Amire Józsué emlékezett

„MÓZES, az én szolgám meghalt; most azért kelj fel, menj át ezen a Jordánon, te és mind ez a nép arra a földre, a melyet én adok nékik” — mondta Jehova (Józsué 1:2). Micsoda feladat elé nézett Józsué! Már csaknem 40 éve Mózes szolgája volt, és most azt az utasítást kapta, hogy lépjen urának helyébe, és vezesse be az Ígéret földjére Izrael fiait, akikkel bizony sokszor volt baj.

Amint Józsué arra gondolt, hogy mi vár még rá, talán a korábban kiállt próbák futottak át az agyán. Amire emlékezett, az kétségkívül felbecsülhetetlen értékű segítséget jelentett neki akkor, és a ma élő keresztényeknek is segíthet.

Rabszolgából parancsnok

Józsué még emlékezett a rabszolgaság hosszú éveire (2Mózes 1:13, 14; 2:23). Csak sejtésünk lehet arról, hogy mi mindenen ment keresztül akkoriban, mivel a Biblia hallgat a részletekről. Lehetséges, hogy egyiptomi szolgasága alatt jó szervezővé vált, és talán segített megszervezni a héberek és a „sok elegy nép” kimenekülését, amikor elhagyták Egyiptomot (2Mózes 12:38).

Józsué egy Efraim törzséhez tartozó család tagja volt. Nagyapja, Elisáma volt a törzs fejedelme, és úgy látszik, hogy 108 100 felfegyverzett férfit vezetett, akik Izrael egyik seregét alkották, amely három törzsből állt (4Mózes 1:4, 10, 16; 2:18–24; 1Krónika 7:20, 26, 27). De amikor az amálekiták megtámadták Izraelt nem sokkal azután, hogy az izraeliták kivonultak Egyiptomból, Mózes Józsuét kérte fel, hogy szervezze meg  a védelmet (2Mózes 17:8, 9a). Vajon miért éppen Józsuét, és miért nem mondjuk a nagyapját vagy az apját? Az egyik lehetséges magyarázat így szól: „Minthogy [Józsué] egy fontos törzsben, Efraimban volt fejedelem, és már bebizonyította, hogy jó szervező, ezenkívül a nép megbízott benne, Mózes őhozzá fordult, mert olyan vezetőt látott benne, aki a leginkább alkalmas arra, hogy kiválassza és irányítsa a katonákat.”

Akármi vezette is Mózest a döntésében, Józsué, amint megkapta a megbízatást, pontosan Mózes utasításai szerint járt el. Jóllehet Izraelnek semmi de semmi tapasztalata nem volt a hadviselésben, Józsué meg volt győződve róla, hogy Isten mellettük lesz. Mózes következő szavai elegendő biztosítékot jelentettek neki: „Holnap én a halom tetejére állok és az Isten pálczája kezemben lesz.” Józsué nyilván emlékezett még rá, hogy Jehova nem sokkal korábban megsemmisítette a kor legnagyobb katonai hatalmát. Másnap Mózes felemelte a kezét, és naplementéig a magasban tartotta. Ez idő alatt egyetlen ellenség sem állhatott meg Izraellel szemben; az amálekiták vereséget szenvedtek. Jehova ezután megparancsolta Mózesnek, hogy írja le egy könyvbe, és ’adja tudtára Józsuénak’ a határozatát: „mindenestől eltörlöm Amálek emlékezetét az ég alól” (2Mózes 17:9b–14). Biztos volt, hogy Jehova végre is hajtja ezt az ítéletet.

Mózes szolgálatában

Az amálekitákkal vívott csata után bizonyára még szorosabbá vált Józsué és Mózes kapcsolata. Józsuénak abban a megtiszteltetésben volt része, hogy „ifjúkorától fogva Mózes szolgája volt”, vagyis az ő személyes szolgálatában állt Mózes haláláig, ami azt jelenti, hogy körülbelül negyven éven át (4Mózes 11:28, Újfordítású revideált Biblia).

Ezzel a munkával kiváltságok és felelősségek jártak együtt. Például amikor Mózes, Áron, Áron fiai és Izrael vénei közül hetvenen felmentek a Sínai-hegyre, és látomásban láthatták Jehova dicsőségét, valószínűleg Józsué is közöttük volt. Szolga lévén a többieknél magasabbra kísérte el Mózest a hegyen, és feltehetően bizonyos távolságra megállt, amikor Mózes bement a Jehova jelenlétét jelképező felhő közepébe. Érdemes megjegyezni, hogy Józsué minden bizonnyal a hegyen maradt negyven nap és negyven éjjel. Hűségesen megvárta, míg ura visszatér, hiszen amikor Mózes elindult lefelé a bizonyság tábláival, Józsué ott volt, hogy lekísérje (2Mózes 24:1, 2, 9–18; 32:15–17).

Miután Izrael bálványként imádta az aranyborjút, Józsué továbbra is Mózes szolgálatában maradt a gyülekezet sátoránál, a táboron  kívül. Jehova ott szemtől szembe beszélt Mózessel. Aztán Mózes visszament a táborba, Józsué viszont „nem távozék el a sátorból”. Talán azért volt szükség rá, hogy ott maradjon, hogy az izraeliták ne mehessenek be a sátorba, amíg tisztátalanok. Mennyire komolyan vette Józsué a feladatát! (2Mózes 33:7, 11).

