most, hogy nyílt lázadás volt kialakulóban, eljött az idő arra, hogy Izrael Bírája és Törvényadója közbeszóljon! Mózes ezt mondta Kórahnak: „Te és a te egész gyülekezeted legyetek az Úr előtt; te és azok és Áron, holnap. És kiki vegye az ő temjénezőjét, és tegyetek abba füstölő szert, és vigyétek az Úr elé, kiki az ő temjénezőjét; kétszáz és ötven temjénezőt. Te is, és Áron is, kiki az ő temjénezőjét” (4Mózes 16:16, 17).

13. a) Miért volt önteltség az, hogy a lázadók füstölőszert akartak felajánlani Jehova előtt? b) Hogyan bánt Jehova a lázadókkal?

¹³ Isten Törvénye szerint csak a papok ajánlhattak fel füstölőszert. A lázadóknak már annak a gondolatától is észhez kellett volna  térniük, hogy egy nem papi lévita ajánl fel füstölőszert Jehovának (2Mózes 30:7; 4Mózes 4:16). De sem Kórah, sem a követői nem tértek észhez! Másnap Kórah „összegyűjtötte vala [Mózes és Áron ellen] az egész gyülekezetet a gyülekezet sátorának nyílásához”. A beszámoló így folytatódik: „szóla az Úr Mózesnek és Áronnak, mondván: Váljatok külön e gyülekezettől, hogy megemészszem őket egy szempillantásban.” De Mózes és Áron könyörgött azért, hogy Isten kímélje meg a nép életét. Jehova meghallgatta a könyörgésüket. Ám Kórahra és követőire „tűz jöve ki az Úrtól, és megemészté ama kétszáz és ötven férfiút, a kik füstölő szerekkel áldoznak vala” (4Mózes 16:19–22, 35). *

14. Miért lépett fel Jehova ilyen határozottan Izrael gyülekezete ellen?

¹⁴ Meglepő, hogy azok az izraeliták, akik látták, hogy mit tett Jehova a lázadókkal, még ebből sem tanultak. „Másnap felzúdula Izráel fiainak egész gyülekezete Mózes ellen és Áron ellen, mondván: Ti öltétek meg az Úrnak népét!” Az izraeliták az összeesküvők oldalára álltak! Végül Jehova nem tűrte tovább a lázadást. Már senki, még Mózes és Áron sem járhatott közben a népért. Jehova csapása lesújtott az engedetlenekre, „és valának, a kik megholtak vala e csapás alatt, tizennégy ezer hétszázan; azokon kivül, a kik megholtak vala a Kóré dolgáért” (4Mózes 16:41–49).

15. a) Miért kellett volna az izraelitáknak habozás nélkül elfogadniuk Mózes és Áron vezetését? b) Mit tanultunk ebből a beszámolóból Jehováról?

¹⁵ Teljesen szükségtelenül haltak meg ezek az emberek. Bárcsak elgondolkodtak volna a történteken! Megkérdezhették volna maguktól: „Kik jelentek meg a fáraó előtt az életük kockáztatásával? Kik követelték az izraeliták szabadon bocsátását? Egyedül kinek kellett felmennie a Hóreb-hegyre Izrael szabadulása után, hogy szemtől szembe beszéljen Isten angyalával?” Mózes és Áron addigi élete egyértelműen bizonyította a Jehova iránti lojalitásukat és a nép iránti szeretetüket (2Mózes 10:28; 19:24; 24:12–15). Jehova nem talált örömet a lázadók elpusztításában. De amikor nyilvánvalóvá vált, hogy a nép továbbra is kitart a lázadásban, határozott lépéseket tett (Ezékiel 33:11). Mindez nagy jelentőséggel bír számunkra napjainkban. Miért?

A közlési csatorna azonosítása napjainkban

16. a) Milyen bizonyítéknak kellett volna meggyőznie az I. századi zsidókat arról, hogy Jézus csakugyan Jehova képviselője? b) Miért és mivel váltotta fel Jehova a lévita papságot?

¹⁶ Ma van egy új „nemzet”, amelynek Jehova a láthatatlan Bírája, Törvényadója és Királya (Máté 21:43). Ez a „nemzet” az i. sz. I. században jött létre. Ekkorra a Mózes napjaiban készített sátortemplom helyett gyönyörű templom állt Jeruzsálemben, ahol még mindig a léviták szolgáltak (Lukács 1:5, 8, 9). Ám i. sz. 29-ben egy másik, egy szellemi templom jött létre, amelynek főpapja Jézus Krisztus (Héberek 9:9, 11). Ismét felvetődött az a kérdés, hogy kit ruházott fel Isten a hatalommal. Kit használ fel Jehova, hogy vezesse ezt a „nemzetet”? Jézus bizonyította, hogy feltétel nélküli lojalitás fűzi Istenhez. Szerette az embereket. Sok csodálatos jelet is tett. Ám a léviták többsége nem fogadta el Jézust, mert olyanok voltak, mint nyakas őseik (Máté 26:63–68; Cselekedetek 4:5, 6, 18; 5:17). Végül Jehova egy teljesen más papsággal váltotta fel a lévita papságot — egy királyi papsággal. Ez a királyi papság mind a mai napig fennmaradt.

17. a) Milyen csoport alkotja ma a királyi papságot? b) Hogyan használja fel Jehova a királyi papságot?

