Ugrás a tartalomra

Ugrás a tartalomjegyzékre

„Változik e világ színtere”

„Változik e világ színtere”

„Változik e világ színtere”

„Ezt mondom, testvérek: a hátralevő idő rövidre van szabva” (1KORINTUSZ 7:29).

1—2. Milyen változások történtek azóta, hogy megszülettél?

MILYEN változások történtek azóta, hogy megszülettél? Fel tudsz idézni néhányat? Fejlődött például az orvostudomány. Az ezen a téren végzett kutatásoknak köszönhetően néhány országban a várható átlagos élettartam a XX. század elejére jellemző nem egészen ötven évről több mint hetven évre emelkedett napjainkra. Gondolj arra is, hogy mennyi hasznunk származik a rádió, televízió, mobiltelefon és faxkészülékek helyes célra történő használatából. És az az előrehaladás sem mellékes, mely az oktatás, a közlekedés és az emberi jogok területén ment végbe, jobbá téve milliók életét.

2 Természetesen nem minden változás mondható üdvösnek. Nem lehet figyelmen kívül hagyni, milyen romboló hatása van az egyre inkább elharapódzó bűnözésnek, a hanyatló erkölcsi értékeknek, a kábítószerezés elterjedésének, az egyre több és több válásnak, a növekvő inflációnak és az egyre fenyegetőbb terrorizmusnak. Mindent mérlegre téve biztosan egyetértesz Pál apostol szavaival, melyeket hosszú idővel ezelőtt írt le: „változik e világ színtere” (1Korintusz 7:31).

3. Mit értett Pál azon, hogy „változik e világ színtere”?

3 Pál ezzel a kijelentésével a világot egy színpadhoz hasonlította. A szereplők — a politikai, vallási és kulturális élet nagyjai — feltűnnek a színen, eljátsszák a szerepüket, majd átadják másoknak a helyet a színpadon; és ez így megy évszázadok óta. A múltban a dinasztiák esetenként évtizedekig, sőt évszázadokig uralkodtak, és lassan mentek végbe a változások. Napjainkban viszont egy vezető meggyilkolásával a történelem pillanatok alatt új irányt vehet. Igen, ezekben a viharos időkben nem tudjuk, mit hoz a holnap.

4. a) Milyen kiegyensúlyozott nézete legyen a keresztényeknek a világeseményekről? b) Mely két meggyőző bizonyítékot fogjuk most megvizsgálni?

4 Ha a világ a színpad, és a vezetői a színészek, akkor a keresztények a nézők. * Mivel azonban „ők nem része a világnak”, nem engedik, hogy figyelmüket túlzottan lekösse a szereplők alakítása és azonosítása (János 17:16). Ehelyett inkább már alig várják, hogy lássák annak jeleit, hogy a dráma eléri a csúcspontját, azaz végzetes befejezését, mivel tudják, hogy ennek a rendszernek véget kell érnie, mielőtt Jehova elhozza a régóta áhított, igazságos új világot. * Vizsgáljunk meg két bizonyítékot, amely egyértelművé teszi, hogy a vég idején élünk, és hogy közel van az új világ. Az egyik a Biblia kronológiája, a másik pedig az egyre romló világhelyzet (Máté 24:21; 2Péter 3:13).

Végre megoldódik a rejtély!

5. Mi „a nemzetek meghatározott ideje”, és miért érdekeljen minket?

5 A kronológia az a tudományág, mely az idő és az események kapcsolatát vizsgálja. Jézus beszélt egy olyan időről, amikor a világ vezetői főszerepet kapnak, és ebbe nem avatkozik bele Isten Királysága. Ezt az időszakot ’a nemzetek meghatározott idejének’ nevezte (Lukács 21:24). Ennek ’a meghatározott időnek’ a végén Isten égi Királysága — melynek jogos Uralkodója Jézus — átveszi a hatalmat. Jézus először ’az ellenségei között’ uralkodik (Zsoltárok 110:2). Majd a Dániel 2:44 szerint a Királyság „szétzúzza és megsemmisíti” az összes emberi kormányzatot, és megáll örökké.

