Mire számíthatunk, amikor Isten közbelép?

JÚDA királya, a 39 éves Ezékiás időszámításunk előtt a nyolcadik században megtudta, hogy halálos betegségben szenved. Lesújtotta a hír, ezért Istenhez könyörgött, és azt kérte tőle az imájában, hogy gyógyítsa meg őt. Isten a prófétája által így válaszolt: „Hallottam imádat, és láttam könnyeidet. Íme, hozzáteszek napjaidhoz tizenöt évet” (Ézsaiás 38:1–5).

Miért lépett közbe Isten ebben az adott helyzetben? Évszázadokkal korábban Isten ezt ígérte az igazságos Dávid királynak: „A te házad és a te királyságod időtlen időkig rendíthetetlen marad előtted. A trónod időtlen időkig szilárd lesz.” Isten  azt is feltárta, hogy a Messiás Dávid leszármazási vonalán fog megszületni (2Sámuel 7:16; Zsoltárok 89:20, 26–29; Ézsaiás 11:1). Amikor Ezékiás megbetegedett, még nem volt fia. Így félő volt, hogy megszakad Dávid királyi vonala. Ezékiás esetében tehát az, hogy Isten közbelépett, határozottan azt a célt szolgálta, hogy fennmaradjon a Messiáshoz vezető leszármazási vonal.

Hogy hű maradjon ígéreteihez, Jehova a keresztény kor előtti időben több ízben indíttatást érzett arra, hogy közbelépjen a népe érdekében. Mózes Izraelnek az egyiptomi rabszolgaságból való kiszabadulásával kapcsolatban kijelentette: „mert szeret benneteket Jehova, és megtartja ősatyáitoknak tett esküjét; azért hozott ki titeket Jehova erős kézzel” (5Mózes 7:8).

Az első században Isten közbelépése szintén az ő szándékainak előmozdítását szolgálta. A damaszkuszi úton például egy Saul nevű zsidó férfi természetfölötti látomást kapott, hogy ne tudja tovább üldözni Krisztus tanítványait. Az, hogy megtért ez a férfi — aki később Pál apostol lett —, lényeges volt abban, hogy a jó hír a nemzetek között is elterjedjen (Cselekedetek 9:1–16; Róma 11:13).

Megszokott volt, hogy Isten közbelép?

Vajon szabályszerű volt, vagy kivételes, hogy Isten közbelépett? A Szentírás világosan rámutat, hogy semmi esetre sem volt megszokott. Bár Isten megmentette a három héber ifjút, amikor a tüzes kemencében ki akarták végezni őket, valamint kiszabadította Dániel prófétát az oroszlánok verméből, voltak más próféták, akiket viszont nem óvott meg a haláltól (2Krónikák 24:20, 21; Dániel 3:21–27; 6:16–22;  Héberek 11:37). Péter csoda útján kijutott a börtönből, ahová Heródes Agrippa záratta be. De ugyanez a király megölette Jakab apostolt, és Isten nem lépett közbe, hogy megakadályozza ezt a bűntettet (Cselekedetek 12:1–11). Noha Isten megadta az apostoloknak a hatalmat arra, hogy betegeket gyógyítsanak és halottakat támasszanak fel, nem járult hozzá ahhoz, hogy Pál apostol megszabaduljon a ’testébe adatott gyötrő tövistől’, amely valószínűleg valamilyen fizikai betegség volt (2Korintusz 12:7–9; Cselekedetek 9:32–41; 1Korintusz 12:28).

Isten akkor sem lépett közbe, amikor Néró római császár üldözési hullámot szított Krisztus tanítványai ellen. A keresztényeket kínozták, élve elégették, és vadállatok elé dobták. Ez az üldözés azonban nem érte váratlanul a korai keresztényeket, és semmiképpen sem gyengítette meg az Isten létezésébe vetett hitüket, elvégre Jézus figyelmeztette a tanítványait arra, hogy törvényszékek elé állítják majd őket, valamint hogy a hitükért késznek kell lenniük szenvedni és még az életüket is adni (Máté 10:17–22).

Ahogyan a múltban, úgy ma is biztos, hogy Isten meg tudja szabadítani a szolgáit veszélyes helyzetekből. Nem szabad senkit sem bírálnunk azért, ha úgy érzi, hogy ilyen védelemben volt része. De nem lehet teljes bizonyossággal kijelenteni, hogy Isten közbelépett-e ezekben az esetekben, vagy sem. Jehova több hűséges szolgája sérült meg egy toulouse-i robbanás közben, valamint több ezer hűséges keresztény vesztette életét a náci és a kommunista táborokban, vagy egyéb tragikus körülmények között — Isten ilyenkor sem szólt közbe. Miért nem lép közbe Isten mindig, minden egyes személy érdekében, aki a helyeslését élvezi? (Dániel 3:17, 18).

