Vigasz azoknak, akik szenvednek

AZ ÉVSZÁZADOK során sok filozófusnak és teológusnak fejtörést okozott az a kérdés, hogy miért engedi meg Isten a szenvedést. Vannak, akik azt állítják, hogy mivel Istennek mindenek felett álló hatalma van, ezért biztosan ő felelős a szenvedésért is. A Homiliae Clementinae című, második századi apokrif mű írója kijelentette, hogy Isten két kézzel uralja a világot. „Bal kezével” — amely az Ördögöt szemlélteti — szenvedést és nyomorúságot okoz, „jobb keze” — amely Jézust jelképezi — megmentést szerez, és áldást áraszt ki.

Mások, akik képtelenek elfogadni, hogy Isten megengedi a szenvedést — még ha nem ő okozza is —, tagadják a szenvedés létezését. „A gonoszság csak a képzelet szüleménye, nincs valóságalapja . . . Ha a bűnt, a betegséget és a halált úgy értelmeznénk, hogy azok nem léteznek, akkor megszűnnének” — írta Mary Baker Eddy (Science and Health With Key to the Scriptures).

A történelemben tapasztalt tragikus események — különösen az első világháború óta történtek — miatt sokan arra a következtetésre jutottak, hogy Isten egyszerűen nem is képes megakadályozni a szenvedést. „Véleményem szerint a holokauszt hatására a teljhatalmat már nem lehet olyan könnyedén isteni sajátosságként felfogni” — írta David Wolf Silverman zsidó tudós. Majd hozzáfűzte: „Ha valamilyen módon felfogható Isten . . . , akkor a jóságának összeegyeztethetőnek kell lennie a gonoszság létezésével, ez pedig csak akkor állhat fenn, ha Ő nem teljhatalmú.”

Ám sovány vigaszt nyújtanak a szenvedőknek azok az állítások, hogy Isten felelős a szenvedésért, képtelen megakadályozni azt, vagy hogy maga a szenvedés csupán a képzelet szüleménye. Ezenkívül ami még fontosabb, ezek a hitnézetek egyáltalán nem egyeztethetők össze azzal az igazságos, dinamikus energiájú és törődő Istennel, akit a Bibliát olvasva ismerhetünk meg (Jób 34:10, 12; Jeremiás 32:17; 1János 4:8). De akkor mit mond a Biblia arról, hogy miért engedi meg Isten a szenvedést?

Honnan ered a szenvedés?

Isten nem úgy teremtette meg az embereket, hogy szenvedjenek. Éppen ellenkezőleg, csodálatos elmével és testtel áldotta meg az első emberpárt, Ádámot és Évát. Gyönyörű kertet készített nekik otthonukul, és értelmes, megelégedést nyújtó munkával bízta meg őket (1Mózes 1:27, 28, 31; 2:8). De attól függött, hogy folyamatosan boldogok lesznek-e, hogy elismerik-e Isten uralmát, valamint azt a jogát, hogy meghatározza, mi a jó és mi a rossz. Az isteni parancsot egy fa jelképezte, amelyet „a jó és gonosz tudásának fája”-ként említ a Biblia (1Mózes 2:17). Ádám és Éva azzal mutathatta ki, hogy alárendeli magát Istennek, ha engedelmeskedik a parancsnak, hogy ne egyen erről a fáról. *

Tragikus módon Ádám és Éva nem engedelmeskedett Istennek. Egy lázadó szellemteremtmény, aki később Sátánként, az Ördögként lett azonosítva, meggyőzte Évát, hogy nem válna a javára, ha engedelmeskedne Istennek. Sőt Isten feltehetően valami  igen kívánatos dologtól akarja megfosztani őt, mégpedig a függetlenségétől, vagyis attól a jogától, hogy saját maga dönthesse el, mi a jó és mi a rossz. Sátán azt állította, hogy ha Éva eszik a fáról, ’megnyilatkozik az ő szeme, és olyan lesz, mint az Isten: jónak és gonosznak tudója’ (1Mózes 3:1–6; Jelenések 12:9). Évát rabul ejtette a függetlenség gondolata, és evett a tiltott gyümölcsből, majd Ádám hamarosan követte a példáját.

