„Bizonyuljatok hálásnak”
„Bizonyuljatok hálásnak”
„A Krisztus békéje uralkodjon szívetekben . . . És bizonyuljatok hálásnak” (KOLOSSZÉ 3:15).
1. Milyen ellentét figyelhető meg a keresztény gyülekezet és a Sátán uralma alatt álló világ között?
JEHOVA TANÚI 94 600 gyülekezetében világszerte hálás szellemmel találkozhatunk. Mindegyik összejövetel imával kezdődik és végződik, amelyben kifejezzük a hálánkat Jehovának. Fiatalok és idősek, újak és tapasztalt Tanúk szájából egyaránt gyakran hallunk olyan kifejezéseket, hogy „köszönöm” vagy „szívesen”, amint imádatot mutatnak be közösen, és élvezik egymás társaságát (Zsoltárok 133:1). Mennyire ellentétes ez azzal az önzéssel, mely sok olyan embernél nyilvánul meg, „akik nem ismerik Istent, és . . . nem engedelmeskednek a . . . jó hírnek”! (2Tesszalonika 1:8). Hálátlan világban élünk, amin nem is csodálkozunk, hiszen az istene Sátán, az Ördög, az énközpontú gondolkodás legnagyobb képviselője. Büszkesége és lázadó szelleme átitatja az emberi társadalmat (János 8:44; 2Korintusz 4:4; 1János 5:19).
2. Milyen figyelmeztetést kell megszívlelnünk, és milyen kérdéseket fogunk megvizsgálni?
2 Mivel Sátán világa vesz körül minket, vigyáznunk kell, nehogy rossz hatással legyenek ránk a magatartásformái. Pál apostol az első században a következőkre emlékeztette az efézusi keresztényeket: ’egykor e világrendszer szerint jártatok, a levegő hatalmának uralkodója szerint, ama szellem szerint, amely most az engedetlenség fiaiban munkálkodik. Igen, egykor közöttük forgolódtunk mindnyájan testünk kívánságaival összhangban, és azokat tettük, amiket a test és a gondolatok akartak, s természettől fogva harag gyermekei voltunk, akárcsak a többiek’ (Efézus 2:2, 3). Ez sokakról ma is elmondható. Hogyan őrizhetjük hát meg hálás szellemünket? Milyen segítséget ad ehhez Jehova? Milyen gyakorlatias módokon mutathatjuk ki, hogy igazán hálásak vagyunk?
Miért lehetünk hálásak?
3. Mi mindenért vagyunk hálásak Jehovának?
3 Jehova Istennek, a Teremtőnknek és Életadónknak hálával tartozunk, és ezt főleg akkor érezzük így, amikor néhány ajándékra gondolunk, amelyet bőkezűen ad nekünk (Jakab 1:17). Naponként megköszönjük Jehovának, hogy élhetünk (Zsoltárok 36:9). Magunk körül láthatjuk megannyi művét, például a napot, a holdat és a csillagokat. Hogy milyen sokkal tartozunk szerető égi Atyánknak, azt az élet fenntartásához nélkülözhetetlen ásványok bőséges jelenléte a földön, a légkörben levő létfontosságú gázok pontos aránya és a természetben zajló, bonyolult körforgások is mutatják. Dávid király így énekelt: „Sok mindent vittél véghez értünk, ó, Jehova Istenem, igen, a te csodás tetteidet és gondolataidat; senki sem hasonlítható hozzád. Ha beszélni és szólni akarnék is róluk, számosabbak, semhogy elmondhatnám” (Zsoltárok 40:5).
