Ugrás a tartalomra

Ugrás a tartalomjegyzékre

Kerüld a megtévesztés csapdáját!

Kerüld a megtévesztés csapdáját!

Kerüld a megtévesztés csapdáját!

„Vigyázzatok: valaki még netán zsákmányul ejt titeket . . . üres megtévesztés által” (KOLOSSZÉ 2:8).

1—3. a) Milyen példák bizonyítják, hogy a megtévesztés szinte mindenütt jelen van a hétköznapokban? b) Miért nem kell meglepődnünk azon, hogy a világra jellemző a megtévesztés?

„HÁNYAN vannak önök között olyanok, akiknek még sohasem hazudott egy ügyfél sem?” Egy jogászprofesszor néhány évvel ezelőtt felmérést készített ezzel a kérdéssel. Elmondja, hogy milyen eredmény született: „Több ezer ügyvéd közül mindössze egynek nem hazudott még egy ügyfél sem.” S hogy miért nem? Azért, mert „ez az ügyvéd akkor helyezkedett el egy nagy cégnél, és még egy ügyféllel sem beszélt”. Ez egy szomorú tényre világít rá, tudniillik arra, hogy a mai világban mindennapos dolog a hazugság és a megtévesztés.

2 A megtévesztésnek sokféle formája létezik, és szinte mindenütt jelen van korunkban. A hírközlő eszközök rengeteg példával szolgálnak: politikusok hazudoznak a tevékenységeikről, könyvelők és ügyvédek felnagyítják a cégek nyereségét, a reklámok készítői félrevezetik a fogyasztókat, az emberek pereket indítanak, hogy kihasználhassák a biztosítótársaságokat, és így tovább. Azonkívül ott van a vallási megtévesztés. A papok olyan hamis tanításokkal vezetik félre a tömegeket, mint amilyen a lélek halhatatlanságáról, a tüzes pokolról és a Háromságról szóló tanítás (2Timóteusz 4:3, 4).

3 Meglepőnek kellene találnunk mindezt? Egyáltalán nem, hiszen a Biblia megírta az ’utolsó napokról’, hogy akkor „a gonosz emberek és a szélhámosok . . . egyre messzebbre mennek majd a rosszaságban — félrevezetnek másokat, és maguk is félrevezettetnek” (2Timóteusz 3:1, 13). Nekünk, keresztényeknek, elővigyázatosaknak kell lennünk azokkal a félrevezető elképzelésekkel, amelyek eltéríthetnek az igazságtól. Ezzel kapcsolatban felvetődik a következő két kérdés: Miért olyan általános manapság a megtévesztés, és hogyan kerülhetjük el, hogy megtévesszenek minket?

Miért olyan elterjedt a megtévesztés?

4. Mivel indokolja a Biblia azt, hogy a világban megszokott dolog a megtévesztés?

4 A Biblia egyértelműen megindokolja, hogy miért olyan megszokott a megtévesztés a mai világban. János apostol azt írta, hogy „az egész világ a gonosz hatalmában van” (1János 5:19). „A gonosz” nem más, mint Sátán, az Ördög, akiről Jézus így nyilatkozott: „nem állt erősen az igazságban, mert nincs benne igazság. Amikor a hazugságot szólja, a saját lelkülete szerint szól, mert hazug ő, és a hazugság atyja.” Nem csoda hát, hogy ez a világ visszatükrözi az uralkodója szellemét, értékrendjét és megtévesztésre való törekvését (János 8:44; 14:30; Efézus 2:1–3).

5. Hogyan fokozza Sátán a megtévesztésre irányuló erőfeszítéseit most, a vég idején, és elsősorban kiket vesz célba?

5 Most, a vég idején Sátán fokozza az erőfeszítéseit. Levetették őt a földre, és mivel tudja, hogy rövid ideje van, ’nagy a haragja’. Az a szándéka, hogy lehetőleg minél több embert vigyen a pusztulásba, és ezért „az egész lakott földet félrevezeti” (Jelenések 12:9, 12). Sátán nemcsak néha-néha él a megtévesztés eszközével; kérlelhetetlenül azon fáradozik, hogy félrevezesse az embereket. * Eszköztárából mindenféle megtévesztő módszert felhasznál — a csalást és az árulást is —, hogy megvakítsa a nem hívők elméjét, és távol tartsa őket Istentől (2Korintusz 4:4). A megtévesztésnek ez a nagy mestere elsősorban azokat igyekszik felfalni, akik „szellemmel és igazsággal” imádják Istent (János 4:24; 1Péter 5:8). Ne feledjük, hogy Sátán lényegében azt állította, hogy bárkit el tud fordítani Istentől (Jób 1:9–12). Vizsgáljuk most meg Sátán néhány ’mesterkedését’, és azt, hogy miként háríthatjuk el őket (Efézus 6:11).

