Kívánatos-e, hogy a keresztények féltékenyek legyenek?

FÉLTÉKENYSÉG. Vajon a keresztényeknek ápolniuk kell ezt a tulajdonságot? Mi, keresztények arra kapunk buzdítást, hogy ’törekedjünk a szeretetre’, és tudjuk, hogy „a szeretet nem féltékeny” (1Korintus 13:4; 14:1). De közben arról is olvashatunk, hogy „az Úr . . . féltékeny Isten”, és azt a parancsot kapjuk, hogy ’legyünk az Isten utánzóivá’ (2Mózes 34:14, Katolikus fordítás; Efézus 5:1). Mivel magyarázható a látszólagos ellentmondás?

Azzal, hogy a Bibliában „féltékenységnek” fordított héber és görög szavaknak nagyon sokféle jelentésárnyalatuk van. Attól függően, hogy miként használják őket, jelentésük lehet jó és rossz is. A „féltékenységnek” fordított héber szónak például ilyen jelentései lehetnek: ’a kizárólagos odaadáshoz való ragaszkodás; a versengés el nem tűrése; buzgalom; lelkesedés; féltékenység [igazságos vagy bűnös]; irigység’. A görög szónak hasonló a jelentéstartalma. Ezek a szavak utalhatnak elfogult és eltorzult érzelemre, melyet olyan valaki iránt táplálunk, akit vetélytársunknak vélünk, vagy akiről úgy gondoljuk, hogy valamilyen szempontból fölényben van (Példabeszédek 14:30). De egy Istentől kapott tulajdonság helyes megnyilvánulására is vonatkozhatnak, mégpedig arra, hogy szeretnénk megóvni a bajtól valakit, akit szeretünk (2Korintus 11:2).

A legnagyszerűbb példa

Jehova mutatja a legnagyszerűbb példát a helyénvaló féltékenység kimutatásában. Indítékai tiszták: az ösztönzi, hogy szeretné megóvni a népét a szellemi és erkölcsi romlástól. Ókori népét jelképesen Sionnak nevezve ezt mondta: „Féltékeny leszek Sionért nagy féltékenységgel; nagy haraggal leszek féltékeny érte” (Zakariás 8:2, NW). Pontosan úgy, ahogy egy szerető apa állandóan készenlétben van, hogy megvédje a bajtól a gyermekeit, Jehova is éberen figyel, hogy megóvja szolgáit a fizikai és a szellemi veszélyektől.

Hogy megvédje népét, Jehova gondoskodott Szaváról, a Bibliáról. A Biblia sokszor buzdítja arra népének tagjait, hogy bölcsen járjanak, és rengeteg olyan emberről ír, aki pontosan így tett. Az Ézsaiás 48:17-ben ezt olvashatjuk: „Én vagyok az Úr, Istened, ki tanítlak hasznosra, és vezetlek oly úton, a melyen járnod kell.” Milyen vigasztaló tudni azt, hogy Jehovát a féltékenysége arra indítja, hogy törődjön velünk, és vigyázzon ránk! Ha nem lenne féltékeny ebben a jó értelemben, mindenféle baj érne bennünket a tapasztalatlanságunk miatt. Jehova semmiképpen sem önző módon juttatja kifejezésre a féltékenységét.

Ennek fényében vajon mi a különbség az Isten szerinti és a helytelen féltékenység között? Elvezet a válaszhoz, ha megvizsgáljuk Miriám és Fineás példáját. Figyeljük meg, hogy milyenek voltak az indítékaik!

Miriám és Fineás

Miriám Mózes és Áron nővére volt, azé a két férfié, akik az Egyiptomból való kivonuláskor vezették az izraelitákat. Amikor az izraeliták a  pusztában voltak, Miriám féltékeny lett az öccsére, Mózesre. A Biblia így számol be a történtekről: „Miriám pedig és Áron szólának Mózes ellen a kúsita asszony miatt, a kit feleségül vőn . . . És mondának: Avagy csak Mózes által szólott-é az Úr? avagy nem szólott-é mi általunk is?” A jelek szerint Miriám volt a kezdeményező a Mózes elleni lépésben, ugyanis Jehova nem Áront, hanem Miriámot büntette egy hétig tartó leprával a tiszteletlen viselkedéséért (4Mózes 12:1–15).

Mi indította Miriámot arra, hogy felszólaljon Mózes ellen? Talán az igaz imádat féltése és az a vágy, hogy megvédje a bajtól izraelita honfitársait? Nyilvánvalóan nem. Úgy tűnik, Miriám engedte, hogy eluralkodjon rajta a nagyobb tekintély és hatalom utáni helytelen vágy. Prófétanő volt Izraelben, ezért a nép nagyon tisztelte, különösen az asszonyok, akiknek az élén Miriám zenélt és énekelt, miután Izrael csoda útján megszabadult a Vörös-tengernél. Később bizonyára túlságosan aggódni kezdett amiatt, hogy Mózes felesége, akit vetélytársának érzett, fontosabb szerephez fog jutni, mint ő. Önző féltékenységből versengeni kezdett Mózessel, akit Jehova nevezett ki (2Mózes 15:1, 20, 21).