6. Mikor kezdődött „a nemzetek meghatározott ideje”, milyen hosszú volt, és mikor ért véget?

6 Mikor fejeződött be „a nemzetek meghatározott ideje”, és mikor kezdődött el Isten Királyságának az uralma? Erre a válasz — mely ’be volt pecsételve a vég idejéig’ — a bibliai kronológia alapján adható meg (Dániel 12:9). Ahogy közeledett ’a vég ideje’, Jehova lépéseket tett, hogy feltárja ezt egy alázatos bibliatanulmányozó csoportnak. Ők Isten szellemének a segítségével felismerték, hogy „a nemzetek meghatározott ideje” Jeruzsálem i. e. 607-ben bekövetkezett elpusztításával kezdődött, és hogy ez az ’idő’ 2520 év hosszú. Ez alapján kiszámolták, hogy 1914-ben jött el ’a nemzetek meghatározott idejének’ a vége. Azt is felismerték, hogy ekkor kezdődött el a világrendszer befejezése. Mint a Biblia egyik tanulmányozója, el tudod magyarázni a Szentírást felhasználva, hogyan lehet eljutni az 1914-es dátumhoz? *

7. Mely bibliaversek alapján számolhatjuk ki a Dániel könyvében megemlített hét idő kezdetét, hosszát és végét?

7 Egy nyomra vezető jel Dániel könyvében van elrejtve. Mivel Jehova a babiloni Nabukodonozor királyt használta fel Jeruzsálem elpusztítására ’a meghatározott idő’ kezdetén, i. e. 607-ben, rajta keresztül tárta fel, hogy a nemzetek összesen hét jelképes ideig uralkodhatnak isteni közbeavatkozás nélkül (Ezékiel 21:26, 27; Dániel 4:16, 23–25). Milyen hosszú a hét idő? A Jelenések 11:2, 3 és a 12:6, 14 szerint a három és fél idő 1260 napig tart; a hét időnek tehát kétszer ilyen hosszú ideig, vagyis 2520 napig kell tartania. Ennyi adat elég is a számításhoz? Nem, mivel Jehova Dániel kortársának, Ezékiel prófétának megadta azt a kulcsot, mely alapján értelmezhető ez a jelkép: „Egy-egy napot egy-egy évért adtam neked” (Ezékiel 4:6). Ennélfogva a hét idő valójában 2520 éven át tart. Ha i. e. 607-ben kezdődött, és 2520 év hosszú volt, akkor azt a következtetést vonhatjuk le, hogy a meghatározott idő 1914-ben ért véget.

Ez valóban ’a vég ideje’

8. Milyen bizonyítékokat tudsz felsorakoztatni arra, hogy a világ állapota 1914-től romlik?

8 Az 1914 utáni világesemények megerősítik, hogy helyes a bibliai kronológiának az előbbi értelmezése. Jézus azt mondta, hogy ’a világrendszer befejezését’ háborúk, élelmiszerhiányok és járványok fogják jellemezni (Máté 24:3–8; Jelenések 6:2–8). És csakugyan ezek az 1914-től kezdődő időszak velejárói. Pál apostol azzal tette teljessé a képet, hogy elmondta, az emberek egymás iránti magatartása szembeszökően megváltozik. A változásokról szóló leírása pontosnak bizonyult, és ennek mi is szemtanúi vagyunk (2Timóteusz 3:1–5).

9. Egyes megfigyelők szerint milyen a világ állapota 1914 óta?

9 Valóban annyira megváltozott „e világ színtere” 1914 óta? Robert Wohl professzor az egyik könyvében megjegyzi: „Azok, akik átélték a háborút, soha nem tudtak szabadulni attól a gondolattól, hogy egy világ véget ért, s egy másik kezdődött 1914 augusztusában” (The Generation of 1914). Az Egészségügyi Világszervezet elmeegészségügyi igazgatója, dr. Jorge A. Costa e Silva megerősíti ezt: „Rendkívül gyors változások korában élünk, melyek végül olyan mértékű aggodalmat és stresszt okoznak, amilyenre még nem volt példa az emberi történelem folyamán.” Te is tapasztalod ezt?