Az, hogy Józsué együtt lehetett Mózessel, aki Josephus történetíró szerint 35 évvel idősebb volt nála, kétségtelenül nagyon megerősítette a hitét. Kapcsolatukról így írtak: „az érettség és a fiatalság kapcsolata, a tanítóé és a tanítványé”, amelynek köszönhetően Józsuéból „határozott, megbízható férfi” lett. Ma nincsenek közöttünk Mózeshez hasonló próféták, de Jehova népének gyülekezeteiben vannak idősebbek, akiktől a tapasztalatuknál és a szellemiségüknél fogva igazán sok erőt és buzdítást kaphatunk. Értékeled őket? Hasznot merítesz a társaságukból?

Kém volt Kánaánban

Józsué életének egyik döntő fontosságú epizódja nem sokkal azután játszódott le, hogy Izrael megkapta a Törvényt. Rá esett a választás, hogy képviselje törzsét az Ígéret földjének kikémlelésében. A történetet jól ismerjük. Mind a tizenkét kém egyetértett abban, hogy az ország csakugyan „tejjel és mézzel folyó” föld, Jehova ígéretének megfelelően. De tíz kém hitetlenül attól félt, hogy Izrael nem tudja majd kiűzni az ország lakosait. Csak Józsué és Káleb buzdította a népet, hogy ne lázadjanak fel félelmükben, mert Jehova biztosan velük lesz. Az egész gyülekezet tiltakozott, és azon tanakodott, hogy megkövezze-e mindkettőjüket. Elképzelhető, hogy meg is tették volna, ha Jehova nem lép közbe dicsőségének megnyilvánulásával. Hitetlenségük miatt Isten úgy határozott, hogy a számba vett izraeliták közül a húszévesek és az annál idősebbek egyike sem érheti meg, hogy bemenjen Kánaánba. Csupán Józsué, Káleb és a léviták maradtak életben ebből a csoportból (4Mózes 13:2–17, 26–30; 14:6–10, 26–30).

Hát nem látták-e mindnyájan Jehova hatalmas tetteit Egyiptomban? Akkor hogy lehet, hogy Józsué hitt az isteni segítségben, míg a többség kételkedett benne? Józsué biztosan mindenre tisztán emlékezett, amit Jehova megígért és amit már tett, és elmélkedett mindezen. Évekkel később elmondhatta, hogy ’egy szó sem esett el mindama jó szóból, amelyeket az Úr szólott Izraelnek. Minden betelt’ (Józsué 23:14). Józsué tehát hitt abban, hogy Jehovának a jövőre vonatkozó valamennyi ígérete okvetlenül be fog teljesedni (Héberek 11:6). Ezért megkérdezhetjük magunktól: „Mi a helyzet velem? Vajon a Jehova ígéreteinek tanulmányozására és az azokon való elmélkedésre irányuló igyekezetem eredményeként meg vagyok győződve arról, hogy ezek az ígéretek megbízhatók? Hiszek-e abban, hogy Isten a népével együtt engem is meg tud védeni a közelgő nagy nyomorúság alatt?”

Józsuénak nem csupán hite volt, hanem megvolt a bátorsága is ahhoz, hogy helyesen cselekedjen. Ő és Káleb magukra maradtak, és az egész gyülekezet a megkövezésüket fontolgatta. Mit éreztél volna a helyükben? Féltél volna? Józsué nem félt. Kálebbel együtt határozottan kimondták, amit gondoltak. Lehetséges, hogy a Jehova iránti lojalitásunk egy napon minket is hasonló helyzet elé állít.

A kémekről szóló történetből azt is megtudhatjuk, hogy Józsué neve megváltozott. Eredeti neve Hósea volt, ami azt jelenti, hogy ’megmentés’; ehhez Mózes hozzátett egy szótagot, mely Isten nevét jelzi, és Jehosuának, vagyis Józsuénak nevezte el, amelynek a jelentése: ’Jehova a megmentés’. A Septuaginta „Jézusnak” fordítja a nevét (4Mózes 13:9, 17). Nagyszerű nevéhez hűen Józsué bátran hirdette, hogy Jehova a megmentés. Nem volt véletlen ez a névváltoztatás. Azt fejezte ki, hogy Mózes nagyra becsüli Józsuét a jelleméért, és az új név összhangban volt Józsué későbbi kiváltságával, azzal, hogy bevezethette az új nemzedéket az Ígéret földjére.

Az izraeliták negyven hosszú évig vándoroltak a pusztában, és ez idő alatt az apáik nemzedéke kihalt. Semmit sem tudunk arról, hogy mi történt ebben az időszakban Józsuéval, de bizonyára sokat tanult akkor. Feltehetően látta, amikor Isten végrehajtotta ítéletét a lázadó  Kórahon, Dáthánon, Abirámon és a követőiken, valamint azokon, akik részt vettek Baál-Peor lealjasult imádatában. Alighanem lesújtva értesült arról, hogy az ura, Mózes sem mehet be az Ígéret földjére, mivel nem szentelte meg Jehovát Mériba vizeinél (4Mózes 16:1–50; 20:9–13; 25:1–9).