Fineást azonban más indította cselekvésre. Röviddel azelőtt, hogy Izrael bement az Ígéret földjére, a nép Moáb mezőségén táborozott. Ekkor moabita és midiánita nők sok izraelita férfit erkölcstelenségre és bálványimádásra csábítottak. Izrael bírái azt a parancsot kapták, hogy öljenek meg minden férfit, aki bűnbe esett, hogy így megtisztítsák a tábort, és elfordítsák magukról Jehova izzó haragját. A Simeon törzséhez tartozó fejedelem, Zimri arcátlanul, „Izráel fiai egész gyülekezetének láttára” bevitt a táborba egy midiánita nőt, Kozbit, hogy erkölcstelenséget kövessen el vele. Fineás ellentmondást nem tűrően cselekedett. Féltékenységtől, vagyis a Jehova imádata iránti buzgalomtól és attól a vágytól hajtva, hogy megőrizze a tábor erkölcsi tisztaságát, kivégezte a paráznákat a sátorban, ahol voltak. Később Jehova megdicsérte őt „féltékeny haragjáért” (The New English Bible), azért, hogy „semmilyen versengést nem tűrt” (NW) Jehovával szemben. Fineás azonnali lépése megszüntette a csapást, mely büntetésként sújtotta a népet, és amely akkorra 24 000 ember életét követelte. Jehova jutalmul szövetséget kötött Fineással, miszerint a papi hivatalt örökre az ő leszármazottai fogják betölteni (4Mózes 25:4–13).

Mi volt a különbség a féltékenységnek e két megnyilvánulása között? Miriám önző féltékenységből lépett fel az öccse ellen, Fineás ellenben Isten szerinti féltékenységtől ösztönözve juttatta érvényre az igazságosságot. Fineáshoz hasonlóan mi is kerülhetünk olyan helyzetbe, amikor érezzük, hogy szavainkkal vagy tetteinkkel ki kell állnunk Jehova neve, az imádata és a népe mellett.

Tévesen értelmezett féltékenység

Előfordulhat-e, hogy tévesen értelmezett féltékenység munkálkodik valakiben? Elő bizony. Általánosságban ez volt igaz az első századi zsidókra. Féltékenyen őrizték az Istentől kapott Törvényt és a hagyományaikat. Miközben igyekeztek megvédeni a Törvényt, számtalan részletes előírást és korlátozást vezettek be, és ezzel nehéz terheket róttak az emberekre (Máté 23:4). Mivel nem tudták vagy nem akarták felismerni, hogy a Mózesi Törvényt Isten már felváltotta azzal a valósággal, amelyet a Törvény előárnyékolt, féltékenységük tévesen arra indította  őket, hogy kitöltsék fékevesztett haragjukat Jézus Krisztus követőin. Pál apostol, aki valamikor maga is tévesen értelmezett, féltékeny lojalitással volt a Törvény iránt, rámutatott, hogy azokban, akik a Törvényt védelmezik, van „buzgalom [féltékenység] Isten iránt, de nem pontos ismeret szerint” (Róma 10:2; Galácia 1:14).

Még sok olyan zsidónak is, aki kereszténnyé lett, nehézséget okozott az, hogy megszabaduljon a Törvény iránti túlzott buzgalomtól. Pál a harmadik misszionáriusi útja után beszámolót tartott az első századi vezető testület előtt a nemzetek megtéréséről. Abban az időben több ezer kereszténnyé lett zsidóról volt elmondható, hogy „mind buzgók a Törvényt illetően” (Cselekedetek 21:20). Ez évekkel azután történt, hogy a vezető testület úgy határozott, hogy a nem zsidó keresztényeknek nem kell körülmetélkedniük. A Törvény betartását érintő kérdésekben viszály osztotta meg a keresztény gyülekezetet (Cselekedetek 15:1, 2, 28, 29; Galácia 4:9, 10; 5:7–12). Némelyik zsidó keresztény nem látta át teljesen, hogy Jehovának mi az akkori szándéka a népével, ezért ragaszkodott a saját elgondolásaihoz, és bírált másokat (Kolosszé 2:17; Héberek 10:1).

Mi tehát ne essünk abba a csapdába, hogy féltékenyen igyekszünk megvédeni a saját dédelgetett gondolatainkat vagy tetteinket, melyeknek nincs szilárd bibliai alapjuk. Inkább fogadjuk el az Isten Szavára áradó egyre nagyobb világosságot, mely a Jehova által ma felhasznált csatornán keresztül jön.

