Ugrás a tartalomra

Ugrás a tartalomjegyzékre

Mit jelent neked az Úr Vacsorája?

Mit jelent neked az Úr Vacsorája?

Mit jelent neked az Úr Vacsorája?

„Aki méltatlanul eszi a kenyeret vagy issza az Úr poharát, vétkes lesz az Úr testét és vérét illetően” (1KORINTUS 11:27).

1. Melyik a legfontosabb a 2003-ra tervezett események közül, és mi annak az eredete?

ÁPRILIS 16-án naplemente után lesz a 2003-ra tervezett események közül a legfontosabb. Ekkor gyűlnek össze Jehova Tanúi, hogy megtartsák Jézus Krisztus halálának emlékünnepét. Ahogy az előző cikkből kiderült, Jézus azután vezette be ezt az ünnepet — amelyet az Úr Vacsorájának is hívnak —, miután apostolaival együtt megtartották a pászkát i. sz. 33. niszán hó 14-én. Az emlékjegyek, vagyis a kovásztalan kenyér és a vörösbor, Krisztus bűntelen testét és kiontott vérét jelképezik. Ez az egyedüli áldozat, amely megválthatja az emberiséget az öröklött bűntől és haláltól (Róma 5:12; 6:23).

2. Milyen figyelmeztetés van följegyezve az 1Korintus 11:27-ben?

2 Akik fogyasztanak az emlékjegyekből, azoknak ezt méltó módon kell tenniük. Pál apostol világított rá erre, amikor levelet írt az ókori Korintusban élő keresztényeknek. Ebben a városban nem megfelelően tartották meg az Úr Vacsoráját (1Korintus 11:20–22). Ezért Pál ezt írta: „aki méltatlanul eszi a kenyeret vagy issza az Úr poharát, vétkes lesz az Úr testét és vérét illetően” (1Korintus 11:27). Mit jelentenek ezek a szavak?

Némelyek méltatlanul tartották meg az Emlékünnepet

3. Hogyan viselkedett sok korintusi keresztény az Úr Vacsorájának megünneplésén?

3 Sok korintusi keresztény méltatlanul fogyasztott az emlékjegyekből. Meghasonlások voltak közöttük, és előfordult, hogy néhányan magukkal vitték a vacsorájukat, és az összejövetel előtt vagy alatt fogyasztották el, nemegyszer túlzásba esve. Sem elmebelileg, sem szellemileg nem voltak éberek. Emiatt ’vétkesek lettek az Úr testét és vérét illetően’. Akiknek nem volt mit vacsorázniuk, megéheztek, és elterelődött a figyelmük. Így hát sokan tiszteletlenül fogyasztottak az emlékjegyekből, és úgy, hogy nem tudatosult bennük teljesen az esemény komolysága. Nem csoda, hogy ítéletet vontak magukra (1Korintus 11:27–34).

4—5. Miért létfontosságú önvizsgálatot tartaniuk azoknak, akik fogyasztani szoktak az emlékjegyekből?

4 Minden évben létfontosságú önvizsgálatot tartaniuk az Emlékünnep közeledtével azoknak, akik fogyasztani szoktak az emlékjegyekből. Szellemileg egészségesnek kell lenniük ahhoz, hogy megfelelő módon vehessenek részt ezen a közös étkezésen. Ha valaki tiszteletlen Jézus áldozatával, vagy akár megveti azt, az annak a veszélynek teszi ki magát, hogy ’kigyomláltatik’ Isten népe közül, éppen úgy, ahogy az az izraelita, aki tisztátalan állapotban vett részt a közös étkezésen (3Mózes 7:20; Héberek 10:28–31).

5 Pál az ókori Izraelben szokásos közös étkezéshez hasonlította az Emlékünnepet. Úgy beszélt azokról, akik fogyasztanak az emlékjegyekből, mint akik részesednek Krisztusból, majd hozzátette: „Nem ihatjátok Jehova poharát is, és a démonok poharát is; nem lehettek részesei »Jehova asztalának« is, és a démonok asztalának is” (1Korintus 10:16–21). Ha egy olyan személy, aki általában fogyaszt az emlékjegyekből, súlyos bűnt követ el, meg kell vallania azt Jehovának, és szellemi segítséget kell kérnie a gyülekezet idősebb férfiaitól (Példabeszédek 28:13; Jakab 5:13–16). Nem fog méltatlanul fogyasztani az emlékjegyekből, ha megbánása őszinte, és megbánáshoz illő gyümölcsöt terem (Lukács 3:8).