Ádám és Éva már attól a naptól kezdve érezték lázadásuk következményeit. Elutasították Isten uralmát, s emiatt elveszítették az Istennek való alárendeltséggel járó áldásokat és védelmet. Isten kiűzte őket a Paradicsomból, és ezt mondta Ádámnak: „Átkozott legyen a föld te miattad, fáradságos munkával élj belőle életednek minden napjaiban. Orczád verítékével egyed a te kenyeredet, míglen visszatérsz a földbe” (1Mózes 3:17, 19). Ádám és Éva attól kezdve ki volt téve a betegségeknek, fájdalomnak, öregedésnek és halálnak. A szenvedés onnantól szerves része lett az emberi létnek (1Mózes 5:29).

A vitakérdés rendezése

„Isten nem tudta volna egyszerűen elnézni Ádám és Éva bűnét?” — kérdezhetné valaki. Nem, mert ez csak még inkább aláásta volna a hatalma iránti tiszteletet, s talán indíttatást adott volna jövőbeli lázadásokhoz, valamint még borzasztóbb szenvedéshez vezetett volna (Prédikátor 8:11). Emellett az effajta engedetlenség elnézése Istent is bűnrészessé tette volna. A Biblia egyik írója, Mózes erre emlékeztet bennünket Istennel kapcsolatban: „Cselekedete tökéletes, mert minden ő úta igazság! Hűséges Isten és nem csalárd; igaz és egyenes ő!” (5Mózes 32:4). Ezért elveihez hűen Istennek meg kellett engednie, hogy Ádám és Éva elszenvedje engedetlensége következményeit.

Miért nem pusztította el Isten azon nyomban az első emberpárt Sátánnal, a lázadás láthatatlan felbujtójával együtt? A hatalma megvolt hozzá. Ádám és Éva nem hozott volna létre olyan utódokat, akik öröklik a szenvedést és a halált. Ám az isteni hatalomnak ily módon való megnyilvánulása nem bizonyította volna azt, hogy Isten igazságosan gyakorolja hatalmát intelligens teremtményei fölött. Továbbá ha Ádám és Éva utódok nélkül hal meg, az azt jelentette volna, hogy Istennek kudarcba fulladt az a szándéka, hogy a földet az ő tökéletes leszármazottaik töltsék be (1Mózes 1:28). De „Isten nem olyan, mint az emberek . . . Ő amit ígér, azt cselekszi; amit szól, azt véghezviszi” (4Mózes 23:19, Today’s English Version).

Jehova Isten tökéletes bölcsességében megengedte, hogy a lázadás rövid ideig folytatódjon. Így a lázadóknak elegendő lehetőségük volt arra, hogy tapasztalják, milyen Istentől függetlenül élni. A történelem minden kétséget kizáróan igazolta, hogy az emberiségnek szüksége van Isten irányítására, valamint hogy Isten uralma felsőbbrendű, mint az embereké vagy Sátáné. Isten ugyanakkor lépéseket tett, hogy mindenképpen megvalósuljon a földre vonatkozó eredeti szándéka. Ígéretet tett arra, hogy eljön egy ’mag’, azaz leszármazott, aki Sátán ’fejére tapos’, tehát egyszer s mindenkorra véget vet a lázadásának és az abból származó káros hatásoknak (1Mózes 3:15).

Ez a megígért Mag Jézus Krisztus volt. Az 1János 3:8-ban azt olvassuk, hogy „az Isten Fia abból a célból vált nyilvánvalóvá, hogy lerontsa az Ördög munkáit”. Ezt azáltal vitte véghez, hogy feláldozta tökéletes emberi életét, és kifizette a váltságot azért, hogy megváltsa Ádám gyermekeit az öröklött bűntől és haláltól (János 1:29; 1Timóteus 2:5, 6). Az ígéret szerint azok, akik valóban hisznek Jézus áldozatában,  örökre megszabadulnak a szenvedéstől (János 3:16; Jelenések 7:17). Mikor válik ez valóra?