4. Miért köszönjük meg Jehovának a gyülekezetünkben tapasztalt vidám együttlétet?
4 Jóllehet mi, Jehova szolgái korántsem élünk fizikai paradicsomban, élvezzük a szellemi paradicsomot, melyben részünk lehet. Királyság-termeinkben és kongresszusainkon tapasztalhatjuk, hogy hívőtársaink megtermik Isten szellemének a gyümölcseit. Némelyik Tanú, amikor egy kevésbé vagy egyáltalán nem vallásos embernek prédikál, utal arra, amit Pál a galáciaiaknak írt. Először ’a test cselekedeteit’ emeli ki, majd megkérdezi hallgatójától, hogy mit figyelt meg a környezetében (Galácia 5:19–23). A legtöbben habozás nélkül egyetértenek abban, hogy ezek a magatartásformák jellemzik a mai emberi társadalmat. És amikor megmutatják nekik az Isten szellemének gyümölcséről szóló leírást, valamint meghívják őket, hogy a helyi Királyság-teremben saját szemükkel lássanak erre bizonyítékot, sokan elismerik: „Valóban köztetek van az Isten” (1Korintusz 14:25). És ez nemcsak az otthoni Királyság-teremben tapasztalható. Bárhová utazunk, ugyanezzel a vidám, örömteli szellemmel találkozhatunk, ha összefutunk a több mint hatmillió Jehova Tanúja egyikével. Ez az építő társaság indokolttá teszi, hogy hálát adjunk Jehovának, aki a szelleméből ad, hogy mindez megvalósulhasson (Sofóniás 3:9; Efézus 3:20, 21).
5—6. Hogyan bizonyulhatunk hálásnak Isten legnagyobb adományáért, a váltságért?
5 Jehova legnagyobb adománya és legtökéletesebb ajándéka a Fia, Jézus, aki által a váltságáldozatról gondoskodott. „Ha így szeretett minket az Isten, akkor mi is kötelesek vagyunk szeretni egymást” — írta János apostol (1János 4:11). Ezek szerint nemcsak úgy bizonyulhatunk hálásnak a váltságért, hogy kifejezzük Jehovának a szeretetünket és a köszönetünket, hanem úgy is, hogy szeretetet tanúsítunk mások iránt (Máté 22:37–39).
6 A hála kimutatásáról úgy tudhatunk meg többet, ha átgondoljuk, hogyan bánt Jehova az ókori Izraellel. Jehova a Törvény által, melyet Mózes adott át a nemzetnek, sok igazságot tanított meg nekik. „A Törvényben levő ismeret és igazság váza” által sok mindent tanulhatunk, ami segítségünkre lesz abban, hogy megfogadhassuk Pál azon tanácsát, hogy ’bizonyuljunk hálásnak’ (Róma 2:20; Kolosszé 3:15).
Három tanulság a Mózesi Törvényből
7. Hogyan adott lehetőséget a tized az izraelitáknak arra, hogy kimutassák hálájukat Jehovának?
7 A Mózesi Törvényben Jehova háromféle lehetőséget adott az izraelitáknak arra, hogy kimutassák őszinte értékelésüket a jóságáért. Először is, ott volt a tized. A föld termésének a tizedét, valamint ’a csorda és a nyáj tizedrészét’ Jehovának kellett szentelni (3Mózes 27:30–32). Amikor az izraeliták engedelmeskedtek, Jehova bőségesen megáldotta őket. „Hozzátok be a teljes tizedet a tárházba, hogy legyen eleség a házamban, és kérlek, ezzel tegyetek próbára engem — mondja a seregek Jehovája —, hogy nem nyitom-e meg nektek az egek zsilipjeit, és nem árasztok-e reátok áldást megelégedésig” (Malakiás 3:10).
8. Miben különbözött az önkéntes felajánlás a tizedtől?
8 Másodszor, a tized követelménye mellett Jehova lehetőséget adott az izraelitáknak arra, hogy önkéntesen adakozzanak. Mózest arra utasította, hogy a következőket mondja nekik: „Amikor bementek arra a földre, amelyre beviszlek titeket, és esztek annak a földnek a kenyeréből, akkor adjatok adományt Jehovának.” Nemzedékeiken át adományt kellett adniuk Jehovának, ez pedig a ’durvalisztjük első őrléséből készített karika formájú kenyér’ felajánlása volt. Érdekes módon nem volt meghatározva, hogy mennyit adjanak az első őrlésből (4Mózes 15:18–21). De amikor adományt adtak hálájuk jeleként, biztosak lehettek Jehova áldásában. Hasonló elrendezést említ Ezékiel a templommal kapcsolatos látomásában. Ezt olvashatjuk: „Minden első érett termés zsengéje mindenből, és minden adomány mindabból, ami összes adományotokból való, a papoké lesz; durvalisztetek első őrlését a papnak adjátok, hogy áldás nyugodjon házadon” (Ezékiel 44:30).