Tiszteletteljes megfigyelők

6. Kiknek tartja fenn Isten azt a kiváltságot, hogy fogyasszanak az emlékjegyekből az Úr Vacsoráján?

6 Vajon akik most jót tesznek Krisztus 144 000 testvérének a maradékával, fogyasszanak az emlékjegyekből az Úr Vacsoráján? (Máté 25:31–40; Jelenések 14:1). Ne. Isten azoknak tartja fenn ezt a kiváltságot, akiket felkent a szent szellemével, hogy „társörökösök [legyenek] Krisztussal” (Róma 8:14–18; 1János 2:20). Akkor hát milyen helyzetben vannak azok, akik abban reménykednek, hogy a Királyság-uralom alatt egy világméretű paradicsomban élhetnek majd örökké? (Lukács 23:43; Jelenések 21:3, 4). Mivel ők nem társörökösei Jézusnak, és nincsen égi reménységük, tiszteletteljes megfigyelőkként vannak jelen az Emlékünnepen (Róma 6:3–5).

7. Miből tudták az első századi keresztények, hogy fogyasztaniuk kell az emlékjegyekből?

7 Az első századi igaz keresztények felkenettek szent szellemmel. Sokan közülük képesek voltak a szellem csodálatos ajándékai közül egyet vagy többet felhasználni, például tudtak nyelveken szólni. Ezért ezeknek a személyeknek nem volt nehéz megtudniuk, hogy szellemmel felkentek-e vagy sem, kell-e fogyasztaniuk az emlékjegyekből vagy sem. Napjainkban azonban ehhez hasonló ihletett szavak alapján dönthető el: „akiket Isten szelleme vezet, azok mind Isten fiai. Mert nem rabszolgaság szellemét kaptátok, amely ismét félelmet idéz elő, hanem fiúként való örökbefogadás szellemét kaptátok, amely által ezt kiáltjuk: »Abba, Atyám!«” (Róma 8:14, 15).

8. Kiket szemléltet a Máté 13. fejezetében említett „búza” és „gyom”?

8 Az évszázadok során az igaz felkentek „búzaként” nőttek fel a hamis keresztények között, azaz a „gyom” által benőtt földön (Máté 13:24–30, 36–43). Az 1870-es évektől kezdve egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy ki a „búza”, és évekkel később a felkent keresztény felvigyázók ezt a tanácsot kapták: „A vének . . . a következő kikötéseket és feltételeket szabják azoknak, akik összegyűlnek [az Emlékünnepre]: 1. [Krisztus] vérébe vetett hit és 2. felszenteltség az Úrnak és az ő szolgálatára, akár a halálig. Majd hívják mindazokat, akik így viszonyulnak a dolgokhoz, és felszenteltek arra, hogy csatlakozzanak az Úr halálának megünnepléséhez” (Bibliai tanulmányok, VI. kötet, Az új teremtés, 473. oldal) *.

A „más juhok” felkutatása

9. Hogyan tisztázódott 1935-ben a „nagy sokaság” kiléte, és hogyan érintett ez néhány személyt, aki azelőtt fogyasztott az emlékjegyekből?

9 Idővel Jehova szervezete kezdett másokra is összpontosítani Krisztus felkent követőin kívül, és ezzel kapcsolatban jelentős fejlemény történt az 1930-as évek derekán. Korábban Isten népe úgy tekintette a Jelenések 7:9-ben olvasható „nagy sokaságot”, mint másodlagos szellemi osztályt, amely társul a 144 000 feltámasztott felkenthez az égben Krisztus menyasszonyának koszorúslányaként vagy társnőjeként (Zsoltárok 45:15, 16; Jelenések 7:4; 21:2, 9). Ám 1935. május 31-én Jehova Tanúi egy Washingtonban megrendezett kongresszusán az egyik előadás megmagyarázta a Szentírás alapján, hogy a „nagy sokaság” a „más juhokra” utal, akik a vég idején élnek (János 10:16). Ez után a kongresszus után néhányan, akik azelőtt fogyasztottak az emlékjegyekből, felhagytak ezzel, mivel felismerték, hogy földi, nem pedig égi reménységűek.

