Élet egy menekülttáborban

MI JUT eszedbe, amikor a „menekülttábor” szót hallod? Voltál már ilyen helyen? Hogyan néz ki egy menekülttábor?

E cikk megírásakor 13 menekülttábor működött Tanzánia nyugati részén. A tanzániai kormány az Egyesült Nemzetek Menekültügyi Főbiztosának Hivatalával (UNHCR) együttműködve körülbelül 500 000 olyan menekültnek segít, akik polgárháborúk miatt kényszerültek elhagyni más afrikai országokat. Milyen az élet egy ilyen táborban?

A táborba érkezve

Egy tizenéves lány, Kandida elmondja, hogy mi történt, amikor a családjával együtt néhány évvel korábban megérkezett az egyik táborba: „Élelmiszerjegyet kaptunk és azonosító számot, majd a családunkat a nyarugusui menekülttáborba küldték. Ott megmondták a parcella és az utca számát. Megmutatták, hogy hol vághatunk fát, és hol szedhetünk füvet kis házunk felépítéséhez. Sártéglákat készítettünk. Az UNHCR műanyag fóliát adott nekünk, azzal fedtük be a házunkat. Kemény munka volt, de boldogok voltunk, amikor egyszerű kis házunk elkészült.”

Az élelmiszerjegy minden második szerdán használható fel. „Beállunk az étkezőhelyiségben a sorba, hogy megkapjuk azokat az alapvető élelmiszereket, melyeket az UNHCR oszt szét” — folytatja Kandida.

Mi a napi fejadag egy személy részére?

„Minden személy körülbelül 70 dekagramm kukoricalisztet, 20 dekagramm borsót, 2 dekagramm szóját, 2 evőkanál főzőolajat és egy evőkanál sót kap. Olykor kapunk egy darab szappant is, s ez kitart egy hónapig.”

Mi a helyzet az ivóvízzel, vajon hozzá tudnak jutni valahonnan? Egy fiatal nő, Riziki ezt mondja: „A közeli folyókból egy csőrendszeren át hatalmas víztárolókba pumpálják a vizet, majd klórral kezelik, mielőtt eljuttatnák a táborokban azokra a helyekre, ahol  mi is hozzájuthatunk. Mindig törekszünk rá, hogy felforraljuk a vizet, nehogy betegek legyünk. Gyakran az egész nap elmegy a vízért való sorban állással, és azzal, hogy kimossuk a ruhánkat ezeknél a vízelosztóknál. Naponta csak másfél vödör vizet kapunk.”

Ha az ember autóval áthalad ezeken a táborokon, láthatja, hogy vannak óvodák, valamint általános és középiskolák. Sőt, egyes helyeken még a felnőtteknek is van oktatás. Egy rendőrőrs és egy kormányzati hivatal működik a tábor mellett, ezek vigyáznak a biztonságra. Van egy nagy piac sok-sok kis üzlettel, ahol a menekültek zöldséghez, gyümölcshöz, halhoz, csirkéhez és más alapvető élelmiszerekhez juthatnak. A helyiek közül néhányan eljönnek a piacra, hogy kereskedjenek. De honnan van a menekülteknek pénzük, hogy bármit is megvegyenek? Némelyeknek van egy kis konyhakertjük, a termést pedig eladják a piacon. Mások eladják a kapott liszt vagy borsó egy részét, hogy az árából húst vagy gyümölcsöt vásárolhassanak. Igen, sok tábor már inkább egy falura hasonlít. Gyakran látni, hogy a piacon nevetgélnek az emberek, jókedvűek, vagyis épp úgy viselkednek, mint ahogy a hazájukban viselkedtek a piacon.

A kórháznál az egyik orvos elmondja, hogy van néhány rendelő a táborban, ahol a kevésbé súlyos eseteket kezelik. Sürgős esetben, vagy ha valaki súlyos beteg, a kórházba küldik. Érthető módon a kórházban fontos feladata van a szülészeti osztálynak,  hiszen egy olyan táborban, mely 48 000 menekültnek ad otthont, akár 250 gyermek is születhet havonta.

Szellemileg jól tápláltak

Szerte a világon Jehova Tanúi szeretnék tudni, hogy a tanzániai táborokban hogy megy soruk szellemi testvéreiknek, vagyis annak a körülbelül 1200 személynek, akik 14 gyülekezetbe és három csoportba vannak beosztva. Hogyan élik mindennapjaikat?

Ezek az önátadott keresztények a táborba való megérkezésük után szinte azonnal kértek egy földdarabot, hogy felépíthessék Királyság-termüket. Így a menekültek rögtön tudják, hol találják a Tanúkat, és hol vehetnek részt a heti összejöveteleiken. A lugufui táborban 7 gyülekezet van, és összesen 659 tevékeny keresztény. A 7 gyülekezet vasárnapi összejövetelein összesen általában úgy 1700-an vesznek részt.

