Amiért nem élhetünk egyes-egyedül

„Sokkal jobban van dolga a kettőnek, hogynem az egynek . . . ha elesnek is, az egyik felemeli a társát” (Salamon király).

AZ ÓKORI Izrael királya, Salamon kijelentette: „Sokkal jobban van dolga a kettőnek, hogynem az egynek; mert azoknak jó jutalmok vala az ő munkájokból. Mert ha elesnek is, az egyik felemeli a társát. Jaj pedig az egyedülvalónak, ha elesik, és nincsen, a ki őt felemelje” (Prédikátor 4:9, 10). Az emberi viselkedés eme bölcs megfigyelője tehát kiemeli, hogy szükségünk van társakra, és lényeges, hogy ne szigeteljük el magunkat másoktól. Ez azonban nem pusztán emberi vélemény volt, hiszen Salamon Istentől kapott bölcsesség és ihletés által jelentette ki e szavakat.

Nem vall bölcsességre, ha elszigeteljük magunkat. Szükségünk van egymásra. Mindannyian rászorulunk arra az erőre és segítségre, amelyet másoktól kaphatunk. „Aki elszigeteli magát, az a saját önző vágyát hajszolja — jelenti ki egy bibliai példabeszéd —, és minden gyakorlati bölcsesség ellen kifakad” (Példabeszédek 18:1, NW). Így hát nem furcsa, hogy a társadalomtudósok arra ösztönzik az embereket, hogy tartozzanak egy csoporthoz, és érdeklődjenek mások iránt.

Robert Putnam professzor egyebek között „a hit hatásának az erősítését” ajánlja a közösségi élet újjáélesztésére. Jehova Tanúi kiemelkednek e tekintetben, mivel szerte a földön családias gyülekezetekbe tömörülve élveznek védelmet. Péter apostol szavaival összhangban ’szeretik a testvérek egész közösségét’, vagyis olyan személyeket, akik tiszteletteljes módon ’félik Istent’ (1Péter 2:17). A Tanúk ezenkívül óvakodnak attól, hogy elszigetelődjenek a többi embertől, valamint kerülik ennek káros hatásait, hiszen az igaz imádathoz kapcsolódó sok-sok hasznos tevékenységük révén folyton segítenek felebarátaiknak megismerni az Isten Szavában, azaz a Bibliában található igazságot (2Timóteus 2:15).

A szeretet és a társaság megváltoztatta az életüket

Jehova Tanúi egységes közösséget alkotnak, amelyben mindenkinek fontos szerepe van. Figyeljük meg például Miguel, Froylán és Alma Ruth esetét, akik mindhárman ugyanabból a latin-amerikai családból származnak. Olyan csontrendellenességgel születtek, amelynek következtében törpenövésűek, és mindhármuk élete tolókocsihoz van kötve. Hogyan érintette őket a Tanúkkal való társulás?

Miguel megjegyzi: „Többször éltem át válságos időszakot, ám amikor csatlakoztam Jehova népéhez, megváltozott az életem. Nagyon veszélyes,  ha valaki elszigeteli magát másoktól. Az, hogy a keresztény összejöveteleken találkozhatok a hívőtársaimmal, és hétről hétre velük lehetek, rengeteget segített abban, hogy megelégedett életnek örvendhessek.”

Alma Ruth hozzáfűzi: „Előfordult, hogy súlyos depresszió gyötört, és nagyon szomorú voltam. Amikor azonban megismertem Jehovát, arra gondoltam, hogy szoros kapcsolatba kerülhetek vele. Ez vált a legértékesebbé az életemben. A családom sokat segített nekünk, és ettől jobban összekovácsolódtunk.”

Miguel édesapja szeretettel tanította Miguelt írni és olvasni, ő pedig segített Froylánnak és Alma Ruthnak. Ez alapvető volt a szellemiségükhöz. „Nagy hasznunkra volt, hogy megtanultunk olvasni, mert így szellemileg tudtunk táplálkozni a Biblia és a Biblián alapuló kiadványok olvasása által” — jelenti ki Alma Ruth.

Miguel jelenleg keresztény vénként szolgál. Froylán már kilencszer olvasta el a Bibliát. Alma Ruth kiterjesztette a Jehovának végzett szolgálatát azzal, hogy 1996 óta úttörőként, azaz a Királyság teljes idejű hirdetőjeként szolgál. „Jehova áldásával értem el ezt a célt — meséli —, valamint drága testvérnőim is segítenek, akik nemcsak a prédikálásban támogatnak, hanem a tanításban is, hogy vezetni tudjam azt a tizenegy bibliatanulmányozást, amelyet sikerült bevezetnem.”

