Nagyon örülnek, hogy megtanultak olvasni!

A SALAMON-SZIGETEK egyes részein Jehova Tanúinak közel a 80 százaléka küszködött az írástudatlansággal. Ez nemcsak a hetenként megtartott gyülekezeti összejöveteleken való részvételben korlátozta őket, hanem még azt is megnehezítette nekik, hogy a Királyságról szóló igazságokat megtanítsák másoknak. Vajon csakugyan lehetséges, hogy olyan felnőttek is megtanuljanak írni és olvasni, akik még soha életükben nem vettek ceruzát a kezükbe?

A Jehova Tanúi által kiadott Apply Yourself to Reading and Writing (Foglalkozz az írással és olvasással!) című füzetet a Salamon-szigeteken Jehova Tanúinak szinte mindegyik gyülekezetében használják az írni-olvasni tanuló osztályokban. A következő tapasztalatokból kitűnik, hogy miként kaptak már segítséget ennek a programnak a keretében több százan, hogy megtanuljanak írni és olvasni. De ennél is fontosabb, hogy amint ezt megtanulták, jobban tudnak tanúskodni másoknak a hitükről (1Péter 3:15).

Egy misszionárius testvérnő, akit egy olyan gyülekezetbe neveztek ki, ahol több mint száz Királyság-hírnök tevékenykedik, észrevette, hogy a heti Őrtorony-tanulmányozáson csak néhány személynek van saját példánya a folyóiratból, és hogy csak nagyon kevesen szólnak hozzá az összejövetelen. Hogy miért? Azért, mert a testvérek nem tudtak olvasni. Amikor a gyülekezetben bejelentették egy olyan tanfolyam szervezését, ahol a diákok megtanulhatnak írni és olvasni, a misszionárius testvérnő örömmel vállalta a tanítói feladatot. Először csak néhány tanuló jött el, ám hamarosan már több mint negyvenen vettek részt az oktatáson minden korosztályból.

Mi lett ennek az eredménye? A misszionárius testvérnő ezt mondja: „Nem sokkal azután, hogy beindult az osztály, egyik reggel hatkor kimentem a piacra, hogy némi élelmet vásároljak a misszionáriusotthonnak. A piacon néhány tanulót pillantottam meg, akik között nagyon fiatalok is voltak, és kókuszdiót, valamint zöldségeket  árultak. Miért? Azért mert pénzt akartak keresni, hogy tollat és füzetet tudjanak vásárolni, melyeket az írni-olvasni tanuló osztályban használnak majd. Akik ebbe az osztályba jártak, arra is indíttatást éreztek, hogy beszerezzenek egy saját példányt Az Őrtorony folyóiratból.” A misszionárius testvérnő ezután még hozzáfűzi: „A gyülekezeti Őrtorony-tanulmányozáson most fiatalok és idősek egyaránt hozzászólnak, és nagyon élénkek a tanulmányozások.” Ez a testvérnő különösen boldog volt, amikor az osztály négy tanulója megkérdezte, hogy ők is részt vehetnének-e a nyilvános prédikálómunkában, mivel már nem félnek attól, hogy részt vegyenek benne, mondták.

Az írni-olvasni tanuló osztályoknak sokkal több hasznuk volt annál, mint hogy a tanulók csupán megtanultak írni és olvasni. Például az egyik Tanú nem hívő felesége már sok éve nagy gondot okozott a gyülekezetnek. Ez az asszony már a legkisebb ingerlésre is kővel dobálta meg az embereket, sőt egy fadoronggal rátámadott más asszonyokra. Amikor néhanapján elment a keresztény összejövetelekre a férjével, annyira féltékeny volt rá, hogy az kénytelen volt felvenni egy sötét napszemüveget, nehogy a felesége azzal vádolja őt, hogy más nőket nézeget.

Ám nem sokkal azután, hogy az írni-olvasni tanuló osztályok beindultak, ez az asszony halkan ezt kérdezte: „Én is járhatok az osztályba?” Azt mondták neki, hogy igen, ő is járhat. Attól kezdve ez az asszony mindig ott volt az osztályban és a gyülekezeti összejöveteleken. Keményen dolgozott azon, hogy megtanuljon olvasni, bámulatos előrehaladást tett, és ez nagyon boldoggá tette. A következő kérése ez volt: „Tanulmányozhatnám én is a Bibliát?” Férje boldogan elkezdett tanulmányozni vele. Ez az asszony most szépen halad az írás és olvasás tanulásában, valamint a bibliai ismeret megszerzésében.

Egy ötvenéves személynek, akinek még sohasem volt a kezében ceruza, már az is hegyhez hasonló akadályt jelenthet, hogy miként tartsa azt, és hogyan formálja a betűket. Vannak, akiknek a tanulás elején hólyagok nőnek az ujjaikon amiatt, hogy nagyon görcsösen fogják a papírt és a ceruzát. Miután több hétig küzdelmet folytat a ceruzával, néhány tanuló széles mosollyal az arcán így kiált fel: „Most már könnyedén tudom fogni a ceruzát!” Az oktatókat az is boldogsággal tölti el, ha látják, hogy milyen jól haladnak a tanulók. Az egyik oktató ezt mondta: „Nagy öröm tanítani egy osztályt. A tanulók gyakran tapssal fejezik ki óra végén az őszinte értékelésüket ezért a Jehovától jövő elrendezésért.”

A misszionáriusokkal együtt azok a Tanúk is örvendeznek, akik most már tudnak írni és olvasni. Hogy miért? Azért, mert az írni-olvasni tudásukat Jehova tiszteletére tudják felhasználni.

[Képek a 8., 9. oldalon]

Fiatalok és idősek egyaránt értékelik az írni-olvasni tanuló osztályokat