10. Hogyan ecsetelnéd a mai „más juhok” reménységét és felelősségeit?

10 Különösen 1935 óta folyik azoknak a felkutatása, akik a „más juhokat” alkotják, vagyis akik hitet gyakorolnak a váltságban, átadják magukat Istennek, és támogatják a felkent „kicsiny nyájat” a Királyság-prédikáló tevékenységben (Lukács 12:32). Ezek a más juhok a földi örök életben reménykednek, de minden más tekintetben hasonlítanak a Királyság-örökösök jelenlegi maradékához. Az ókori Izrael idegen lakosai imádták Jehovát, és alávetették magukat a Törvénynek. Ehhez hasonlóan a ma élő más juhok elfogadják a keresztény felelősségeket, például azt, hogy a szellemi Izrael tagjaival együtt prédikálják a jó hírt (Galácia 6:16). De éppen úgy, ahogy egyetlen idegen lakos sem lehetett Izrael királya vagy papja, a más juhok közül sem uralkodhat senki az égi Királyságban, és nem szolgálhat papként (5Mózes 17:15).

11. Hogyan függ össze egy személy önátadásának dátuma a reménységével?

11 Majd az 1930-as években nyilvánvalóvá vált, hogy az égi osztály tagjai általánosságban véve már ki lettek választva. Évtizedek óta folyik a földi reménységű más juhok felkutatása. Ha egy felkent személy hűtlennek bizonyul, minden valószínűség szerint egy olyan valaki pótolja a 144 000 személy soraiban, aki régóta hűségesen szolgálja Istent a más juhok tagjaként.

Az elhívás téves érzésének okai

12. Milyen körülmény esetén kell valakinek felhagynia az emlékjegyek fogyasztásával, és miért?

12 A felkent keresztények teljesen biztosak benne, hogy égi elhívásúak. De mit mondhatunk arról, ha némelyek, akik nem kaptak ilyen elhívást, fogyasztanak az emlékjegyekből? Ha most felismerik, hogy soha nem is volt égi reménységük, biztosan arra fogja indítani őket a lelkiismeretük, hogy többé már ne fogyasszanak az emlékjegyekből. Isten nem helyesli azt a személyt, aki úgy mutatkozik előtte, mint akit meghívtak az égi királyok és papok közé, holott tudja, hogy igazából nem kapott ilyen elhívást (Róma 9:16; Jelenések 20:6). Jehova kivégezte a lévita Kórahot, amiért öntelten Áron papságának megszerzésére törekedett (2Mózes 28:1; 4Mózes 16:4–11, 31–35). Ha egy keresztény tudatára ébred annak, hogy tévedésből fogyasztott az emlékjegyekből, fel kell hagynia azzal, és alázatosan Jehova megbocsátásáért kell imádkoznia (Zsoltárok 19:14, Újfordítású revideált Biblia).

13—14. Miért fordulhat elő, hogy egyesek tévesen azt feltételezik, hogy égi elhívásúak?

13 Miért fordulhat elő, hogy egyesek tévesen azt feltételezik, hogy égi elhívásúak? Talán a házastárs halála vagy más tragédia következtében már nem érdekli őket a földi élet. Vagy az is lehet, hogy ugyanolyan reménységre vágynak, mint egy közeli barátjuk, aki felkent kereszténynek vallja magát. Természetesen Isten senkit sem jelölt ki arra, hogy másokat ilyen kiváltság betöltésére toborozzon. Ezenkívül nem úgy keni fel a Királyság-örökösöket, hogy üzenetet tartalmazó hangokat hallat velük ennek alátámasztására.

14 Némelyeket az a hamis vallásos elképzelés is arra indíthat, hogy égi elhívásúnak gondolják magukat, mely szerint minden jó ember a mennybe megy. Vigyáznunk kell, nehogy hatalmukba kerítsenek minket a múltban általunk is vallott helytelen nézetek vagy egyéb körülmények. Egyesek például ezt kérdezhetnék maguktól: Szedek olyan gyógyszert, amely hatással van az érzelmeimre? Nagyon érzelmes ember vagyok, és megeshet, hogy ezért rosszul ítélem meg a helyzetet?

15—16. Miért következtethetnek néhányan tévesen arra, hogy ők felkentek?