9. Mire tanított Jehova a tallóznivalóra vonatkozó rendelkezésével?
9 Harmadszor, Jehova bevezette a tallózás szokását. Így utasította népét: „Amikor learatjátok földetek termését, ne arasd le teljesen szántófölded szélét, és aratásod után a tallóznivalót ne szedd össze. Szőlődben se szedd össze, ami megmaradt, és ne szedd fel szőlődben a lehullott szőlőszemeket. Hagyd meg azokat a nehéz sorúaknak és a jövevényeknek. Én vagyok Jehova, a ti Istenetek” (3Mózes 19:9, 10). Itt sem volt meghatározva pontos mennyiség. Minden izraelita maga dönthette el, mennyit hagy meg a rászorulóknak. A bölcs Salamon király találóan fogalmazott: „Aki kegyes az alacsony sorúhoz, az Jehovának ad kölcsön, és Ő majd visszafizeti neki tettét” (Példabeszédek 19:17). Jehova ezáltal a hátrányos helyzetűek iránti könyörületre és figyelmességre tanított.
10. Milyen következményekkel járt Izrael népére nézve az, hogy nem bizonyult hálásnak?
10 Jehova megáldotta az izraelitákat, amikor azok engedelmesen bevitték a tizedet, önkéntes adományokat adtak, és gondoskodtak a szegényekről. De amikor Izrael népe nem bizonyult hálásnak, elveszítette Jehova kegyét. Ez katasztrófához, végül pedig fogsághoz vezetett (2Krónikák 36:17–21). Milyen tanulságot vonhatunk le mindebből?
Ahogyan kifejezhetjük a hálánkat
11. Hogyan fejezhetjük ki leginkább a hálánkat Jehovának?
11 Ahogyan leginkább dicsérhetjük Jehovát, és kifejezhetjük a hálánkat, az szintén egyfajta „felajánlás”. Igaz, ránk, keresztényekre nem vonatkozik a Mózesi Törvény, és nem kell állat- és ételáldozatokat bemutatnunk (Kolosszé 2:14). De Pál apostol így buzdította a héber keresztényeket: „ajánljunk fel mindenkor az Istennek dicséretáldozatot, vagyis az ajkak gyümölcsét, amelyek nyilvános kijelentést tesznek az Ő neve mellett” (Héberek 13:15). Ha képességeinket és erőforrásainkat arra használjuk fel, hogy dicséretáldozatot mutassunk be Jehovának — akár a nyilvános szolgálatban, akár „az egybegyűlt sokaság”, azaz a keresztény hittársaink között —, azzal kifejezhetjük szívből jövő köszönetünket szerető égi Atyánknak, Jehova Istennek (Zsoltárok 26:12). Mit tanulhatunk ebben a tekintetben abból, ahogyan az izraeliták kimutathatták a hálájukat Jehovának?