Emelia szintén jó példa előttünk. Mivel balesetet szenvedett, aminek következtében megsérült mindkét lába és a gerince, így ő is csak tolószékkel tud közlekedni. Mexikóvárosban tanulmányozták vele a Bibliát Jehova Tanúi, és 1996-ban megkeresztelkedett. „Mielőtt megismertem az igazságot — mondja Emelia —, véget akartam vetni az életemnek, nem akartam tovább élni. Nagy ürességet éreztem szívemben, és éjjel-nappal csak sírtam. Ám amikor kapcsolatba kerültem Jehova népével, éreztem a testvérek szeretetét. Buzdító, hogy személyes érdeklődést mutatnak irántam. Az egyik vén, mintha a testvérem vagy az apukám lenne. Ő és némelyik kisegítőszolga visz el a tolókocsimmal az összejövetelekre, valamint a prédikálómunkába.”

José 1992-ben keresztelkedett meg Jehova Tanújaként, hetvenéves, egyedül él, és 1990 óta nyugdíjas. Régen depressziós volt, de miután egy Tanú prédikált neki, azonnal elkezdett járni a keresztény összejövetelekre. Tetszett neki, amit ott látott és hallott. Megfigyelte például, hogy milyen kapcsolat van a testvérek között, és érezte, hogy személy szerint iránta is  érdeklődnek. A gyülekezetében lévő vének és kisegítőszolgák most gondoskodnak róla (Filippi 1:1; 1Péter 5:2). Ezek a hívőtársak „erősítő segítséggé lettek” neki (Kolosszé 4:11). Orvoshoz viszik, meglátogatják az otthonában, és amikor négy műtéten esett át, végig támogatták őt érzelmileg. José kijelenti: „Törődnek velem. Ők jelentik nekem a családot. Szeretek velük lenni.”

Valódi boldogság fakad abból, ha adunk másoknak

Közvetlenül azelőtt, hogy Salamon király azt mondta, hogy „sokkal jobban van dolga a kettőnek, hogynem az egynek”, arról beszélt, milyen hiábavaló minden erőnket az anyagi gazdagság megszerzésére áldozni (Prédikátor 4:7–9). Pedig ma sokan éppen ezt hajszolják mohón, még akkor is, ha közben feláldozzák az emberi kapcsolataikat a családon belül vagy kívül.

Sokakat ez a kapzsi és önző szellem vezet arra, hogy elszigeteljék magukat másoktól. Ettől azonban sem boldogok, sem elégedettek nem lesznek. Sőt, inkább a csalódottság és a reményvesztettség jellemző azokra, akik engednek ennek a szellemnek. Ezzel ellentétben az imént elmondott esetek rámutatnak, milyen jó hatása van annak, ha olyanokkal társulunk, akik Jehovát szolgálják, és akiket az iránta, valamint az embertársaink iránti szeretet ösztönöz. Ezeknek a személyeknek az elszigeteltséggel járó lehangoló érzések leküzdésében létfontosságú elem volt az, hogy rendszeresen részt vettek a keresztény összejöveteleken, élvezhették keresztény hittársaik támogatását és törődését, valamint buzgólkodtak a szolgálatban (Példabeszédek 17:17; Héberek 10:24, 25).

Mivel másoktól függünk, ezért természetes, hogy megelégedettség származik abból, ha másokért tehetünk valamit. Albert Einstein, akinek a munkássága mások javára volt, kijelentette: „Az ember értékének . . . abban kell megmutatkoznia, hogy mennyit ad, nem abból, hogy mennyit képes kapni.” Ez összhangban van azokkal a szavakkal, amelyek Urunknak, Jézus Krisztusnak a szájából hangzottak el: „Nagyobb boldogság adni, mint kapni” (Cselekedetek 20:35). Így hát, bár jó érzés szeretetet kapni, az is nagyon egészséges, ha mi mutatunk szeretetet mások iránt.

Egy utazófelvigyázó, aki éveken át látogatott különféle gyülekezeteket azért, hogy szellemi támogatást nyújtson, és aki szorult anyagi helyzetben lévő keresztényeknek segített összejöveteli helyeket építeni, így beszél az érzéseiről: „Az abból fakadó öröm, hogy a testvéreimet szolgálhatom, és láthatom, amint arcuk csak úgy sugárzik az értékeléstől, ösztönöz, hogy továbbra is keressem a lehetőséget mások megsegítésére. Azt tapasztaltam, hogy a boldogság kulcsa az, hogy személyes érdeklődést kell mutatni mások iránt. És tudom, hogy mint véneknek, olyanoknak kell lennünk, »mint a rejtek szél ellen . . . , mint patakok száraz vidéken, mint nagy kőszál árnyéka a szomjúhozó földön«” (Ézsaiás 32:2).

Mily gyönyörűséges egységben együtt lakni!

