Mi segíthet, hogy helyesen használjuk az igazság szavát?

EGY újság színikritikusa egyszer elment megnézni egy darabot. Nem volt túl jó véleménnyel róla, ezért ezt írta: „Ha éppen valami semmitmondóra vágyik, feltétlenül nézze meg ezt a darabot!” Később a darab támogatói készítettek egy reklámot, amelyben idéztek a kritikustól. Az idézet így szólt: „Feltétlenül nézze meg ezt a darabot!” Pontosan idézték ugyan a szavakat, de kiemelték őket a szövegkörnyezetükből, így teljesen mást fejeztek ki velük, mint amire az írójuk gondolt.

Ez a példa azt szemlélteti, hogy mennyire fontos lehet egy kijelentés szövegkörnyezete. Ha bizonyos szavakat kiemelünk a környezetükből, eltorzulhat a mondanivalójuk. Ez történt akkor is, amikor Sátán eltorzította a Szentírás értelmét, amikor megpróbálta félrevezetni Jézust (Máté 4:1–11). Ha viszont figyelembe vesszük, hogy milyen szövegkörnyezetben van egy kijelentés, az segíthet a pontosabb megértésében. Ezért amikor egy bibliaverset vizsgálunk, mindig bölcs lépés szemügyre venni a vers környezetét is, hogy jobban megértsük, miről is beszélt az író.

Gondosan bánjunk Isten Szavával!

Egy szótár így határozza meg a „szövegkörnyezet” kifejezés jelentését: „vmely írásmű szövegének olyan összefüggő része, amelyből vmely benne előforduló szó v. szókapcsolat jelentését és használati körét meg akarjuk, ill. meg lehet állapítani.” A „szövegkörnyezet” idegen megfelelője, a „kontextus” jelentheti még a következőt is: „az összefüggések, a körülmények együttese.” Ebben az értelemben a „szövegkörnyezet” szinonimája a „háttér”. Egy írásszöveg környezetét és hátterét különösen fontos figyelembe venni, ha arra gondolunk, amit Pál apostol Timóteusnak írt: „Tégy meg minden tőled telhetőt, hogy helyeselten mutasd be magadat az Istennek, mint olyan munkás, akinek nincs miért szégyenkeznie, aki  helyesen használja az igazság szavát” (2Timóteus 2:15). Isten Szavának helyes használata azt jelenti, hogy jól megértjük, aztán becsületesen és pontosan magyarázzuk el másoknak. Mivel tiszteljük a Biblia Szerzőjét, Jehovát, igyekszünk ezt tenni, és a szövegkörnyezet, valamint a háttér megvizsgálása nagy segítséget jelent ebben.

A Timóteusnak írt második levél háttere

Vizsgáljuk meg a Bibliából például a Timóteusnak írt második levelet. * Vizsgálódásunk elején a levél hátterével kapcsolatban lehetnek kérdéseink. Ki írta, és mikor? Milyen körülmények között íródott a levél? Az is felmerülhet bennünk, hogy milyen helyzetben volt akkor Timóteus, a levél címzettje. Miért volt szüksége a levélben található gondolatokra? Az ezekre a kérdésekre adott válaszok igencsak elmélyítik majd a levél iránti értékelésünket, és fényt derítenek arra, hogy milyen hasznot meríthetünk belőle ma.

A Timóteusnak írt második levél első verseiből kiderül, hogy a levelet Pál apostol írta. Más versek arra utalnak, hogy amikor Pál ezeket a sorokat írta, éppen börtönben volt a jó hír miatt. Sokan elhagyták őt, és úgy érezte, közel van életének a vége (2Timóteus 1:15, 16; 2:8–10; 4:6–8). Ebből arra következtethetünk, hogy akkor írhatta a levelet, amikor másodszor volt bebörtönözve Rómában, vagyis feltehetően i. sz. 65 körül. Úgy tudjuk, hogy nem sokkal ezután Néró halálra ítélte.

Ez hát a Timóteusnak írt második levél háttere. Érdemes megfigyelni, hogy Pál nem azért írt Timóteusnak, hogy a saját gondjairól panaszkodjon. Ehelyett inkább figyelmeztette a barátját, hogy nehéz idők elé néz, és arra buzdította, hogy kerülje az olyan dolgokat, amelyek elvonhatnák a figyelmét, továbbra is ’tegyen szert erőre’, és adja tovább másoknak a tőle kapott utasításokat. Így azok az emberek is kellően képesítettek lesznek arra, hogy segítsenek másoknak (2Timóteus 2:1–7). Milyen kiváló példát mutatott Pál abban, hogy még sanyarú helyzetében is önzetlenül másokra gondolt! Tanácsainak pedig mi is jó hasznát vesszük.