12. Mit tanulhatunk a tizedet érintő elrendezésből a keresztényi kötelezettségeinkkel kapcsolatban?
12 Először is, ahogy már említettük, a tized beadása nem választás kérdése volt; ez a kötelezettség minden izraelitára vonatkozott. Nekünk, keresztényeknek kötelességünk részt venni a szolgálatban és a keresztény összejöveteleken. Ez nem szabad választás kérdése. Jézus a vég idejéről szóló nagy horderejű próféciájában nyomatékosan kijelentette: „a királyságnak ezt a jó hírét prédikálni fogják az egész lakott földön tanúságul minden nemzetnek, és akkor jön el a vég” (Máté 24:14; 28:19, 20). A keresztény összejövetelekről pedig Pál apostol ihletés alatt ezt írta: „figyeljünk egymásra a szeretetre és jó cselekedetekre való ösztönzés végett, nem hagyva fel egybegyűlésünkkel, mint szokásuk némelyeknek, hanem bátorítva egymást, éspedig annál inkább, minél inkább közeledni látjátok azt a napot” (Héberek 10:24, 25). A Jehova iránti hálánkat juttatjuk kifejezésre, amikor örömmel elfogadjuk azt a felelősséget, hogy prédikáljunk és tanítsunk, továbbá rendszeresen együtt legyünk testvéreinkkel a gyülekezeti összejöveteleken, és mindezt kiváltságnak, megtiszteltetésnek érezzük.
13. Mit tanulhatunk az önkéntes adományokra és a tallózásra vonatkozó elrendezésből?
13 Hasznos lehet elgondolkodni a másik két lehetőségről is — az önkéntes adományokról és a tallózásról —, amely által az izraeliták kimutathatták az értékelésüket. A tizeddel ellentétben, amely konkrétan meghatározott kötelezettség volt, az önkéntes adományoknál és a tallózásnál nem volt előírt mennyiség. Ezek esetében Jehova szolgáját a szívében érzett értékelés mélysége indíthatta cselekvésre. Ehhez hasonlóan, bár tudjuk, hogy Jehova összes szolgájának alapvető kötelessége a szolgálatban és a keresztény összejöveteleken való részvétel, vajon teljes szívből és készségesen vesszük ki a részünket ezekből a tevékenységekből? Úgy tekintjük őket, mint amik lehetőséget adnak nekünk, hogy kifejezzük szívből jövő hálánkat mindazért, amit Jehova értünk tett? A körülményeinkhez mérten a lehető legteljesebb mértékben részt veszünk ezekben, vagy csak kötelességnek érezzük őket, amelyet le kell tudnunk? Ezekre a kérdésekre természetesen mindenkinek magának kell válaszolnia. Pál apostol így fogalmazott: „Ki-ki pedig az ő saját munkáját próbálja meg, és akkor egyedül önmagára nézve lesz oka az ujjongásra, és nem a másikhoz viszonyítva” (Galácia 6:4).
14. Mit vár el tőlünk Jehova a neki végzett szolgálatunkat illetően?
14 Jehova Isten jól ismeri a körülményeinket. Tisztában van a korlátainkkal. Értékeli azokat a kisebb-nagyobb áldozatokat, amelyeket a szolgái készséggel hoznak. Nem várja el, hogy mind ugyanannyit adjunk; erre nem is lennénk képesek. Pál apostol az anyagi természetű adakozásról ezt írta a korintuszi keresztényeknek: „ha a készség megvan már, az leginkább aszerint elfogadható, amije van az embernek, nem aszerint, amije nincs” (2Korintusz 8:12). Ez az alapelv az Istennek végzett szolgálatunkra is vonatkozik. Nem attól lesz elfogadható a szolgálatunk Jehova előtt, amennyit teszünk, hanem ahogyan tesszük — örömmel és teljes szívvel (Zsoltárok 100:1–5; Kolosszé 3:23).
Fejlesszük ki és őrizzük meg az úttörőszellemet!
15—16. a) Milyen kapcsolat van az úttörőszolgálat és a hála között? b) Hogyan tanúsíthatnak úttörőszellemet azok, akik nem tudnak úttörőszolgálatot vállalni?
15 Áldásokkal jár, ha úgy fejezzük ki a hálánkat Jehovának, hogy elkezdjük a teljes idejű szolgálatot. Jehova sok önátadott szolgáját arra indította az iránta érzett szeretet és a ki nem érdemelt kedvességéért való hála, hogy nagy változtatásokat hajtson végre az életében, hogy több ideje legyen Jehova szolgálatára. Némelyek általános úttörőkként tudnak szolgálni, ami azt jelenti, hogy havonta átlagosan 70 órát töltenek a jó hír prédikálásával, és azzal, hogy az igazságot tanítják az embereknek. Mások, akiket a körülményeik korlátoznak, időről időre úgy szervezik a dolgaikat, hogy egy hónapban 50 órát tudjanak prédikálással tölteni mint kisegítő úttörők.