Legyünk féltékenyek Jehováért!

Az Isten szerinti féltékenységnek azonban megvan a maga helye az igaz imádatban. Olyan helyzetekben, amikor hajlamosak lennénk túl sokat foglalkozni a saját hírnevünkkel vagy jogainkkal, az Isten szerinti féltékenység arra indít, hogy inkább Jehovára figyeljünk. Így keresni fogjuk a lehetőségeket, amikor elmondhatjuk másoknak az igazságot őróla, megvédve az eljárásmódjait és a népét.

Akiko Jehova Tanúja, és teljes idejű szolgálatot végez. Egy házigazda, akinek téves elképzelései voltak Isten vérre vonatkozó törvényéről, durván visszautasította őt. Akiko tapintatosan megvédte Isten Szavát, és megemlítette a vértranszfúzióval járó komplikációkat és problémákat. Nagyon szeretett volna Jehováról beszélni, ezért arra terelte a szót, amiben az igazi okát látta annak, hogy az asszony ellenvetéseket tesz; arról kezdtek beszélgetni, hogy a házigazda nem hisz egy Teremtő létezésében. Akiko azzal érvelt, hogy a teremtésmű alátámasztja a Teremtőbe vetett hitet. Azzal, hogy ilyen bátran kiállt az igazság mellett, nemcsak az asszony alaptalan előítéleteit sikerült eloszlatnia, de még egy házi bibliatanulmányozást is el tudott kezdeni vele. Most ez az egykor ingerült házigazda Jehova dicsérője.

Az igaz imádat iránti helyes féltékenységünk, vagyis buzgalmunk arra ösztönöz, hogy éberen figyeljük és ragadjuk is meg az alkalmakat, amikor beszélhetünk a hitünkről, és megvédhetjük azt a munkahelyünkön, az iskolában, illetve vásárlás vagy utazás közben. Midori például elhatározta, hogy beszélni fog a hitéről a munkatársainak. Az egyik negyven év körüli kolléganője azt mondta, nem akarja, hogy bármi dolga is legyen Jehova Tanúival. Később, egy másik beszélgetés  alkalmával elpanaszolta, hogy baj van a lánya viselkedésével. Midori megmutatta neki a Fiatalok kérdései — Gyakorlatias válaszok * című könyvet, és felajánlotta, hogy szívesen tanulmányozná azt a lánnyal. Elkezdődött a tanulmányozás, de az anya nem vett részt a megbeszélésen. Midori úgy döntött, hogy megmutatja neki a Jehova Tanúi — A szervezet, amely ezt a nevet viseli * című videofilmet. A film az asszony sok téves elképzelését eloszlatta. Annyira meghatották a képsorok, hogy ezt mondta: „Olyan szeretnék lenni, mint Jehova Tanúi.” Ő is bekapcsolódott a bibliatanulmányozásba.

A helyénvaló féltékenységnek a keresztény gyülekezetben is van létjogosultsága. Hozzájárul, hogy barátságos, szeretetteljes és törődést sugárzó legyen a légkör, és arra indít minket, hogy ellenálljunk a bomlasztó hatásoknak, például az ártalmas pletykának és a hitehagyott gondolkodásmódnak, melyek kárt okoznának szellemi testvéreinknek. Az Isten szerinti féltékenység azt diktálja, hogy támogassuk a vének döntéseit, amikor időnként szükségesnek vélik, hogy helyreigazítsák a helytelenül cselekvőket (1Korintus 5:11–13; 1Timóteus 5:20). A korintusi gyülekezethez tartozó hívőtársaiért érzett féltékenységéről Pál így írt: „féltékeny vagyok értetek Isten szerinti féltékenységgel, mivel személyesen ígértelek benneteket feleségül e g y férjnek, hogy mint tiszta szüzet mutassalak be titeket a Krisztusnak” (2Korintus 11:2). Ugyanígy minket is arra ösztönöz a féltékenység, hogy minden tőlünk telhetőt megtegyünk azért, hogy a gyülekezet összes tagja tiszta maradjon a tantételek dolgában, szellemileg és erkölcsileg.

A helyes indítékból fakadó, Isten szerinti féltékenység csakugyan jó hatással van másokra. Jehova tetszésével találkozik, és olyan tulajdonság, amelyet a keresztényeknek ma ki kell nyilvánítaniuk (János 2:17).

[Lábjegyzetek]

[Képek a 29. oldalon]

Fineás tettei Isten szerinti féltékenységből fakadtak

[Képek a 30. oldalon]

Ne essünk a tévesen értelmezett féltékenység csapdájába!

[Képek a 31. oldalon]

Az Isten szerinti féltékenység arra indít, hogy megosszuk a hitünket másokkal, és nagyra becsüljük testvériségünket