Vége a szenvedésnek

Isten hatalmának elutasítása kimondhatatlan szenvedést okozott. Helyénvaló tehát, hogy Isten a hatalmának egy különleges megnyilvánulása által vessen véget az emberi szenvedésnek, és vigye véghez a földre vonatkozó eredeti szándékát. Jézus megemlítette Istennek ezt az elrendezését, amikor a követőit imádkozni tanította: „Atyánk az egekben . . . Jöjjön el a királyságod. Legyen meg az akaratod, mint az égben, úgy a földön is” (Máté 6:9, 10).

Már a vége felé közeledik az az idő, amelyet Isten engedélyezett az embereknek arra, hogy próbálkozzanak önmaguk kormányzásával. A bibliai prófécia beteljesedéseként Királysága 1914-ben létrejött az egekben, és ennek Királya Jézus Krisztus. * Hamarosan összetöri az összes emberi kormányzatot, és véget vet nekik (Dániel 2:44, Újfordítású revideált Biblia).

Jézus a rövid földi szolgálata során ízelítőt adott azokból az áldásokból, amelyek akkor fognak kiáradni az emberiségre, amikor újra Isten fog uralkodni. Az evangéliumok bizonyítják, hogy Jézus könyörületet mutatott az emberi társadalom azon tagjai iránt, akik szegények voltak, és akikkel méltánytalanul bántak. Meggyógyította a betegeket, táplálta az éhezőket, feltámasztotta a halottakat. Még a természet erői is engedelmeskedtek szavának (Máté 11:5; Márk 4:37–39; Lukács 9:11–16). Képzeljük csak el, mi mindent fog Jézus megvalósítani akkor, amikor kiárasztja váltságáldozatának megtisztító erejét az egész engedelmes emberiség javára! A Biblia azt ígéri, hogy Krisztus uralma által Isten ’letöröl minden könnyet az emberek szeméről, és nem lesz többé halál, sem kesergés, sem kiáltás, sem fájdalom nem lesz többé’ (Jelenések 21:4).

Vigasz azoknak, akik szenvednek

Milyen bátorító az a tudat, hogy szeretetteljes és teljhatalmú Istenünk, Jehova törődik velünk, és hamarosan megkönnyebbülést hoz az emberiségnek! Általában egy súlyosan beteg ember szívesen elfogadja a gyógyító kezelést még akkor is, ha nagyon fájdalmas. Hogy a példánál maradjunk, belénk is erőt önt annak tudata, hogy örök áldásokat fog eredményezni az, ahogyan Isten rendezi az ügyeket, noha átmenetileg nehézségeket kell elviselnünk.

Az előző cikkben említett Ricardo megtanult vigaszt meríteni a Biblia ígéreteiből. „A feleségem halála után az volt minden vágyam, hogy csak magam legyek — meséli —, de hamar rájöttem, hogy ezzel nem hozom vissza a feleségemet, sőt, csak rontok az érzelmi állapotomon.” Ezért Ricardo inkább ragaszkodott ahhoz a szokásához, hogy részt vesz a keresztény összejöveteleken, és megosztja másokkal a Biblia üzenetét. „Miközben éreztem Jehova szerető támogatását, és észrevettem, hogyan válaszol a látszólag jelentéktelen dolgokat érintő imáimra, közelebb kerültem hozzá — jelenti ki Ricardo. — Az segített kitartanom a próbáimban, melyekről bizton állíthatom, hogy életem legnehezebb próbái voltak, hogy tapasztaltam Isten irántam való szeretetét.” Emellett  beismeri: „Még mindig nagyon hiányzik a feleségem, de most szilárdan hiszem, hogy semmi sem okozhat maradandó kárt nekünk, amit Jehova megenged.”