15 Lehetnek olyanok is, akik ezt kérdezhetnék maguktól: Ki akarok tűnni mások közül? Hatalomra vágyom akár most, akár majd a jövőben mint Krisztus társörököseinek egyike? Amikor a Királyság-örökösök elhívást kaptak az első században, nem mindegyiküknek volt felelős tisztsége a gyülekezetben. Ezenkívül az égi elhívású személyek nem törekszenek arra, hogy kitűnjenek, és nem is dicsekszenek azzal, hogy ők felkentek. Alázatosságot mutatnak, ami megköveteltetik azoktól, akikben „megvan Krisztus gondolkodása” (1Korintus 2:16).

16 Lehet, hogy vannak, akik arra a következtetésre jutottak, hogy azért égi elhívásúak, mert jelentős bibliai ismeretük van. Ám a szellemmel való felkenetés nem jár együtt a Szentírás különleges megértésével, hiszen Pálnak oktatnia kellett bizonyos felkent személyeket, és tanácsokat kellett adnia nekik (1Korintus 3:1–3; Héberek 5:11–14). Istennek van egy elrendezése, amely által népének minden tagját ellátja szellemi eledellel (Máté 24:45–47). Ezért senki se gondolja, hogy ha felkent keresztény, akkor a földi reménységű személyeknél nagyobb bölcsessége van. A szellemmel való felkenetés nem abból látszik, hogy miként tud valaki válaszolni bibliai kérdésekre, tanúskodni vagy bibliai előadásokat tartani. A földi reménységű keresztények is ügyesek ezeken a területeken.

17. Min és kin múlik a szellemmel való felkenetés?

17 Ha egy hívőtársunk az égi elhívás felől érdeklődik, egy vén vagy egy másik érett keresztény megbeszélheti vele ezt a témát. De senki sem hozhatja meg helyette ezt a döntést. Aki igazán égi elhívású, annak nem kell megkérdeznie másokat, hogy szerintük is ilyen reménységű-e. A felkentek „új születésben” részesülnek, „nem romlandó, hanem romolhatatlan szaporítómagból az élő és megmaradó Istennek szava által” (1Péter 1:23). Isten a szelleme és a Szava által ülteti el a ’magot’, amely az egyént égi reménységű „új teremtéssé” változtatja (2Korintus 5:17). Jehováé a döntés. A felkenetés „nem attól függ, aki óhajtja, se nem attól, aki fut, hanem Istentől” (Róma 9:16). Hogyan lehet tehát valaki biztos abban, hogy égi elhívású?

Amiért biztosak benne

18. Hogyan tesz tanúságot Isten szelleme a felkentek szellemével?

18 Isten szelleme tesz tanúságot, és ez győzi meg a felkent keresztényeket, hogy égi reménységük van. „Fiúként való örökbefogadás szellemét kaptátok — írta Pál —, amely által ezt kiáltjuk: »Abba, Atyám!« Maga a szellem tesz tanúságot a mi szellemünkkel együtt arról, hogy Isten gyermekei vagyunk. Ha tehát gyermekek vagyunk, akkor örökösök is: igen, örökösei Istennek, társörökösök pedig Krisztussal, feltéve, hogy vele együtt szenvedünk, hogy vele együtt meg is dicsőüljünk” (Róma 8:15–17). A szent szellem hatása alatt a felkent személyek szelleme, vagyis uralkodó magatartása arra indítja őket, hogy magukra alkalmazzák, amit a Szentírás Jehova szellemi gyermekeiről mond (1János 3:2). Isten szelleme a fiúság érzését adja nekik, és egyedülálló reménységet ébreszt bennük (Galácia 4:6, 7). Való igaz, hogy nagyszerű az örökké tartó földi élet tökéletes emberként, családtagokkal és barátokkal körülvéve, de ők nem ezt a reménységet kapják Istentől. Isten a szelleme által olyan erős égi reménységet ébreszt bennük, hogy készek feláldozni minden földi köteléket és reménységet (2Korintus 5:1–5, 8; 2Péter 1:13, 14).