16 De mit mondhatunk Jehova sok-sok szolgájáról, aki sem általános-, sem kisegítőúttörő-szolgálatot nem tud vállalni? Ők úgy bizonyulhatnak hálásnak, hogy kifejlesztik és megőrzik az úttörőszellemet. Hogyan tehetik ezt meg? Úgy, hogy buzdítják az úttörőket, elültetik a teljes idejű szolgálat mint életpálya iránti vágyat gyermekeikben, és buzgón prédikálnak, amennyire a körülményeik engedik. Az, hogy mennyit nyújtunk a szolgálatunkban, nagyban attól függ, hogy milyen mély bennünk az értékelés azért, amit Jehova értünk tett, tesz és tenni fog.
Hálánk kimutatása az ’értékeinkkel’
17—18. a) Hogyan mutathatjuk ki a hálánkat az ’értékeinkkel’? b) Mennyire értékelte Jézus az özvegyasszony hozzájárulását, és miért?
17 „Tiszteld Jehovát értékeiddel és egész termésed zsengéjével” — szólít fel a Példabeszédek 3:9. Jehova szolgáinak már nem kell tizedet adniuk. Pál ehelyett a következőket írta a korintuszi gyülekezetnek: „Mindenki úgy cselekedjen, ahogy eltökélte szívében, ne kelletlenül vagy kényszerűségből, mert a vidám adakozót szereti az Isten” (2Korintusz 9:7). Azáltal is a hálánkat fejezzük ki, hogy önkéntes adományainkkal támogatjuk a világméretű Királyság-prédikáló munkát. Az őszinte értékelés arra indít, hogy rendszeresen adjunk hozzájárulásokat, és esetleg hetente tegyünk félre valamekkora összeget a korai keresztényekhez hasonlóan (1Korintusz 16:1, 2).
18 Nem a hozzájárulásunk összege tükrözi a Jehova iránti hálánkat, hanem az, hogy milyen szellemben adjuk. Jézus is ezt figyelte meg, amikor nézte, hogy az emberek adományokat dobnak a templom perselyeibe. Látva, amint egy szegény özvegyasszony „két igen csekély értékű kis pénzérmét dob be”, így szólt: „Igazán mondom nektek, hogy ez az özvegy, bár szegény, többet dobott be mindnyájuknál. Mert azok mind a fölöslegükből dobtak be ajándékokat, de ez az asszony a nélkülözéséből dobta be mindazt, ami a megélhetésre volt neki” (Lukács 21:1–4).
19. Miért jó újból megvizsgálni, hogy milyen módokon fejezhetjük ki a hálánkat?
19 Jó lenne, ha ez a tanulmány, mely arról szólt, hogy miként bizonyulhatunk hálásnak, arra ösztönözne bennünket, hogy újból megvizsgáljuk, milyen módokon fejezhetjük ki a hálánkat. Növelhetnénk-e a Jehovának bemutatott dicséretáldozatunkat és a világméretű munka támogatására adott hozzájárulásainkat? Amennyiben így teszünk, biztosak lehetünk abban, hogy bőkezű, szerető Atyánk, Jehova örülni fog neki, hogy hálásnak bizonyulunk.
Emlékszel?
• Mi mindenért legyünk hálásak Jehovának?
• Milyen tanulságokat vonhatunk le a tizedre, az önkéntes adományokra és a tallózásra vonatkozó elrendezésből?
• Hogyan ápolhatjuk az úttörőszellemet?
• Hogyan fejezhetjük ki a hálánkat Jehovának az ’értékeinkkel’?
[Tanulmányozási kérdések]
[Képek a 15. oldalon]
„Minden jó adomány és minden tökéletes ajándék felülről való”
[Képek a 16. oldalon]
A Törvényből levonható mely három tanulságot juttatják eszünkbe ezek a képek?
[Képek a 18. oldalon]
Milyen áldozatokat hozhatunk?