Vajon Ricardóhoz és több millió emberhez hasonlóan mi is vágyunk arra az időre, amikor az emberiség jelenlegi szenvedései „ingyen sem emlittetnek, még csak észbe sem jutnak”? (Ézsaiás 65:17). Biztosak lehetünk benne, hogy Isten Királyságának áldásai ránk is ki fognak áradni, ha megfogadjuk a Biblia tanácsát: „Keressétek az Urat, a míg megtalálható, hívjátok őt segítségül, a míg közel van” (Ézsaiás 55:6).

Ezt úgy tudjuk elérni, ha életünkben elsőbbséget biztosítunk Isten Szava olvasásának és gondos tanulmányozásának. Ismerjük meg Istent, és akit elküldött, Jézus Krisztust. Igyekezzünk összhangban élni Isten irányadó mértékeivel, s ezzel kimutathatjuk, hogy készek vagyunk alárendelni magunkat a szuverenitásának. Ha így teszünk, már most boldogabbak leszünk a próbák ellenére, amelyeket tapasztalhatunk. A jövőben pedig egy olyan világban örvendhetünk az életnek, ahol nem lesz szenvedés (János 17:3).

[Lábjegyzetek]

[Kiemelt rész a 6., 7. oldalon]

MI SEGÍTHET NEKÜNK, AMIKOR SZENVEDÜNK?

’Minden aggodalmatokat Istenre vessétek’ (1Péter 5:7). Az csak természetes, hogy amikor valaki szenved, vagy amikor egy általa szeretett személyt szenvedni lát, összezavarodik, mérges lesz, és elhagyatottnak érzi magát. Abban viszont biztosak lehetünk, hogy Jehova megérti az érzéseinket (2Mózes 3:7; Ézsaiás 63:9). A régen élt hűségesekhez hasonlóan mi is kitárhatjuk előtte a szívünket, és elmondhatjuk, mi aggaszt minket, vagy mi kelt szorongást bennünk (2Mózes 5:22; Jób 10:1–3; Jeremiás 14:19; Habakuk 1:13). Jehova nem fogja csoda útján megszüntetni a próbákat, de szívből jövő imáinkra válaszul bölcsességet és erőt ad ahhoz, hogy meg tudjunk küzdeni velük (Jakab 1:5, 6).

„Ne lepődjetek meg azokon az égő fájdalmakon, amelyek megpróbáltatásul értek benneteket, mintha valami hallatlan dolog esett volna veletek” (1Péter 4:12, Katolikus fordítás). Péter az üldözésről beszél itt, de szavai ugyanolyan jól illenek bármilyen szenvedésre, amelyet egy hívőnek el kell viselnie. Az emberek szenvednek a nyomortól, a betegségtől, és egy általuk szeretett személy halála miatt. A Biblia kijelenti, hogy „az idő és az előre nem látható események” hatással vannak mindannyiunkra (Prédikátor 9:11, NW [9:13]). Ezek a dolgok jelenleg hozzátartoznak az élethez. Ha felismerjük ezt, az segít megbirkóznunk a szenvedéssel és a szerencsétlenségekkel, ha bekövetkeznek (1Péter 5:9). De mindenekelőtt az lesz különösen vigasztaló, ha elménkbe idézzük azt az ígéretet, hogy „az Úr szemei az igazakon vannak, és az ő fülei azoknak kiáltásán” (Zsoltárok 34:16; Példabeszédek 15:3; 1Péter 3:12).

„Örvendezzetek a reménységben” (Róma 12:12). Ahelyett, hogy azon időznénk el gondolatban, hogy régen milyen helyzetekben voltunk boldogok, inkább elmélkedjünk Istennek azon az ígéretén, hogy véget vet minden szenvedésnek (Prédikátor 7:10). Ez a megalapozott reménység megóv minket, akárcsak egy sisak, mely megvédi a fejünket. A reménység enyhíti az életben kapott pofonok hatását, és segít megerősödnünk abban a tudatban, hogy ezek a szerencsétlenségek nem végzetesek az elmebeli, érzelmi vagy szellemi egészségünkre nézve (1Tesszalonika 5:8).

[Kép az 5. oldalon]

Ádám és Éva elutasította Isten uralmát

[Kép a 7. oldalon]

Isten olyan világot ígér, ahol nem lesz szenvedés