Vigyázzunk, nehogy megtévesszenek minket a hitehagyottak!

6—7. a) Mit szoktak állítani magukról a hitehagyottak? b) Hogyan tárja fel a Biblia világosan, hogy mit akarnak elérni a hitehagyottak?

6 Sátán már régóta felhasznál hitehagyottakat Isten szolgáinak a megtévesztésére (Máté 13:36–39). A hitehagyottak gyakran azt állítják, hogy imádják Jehovát, és hisznek a Bibliában, csak Isten szervezetének látható részét vetik el. Vannak közöttük olyanok is, akik visszatérnek ’Nagy Babilonnak’, a hamis vallás világbirodalmának Istent gyalázó tanításaihoz (Jelenések 17:5; 2Péter 2:19–22). A bibliaírók isteni ihletés alatt erőteljes szavakkal leplezték le a hitehagyottak indítékait és módszereit.

7 Mit akarnak elérni a hitehagyottak? A legtöbbjük nem elégszik meg azzal, hogy elhagyja a hitét, amelyet valamikor talán igaznak tartott. Nem szokatlan, hogy másokat is maguk mellé akarnak állítani. Sok hitehagyott nem keres magának saját tanítványokat, hanem Krisztus tanítványait próbálja maga után vonni (Cselekedetek 20:29, 30). Pál apostol a hamis tanítókkal kapcsolatban így sürgetett: „Vigyázzatok: valaki még netán zsákmányul ejt titeket” (Kolosszé 2:8). Ugye milyen találóan írja le, hogy mire törekszik sok hitehagyott? Akárcsak egy emberrabló, aki gyanútlan áldozatát elszakítja a családjától, a hitehagyottak is a gyülekezet jóhiszemű tagjaira leselkednek, hogy elszakítsák őket a nyájtól.

8. Milyen módszerekkel próbálják elérni a céljukat a hitehagyottak?

8 Milyen módszerekkel próbálják elérni a céljukat a hitehagyottak? Gyakran elferdítik a tényeket, féligazságokat és nyílt hazugságokat mondanak. Jézus tudta, hogy a követőit be fogják csapni olyanok, akik „minden gonosz hazugságot mondanak” ellenük (Máté 5:11, Károli-fordítás). Ezek a rosszindulatú ellenfelek azzal a szándékkal állítanak valótlanságot, hogy megtévesszenek másokat. Péter apostol óva intett a hitehagyottaktól, akik „elferdített szavakkal” beszélnek, ’megtévesztő tanításokat’ terjesztenek, és ’kiforgatják az Írásokat’ a saját céljaiknak megfelelően (2Péter 2:3, 13; 3:16). A hitehagyottaknak sajnos sikerül ’feldúlniuk némelyek hitét’ (2Timóteusz 2:18).

9—10. a) Hogyan kerülhetjük el, hogy megtévesszenek minket a hitehagyottak? b) Miért nem nyugtalankodunk, ha az Isten szándékával kapcsolatos megértésünket finomítani kell?

9 Hogyan kerülhetjük el, hogy megtévesszenek minket a hitehagyottak? Úgy, hogy megfogadjuk Isten Szavának következő tanácsát: „tartsátok a szemeteket azokon, akik meghasonlásokat támasztanak, és botránkozásra adnak alkalmakat, ellentétben azzal a tanítással, amelyet tanultatok, és kerüljétek őket” (Róma 16:17). Ez azt jelenti, hogy kerüljük az okfejtéseiket, akár személyesen, akár írott formában, akár az interneten adják elő azokat. Miért helyezkedünk erre az álláspontra? Először is azért, mert Isten Szava erre utasít minket, és bízunk abban, hogy Jehova mindig a legjobbat akarja nekünk (Ézsaiás 48:17, 18).

10 Másodszor pedig, szeretjük azt a szervezetet, amely megismertette velünk azokat az értékes igazságokat, melyek egyértelműen elkülönítenek minket Nagy Babilontól. Mindamellett elismerjük, hogy nem hiánytalan az ismeretünk Isten szándékáról; az évek során finomodott a megértésünk. A lojális keresztények boldogan várnak Jehovára az összes ilyen finomítás ügyében (Példabeszédek 4:18). S közben nem hagyjuk el a szervezetet, melyet Isten jónak lát felhasználni, mert világos bizonyítékok mutatják, hogy az ő áldása van rajta (Cselekedetek 6:7; 1Korintusz 3:6).

Őrizkedjünk az önámítástól!