Ráadásul minden táborban vannak nagyobb keresztény kongresszusok is. Amikor a lugufui táborban megtartották az első kerületkongresszust, 2363-an voltak jelen. A Tanúk a kongresszus helyszíne mellett készítették el a keresztelőmedencét. Ástak a földbe egy gödröt, és kibélelték műanyag fóliával, hogy ne folyjon el a víz. A testvérek biciklin hordták a vizet egy körülbelül két kilométerre lévő folyóból a medencébe. Egy-egy fordulóval 20 liter vizet tudtak a medencéhez szállítani, úgyhogy sokszor kellett oda-vissza kerekezniük. A szerény ruhába öltözött jelöltek felsorakoztak a keresztelkedéshez. Összesen 56-an keresztelkedtek meg, teljesen bemerülve a vízbe. Egy teljes idejű szolga, akivel interjút készítettek a kongresszuson, elmondta, hogy 40 emberrel folytat bibliatanulmányozást, és négy tanulmányozója ezen a kongresszuson keresztelkedett meg.

Jehova Tanúi fiókhivatala megszervezte, hogy a táborokat rendszeresen látogassák utazófelvigyázók. Az egyik utazófelvigyázó ezt  mondja: „Testvéreink buzgók a szolgálatban. Nagy prédikálóterületük van, és az egyik gyülekezetben mindegyik Tanú több mint 30 órát fordít havonta a szolgálatra. Sokuk öt vagy még több bibliatanulmányozást vezet az érdeklődőkkel. Egy úttörő [teljes idejű szolga] azt mondta, hogy sehol máshol nem lehetne jobb területe. A táborokban élő emberek nagyon értékelik a kiadványainkat.”

Hogyan jut el a bibliai irodalom a táborokba? A fiókhivatal vonaton elküldi a Tanganyika-tó keleti partján fekvő egyik városba, Kigomába. Ott a testvérek felveszik az irodalmat, és eljuttatják ezekbe a gyülekezetekbe. Néha bérelnek egy teherautót, és maguk viszik el a kiadványokat a táborokba, ami a hepehupás utakon három vagy négy napba telik.

Anyagi segítség

A franciaországi, belgiumi és svájci Jehova Tanúi különösen sok segítséget nyújtottak azoknak a menekülteknek, akik ezekben a táborokban élnek. Néhányan a belügyminisztérium és az UNHCR engedélyével meglátogatták a tanzániai táborokat. Az európai Tanúk nagy mennyiségű szójatejet, ruhát, cipőt, tankönyvet és szappant gyűjtöttek össze, majd elküldték az adományt a menekülteknek a következő bibliai alapelvvel összhangban: „amíg kedvező időnk van rá, cselekedjük a jót mindenkivel, de kiváltképp azokkal, akik hozzánk tartoznak a hitben” (Galácia 6:10).

Ennek a humanitárius tevékenységnek megvolt az eredménye, mivel sok menekült kapott segítséget. Az egyik táborban a Menekültek Bizottsága ezekkel a szavakkal fejezte ki az értékelését: „Nekünk jutott az a megtiszteltetés, hogy egész közösségünk nevében köszönetet mondjunk Önöknek azért, hogy a szervezetük emberbaráti tevékenységet folytatva háromszor is a segítségünkre sietett . . . A ruhákat 12 654 szükséget szenvedő férfi, nő és gyermek (illetve kisbaba) között osztottuk szét . . . A muyovozi menekülttábornak jelenleg 37 000 lakója van. Összesen 12 654 ember kapott segítséget, vagyis az itt élők 34,2 százaléka.”

Egy táborban mind a 12 382 menekült három ruhadarabot kapott; egy másik táborba pedig több ezer tankönyvet juttattak el, hogy napközi otthonokban, valamint általános és középiskolákban használják. Egyik helyen az UNHCR logisztikai tisztviselője megjegyezte: „Nagyon hálásak vagyunk a kapott adományért . . . , mivel fel tudjuk használni a menekülttáborokban élők legfontosabb szükségleteinek a kielégítésére. A legutóbbi küldeményben 5 konténernyi tankönyv volt, ezt szétosztottuk a menekültek között . . . Nagyon szépen köszönjük.”

Még a helyi újságok is beszámoltak a segélyakciókról. A Sunday News 2001. május 20-ai számának az egyik főcíme ez volt: „Ruhák a tanzániai menekülteknek”. Ugyanennek az újságnak a 2002. február 10-ei száma megjegyezte: „A menekültek értékelik az adományokat, mivel néhány gyermek, aki korábban nem járhatott iskolába, mert nem volt ruhája, most már rendszeresen részt vehet az órákon.”

Szorult helyzetben, de nem reménytelenül

A legtöbb menekültnek körülbelül egy év kell arra, hogy alkalmazkodni tudjon a tábori élethez. Egyszerű életet élnek, a táborokban élő Jehova Tanúi pedig arra használják idejük java részét, hogy menekülttársaikkal megosszák Isten Szavának, a Bibliának a vigasztaló jó hírét. Beszélnek az új világról, ahol ’a fegyvereit mindenki kapákká kovácsolja, dárdáit pedig sarlókká; nép népre fegyvert nem emel, és hadakozást többé nem tanul’. Akkor majd minden ember „nyugszik az ő szőlője alatt és fügefája alatt, és senki meg nem rettenti őket, mert a Seregek Urának szája szólott”. Nyilvánvaló, hogy Isten áldásának köszönhetően a földön nem lesz többé szükség menekülttáborokra (Mikeás 4:3, 4; Zsoltárok 46:10).

[Kép a 8. oldalon]

Házak a ndutai táborban

[Képek a 10. oldalon]

A lukolei Királyság-terem (jobbra); keresztelkedés Lugufuban (lent)

[Kép a 10. oldalon]

Kerületkongresszus a lugufui táborban