10. Mit tudunk meg a Bibliából arról, hogy mi az oka a világ 1914 óta romló állapotának?

10 Ki a felelős a világ egyre romló állapotáért? A Jelenések 12:7–9 leleplezi őt: „háború tört ki az égben: Mihály [Jézus Krisztus] és angyalai harcra keltek a sárkány [Sátán, az Ördög] ellen, és a sárkány is harcra kelt angyalaival együtt, de nem diadalmaskodott, és többé már helyet sem találtak számukra az égben. Levetették hát a nagy sárkányt . . . , aki az egész lakott földet félrevezeti.” Tehát Sátán, az Ördög a bajkeverő. 1914-ben kiűzték az égből, és azóta „jaj a földnek és a tengernek, mert lejött hozzátok az Ördög nagy haraggal, mivel tudja, hogy rövid ideje van” (Jelenések 12:10, 12).

Mi lesz a befejezés?

11. a) Milyen módszerekkel vezeti félre Sátán „az egész lakott földet”? b) Sátán melyik jellegzetes törekvésére hívja fel Pál apostol a figyelmet?

11 Mivel Sátán tudja, hogy számára közeleg a vég, 1914 óta fokozottan arra törekszik, hogy félrevezesse „az egész lakott földet”. Sátán mindig is mestere volt a félrevezetésnek, s mint ilyen, a színfalak mögött tevékenykedik; a színpadra a világ vezetőit és hangadóit küldi (2Timóteusz 3:13; 1János 5:19). Egyik célja az, hogy abban a hitben ringassa az emberiséget, hogy az ő uralkodási módjával megvalósítható a valódi béke. Általánosságban véve a propagandája sikeres volt, hiszen az emberek még mindig derűlátók, noha számtalan bizonyíték vall arra, hogy egyre csak romlanak az állapotok. Pál apostol megjövendölte, hogy közvetlenül e világrendszer elpusztítása előtt a sátáni propaganda figyelemre méltó módon nyilvánul majd meg. Ezt írta: „Amikor azt mondják: »Béke és biztonság!«, akkor hirtelen pusztulás jön rájuk egy szempillantás alatt, mint ahogy a gyötrő fájás a várandós asszonyra” (1Tesszalonika 5:3; Jelenések 16:13).

12. Milyen erőfeszítéseket tesznek a mi időnkben, hogy békét hozzanak el?

12 Az utóbbi években a politikusok gyakran használták a „béke és biztonság” kifejezést, amikor különféle emberi törekvésekre utaltak. Mi több, az 1986-os évet nemzetközi békeévvé nyilvánították, noha ez az év egyáltalán nem hozott békét. Vajon a világ vezetőinek az erőfeszítései teljesen beteljesítik az 1Tesszalonika 5:3-at, vagy Pál egy konkrét eseményre utal, mely annyira drámai lesz, hogy az egész világ felfigyel rá?

13. Amikor Pál megjövendölte a „béke és biztonság” kikiáltását, mihez hasonlította az azt követő pusztulást, és mit tanulhatunk ebből?

