Ugrás a tartalomra

Ugrás a tartalomjegyzékre

Sátán — Kitalált személy vagy létező gonosz?

Sátán — Kitalált személy vagy létező gonosz?

Sátán — Kitalált személy vagy létező gonosz?

A GONOSZ eredete már ősidők óta foglalkoztatja a gondolkodó embereket. James Hastings az egyik művében kijelenti: „Öntudatra ébredésének hajnalán az ember olyan erőkkel találta szembe magát, amelyek fölött nem volt hatalma, és amelyek ártóak vagy egyenesen pusztítóak voltak” (A Dictionary of the Bible). Ugyanez a forrásmű megállapítja: „Régen az emberek ösztönösen az okok után kutattak; a természeti erőket és a természet más megnyilvánulásait személyekhez kötötték.”

A történészek szerint a démonistenekbe és gonosz szellemekbe vetett hit Mezopotámia legősibb múltjáig vezethető vissza. Az ókori babiloniak abban hittek, hogy a túlvilágon, vagyis „azon a földön, ahonnan nincs visszatérés”, Nergál, egy kegyetlen istenség az úr, akit úgy ismertek, mint „megégetőt”. Ezenkívül tartottak a démonoktól is, akiket varázsigékkel próbáltak megbékíteni. Az egyiptomi mitológiában Széth volt a gonoszság istene. Széthet „furcsa állatként ábrázolták, amelynek vékony, hajlott orra, egyenes, szögletes füle és merev, villás farka volt” (Larousse Encyclopedia of Mythology).

Bár a görögök és a rómaiak istenei között voltak jóindulatúak is, rosszindulatúak is, nem volt olyan istenük, aki kifejezetten a gonoszságot képviselte volna. Filozófusaik két ellentétes elv létezését tanították. Empedoklész például Szeretetnek és Viszálynak nevezte e két elvet. Platón szerint a világban két „Lélek” van, az egyik okozza a jót, a másik pedig a gonoszt. Georges Minois a Le Diable (Az Ördög) című könyvében úgy fogalmaz, hogy „a klasszikus [görög—római] pogány vallás nem ismerte el az Ördög létezését”.

Az iráni zoroasztrizmus azt tanította, hogy a legfőbb istenség, Ahuramazda, más néven Ormuzd teremtette Angra Mainjut, vagyis Ahrimant, aki a gonoszság útjára tért, és így a Gonosz Szellemmé, azaz a Pusztítóvá lett.

A judaizmusban egyszerűen úgy mutatták be Sátánt, mint Isten ellenségét, aki a bűn okozója. Ez a kép azonban az évszázadok alatt a pogány elképzelések miatt eltorzult. Az Encyclopaedia Judaica kijelenti: „Nagy változás történt . . . az i. e. utolsó évszázadokban. Ebben az időszakban a [zsidó] vallás . . . sok vonását átvette annak a dualista rendszernek, melyben Isten a jó és az igazság erőivel együtt szemben áll a gonosz és a megtévesztés erőivel az égben és a földön. Ez valószínűleg a perzsa vallás hatására történt így.” Egy másik enciklopédia megállapítja: „A parancsolatok betartása és az amulettek használata nyújtott védelmet a d[émonokkal] szemben” (The Concise Jewish Encyclopedia).

Hitehagyott keresztény teológia

Éppen úgy, ahogy a judaizmus nem bibliai elképzeléseket tett magáévá Sátánról és a démonokról, a hitehagyott keresztények is a Szentírással ellentétes nézeteket alakítottak ki. „Az egyik igen szélsőséges ókori teológiai tanítás az, hogy Isten úgy váltotta meg népét, hogy fizetett Sátánnak a szabadulásukért” — írja a The Anchor Bible Dictionary. Ezt az eszmét a II. században élt Iréneusz vetette fel, majd a III. században Órigenész továbbfejlesztette, azt állítva, hogy „az ördög jogosan követeli magának az embereket”, és hogy „Krisztus halála . . . az ördögnek kifizetett váltságdíj” (Adolf Harnack: History of Dogma).

A The Catholic Encyclopedia szerint az az elképzelés, mely szerint a váltságdíjat az Ördög kapta, „körülbelül ezer éven át fontos szerepet játszott a teológia történetében”, és megmaradt az egyház tanításai között. A Sátánnak kifizetett váltságdíj gondolatát más egyházatyák is átvették, például Ágoston, aki a IV. és V. században élt. Végül aztán a XII. századra Anzelm és Abélard, akik katolikus teológusok voltak, arra a következtetésre jutottak, hogy Krisztus áldozata nem Sátánnak, hanem Istennek lett bemutatva.

