A jó szomszédok kincset érnek

„Jobb a közel való szomszéd a messze való atyafinál” (Példabeszédek 27:10).

EGY első századi tanult férfi megkérdezte Jézust: „Ki valójában a felebarátom?” Válaszában Jézus nem arra világított rá, hogy ki a férfi felebarátja, hanem arra, hogy mi tesz valakit valódi felebaráttá. Valószínűleg ismered Jézus szemléltetését. Ez az irgalmas szamaritánusról szóló példázat, mely Lukács evangéliumában van feljegyezve. Jézus így mondja el a történetet:

„Egy ember Jeruzsálemből Jerikóba ment lefelé, és rablók kezébe esett. Ezek kifosztották, ütéseket is mértek rá, és elmentek, otthagyva őt félholtan. Történetesen egy pap ment lefelé azon az úton, de amikor meglátta őt, továbbment az ellenkező oldalon. Hasonlóképpen egy lévita is, amikor leért arra a helyre, és meglátta őt, továbbment az ellenkező oldalon. Egy azon az úton utazó szamáriai pedig odaért hozzá, és látva őt, szánalomra indult. Odament hát hozzá, és bekötözte sebeit, olajat és bort öntve rájuk. Aztán feltette őt a saját hátasállatára, elvitte egy fogadóba, és gondját viselte. Másnap aztán elővett két dénárt, odaadta a fogadósnak, és ezt mondta: »Viseld gondját, és amit ezen felül költesz, megfizetem neked, amikor visszajövök.« Hogy látod, e három közül melyik bizonyult a rablók  kezébe esett ember felebarátjának?” (Lukács 10:29–36).

Ez a tanult férfi nyilvánvalóan megértette, hogy mi a példázat lényege. Rögtön felismerte, hogy ki volt a megsebesített férfi felebarátja: „Amelyik irgalmasan cselekedett vele.” Jézus ekkor ezt mondta neki: „Menj el, és magad is tegyél ugyanúgy” (Lukács 10:37). Milyen hatásos szemléltetése ez annak, hogy mitől válik valaki valódi felebaráttá! Jézus példázata arra indíthat minket, hogy megkérdezzük magunktól: „Milyen felebarát vagyok? A bőrszínem vagy a nemzetiségem befolyásol abban, hogy kit tekintek felebarátomnak? Vajon ezek a szempontok korlátozzák, hogy mit teszek meg egy bajban lévő embertársamért? Törekszem rá, hogy jobb felebarát és ezzel együtt jobb szomszéd legyek?”

Hol kezdjük?

Ha úgy érezzük, hogy van mit javítanunk e tekintetben, akkor először is a szemléletmódunkon kell változtatnunk. Leginkább annak kell foglalkoztatnia minket, hogy jó szomszédok legyünk. Ez hozzájárulhat ahhoz, hogy jó szomszédaink legyenek. Csaknem két évezreddel ezelőtt Jézus a híres hegyi beszédében felhívta erre a lényeges alapelvre a figyelmet, mely nagyon jól alkalmazható az emberi kapcsolatokban. Ezt mondta: „Mindazt tehát, amit akartok, hogy az emberek megtegyenek veletek, nektek is hasonlóképpen meg kell tennetek velük” (Máté 7:12). Ha mi tisztelettudóan, méltóságteljesen és kedvesen bánunk másokkal, akkor valószínűleg ők is így fognak bánni velünk.

A The Nation Since 1865 magazin „Szeressük felebarátainkat” című cikkében Lise Funderburg írónő megemlített néhány egyszerű dolgot, amellyel előmozdíthatjuk a jószomszédi viszonyt. Ezt írta: „Bárcsak . . . az a számtalan apróság, melyet a jó szomszédok megtesznek egymásért — felviszik az újságot, vigyáznak egymás gyerekeire, bevásárolnak egymásnak —, megerősítené a személyes kapcsolatukat . . . Jó lenne, ha ebben az egyre megosztottabb világban, melyben a közösségeket még inkább szétzilálja a félelem és a bűnözés, létezne ez a fajta közelség.” Majd hozzátette: „Valahol el kell kezdeni. Miért ne próbálkoznánk először a legközelebbi szomszédunknál?”

A Canadian Geographic magazin is megemlít néhány hasznos ötletet, mely segíthet a szomszédoknak, hogy helyes szemléletmódot alakítsanak ki egymásról. Marni Jackson írónő megjegyezte: „A szomszédainkat, ugyanúgy, ahogy a rokonainkat, a legtöbbször nem választhatjuk meg. Ezek a kapcsolatok tapintatot, udvariasságot és türelmet igényelnek.”

A jó szomszédok készséges adakozók

Meg kell hagyni, sokunk azt sem tudja, hogyan közeledjen a szomszédai felé. Sokkal könnyebbnek tűnhet, hogy kerüljük a kapcsolatot másokkal, és elszigeteljük magunkat. A Biblia azonban azt mondja, hogy „nagyobb boldogság adni, mint kapni” (Cselekedetek 20:35). Ennélfogva egy jó szomszéd törekszik rá, hogy megismerkedjen a körülötte élő emberekkel. Bár nem szükségszerűen akar közeli barátságokat kialakítani, veszi magának a fáradságot, hogy időről időre néhány szót váltson a szomszédaival, talán egy barátságos mosollyal vagy gesztussal kezdve az ismerkedést.