Pál „szeretett gyermeknek” nevezi Timóteust (2Timóteus 1:2). A Keresztény Görög Iratokban gyakran említik a fiatalembert Pál hűséges társaként (Cselekedetek 16:1–5; Róma 16:21; 1Korintus 4:17). Amikor Pál ezt a levelet írta neki, Timóteus tudomásunk szerint a harmincas éveiben járt, és a körülötte levő emberek még fiatalnak tartották (1Timóteus 4:12). Pedig ekkorra sokszorosan bizonyította a hűségét, hiszen lehet, hogy már 14 éve ’szolgált rabszolgaként’ Pállal (Filippi 2:19–22). Bár Timóteus még viszonylag fiatal volt, Pál azzal bízta meg, hogy adjon tanácsot más véneknek, hogy „ne harcoljanak szavakkal kapcsolatban”, hanem arra összpontosítsanak, ami fontos, például a hitre és a kitartásra (2Timóteus 2:14). Timóteus gyülekezeti felvigyázók és kisegítőszolgák kinevezésére is felhatalmazást kapott (1Timóteus 5:22). De lehet, hogy kissé bátortalanul élt a hatalmával (2Timóteus 1:6, 7).

A fiatal felvigyázónak súlyos terhek nyomták a vállát. Volt például két férfi, Himéneusz és Filétusz, akik ’feldúlták némelyek hitét’, azt tanítva, hogy „a feltámadás már megtörtént” (2Timóteus 2:17, 18). Nyilvánvalóan úgy gondolták, hogy csak szellemi feltámadás van, és ez már megtörtént a keresztények esetében. Talán a szövegkörnyezetet figyelmen kívül hagyva idézték Pál azon kijelentését, hogy a keresztények halottak voltak bűneikben, de megelevenedtek Isten szelleme által (Efézus 2:1–6). Pál figyelmeztetett arra, hogy az ilyen hitehagyott befolyás egyre erősebbé válik majd. „Lesz időszak, amikor az egészséges tanítást nem fogják elviselni . . . ; és az igazságtól elfordítják fülüket, a valótlan történetekhez ellenben odafordulnak” — írta (2Timóteus 4:3, 4). Pál előzetes figyelmeztetése azt érzékeltette, hogy Timóteusnak sürgősen meg kellett fogadnia az apostol tanácsát.

 Miért értékes még ma is?

Az előbbiekből láthatjuk, hogy Pált legalább három ok késztette arra, hogy megírja második levelét Timóteusnak. Először is, tudta, hogy hamarosan meghal, és igyekezett felkészíteni Timóteust arra az időre, amikor már nem tudja támogatni őt. Másodszor, szerette volna felkészíteni Timóteust arra, hogy megvédje a felvigyázása alá tartozó gyülekezeteket a hitehagyástól és más káros befolyásoktól. Harmadszor pedig, buzdítani akarta Timóteust, hogy mindig legyen sok tennivalója Jehova szolgálatában, és az ihletett Írások pontos ismeretére támaszkodjon, amikor állást foglal a hamis tanításokkal szemben.

Ismerve ezt a hátteret, még jelentősebbnek érezzük a Timóteusnak írt második levelet. Napjainkban is vannak hitehagyottak, akik Himéneuszhoz és Filétuszhoz hasonlóan a saját elképzeléseiket terjesztik, és fel akarják dúlni a hitünket. Ráadásul azokban a nehezen elviselhető, „válságos időkben” élünk, amelyekről Pál jövendölt. Sokan tapasztalják a saját bőrükön Pál következő figyelmeztetésének az igaz voltát: „mindazokat, akik Isten iránti odaadással kívánnak élni Krisztus Jézussal kapcsolatban, üldözni is fogják” (2Timóteus 3:1, 12). Hogyan maradhatunk szilárdak? Timóteushoz hasonlóan nekünk is meg kell fogadnunk azoknak a tanácsait, akik már régóta szolgálják Jehovát. Ezenkívül a személyes tanulmányozás, az ima és a keresztényi társaság által ’továbbra is erőre tehetünk szert’, Jehova ki nem érdemelt kedvességének köszönhetően. Emellett a pontos ismeret erejében bízva megszívlelhetjük Pál intését: „Továbbra is tartsd meg az egészséges szavak mintáját” (2Timóteus 1:13).

„Az egészséges szavak mintája”

Milyen „egészséges szavakról” beszélt Pál? Ezzel a kifejezéssel az igaz keresztényi tanításra utalt. Timóteusnak írt első levelében elmagyarázta, hogy az „egészséges szavak” lényegében „Jézus Krisztusnak, a mi Urunknak a szavai” (1Timóteus 6:3). Ha valaki utánozza az egészséges szavak mintáját, az azt eredményezi, hogy józan gondolkodású, szeretetteljes, másokkal figyelmes lesz. Minthogy Jézus szolgálata és tanításai összhangban vannak a Biblia egészében található valamennyi tanítással, az „egészséges szavak” kifejezés tágabb értelemben az összes bibliai tanításra is utalhat.

