Veszélyben a biztos és megelégedést nyújtó állás

MINDEN embernek „joga van a munkához”, ahogy az az Egyesült Nemzetek Szervezete által közreadott Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatában olvasható, és azt mondhatjuk, hogy e jog rendkívül fontos. Ám ezt a jogot nem mindig szavatolják. A biztos állás a helyi gazdasági helyzettől kezdve a világpiacig sok mindentől függ. Ha az emberek elveszítik az állásukat, vagy akár csak veszélyben érzik azt, annak sokszor demonstráció, sztrájk és zendülés a következménye. Aligha van olyan ország, amely kivétel lenne ez alól. Egy író szerint már maga a „munka” szó is „érzelmi töltésű, és mindig is az volt”.

A munka sok szempontból lényeges az életünkben. Amellett, hogy általa van jövedelmünk, hozzájárul az elmebeli és érzelmi jóllétünkhöz is. A munka azt az emberi vágyat elégíti ki, hogy a társadalom eredményes tagjaiként éljünk, és legyen életcélunk. Továbbá bizonyos mértékű önbecsülést ad. Ezért van az, hogy még néhány olyan személy is úgy dönt, hogy nem hagy fel a munkájával, akinek több pénze van, mint amennyi a szükségletei fedezésére kell, vagy aki nyugdíjba mehetne. Tehát a munka annyira lényeges, hogy a hiánya általában súlyos társadalmi gondokat idéz elő.

Másfelől olyanokkal is találkozhatunk, akiknek van állásuk, de olyan sok nyomással néznek szembe a munkahelyükön, hogy az állásuk már nem nyújt nekik megelégedést. Például az üzleti életben napjainkban tapasztalható óriási versenyszellem egyre több vállalatot arra indít, hogy a költségek visszaszorítása végett csökkentse a dolgozói számát. A még el nem bocsátott dolgozóktól ez még többet követelhet, mint addig, hiszen előfordulhat, hogy túlórázniuk kell.

A modern technika, melynek elvileg meg kellene könnyítenie az életet, és hatékonyabbá kellene tennie a munkát, fokozhatja a nyomást, mely az emberekre nehezedik a munkahelyeken. Például a számítógépek, faxok és az internet révén lehetővé vált, hogy az emberek a nap végén hazavigyék a munkájukat, s emiatt elmosódik a határ az otthon és a munkahely között. Egy dolgozó úgy érezte, hogy a munkahelyi személyhívója és mobiltelefonja láthatatlan póráz a nyakán, amelynek másik végét a főnöke fogja.

A gyorsan változó gazdasági világban és a munkaerőpiacon sok idősebb személyben egyre erősödik a félelem, hogy idő előtt azt gondolják róla, hogy ő már hasznavehetetlen. Ezzel kapcsolatban Chris Sidoti, az  Emberi Jogok Bizottságának egykori vezetője kijelentette: „Az emberek úgy általánosítanak, hogy ha valaki elmúlt negyvenéves, akkor már képtelen megtanulni a számítógépek és a technikai vívmányok használatát.” Ezért aztán sok jó munkást, akiről korábban azt gondolták, hogy ereje teljében van, most túlságosan idősnek tartanak ahhoz, hogy hasznát lehessen venni. Milyen szomorú!

Érthető tehát, hogy az elmúlt években hanyatlásnak indult a munkamorál és a vállalathoz való hűség. „Amikor a vállalatok az értéktőzsdén tapasztalt legkisebb változás miatt elbocsátják az embereiket, a vállalathoz való hűség a múlté lesz . . . Persze, hogy dolgoznunk kell, de nem a vállalatért, hanem magunkért” — olvasható a Libération című francia magazinban.

A szaporodó nehézségek ellenére továbbra is alapvető szükségletünk, hogy dolgozhassunk. De gyorsan változó világunkban hogyan alakíthatunk ki kiegyensúlyozott nézetet a munkáról, és ugyanakkor hogyan őrizhetjük meg azt az érzést, hogy biztos és megelégedést nyújtó állásunk van?

[Kép a 3. oldalon]

A modern technika fokozhatja a nyomást, mely az emberekre nehezedik a munkahelyeken