Olvasók kérdései

Miért tanácsolja azt a Biblia, hogy ha valakit meg akarnak erőszakolni, kiabáljon?

Aki még nem tapasztalta a saját bőrén, hogy milyen borzalmas, amikor brutális módon közösülésre kényszerítik, az soha nem érti meg teljesen, hogy ez mennyire tönkreteheti az ember életét. Annyira szörnyű élmény, hogy az áldozatnak * akár élete végéig gyötrelmet okozhat. Egy fiatal keresztény nő, akit néhány évvel ezelőtt megtámadtak, hogy megerőszakolják, így beszél az érzéseiről: „Nem lehet szavakba önteni azt a rémületet, amelyet azon az éjszakán éreztem, sem a trauma hatásait, amelyekkel azóta is küzdök.” Érthető, hogy sokan nem is szívesen gondolnak erre az ijesztő eshetőségre. Pedig a nemi erőszak bizony valós veszély ebben a gonosz világban.

A Biblia nem kerüli ezt a témát; megemlít néhány múltbeli esetet, amikor valakit megerőszakoltak, vagy legalábbis megpróbáltak közösülésre kényszeríteni (1Mózes 19:4–11; 34:1–7; 2Sámuel 13:1–14). Emellett tanácsot is ad arra vonatkozóan, hogy mit tegyen az, akit az a veszély fenyeget, hogy megerőszakolják. A Törvény az 5Mózes 22:23–27-ben foglalkozik ezzel a kérdéssel. Két különböző helyzetről van szó. Az elsőben egy férfi talált egy fiatal nőt a városban, és vele hált. A nő azonban nem sikoltozott, azaz nem kiáltott segítségért. A Törvény ezért kimondta, hogy vétkes, mert „nem kiáltott a városban”. Ha kiáltott volna, a közelben levő emberek odajöhettek volna, hogy megmentsék. A második esetben egy férfi a mezőn talált egy fiatal nőt, és ott ’erőszakoskodott rajta, és vele hált’. A nő úgy próbált védekezni, hogy kiáltott, „de nem volt a ki megoltalmazza őt”. Az elsőként említett nővel ellentétben ez a nő nyilvánvalóan nem egyezett bele, hogy a támadója így bánjon vele. Mindent megtett, hogy ellenálljon, segítségért kiáltott, de nem bírt a túlerővel. Kiáltása azt  bizonyította, hogy áldozat, akinek nem tetszik, ami vele történik; tehát nem volt vétkes a helytelenségben.

Jóllehet a keresztények ma nincsenek a Mózesi Törvény hatálya alatt, az abban rejlő alapelvek útmutatásul szolgálnak nekik. A fenti történet kiemeli, milyen fontos, hogy az áldozat ellenálljon és segítségért kiáltson. Még ma is okos dolognak tartják a kiabálást, ha valakit az a veszély fenyeget, hogy megerőszakolják. Egy bűnmegelőzéssel foglalkozó szakember kijelentette: „Ha egy nőt megtámadnak, még mindig a hangja a legjobb fegyvere.” A kiabálásra talán felfigyelnek mások, és tudnak segíteni a megtámadott nőnek, vagy az is lehet, hogy a támadó megijed, és otthagyja őt. Egy fiatal keresztény nő, akire egy férfi rátámadt, hogy megerőszakolja, elmondja, mi történt: „Teli torokból kiabáltam, mire ő hátrahőkölt. Amikor újra közelített felém, sikítottam, és elfutottam. Régebben nem akartam elhinni, hogy a kiabálás segíthet, amikor egy erős férfi elkap, és csak egyvalamit akar. De most már tudom, hogy ez igenis beválik!”

Sajnálatos, ha egy nőt legyőznek, és megerőszakolnak, de még ekkor sem hiábavaló, hogy küzdött, és segítségért kiabált. Ellenkezőleg, ez azt bizonyítja, hogy minden tőle telhetőt megtett, hogy ellenálljon a támadójának (5Mózes 22:26). Még ha át kellett is élnie ezt a borzalmat, tiszta maradhat a lelkiismerete, megőrizheti az önbecsülését, és biztos lehet benne, hogy Isten tisztának tekinti őt. Irtózatos élménye talán érzelmi sebeket hagy maga után, de az a tudat, hogy mindent megtett, hogy ellenálljon a támadójának, nagymértékben hozzájárul a fokozatos felépüléséhez.

Miközben igyekszünk megérteni az 5Mózes 22:23–27 alkalmazási területeit, fontos felismernünk, hogy ez a rövid rész nem foglalkozik minden lehetséges helyzettel. Például nem beszél arról, hogy mi van olyankor, ha a megtámadott nő nem tud kiabálni, mert néma, nincs eszméleténél, vagy megdermedt a félelemtől, illetve azért, mert befogták vagy leragasztották a száját. De mivel Jehova képes minden szempontot mérlegelni — még az indítékokat is —, megértően és igazságosan jár el ilyen esetekben, hiszen „minden útja igazságos” (5Mózes 32:4, Újfordítású revideált Biblia). Tisztában van vele, hogy mi is történt, és tudja, hogy az áldozat hogyan próbált ellenállni támadójának. Ezért az az áldozat, aki nem tudott kiabálni, de minden mást megtett, amire az adott helyzetben képes volt, Jehovára bízhatja az ügyet (Zsoltárok 55:23; 1Péter 5:7).

Még így is vannak olyan keresztény nők, akiket szüntelenül bűntudat gyötör, miután megtámadták és megerőszakolták őket. Visszagondolva úgy érzik, hogy jobban kellett volna igyekezniük, hogy mindez ne történjen meg. Ám az önmarcangolás helyett jobb, ha az ilyen áldozatok imádkoznak Jehovához, kérik a segítségét, és bíznak az ő bőséges szerető-kedvességében (2Mózes 34:6; Zsoltárok 86:5).

Tehát azok a keresztény nők, akik érzelmi sebekkel küszködnek amiatt, hogy megerőszakolták őket, vagy kísérletet tettek erre velük, biztosak lehetnek abban, hogy Jehova teljesen megérti a fájdalmukat. „Közel van az ÚR a megtört szívűekhez, és a sebzett lelkűeket megsegíti” — biztosítja őket Isten Szava (Zsoltárok 34:19, Úf.). Az is segíthet nekik feldolgozni a megrázkódtatást, ha elfogadják a keresztény gyülekezetben levő hívőtársaik őszinte megértését és kedves támogatását (Jób 29:12; 1Tesszalonika 5:14). Ezenkívül ha maga az áldozat is törekszik arra, hogy építő dolgokon gondolkodjon, az hozzájárul, hogy érezze „az Isten békéjét, amely felette áll minden gondolkodásnak” (Filippi 4:6–9).

[Lábjegyzet]