Ahogy már a korábbiakban megjegyeztük, a „számtalan apróság, melyet a jó szomszédok tesznek egymásért”, csakugyan sokat számít abban, hogy jószomszédi kapcsolat jöjjön létre és maradjon fenn. Jó tehát keresni a lehetőséget, hogy apró szívességeket tehessünk a szomszédainknak, mivel ez sok esetben előmozdítja az együttműködő szellemet és a kölcsönös tiszteletet. Ezenkívül amikor így teszünk, követjük a Biblia tanácsát: „Ne fogd meg a jótéteményt azoktól, a kiket illet, ha hatalmadban van annak megcselekedése” (Példabeszédek 3:27; Jakab 2:14–17).

A jó szomszédok hálásak, amikor kapnak

Eszményi lenne, ha mindenki hálásan fogadná a segítséget és az ajándékokat. Sajnos ez nem mindig van így. Sokszor a segítőkészséget és a jó szándékú ajándékokat hidegen  fogadják, ezért az őszinte adakozó fejében ez a gondolat fordulhat meg: „Ez volt az utolsó alkalom, hogy segítettem!” Előfordulhat, hogy a barátságos üdvözlésre vagy gesztusra csak egy kelletlen biccentés a válasz.

Sok esetben azonban a másik nem hálátlan, bár kívülről talán annak látszik. Megeshet, hogy csak a kulturális háttere miatt tétovázik vagy feszeng, és emiatt viselkedik közönyösen, látszólag barátságtalanul. Másrészt ebben a hálát nem ismerő világban némelyek szokatlannak találhatják barátságos viselkedésünket, sőt még kétségbe is vonhatják indítékaink tisztaságát. Az ilyen személyeket meg kell nyugtatnunk; vagyis idő és türelem kell hozzá, hogy baráti kapcsolat alakuljon ki köztünk és a szomszédaink között. Ám békés és boldog jószomszédi légkörhöz járulnak hozzá azok a szomszédok, akik megtanulnak készséges adakozók lenni, és törekszenek rá, hogy hálásak legyenek, amikor kapnak.

Amikor csapás sújt

Katasztrófa idején egy jó szomszéd még nagyobb kincset ér, és általában ilyenkor szokott a szomszédok között valódi törődés megnyilvánulni. Számtalan beszámoló örökíti meg a szomszédok katasztrófa idején végrehajtott önzetlen tetteit. Úgy tűnik, hogy a közös tragédia önkéntelenül is összekovácsolja a szomszédokat, és arra készteti őket, hogy áldozatokat hozzanak egymásért. Sokszor még azok is együtt dolgoznak, akiknek ellentétesek a nézeteik.

A The New York Times például arról számolt be, hogy amikor 1999-ben pusztító földrengés sújtotta Törökországot, a régi ellenségek szeretetteljesen összetartottak. „Éveken át arra tanítottak minket, hogy gyűlöljük a törököket — írta Anna Sztergiu újságírónő egy athéni újságban. — De leírhatatlan fájdalmuk nem tölti el örömmel a szívünket. Fel voltunk dúlva, és sírtunk, mintha az ősrégi gyűlölet tovaszállt volna a halott kisbabák láttán.” Amikor a mentési munkálatokat hivatalosan leállították, a görög mentőalakulatok nem hagyták abba a túlélők utáni kutatást.

Kétségtelen, hogy nemes és hősies emberbaráti tett katasztrófák után részt venni a mentési munkálatokban. Ám minden bizonnyal még értékesebb jótett az, ha valaki a csapás bekövetkezte előtt figyelmezteti az embertársait, megmentve ezáltal az életüket. A történelem tanúsága szerint sajnos nem mindig fogadják szívesen azokat, akik valamilyen eljövendő katasztrófára figyelmeztetik az embertársaikat, mivel a figyelmeztetés időpontjában a közelgő katasztrófa még nem egyértelműen érzékelhető. Azok, akik a figyelmeztetést hallatják, gyakran hitetlenséggel találják szembe magukat. Nagyon kitartónak és önfeláldozónak kell tehát lenniük azoknak, akik olyanoknak próbálnak segíteni, akik nincsenek tudatában ingatag helyzetüknek.

A legnagyszerűbb felebaráti tett

Napjainkban egy természeti katasztrófánál sokkal nagyobb horderejű esemény előtt áll az emberiség. A próféciák szerint a Mindenható Isten megszünteti a földön a bűnözést, a gonoszságot és minden egyéb gondot (Jelenések 16:16; 21:3, 4). Ez a jelentőségteljes esemény biztosan megtörténik, efelől semmi kétség!  Jehova Tanúi buzgón megosztják mindenkivel, akivel csak lehet, azt az ismeretet, mely e küszöbönálló, világrengető esemény túléléséhez kell. Ezért végzik a világ minden táján oly kitartóan a jól ismert prédikálómunkájukat (Máté 24:14). Készségesen teszik ezt, Isten és felebarátaik iránt érzett szeretettől indíttatva.

Ennélfogva nem lenne jó, ha valaki csak azért nem hallgatná meg a Tanúkat, amikor azok felkeresik az otthonában, vagy bárhol másutt, mert előítéletei vannak velük szemben, vagy mert zaklatásnak érzi a közeledésüket. A Tanúk szeretnének jó szomszédok és felebarátok lenni. Mindenkit arra buzdítunk hát, hogy fogadja el az általuk felajánlott bibliatanulmányozást, hogy Isten Szavából megnyugtató bizonyossággal megismerje a jövőt, amikor is a szomszédi viszony örömteljes kapcsolat lesz. Akkor sem nemzeti, sem vallási, sem osztályok közötti különbözőségek nem fogják aláásni az őszinte kapcsolatot, melyre legtöbben szívből vágyunk.

[Képek a 6., 7. oldalon]

Helyes dolog szívességeket tenni a szomszédainknak

[Forrásjelzés]

Földgömb: Mountain High Maps® Copyright © 1997 Digital Wisdom, Inc.