Olvasók kérdései

Milyen útmutatást ad a Szentírás a gyermekneveléshez, amikor az egyik szülő Jehova Tanúja, a másik pedig nem az?

Két fontos szentírási alapelv szolgál útmutatással a gyermekneveléshez annak a Tanú-szülőnek, akinek a házastársa nem Tanú. Az egyik így szól: „Mint uralkodónak, Istennek kell inkább engedelmeskednünk, semmint embereknek” (Cselekedetek 5:29). A másik pedig a következő: „a férj feje a feleségének, mint ahogy a Krisztus is feje a gyülekezetnek” (Efézus 5:23). Ez utóbbi alapelv nemcsak azokra a feleségekre vonatkozik, akiknek Tanú a férjük, hanem azokra is, akiknek nem Tanú a párjuk (1Péter 3:1). Hogyan alkalmazhatja kiegyensúlyozottan egy Tanú-szülő ezeket az alapelveket a gyermekei nevelésénél?

Ha a férj Jehova Tanúja, akkor felelős azért, hogy szellemileg és fizikailag egyaránt gondoskodjon a családjáról (1Timóteus 5:8). Noha talán a nem hívő anya több időt tölt a gyermekekkel, az apának, aki Tanú, oktatnia kell gyermekeit, úgy, hogy vallásos nevelést nyújt nekik otthon, és elviszi őket a keresztény összejövetelekre, ahol a gyermekek hasznot meríthetnek az erkölcsi oktatásból és az egészséges társaságból.

Mi a teendő akkor, ha a feleség ragaszkodik hozzá, hogy az ő vallásának az imádati helyére vigye el a gyermekeket, és az ő hitére tanítsa őket? Az ország törvényei talán feljogosítják erre. Az, hogy a gyermekeket rá lehet-e venni egy ilyen helyen imádati aktusokra, vagy sem, nagymértékben attól függ, hogy milyen az a szellemi oktatás, amelyet az édesapjuktól kapnak. Ahogy a gyermekek növekednek, az apjuktól kapott bibliai oktatásnak segítenie kell, hogy követni tudják Isten Szavának igazságát. Mennyire boldog lesz a Tanú-apa, ha a gyermekei állást foglalnak az igazság mellett!

Ha az anya Jehova Tanúja, tisztelnie kell a főség alapelvét, és közben törődnie kell gyermekei örök jólétével is (1Korintus 11:3). A nem Tanú férj sok esetben nem kifogásolja, ha a feleség erkölcsi és szellemi oktatásban részesíti a gyermekeiket, és ehhez Jehova népének összejövetelein kap segítséget. Az anya rávilágíthat a férjének, hogy milyen hasznos az az építő oktatás, amelyben a gyermekeik Jehova szervezete által részesülnek. Tapintatosan kiemelheti annak értékét, hogy a Biblia erkölcsi alapelveit beleneveli a gyermekeikbe ebben az erkölcsileg romboló világban.

De előfordulhat, hogy a nem Tanú férj ragaszkodik ahhoz, hogy a gyermekei az ő vallását gyakorolják, és el is viszi őket az imádati helyre, ahová jár, valamint a saját hitére oktatja őket. Az is lehet, hogy a férj mindenféle vallást ellenez, és ragaszkodik hozzá, hogy a gyermekei semmiféle vallásos oktatást ne kapjanak. Családfőként elsősorban az ő felelőssége dönteni. *

A Tanú-feleség, miközben tiszteletben tartja a férje főségét, önátadott keresztényként gondol arra, hogy miként foglalt állást Péter és János apostol, amikor ezt mondták: „ami minket illet, nem hagyhatunk fel azzal, hogy beszéljünk azokról, amiket láttunk és hallottunk” (Cselekedetek  4:19, 20). A gyermekei szellemi jólétét szem előtt tartva az anya, aki Tanú, talál alkalmakat arra, hogy erkölcsi útmutatást adjon a gyermekeinek. Jehova előtti felelőssége az, hogy beszéljen másoknak arról, amit ő igaznak hisz, és ez alól a gyermekei sem kivételek (Példabeszédek 1:8; Máté 28:19, 20). Hogyan oldhatja meg ezt a nehéz helyzetet egy anya, aki Tanú?

Vegyük például az Istenbe vetett hit kérdését. Az anya talán nem tudja kötött forma szerint tanulmányozni a Bibliát a gyermekeivel, mert a férje korlátozza ebben. Vajon ez azt jelenti, hogy akkor semmit se mondjon a gyermekeknek Jehováról? Nem erről van szó. Szavai és tettei önkéntelenül is a Teremtőbe vetett hitét tükrözik. A gyermekei bizonyára kérdezgetni fogják őt erről a témáról. Nyugodtan gyakorolhatja a vallásszabadságát, azáltal hogy kifejezi a Teremtőbe vetett hitét a gyermekei előtt is. Bár talán nem tud bibliatanulmányozást folytatni a gyermekeivel, és nem tudja őket rendszeresen elvinni az összejövetelekre, de így is közölhet velük ismeretet Jehova Istenről (5Mózes 6:7).

Az, amit Pál apostol írt, érvényes egy Tanú és annak nem Tanú házastársa közötti kapcsolatra: „meg van szentelve a nem hívő férj a felesége révén, és meg van szentelve a nem hívő feleség a testvér révén; máskülönben a gyermekeitek bizony tisztátalanok volnának, most pedig szentek” (1Korintus 7:14). Jehova a hívő fél miatt szentnek tekinti ezt a házasságot, és a gyermekek is szentek Jehova szemében. A feleségnek, ha Tanú, minden tőle telhetőt meg kell tennie azért, hogy a gyermekei megértsék az igazságot, a végkifejletet pedig Jehovára kell bíznia.

Ahogy a gyermekek felnőnek, nekik kell eldönteniük, hol foglalnak állást a szüleiktől kapott oktatás alapján. Talán Jézus szavaival összhangban lesz a döntésük: „Aki jobban vonzódik apjához vagy anyjához, mint énhozzám, nem méltó hozzám” (Máté 10:37). Ez a parancs szintén nekik szól: „Gyermekek, engedelmeskedjetek szüleiteknek az Úrral egységben” (Efézus 6:1). Sok fiatal választja azt, hogy ’mint uralkodónak, Istennek engedelmeskedik’ inkább, semmint annak a szülőnek, aki nem Tanú, még akkor is, ha ez a szülő megnehezíti a dolgát. Milyen nagy jutalom a Tanú-szülőnek, amikor azt látja, hogy a gyermekei Jehova szolgálatát választják, noha ellenállással kell szembenézniük!

[Lábjegyzet]