Középkori babonák

Jóllehet a katolikus egyház zsinatainak többségén feltűnően kevés szó esett Sátánról, 1215-ben a IV. lateráni zsinat a New Catholic Encyclopedia szavaival élve „ünnepélyes hitvallást” fogalmazott meg. Az 1. kánon kijelenti: „Az ördögöt és más démonokat Isten eredetileg jónak teremtette, és ők maguktól váltak gonosszá.” Továbbá a kánon szerint azon iparkodnak, hogy rosszra csábítsák az embereket. Ez a felfogás sok ember gondolkodására rátelepedett a középkorban. Sátánt tették felelőssé mindenért, ami szokatlannak látszott, például a titokzatos betegségekért, a hirtelen halálesetekért vagy a rossz termésért. IX. Gergely pápa 1233-ban több bullát is kiadott az eretnekek ellen, köztük az egyiket a luciferiánusok, vagyis feltételezett ördögimádók ellen.

Az abban való hit, hogy az embert megszállhatja az Ördög vagy a démonai, csakhamar tömeges paranoiát váltott ki; az emberek betegesen rettegtek a varázslástól és a boszorkányságtól. A XIII. és a XVII. század között a boszorkányoktól való félelem végigsöpört Európán, és az európai telepesek Észak-Amerikába is magukkal vitték ezt a félelmet. Még Luther Márton és Kálvin János, a protestáns reformáció kiemelkedő alakjai is jóváhagyták a boszorkányüldözést. Európában az inkvizíció és a világi bíróságok egyaránt tárgyaltak pusztán szóbeszéden vagy rosszindulatú vádaskodáson alapuló boszorkánypereket. Gyakran kínzással csikarták ki a vádlottból a vallomást, melyben beismerte „bűnösségét”.

Akiket vétkesnek találtak, azokat halálra ítélték, és máglyán megégették; Angliában és Skóciában pedig az akasztás volt a bevett gyakorlat. Az áldozatok számáról egy forrásmű ezt írja: „Egyes történészek szerint 1484 és 1782 között a keresztény egyház megközelítőleg 300 000 nőt végzett ki boszorkányságért” (The World Book Encyclopedia). Ha Sátán állt e középkori tragédia mögött, vajon kik voltak az eszközei: az áldozatok vagy azok vakbuzgó üldözői?

Hit és hitetlenség ma

A XVIII. században, a felvilágosodás idején virágkorát élte a racionalista gondolkodás. „A felvilágosodás filozófiája és teológiája igyekezett kitörölni a keresztény emberek tudatából az ördög alakját, mint ami a középkor mitológiai agyszüleménye” — mondja az Encyclopædia Britannica. A római katolikus egyház erre reagálva az I. vatikáni zsinaton (1869—70) megerősítette, hogy hisz Sátánnak, az Ördögnek a létében, és állásfoglalását — igaz, meglehetősen bátortalanul — a II. vatikáni zsinaton (1962—65) megismételte.

A New Catholic Encyclopedia elismeri, hogy hivatalosan „az egyház kiáll az angyalok és a démonok létezésében való hit mellett”. A Théo című, katolicizmusról szóló francia szótár azonban nem tagadja, hogy „ma sok keresztény nem az ördögnek tulajdonítja a világban tapasztalható gonoszságot”. A katolikus teológusok az utóbbi években kényes helyzetbe kerültek, bizonytalanul ingadozva a hivatalos katolikus tantétel és a mai általános felfogás között. „A liberális keresztény teológia igyekezett a Sátánról szóló bibliai részeket nem szó szerint venni, hanem »képies gondolkodásnak« tekinteni, mitológiai jellegű próbálkozásnak, amely a világban létező rossz realitását és mértékét fejezi ki” — mondja a Britannica Hungarica. A protestáns nézetről egy forrásmű kijelenti: „A modern liberális protestantizmus hajlik rá, hogy tagadja az ördögnek mint személynek a létezésében való hit szükségességét” (Encyclopædia Britannica). De vajon az igaz keresztényeknek is „képies gondolkodásnak” kell tekinteniük azt, amit a Biblia Sátánról mond?

Mit tanít a Szentírás?

Az emberi filozófia és teológia nem tud jobb magyarázatot a gonoszság eredetére, mint amely a Bibliában található. Ha nem ismerjük a Szentírás tanítását Sátánról, nem érthetjük meg a gonoszság és az emberi szenvedés eredetét, sem azt, hogy miért fokozódik évről évre a már így is minden képzeletet felülmúló erőszak.