„Bajokkal teljes idő . . . , és előre nem látható események”

Katasztrófa idején bárki bajba kerülhet, nem feltétlenül számít az, hogy hűséges-e Istenhez. A toulouse-i robbanáskor Alain és Liliane megmenekült, de önhibáján kívül 30 személy meghalt és több százan megsebesültek. Ha nagyobb méretekre vetítjük ki a helyzetet, akkor azt mondhatjuk, hogy több tízezer ember esik áldozatul a bűnözésnek, a gondatlan járművezetésnek vagy a háborúknak, és nem lehet Istent okolni azért, hogy ilyen bajba jutnak. A Biblia arra emlékeztet minket, hogy „bajokkal teljes idő jön”, és mindannyiunkkal történhetnek „előre nem látható események” (Prédikátor 9:11).

Sőt mi több, az ember megbetegszik, megöregszik és meghal. Végül még olyanoknak is szembe kell nézniük a halállal, akik úgy gondolják, hogy Isten csoda útján megmentette az életüket, vagy akik Istennek tulajdonítanak valamilyen váratlan gyógyulást. A betegség és a halál megszűnése, valamint az, amikor az emberi szemekről ’le lesz törölve minden könny’, még előttünk áll (Jelenések 21:1–4).

Ahhoz, hogy ez megvalósuljon, jóval átfogóbb és radikálisabb tettekre van szükség annál, hogy Isten időnként közbelép. A Biblia beszél egy olyan eseményről, amelyet ’Jehova nagy napjának’ nevez (Sofóniás 1:14). Isten ekkor úgy fog közbelépni, hogy az mindenkit érinteni fog, és gyökerestül eltávolítja a gonoszságot. Az emberiség lehetőséget kap arra, hogy örökké éljen tökéletes körülmények között, amikor majd „a korábbi dolgok észbe sem jutnak, és fel sem ötlenek senkinek a szívében” (Ézsaiás 65:17). Még a halottakat is életre kelti, s ezáltal visszájára fordul az, amit alighanem az összes emberi tragédia legrosszabbikának nevezhetünk (János 5:28, 29). Isten akkor végtelen szeretetétől és jóságától indíttatva egyszer s mindenkorra megoldja az emberiség gondjait.

Hogyan lép közbe Isten napjainkban?

Ez azonban nem jelenti azt, hogy addig Isten egyszerűen csak közömbösen szemléli teremtésműve  gyötrődését. Napjainkban Isten etnikai hovatartozástól vagy társadalmi helyzettől függetlenül minden emberre kiterjeszti azt a lehetőséget, hogy megismerhesse őt, és személyes kapcsolatot alakíthasson ki vele (1Timóteusz 2:3, 4). Jézus erről a folyamatról a következőképpen beszélt: „Senki sem jöhet hozzám, csak ha az Atya, aki küldött engem, vonzza őt” (János 6:44). Isten magához vonzza a tiszta szívű embereket az által a Királyság-üzenet által, amelyet szolgái világméretekben hirdetnek.

Emellett Isten határozottan befolyásolja azok életét, akik készek elfogadni az irányítását. Szent szelleme által Isten ’szélesre tárja az ilyen személyek szívét’, hogy megértsék, mi az akarata, valamint hogy eleget tudjanak tenni a követelményeinek (Cselekedetek 16:14). Isten tehát azáltal, hogy elénk tárja a lehetőséget, hogy megismerhessük őt, a Szavát és a szándékait, tanújelét adja annak, hogy szeretetteljesen érdeklődik kivétel nélkül mindannyiunk iránt (János 17:3).

Végül pedig a csoda általi szabadítás helyett napjainkban azáltal segít Isten a szolgáinak, hogy ad nekik a szent szelleméből, valamint ’a szokásosnál nagyobb erőből’, amellyel képesek bármilyen helyzettel megbirkózni (2Korintusz 4:7). Pál apostol ezt írta: „Mindenre megvan az erőm [Jehova Istennek] köszönhetően, aki erőt ad nekem” (Filippi 4:13).

Minden okunk megvan tehát arra, hogy nap mint nap hálásak legyünk Istennek azért, hogy élhetünk, és hogy reményt ad nekünk arra, hogy örökké élhetünk egy szenvedéstől mentes világban. „Mivel fizessek Jehovának mindazért a jóért, amit értem tett? — kérdezte a zsoltáríró. — Fölemelem a nagy megmentés poharát, és segítségül hívom Jehova nevét” (Zsoltárok 116:12, 13). Ennek a folyóiratnak a rendszeres olvasása segít megértenünk, hogy mit tett, mit tesz és mit fog tenni Isten, hogy már most boldogok lehessünk, valamint szilárd reményünk lehessen a jövőre (1Timóteusz 4:8).

[Oldalidézet a 6. oldalon]

„A korábbi dolgok észbe sem jutnak, és fel sem ötlenek senkinek a szívében” (Ézsaiás 65:17).

[Képek az 5. oldalon]

A bibliai időkben Jehova nem akadályozta meg Zakariás megkövezését

vagy azt, hogy Heródes ártatlanokat mészároljon le

[Kép a 7. oldalon]

Közel van már az az idő, amikor nem lesz többé szenvedés, sőt a halottak is újra élni fognak