13 Minthogy a bibliai próféciákat gyakran csak az után lehet teljes egészében megérteni, hogy beteljesedtek, vagy amikor épp teljesedőben vannak, várnunk kell a válaszra. Az azonban érdekes, hogy Pál a „béke és biztonság” kikiáltását követő hirtelen pusztulást egy várandós asszony szülési fájdalmához hasonlítja. A várandós anyában egyre inkább tudatosul a terhességének körülbelül kilenc hónapos időszaka alatt, hogy kisbaba növekszik benne. Előfordul, hogy hallja a kisbaba szívdobogását, vagy érzi a mozgását a méhében. A kicsi talán rugdalózik is. A jelek általában egyre érzékelhetőbbé válnak, míg végül egy nap az anya éles fájdalmat érez, ami jelzi, hogy elérkezett a várva várt esemény: a kisbaba világra fog jönni. Tehát bárhogy is fog beteljesedni a „béke és biztonság” kikiáltásáról szóló prófécia, ez egy hirtelen, fájdalmas, de végső soron boldog eseményhez fog vezetni, méghozzá a gonoszág elpusztításához és egy új világrendszer kezdetéhez.

14. Milyen sorrendben fogják egymást követni az események a jövőben, és mihez fognak vezetni?

14 A közelgő pusztulás félelmetes látvány lesz a hűséges keresztényeknek, akik nem folynak bele az eseményekbe. Először is a föld királyai (Sátán szervezetének a politikai része) Nagy Babilon (a vallási rész) támogatói ellen fordulnak, és elpusztítják őket (Jelenések 17:1, 15–18). Vagyis váratlan fordulatot vesznek az események: Sátán királysága meghasonlik önmagával, az egyik rész megtámadja a másikat, és Sátán nem lesz képes megakadályozni ezt (Máté 12:25, 26). Jehova a föld királyainak ’szívébe adja, hogy megvalósítsák gondolatát’, más szóval, hogy eltávolítsák a földről vallási ellenfeleit. Miután elpusztult a hamis vallás, Jézus Krisztus az égi csapatai élén teljesen felszámolja azt, ami még Sátán szervezetéből maradt, vagyis végső csapást mér a kereskedelemre és a politikára. Végül maga Sátán is félre lesz állítva az útból. Ezzel legördül a függöny, és véget ér a hosszúra nyúlt dráma (Jelenések 16:14–16; 19:11–21; 20:1–3).

15—16. Milyen hatással kell lennie az életünkre annak az emlékeztetőnek, hogy „a hátralevő idő rövidre van szabva”?

15 Mikor fog mindez megtörténni? A napot és az órát nem tudjuk (Máté 24:36). Azt viszont igen, hogy „a hátralevő idő rövidre van szabva” (1Korintusz 7:29). Létfontosságú hát, hogy bölcsen használjuk fel a fennmaradt időt. Hogyan tehetjük ezt meg? Pál apostol szavaival élve ’meg kell vásárolnunk magunknak az alkalmas időt’ a fontosabb dolgokra, lemondva arról, ami lényegtelen, és minden napot értékesen kell eltöltenünk. Miért? „Mivel a napok gonoszak.” Ha ’érzékeljük, mi Jehova akarata’, akkor nem fogjuk a hátralevő rövid, értékes időt elfecsérelni (Efézus 5:15–17; 1Péter 4:1–4).

16 Hogyan hasson ránk személy szerint annak a tudata, hogy az egész világrendszer fel fog bomlani? Péter apostol az érdekünkben írta le a következő sorokat: „Mivel mindezek így fel fognak bomlani, ügyeljetek arra, milyen embereknek is kell lennetek a szent viselkedés és az Isten iránti odaadás tetteiben” (2Péter 3:11). Csakugyan ilyeneknek kell lennünk! Péter józan tanácsával összhangban 1. nagyon oda kell figyelnünk arra, hogy a viselkedésünk szent legyen, és 2. tennünk kell róla, hogy a Jehova szolgálatában végrehajtott buzgó tetteink mindig az Istenünk iránt érzett mélységes szeretetünket tükrözzék.