Némelyekben talán felmerül a kérdés, hogy ha Isten a jóságos és szerető Teremtő, akkor hogyan alkothatott egy olyan gonosz szellemteremtményt, mint amilyen Sátán. A Biblia azt az alapelvet fekteti le, hogy Jehova Isten valamennyi műve tökéletes, és hogy értelmes teremtményeinek mindegyike szabad akarattal lett felruházva (5Mózes 30:19; 32:4; Józsué 24:15; 1Királyok 18:21). Ebből következik, hogy az a szellemszemély, aki Sátánná vált, minden bizonnyal tökéletesnek teremtetett, és szándékosan tért le az igazság és igazságosság útjáról (János 8:44; Jakab 1:14, 15).

Sátán lázadása sok mindenben hasonlít ’Tírus királyáéhoz’, akiről költői nyelven azt írták, hogy „tökéletes [a] szépségben”, és ’feddhetetlen volt útjaiban attól a naptól fogva, melyen teremtetett, míg gonoszság nem találtatott benne’ (Ezékiel 28:11–19). Sátán nem vitatta Jehova felsőbbségét vagy teremtői mivoltát. Hogyan is tehette volna ezt, hiszen Isten teremtette őt? Az ellen viszont támadást indított Sátán, hogy miként gyakorolja Jehova a szuverenitását. Az Éden-kertben Sátán burkoltan azt állította, hogy Isten megfosztja az első emberpárt valamitől, amihez joguk lenne, és amitől a boldogságuk függ (1Mózes 3:1–5). Sikerült rávennie Ádámot és Évát, hogy lázadjanak fel Jehova igazságos szuverenitása ellen, s ezzel bűnt és halált hozott rájuk is, és az utódaikra is (1Mózes 3:6–19; Róma 5:12). A Biblia tehát feltárja, hogy Sátán az emberi szenvedés alapvető oka.

Valamikor az Özönvíz előtt más angyalok is Sátán mellé álltak a lázadásában. Emberi testet öltöttek, hogy az emberek lányaival kielégíthessék szexuális gyönyörök utáni vágyukat (1Mózes 6:1–4). Amikor eljött az Özönvíz, ezek a hitehagyott angyalok visszatértek a szellembirodalomba, de nem az „eredeti állásukba”, amely Istennél volt az égben (Júdás 6). Lealacsonyították őket olyan állapotba, melyet sűrű szellemi sötétség jellemez (1Péter 3:19, 20; 2Péter 2:4). Démonokká váltak, akik már nem Jehova szuverenitásának alárendelve szolgáltak, hanem Sátánnak vetették alá magukat. Noha minden jel szerint nem áll módjukban újból testet ölteni, még most is képesek erőteljesen befolyásolni az emberek gondolkodását és életét, és a napjainkban tapasztalható erőszak jó része kétségtelenül az ő számlájukra írható (Máté 12:43–45; Lukács 8:27–33).

Közel van Sátán uralmának a vége

Nem kérdéses, hogy a világban ma gonosz erők működnek. „Az egész világ a gonosz hatalmában van” — írta János apostol (1János 5:19).

De a már beteljesedett bibliai próféciák rámutatnak, hogy az Ördög azért súlyosbítja a földön meglévő bajokat, mert tudja, hogy már csak „rövid ideje” van arra, hogy pusztítson, mielőtt megkötözik (Jelenések 12:7–12; 20:1–3). Sátán uralmának a vége egy igazságos új világ kezdetét jelenti, ahol „nem lesz többé” sem könnyhullatás, sem halál, sem fájdalom. Akkor megvalósul Isten akarata, „mint az égben, úgy a földön is” (Jelenések 21:1–4; Máté 6:10).

[Képek a 4. oldalon]

A babiloniak Nergálban (balra távolabb), a kegyetlen istenségben hittek; Platón (balra) két egymással szemben álló „Lélek” létezését tanította

[Forrásjelzések]

Henger: Musée du Louvre, Paris; Platón: National Archaeological Museum, Athens, Greece

[Képek az 5. oldalon]

Iréneusz, Órigenész és Ágoston azt tanította, hogy a váltságdíjat az Ördögnek fizették ki

[Forrásjelzések]

Órigenész: Culver Pictures; Ágoston: From the book Great Men and Famous Women

[Kép a 6. oldalon]

A boszorkányoktól való félelem százezrek kivégzéséhez vezetett

[Forrásjelzés]

From the book Bildersaal deutscher Geschichte