Timóteus az egészséges szavak mintáját „kiváló letétnek” tekintette, amelyet meg kellett őriznie (2Timóteus 1:13, 14). Ugyanígy kellene gondolkodnia valamennyi keresztény vénnek. Timóteusnak az volt a feladata, hogy ’prédikálja a szót, a sürgősség érzetével legyen ezen a kedvező időszakban is, a bajokkal terhes időszakban is, feddjen, dorgáljon, buzdítson, teljes hosszútűréssel és a tanítás művészetével’ (2Timóteus 4:2). Tudva azt, hogy Timóteus idejében terjedtek a hitehagyott tanok, átérezzük, hogy miért hangsúlyozta Pál az egészséges szavak tanításának sürgősségét. Azt is megértjük, hogy Timóteusnak ’feddés, dorgálás és buzdítás’ által kellett megóvnia a nyájat, s mindezt hosszútűréssel, a tanítás művészetét ügyesen alkalmazva kellett megtennie.

Kinek kellett prédikálnia a szót? A szövegkörnyezet azt sejteti, hogy vénként a keresztény gyülekezetben prédikálta a szót. Az ellenszegülők által kifejtett nyomás miatt fontos volt, hogy Timóteus megőrizze szellemi egyensúlyát, és Isten szavát hirdesse bátran, nem pedig emberi filozófiákat, személyes nézeteket vagy hiábavaló okoskodásokat. Ez bizony  ellenállást válthatott ki némelyekből, akiknek rossz volt a gondolkodásmódjuk (2Timóteus 1:6–8; 2:1–3, 23–26; 3:14, 15). De Pál tanácsát megfogadva Timóteus gátat vethetett a hitehagyásnak, ahogy maga Pál is tette (Cselekedetek 20:25–32).

Vajon Pál szavai a gyülekezeten kívüli prédikálásra is vonatkoznak? A szövegkörnyezet tanúsága szerint igen. Pál ugyanis így folytatja: „Te azonban maradj meggondolt mindenben, szenvedd el a rosszat, végezd az evangéliumhirdető munkáját, teljesen lásd el szolgálatodat” (2Timóteus 4:5). Az evangéliumhirdetés, vagyis az, hogy a megmentés jó hírét prédikáljuk a nem hívőknek, nélkülözhetetlen része a keresztény szolgálatnak (Máté 24:14; 28:19, 20). És ugyanúgy, ahogy a gyülekezetben még „bajokkal terhes időszakban” is prédikáljuk Isten szavát, a gyülekezeten kívül levőknek is állhatatosan prédikáljuk a szót még mostoha körülmények között is (1Tesszalonika 1:6).

Bármit prédikálunk vagy tanítunk, annak az alapja Isten ihletett Szava. Teljes mértékben megbízunk a Bibliában. „A teljes Írás Istentől ihletett, és hasznos a tanításra, a feddésre, a dolgok kiigazítására, az igazságosságban való fegyelmezésre” — írta Pál Timóteusnak (2Timóteus 3:16). Ezeket a szavakat gyakran idézzük azzal a helyes céllal, hogy rámutassunk, a Biblia Isten ihletett Szava. De vajon miért írta le őket Pál?

Pál egy vénhez szólt, akinek az volt a felelőssége, hogy a gyülekezeten belül ’feddjen, helyreigazítsa a dolgokat, az igazságosságban fegyelmezzen’. Ezért arra emlékeztette Timóteust, hogy bízzon az ihletett Szó bölcsességében, hiszen kicsi kora óta erre a Szóra oktatták. A véneknek Timóteushoz hasonlóan olykor meg kell feddniük a helytelenül cselekvőket. Ilyen esetekben mindig bízniuk kell a Bibliában. És mivel a Szentírás Istentől ihletett, a Biblián alapuló minden feddés valójában Istentől jövő feddés. Aki az ilyen feddést visszautasítja, az nem emberi gondolatokat utasít el, hanem olyan ihletett tanácsokat, melyek magától Jehovától származnak.

Az isteni bölcsességnek milyen gazdag tárháza a Timóteusnak írt második levél! És mennyivel többet mond, ha a benne levő tanácsokat a szövegkörnyezet fényében vizsgáljuk! Ebben a cikkben éppen csak érintőlegesen tárgyaltuk mindazt a csodálatos, ihletett ismeretanyagot, melyet ez a bibliai könyv tartalmaz, de már ebből is láthattuk, mennyire hasznos az, ha figyelembe vesszük a szövegkörnyezetet, amikor valamit olvasunk a Bibliában. Így biztosan ’helyesen fogjuk használni az igazság szavát’.

[Lábjegyzet]

[Kép a 27. oldalon]

Pál szerette volna felkészíteni Timóteust arra, hogy megvédje a gyülekezeteket

[Kép a 30. oldalon]

Pál arra emlékeztette Timóteust, hogy bízzon az ihletett Szó bölcsességében