11. Miért hajlanak a tökéletlen emberek az önámításra?

11 A tökéletlen emberek hajlanak az önámításra, és ezt Sátán gyorsan kihasználja. „Csalárdabb a szív mindennél, és veszedelmes” — jelenti ki a Jeremiás 17:9. Jakab pedig ezt írta: „mindenki úgy van próbára téve, hogy a saját kívánsága vonzza és csábítja” (Jakab 1:14). Ha a szívünk enged a csábításnak, az olyan, mintha vonzónak és ártatlannak tüntetné fel a bűnt. Ez megtévesztő, mert ha megadjuk magunkat a bűnnek, az végül romláshoz vezet (Róma 8:6).

12. Milyen módokon eshetünk az önámítás csapdájába?

12 Könnyen csapdába ejthet bennünket az önámítás. A csalárd szív mentségeket kereshet egy súlyos személyiségbeli hiányosságra vagy bűnre (1Sámuel 15:13–15, 20, 21). Az is előfordulhat, hogy veszedelmes szívünk igazolni próbálja a kétes viselkedésünket. Vegyük például a szórakozás kérdését. Vannak egészséges és élvezetes kikapcsolódási formák. De amit ez a világ kínál — a mozifilmek, tévéműsorok és az internet —, az nagyrészt trágár és erkölcstelen. Könnyű meggyőzni magunkat arról, hogy nincs ránk káros hatással, ha tisztátalan dolgokat nézünk. Sőt, némelyek így érvelnek: „Nem zavarja a lelkiismeretemet, akkor meg mi a baj vele?” Ámde az ilyen személyek ’hamis érveléssel ámítják magukat’ (Jakab 1:22).

13—14. a) Milyen bibliai példa bizonyítja, hogy a lelkiismeretünk nem mindig biztonságos vezető? b) Hogyan vethetünk gátat az önámításnak?

13 Hogyan lehetünk résen az önámítást illetően? Először is, nem szabad elfelejtenünk, hogy az ember lelkiismerete nem mindig megbízható. Gondoljunk Pál apostol példájára. Ő, mielőtt kereszténnyé lett, üldözte Krisztus követőit (Cselekedetek 9:1, 2). Akkoriban valószínűleg nem bántotta őt a lelkiismerete. De nyilvánvaló, hogy nem jól működött. „Tudatlan voltam, és hitetlenségben cselekedtem” — mondta Pál önmagáról (1Timóteusz 1:13). Tehát pusztán az, hogy bizonyos kikapcsolódási forma nem zavarja a lelkiismeretünket, még nem jelenti feltétlenül azt, hogy helyesen cselekszünk. A lelkiismeret csak akkor biztonságos vezető, ha egészséges, és kellően ki van képezve Isten Szava alapján.

14 Ha szeretnénk elkerülni az önámítást, tartsuk észben a következő hasznos javaslatokat. Imával kísérve tartsunk önvizsgálatot! (Zsoltárok 26:2; 2Korintusz 13:5). Az őszinte önvizsgálat ráébreszthet minket arra, hogy változtatnunk kell a szemléletmódunkon vagy a viselkedésünkön. Hallgassunk meg másokat! (Jakab 1:19). Mivel hajlamosak vagyunk elfogultan megítélni önmagunkat, bölcsen tesszük, ha meghallgatjuk érett keresztény hittársaink tárgyilagos szavait. Ha kiegyensúlyozott, tapasztalt hívőtársaink megkérdőjelezhetőnek tartják a döntéseinket vagy tetteinket, kérdezzük meg magunktól: „Lehetséges, hogy nincs jól kiképezve a lelkiismeretem, vagy hogy becsap a szívem?” Rendszeresen táplálkozzunk a Bibliából és a bibliai kiadványokból! (Zsoltárok 1:2). Így könnyebb lesz megvalósítanunk, hogy a gondolataink, szemléletmódunk és érzéseink összhangban maradjanak Isten alapelveivel.

Óvakodjunk Sátán hazugságaitól!

15—16. a) Milyen hazugságokkal próbál megtéveszteni minket Sátán? b) Mit tehetünk, hogy ne tévesszenek meg minket az ilyen hazugságok?

15 Sátán sokféle hazugsággal próbál minket megtéveszteni. Igyekszik meggyőzni minket arról, hogy az anyagi javak boldogsághoz és elégedettséghez vezetnek, pedig gyakran az ellenkezője bizonyosodik be (Prédikátor 5:10–12). Szeretné velünk elhitetni, hogy ez a gonosz világ örökre fennmarad, holott világos bizonyíték van arra, hogy „az utolsó napokban” élünk (2Timóteusz 3:1–5). Sátán azt a nézetet népszerűsíti, hogy az erkölcstelen életmód nem okoz kárt, noha azok, akik a gyönyöröknek élnek, sokszor keserű következményeket aratnak (Galácia 6:7). Mit tehetünk, hogy ne tévesszenek meg minket az ilyen hazugságok?