Kinevezik Mózes utódjává

Mózes a halála közeledtekor arra kérte Istent, hogy jelölje ki az utódját, hogy Izrael ne legyen olyan, „mint a juhok, a melyeknek nincsen pásztoruk”. Mit mondott erre Jehova? Azt, hogy az egész gyülekezet előtt nevezze ki Józsuét, a „férfiut, a kiben szellem van” (Izraelita Magyar Irodalmi Társulat fordítása). A népnek hallgatnia kellett rá. Micsoda ajánlás! Jehova megfigyelte Józsué hitét és képességeit. Izrael vezetését nem bízhatta volna alkalmasabb emberre (4Mózes 27:15–20). Mindamellett Mózes tudta, hogy Józsuéra óriási erőpróbák várnak, ezért arra buzdította utódját, hogy legyen „erős és bátor”, mert Jehova vele lesz (5Mózes 31:7, 8).

Maga Isten is ugyanezekkel a szavakkal bátorította Józsuét, majd hozzátette: „vigyázz és mindent ama törvény szerint cselekedjél, a melyet Mózes, az én szolgám szabott elődbe; attól se jobbra, se balra ne hajolj, hogy jó szerencsés lehess mindenben, a miben jársz! El ne távozzék e törvénynek könyve a te szádtól, hanem gondolkodjál arról éjjel és nappal, hogy vigyázz és mindent úgy cselekedjél, a mint írva van abban, mert akkor leszel jó szerencsés a te utaidon és akkor boldogulsz. Avagy nem parancsoltam-é meg néked: légy bátor és erős? Ne félj, és ne rettegj, mert veled lesz az Úr, a te Istened mindenben, a miben jársz” (Józsué 1:7–9).

Hogyan is kételkedhetett volna Józsué, amikor Jehova szavai még a fülében csengtek? Hát még ha figyelembe vesszük, hogy milyen tapasztalatoknak volt a birtokában! Biztosra vehette, hogy sikerül meghódítaniuk az országot. Persze voltak nehézségek. Már az első sem volt lebecsülendő: át kellett kelniük a Jordánon, méghozzá áradáskor. De maga Jehova parancsolta meg: „kelj fel, menj át ezen a Jordánon.” Akkor ugyan mi okozhatott gondot? (Józsué 1:2).

Józsué életének ezt követő eseményei — Jerikó bevétele, az ellenségek egymás utáni legyőzése és az ország felosztása — azt tükrözik, hogy soha nem tévesztette szem elől Isten ígéreteit. Életének vége felé, amikor Jehova nyugalmat adott Izraelnek az ellenségeitől, Józsué egybegyűjtötte a népet, hogy felidézze, mi mindent tett értük Isten, és hogy arra buzdítsa őket, hogy teljes szívükből szolgálják Őt. Ennek eredményeként Izrael ünnepélyesen megújította a Jehovával kötött szövetséget, és bizonyára vezetője példáján felbuzdulva „az Urat szolgálta vala Józsuénak minden idejében” (Józsué 24:16, 31).

Józsué kiváló példát állított elénk. A keresztények ma számos hitpróbával találják szembe magukat. Ha szeretnék megőrizni Jehova helyeslését, és végül örökölni mindazt, amit megígért, akkor elengedhetetlen, hogy kiállják ezeket a próbákat. Józsué sikere az erős hitén múlt. Való igaz, hogy Józsuétól eltérően mi nem láttuk Isten hatalmas tetteit. De ha valakinek kételyei támadnának, az megtalálhatja a Józsué nevét viselő bibliai könyvben egy szemtanú vallomását arról, hogy Jehova szava megbízható. Józsuéhoz hasonlóan mi is biztosra vehetjük, hogy bölcsességre teszünk szert, és sikeresek leszünk, ha naponta olvassuk Isten Szavát, és ügyelünk rá, hogy az olvasottakat átültessük a gyakorlatba.

Előfordul olykor, hogy keresztény hittársaid megbántanak a viselkedésükkel? Gondolj arra, hogy milyen kitartásra volt szüksége Józsuénak az alatt a negyven év alatt, amíg önhibáján kívül arra kényszerült, hogy hitetlen társakkal vándoroljon a pusztában. Úgy érzed, nehéz kiállnod a hited mellett? Akkor emlékezz arra, hogy mit tett Józsué és Káleb. Hitükért és engedelmességükért ragyogó jutalmat kaptak. Igen, Józsué valóban hitt abban, hogy Jehova valamennyi ígéretét be fogja tartani. Bárcsak mi is hinnénk ebben! (Józsué 23:14).

[Kép a 10. oldalon]

Józsué és Káleb bízott Jehova hatalmában

[Kép a 10. oldalon]

Az, hogy Józsué együtt lehetett Mózessel, megerősítette a hitét

[Kép a 10. oldalon]

Józsué vezetése alatt a nép ösztönzést érzett arra, hogy ragaszkodjon Jehovához