Bizton állíthatjuk, hogy óriási előny és valódi boldogság forrása az, ha másoknak segítünk, és keressük azok társaságát, akik Jehovát szolgálják. A zsoltáríró így kiáltott fel: „Íme, mily jó és  mily gyönyörűséges, amikor a testvérek együtt laknak, egységben!” (Zsoltárok 133:1, NW). A családi egység létfontosságú abban, hogy egymást támogatni tudjuk, ahogyan azt Miguel, Froylán és Alma Ruth esete is mutatja. És micsoda áldás egységben lenni az igaz imádatban! Miután Péter apostol tanácsot adott a keresztény férjeknek és feleségeknek, ezt írta: „Végezetül, legyetek mindnyájan egyféleképpen gondolkodók, rokonérzést tanúsítók, testvéri vonzalommal élők, gyengéden könyörületesek, elmebelileg alázatosak” (1Péter 3:8).

Az őszinte barátság nagyszerű előnyökkel jár mind érzelmileg, mind szellemileg. Pál apostol így ösztönözte hittársait: „beszéljetek vigasztalóan a lehangolt lelkekhez, támogassátok a gyöngéket, legyetek hosszútűrők mindenki iránt . . . mindig a jóra törekedjetek egymás iránt és mindenki más iránt” (1Tesszalonika 5:14, 15).

Keressük hát a módját annak, hogy jót tehessünk másokért. „Cselekedjük a jót mindenkivel, de kiváltképp azokkal, akik hozzánk tartoznak a hitben”, mert ez ad valódi értelmet az életünknek, és ebből fakad megelégedés (Galácia 6:9, 10). Jézus egyik tanítványa, Jakab ezt írta: „Ha egy testvér vagy egy testvérnő mezítelen, és nincs meg a napi eledele, valamelyikőtök pedig azt mondja nekik: »Menjetek békével, melegedjetek, és lakjatok jól«, de nem adjátok meg nekik, amik szükségesek a testüknek, mi haszna annak?” (Jakab 2:15, 16). A napnál is világosabb, hogy mi a válasz erre a kérdésre. ’Nemcsak a magunk dolgain kell tartanunk a szemünket személyes érdeklődéssel, hanem a többiekéin is’ (Filippi 2:4).

Jehova Tanúi amellett, hogy anyagilag támogatnak másokat, amikor különleges szükséglet merül fel, vagy valamilyen katasztrófa történik, egy életfontosságú területen is serénykednek embertársaik javára: prédikálják Isten Királyságának a jó hírét (Máté 24:14). A mások iránti őszinte, szeretetteljes érdeklődésüknek ékes bizonyítéka, hogy több mint 6 000 000 Tanú vesz részt ennek a reményteljes és vigasztaló üzenetnek a hirdetésében. Ezenkívül a Szentírásból nyújtott segítség egy másik emberi szükségletet is kielégít. Melyikről van szó?

Egy létfontosságú szükséglet kielégítése

Ahhoz, hogy valóban boldogok legyünk, megfelelő kapcsolatban kell lennünk Istennel. Egyszer valaki a következőket mondta: „Az a tény, hogy az ember mindenütt és mindenkor, kezdettől fogva napjainkig folyton vágyat érez arra, hogy segítségül hívjon valamit, amit magasabb rendűnek vél, és hatalmasabbnak önnön magánál, nos ez azt mutatja, hogy a vallás velünk született, és tudományosan is elismerendő . . . Félelemmel vegyes tisztelet, ámulat és hódolat kell ahhoz, hogy meglássuk, hogy az ember egyetemesen keres egy legfőbb lényt, valamint hisz benne” (A. Cressy Morisson: Man Does Not Stand Alone).

Jézus Krisztus kijelentette: „Boldogok, akik tudatában vannak szellemi szükségletüknek” (Máté 5:3). Az embereknek nem tesz jót, ha hosszú időn át elszigetelik magukat a többi embertől. De ennél még súlyosabb, ha a Teremtőnktől szigeteljük el magunkat (Jelenések 4:11). Életünknek fontos részét kell alkotnia az ’Isten ismerete’ megszerzésének és alkalmazásának (Példabeszédek 2:1–5). Sőt mi több, eltökéltnek kell lennünk abban, hogy kielégítsük a szellemi szükségletünket, hiszen nem élhetünk egyes-egyedül, Istentől függetlenül. A boldog és igazán jutalommal járó életnek a függvénye az, hogy jó kapcsolatot ápolunk-e Jehovával, aki „felséges Isten az egész földön” (Zsoltárok 83:19).

[Kép az 5. oldalon]

Miguel: „Többször éltem át válságos időszakot, ám amikor csatlakoztam Jehova népéhez, megváltozott az életem.”

[Kép az 5. oldalon]

Alma Ruth: „Amikor . . . megismertem Jehovát, arra gondoltam, hogy szoros kapcsolatba kerülhetek vele.”

[Kép a 6. oldalon]

Emelia: „Mielőtt megismertem az igazságot . . . nagy ürességet éreztem szívemben.”

[Kép a 7. oldalon]

Az igaz imádókkal való társulás segít kielégíteni szellemi szükségletünket