17. Sátánnak mely csapdái ellen kell a hűséges keresztényeknek védekezniük?

17 Bármilyen csábító is a világ, nem fogunk ragaszkodni hozzá, mivel szeretjük Istent. Annak tudatában, hogy mi vár a jelenlegi világrendszerre, veszélyes lenne, ha rabul ejtene minket az általa felkínált testies, élvhajhász életmód csillogása. Bár a világban élünk és dolgozunk, meg kell szívlelnünk azt a bölcs tanácsot, hogy ne éljünk vele teljesen (1Korintusz 7:31). Minden tőlünk telhetőt meg kell tennünk, nehogy megtévesszen minket az, amit a világ próbál elhitetni velünk. E világ nem fog megoldást találni a bajaira, és nem tudja örökké fenntartani önmagát. Miért lehetünk ebben annyira biztosak? Mivel ezt Isten ihletett Szava jelenti ki a következő szavakkal: „a világ elmúlóban van, s ugyanígy a kívánsága is, de aki az Isten akaratát cselekszi, megmarad örökké” (1János 2:17).

A legjobb rész következik!

18—19. Milyen változásokat vársz már nagyon, amelyek az új világban fognak bekövetkezni, és miért éri meg várni?

18 Jehovának köszönhetően hamarosan legördül a függöny, és Sátán, valamint a támogatói kudarcot vallanak. Ezt követően Isten áldását élvezve e világrendszer végének a hűséges túlélői elkezdik átrendezni a színteret, amely örökké fennmarad, és amelyet nem csúfítanak el többé háborúk, mivel Isten „háborúkat szüntet meg a föld végéig” (Zsoltárok 46:9). Az élelmiszerhiányok megszűnnek, hiszen „bőven lesz gabona a földön”, és bőséget élvezünk majd (Zsoltárok 72:16). Nem lesznek többé börtönök, rendőrőrsök, szexuális úton terjedő betegségek, drogbárók, válóperek, csődeljárások és terrorizmus (Zsoltárok 37:29; Ézsaiás 33:24; Jelenések 21:3–5).

19 Az emléksírok kiürülnek, és több milliárd feltámadó lép a színpadra. Micsoda öröm lesz, amikor az egyik nemzedék találkozik majd a másikkal, amikor az emberek melegségtől áthatott szívvel megölelhetik szeretteiket, akiktől már réges-régen búcsút kellett venniük! Végül minden élő Jehovát fogja imádni (Jelenések 5:13). Amikor az összes változás végbement, felgördül a függöny, és egy egész földre kiterjedő paradicsom tárul elénk. Mit fogsz érezni, amikor ezt a színteret vizsgálod? Kétségtelenül arra érzel majd indíttatást, hogy így kiálts: „Régóta vártam erre, de megérte!”

[Lábjegyzetek]

^ 4. bek. Egy másik szövegkörnyezetben Pál úgy beszél a felkent keresztényekről, mint akik ’színházi látványossággá lettek a világnak és angyaloknak és embereknek’ (1Korintusz 4:9).

^ 4. bek. Például a Dániel 11:40, 44, 45-ben megemlített „északi király” azonosításával kapcsolatban lásd a Figyelj Dániel próféciájára! című könyv 280—1. oldalát.

^ 6. bek. Maga a Biblia is utal rá, hogy Jeruzsálem 70 évvel azelőtt esett el, mielőtt a száműzött zsidók i. e. 537-ben visszatértek hazájukba (Jeremiás 25:11, 12; Dániel 9:1–3). ’A nemzetek meghatározott idejéről’ részletes felvilágosítás az Érveljünk az Írásokból című könyv 94—7. oldalán található; Jehova Tanúi kiadványa.

Hogyan válaszolnál?

• Hogyan bizonyultak igaznak a mi időnkben Pál apostolnak azok a szavai, hogy „változik e világ színtere”?

• Hogyan lehet hajszálpontosan behatárolni a bibliai kronológia alapján ’a nemzetek meghatározott idejének’ a végét?

• Hogyan erősíti meg a világ változó állapota azt, hogy 1914-ben kezdődött ’a vég ideje’?

• Milyen hatással kell lennie ránk annak, hogy „a hátralevő idő rövidre van szabva”?

[Tanulmányozási kérdések]

[Kép a 20. oldalon]

Végre megoldódik a rejtély!