19. Milyen szerepe van az új szövetségnek egy felkent keresztény életében?

19 A felkent keresztények biztosak égi reménységükben, és abban, hogy részét alkotják az új szövetségnek. Jézus is beszélt erről, amikor az Emlékünnep bevezetésekor kijelentette: „Ez a pohár jelenti a véremen alapuló új szövetséget; és ez a vér kiontatik értetek” (Lukács 22:20). Az új szövetség Isten és a felkentek között köttetik (Jeremiás 31:31–34; Héberek 12:22–24). Jézus a közvetítő. A Krisztus kiontott vére által érvénybe lépő új szövetség nemcsak a zsidók közül, hanem a nemzetek közül is szerzett népet Jehova nevének, és ezeket az embereket is Ábrahám „magvának” részévé tette (Galácia 3:26–29; Cselekedetek 15:14). Ez az „örök szövetség” lehetővé teszi valamennyi szellemi izraelitának, hogy halhatatlan égi életre támadjon fel (Héberek 13:20).

20. Milyen szövetségbe vétetnek fel a felkentek, amely Krisztussal köttetett?

20 A felkentek biztosak a reménységükben. Egy másik szövetségbe, a Királyság-szövetségbe is felvétettek. Krisztussal való részességükről Jézus ezt mondta: „ti vagytok azok, akik kitartottatok mellettem próbáimban; és szövetséget kötök veletek, mint ahogy az én Atyám szövetséget kötött velem, egy királyságra” (Lukács 22:28–30). Ez a szövetség Krisztus és társkirályai között örökre érvényben marad (Jelenések 22:5).

Emlékünnepi időszak: áldott idő

21. Hogyan meríthetük nagy hasznot az emlékünnepi időszakból?

21 Az emlékünnepi időszakban sok áldásnak örvendhetünk. Hasznot meríthetünk az ekkorra betervezett bibliaolvasásból. Rendkívül jó idő ez az imára, a Jézus földi életén és halálán való elmélkedésre, valamint arra, hogy részt vegyünk a Királyság-prédikáló munkában (Zsoltárok 77:12; Filippi 4:6, 7). Maga az ünnep emlékeztet bennünket arra, hogy milyen szeretetet mutatott Isten és Krisztus, tekintettel Jézus váltságáldozatára (Máté 20:28; János 3:16). Ez a gondoskodás reménnyel tölt el minket, vigasztaló, és jó lenne, ha megerősítené azt az elhatározásunkat, hogy a krisztusi életpályát követjük (2Mózes 34:6; Héberek 12:3). Továbbá az Emlékünnepnek erőt kellene öntenie belénk, hogy teljesítsük az Isten szolgáiként tett önátadásunkat, valamint hogy drága Fiának lojális követői legyünk.

22. Mi Isten legnagyobb adománya az emberiségnek, és mi az egyik módja annak, hogy kimutassuk ez iránt a hálánkat?

22 Milyen jó adományokkal lát el minket Jehova! (Jakab 1:17). Irányít minket Szava által, segít szellemével, és az örök élet reménységét tárja elénk. Isten legnagyobb adománya Jézus áldozata, amely eltörli mind a felkentek, mind mások bűneit, akik hitet gyakorolnak (1János 2:1, 2). Nos, mennyit jelent neked Jézus halála? Te is azok között leszel, akik azáltal mutatják ki hálájukat ez iránt, hogy összegyűlnek 2003. április 16-án naplemente után az Úr Vacsorájának megünneplésére?

[Lábjegyzet]

^ 8. bek. Jehova Tanúi kiadványa; már nem nyomtatjuk.

Mi a válaszod?

• Kik fogyasszanak az emlékjegyekből?

• A „más juhok” miért csak tiszteletteljes megfigyelőkként vannak jelen az Úr Vacsoráján?

• Honnan tudják a felkent keresztények, hogy fogyasztaniuk kell Krisztus halálának emlékünnepén a kenyérből és a borból?

• Mire jó idő az emlékünnepi időszak?

[Tanulmányozási kérdések]

[Grafikon/képek a 18. oldalon]

(A teljes beszerkesztett szöveget lásd a kiadványban.)

Az Emlékünnepen jelen levők száma

MILLIÓ

15 597 746

15

14

13 147 201

13

12

11

10

 9

 8

 7

 6

 5

4 925 643

 4

 3

 2

 1

878 303

63 146

1935 1955 1975 1995 2002

[Kép a 18. oldalon]

Jelen leszel idén az Úr Vacsoráján?

[Képek a 21. oldalon]

Az emlékünnepi időszak jó idő arra, hogy a szokásosnál többet olvassuk a Bibliát, és a Királyság-prédikáló munkában nagyobb mértékben vegyünk részt