¹⁷ Kikből áll napjainkban ez a királyi papság? Péter apostol válaszolt erre a kérdésre az első ihletett levelében. Krisztus teste felkent tagjainak  ezt írta: „Ti azonban »választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet, különleges tulajdonnak szánt nép vagytok, hogy mindenfelé hirdessétek annak kitűnő tulajdonságait«, aki a sötétségből az ő csodálatos világosságába hívott titeket” (1Péter 2:9). Ezekből a szavakból kiderül, hogy mint csoport, Jézus felkent lábnyomkövetői alkotják ezt a „királyi papságot”, amelyet Péter „szent nemzetnek” is hívott. Ők képezik azt a közlési csatornát, amelyet Jehova felhasznál, hogy útmutatással és szellemi irányítással lássa el népét (Máté 24:45–47).

18. Milyen kapcsolat van a kinevezett vének és a királyi papság között?

¹⁸ Ezt a királyi papságot a kinevezett vének képviselik, akik felelős tisztségben szolgálnak Jehova népének gyülekezeteiben a földön. Ezek a férfiak megérdemlik a tiszteletünket és teljes szívű támogatásunkat, akár felkentek, akár nem. Miért? Azért, mert Jehova a szent szelleme által nevezte ki ezeket az idősebb férfiakat a tisztségükbe (Héberek 13:7, 17). Hogyan lehetséges ez?

19. Milyen értelemben mondható, hogy a szent szellem nevezi ki a véneket?

¹⁹ Ezek az idősebb férfiak megfelelnek azoknak a követelményeknek, amelyeket Isten Szava — vagyis Isten szellemének az alkotása — támaszt (1Timóteus 3:1–7; Titusz 1:5–9). Ezért elmondhatjuk, hogy a szent szellem nevezte ki őket (Cselekedetek 20:28). Az idősebb férfiaknak, azaz a véneknek behatóan ismerniük kell Isten Szavát. A legfőbb Bíróhoz hasonlóan, aki kinevezte őket, a véneknek szintén gyűlölniük kell még a látszatát is annak, hogy részrehajlóak lennének az ítéletben (5Mózes 10:17, 18).

20. Mit értékelsz a keményen dolgozó vénekben?

²⁰ A hatalmuk kétségbevonása helyett igazán értékeljük a keményen dolgozó véneinket. A gyakran évtizedek óta végzett hűséges szolgálatuk arra indít, hogy bízzunk bennük. Hűségesen felkészülnek a gyülekezeti összejövetelekre, és vezetik azokat, vállvetve dolgoznak velünk a ’Királyság jó hírének’ a prédikálásában, és Írás szerinti tanácsot adnak, amikor szükségünk van rá (Máté 24:14; Héberek 10:23, 25; 1Péter 5:2). Meglátogatnak bennünket, amikor betegek vagyunk, és megvigasztalnak, amikor gyászolunk. Lojálisan és önzetlenül támogatják a Királyság-érdekeket. Jehova szelleme van rajtuk; a helyeslését élvezik (Galácia 5:22, 23).

21. Mit nem szabad figyelmen kívül hagyniuk a véneknek, és miért?

²¹ Természetesen az idősebb férfiak nem  tökéletesek. Saját korlátaikat figyelembe véve nem próbálnak meg uralkodni a nyáj, azaz „Isten öröksége” felett. Inkább úgy tekintik magukat, mint akik ’munkatársak a testvéreik örömére’ (1Péter 5:3; 2Korintus 1:24). Az alázatos, keményen dolgozó vének szeretik Jehovát, és tudják, hogy minél jobban képesek utánozni őt, annál nagyobb áldást jelentenek a gyülekezetnek. Ezt elméjükben tartva, állandóan azon vannak, hogy olyan, Istennek tetsző tulajdonságokat ápoljanak, mint amilyen a szeretet, a könyörület és a türelem.

22. Hogyan erősítette meg a Jehova látható szervezetébe vetett hitedet az, hogy megvizsgáltuk Kórah történetét?

²² Mennyire boldogok vagyunk, hogy Jehova a mi láthatatlan Uralkodónk, Jézus Krisztus a mi Főpapunk, a felkent királyi papság tagjai a tanítóink, és a hűséges keresztény vének a tanácsadóink! Bár egyetlen emberi irányítású szervezet sem lehet tökéletes, örülünk annak, hogy Istent szolgálhatjuk hűséges hívőtársainkkal együtt, akik boldogan rendelik alá magukat az Isten által elfogadott hatalomnak!

[Lábjegyzetek]

Mit tanultál?

• Hogyan gondoskodott Jehova szeretettel az izraelitákról?

• Miért volt megbocsáthatatlan Kórahnak a Mózes és Áron elleni lázadása?

• Mit tanulhatunk abból, ahogyan Jehova a lázadókkal bánt?

• Hogyan mutathatjuk ki, hogy értékeljük Jehova napjainkban fennálló elrendezéseit?

[Tanulmányozási kérdések]

[Kép a 9. oldalon]

Minden megbízatást kiváltságnak tekintesz Jehova szolgálatában?

[Kép a 10. oldalon]

„Miért emelitek azért fel magatokat az Úr gyülekezete fölé?”

[Kép a 13. oldalon]

A kinevezett vének a királyi papságot képviselik