16 Fordítsuk javunkra a bibliai példákat! A Biblia intő példákat tartalmaz olyanokról, akiket megtévesztettek Sátán hazugságai. Ezek az emberek szerették az anyagi javakat, nem ismerték fel, hogy milyen időkben élnek, illetve erkölcstelenségre adták a fejüket. Ez minden esetben káros következményekkel járt (Máté 19:16–22; 24:36–42; Lukács 16:14; 1Korintusz 10:8–11). Tanuljunk a mai példákból! Sajnos megesik, hogy egy-egy keresztény elveszíti a sürgősségérzetét, és úgy kezdi érezni, hogy Istent szolgálva lemarad valami jóról. Talán el is hagyja az igazságot, hogy az úgynevezett örömöknek éljen. Csakhogy az ilyen ember „síkos talajra” lép, hiszen előbb-utóbb le kell aratnia istentelen viselkedésének a következményeit (Zsoltárok 73:18, 19). Bölcsességre vall, ha tanulunk mások hibáiból (Példabeszédek 22:3).

17. Miért támogatja Sátán azt a hazugságot, hogy Jehova nem szeret és nem értékel bennünket?

17 Sátán azt a hazugságot is sikerrel alkalmazza, hogy Jehova nem szeret és nem értékel bennünket. Sátánnak évezredekig volt módja tanulmányozni a tökéletlen embereket. Jól tudja, hogy a csüggedtség elgyengíthet minket (Példabeszédek 24:10). Éppen ezért azt a hazugságot táplálja, hogy értéktelenek vagyunk Isten szemében. Ha ’le vagyunk terítve’, és meggyőződésünk, hogy Jehova nem törődik velünk, akkor kísértést érezhetünk arra, hogy feladjuk (2Korintusz 4:9). Pontosan ezt akarja elérni a nagy Ámító! Hogyan kerülhetjük hát el, hogy megtévesszen minket ez a sátáni hazugság?

18. Hogyan biztosít minket a Biblia Jehova szeretetéről?

18 Vonatkoztassuk magunkra, amit a Biblia Istennek az irántunk való szeretetéről ír! Isten Szava megható szóképekkel biztosít minket arról, hogy Jehova egyénenként figyel ránk, és szeret minket. Könnyeinket ’bőrtömlőjébe’ gyűjti össze, vagyis észreveszi, amikor sírunk a hűségünk megőrzéséért vívott harcunk során, és nem felejti el a könnyeinket (Zsoltárok 56:8). Tud róla, amikor ’megtört a szívünk’, és ilyenkor közel van hozzánk (Zsoltárok 34:18). Minden részletet ismer velünk kapcsolatban, még ’fejünk hajszálainak’ a számával is tisztában van (Máté 10:29–31). És ami a legkiemelkedőbb, értünk adta „az ő egyszülött Fiát” (János 3:16; Galácia 2:20). Időnként talán nehéz lehet elhinnünk, hogy ezek az írásszövegek személy szerint ránk is vonatkoznak. Pedig hinnünk kell Jehova szavának. Ő azt szeretné, ha elhinnénk, hogy nemcsak csoportként, hanem egyénenként is szeret minket.

19—20. a) Miért fontos felismerni és elutasítani azt a sátáni hazugságot, hogy Jehova nem szeret bennünket? b) Hogyan szokott segíteni lehangolt hívőtársainak egy utazófelvigyázó?

19 Ismerjük fel és utasítsuk el a hazugságot! Ha tudjuk, hogy valaki hazudik, megvédhetjük magunkat a megtévesztéstől. Ugyanígy már annak a ténynek az ismerete is óriási segítség lehet, hogy Sátán el akarja hitetni velünk, hogy Jehova nem szeret minket. Az Őrtorony egyik cikkének hatására, mely Sátán mesterkedéseire figyelmeztetett, egy testvérnő ezt mondta: „Eddig nem tudatosodott bennem, hogy Sátán úgy akarja befolyásolni az érzéseimet, hogy elcsüggedjek. Most, hogy már tisztában vagyok ezzel, ösztönzést érzek arra, hogy harcoljak a rossz érzések ellen.”

20 Figyeljük meg egy utazófelvigyázó tapasztalatát, aki az egyik dél-amerikai országban szolgál. Amikor pásztori látogatásokat végez lehangolt hívőtársainál, gyakran megkérdezi tőlük: „Hiszel a Háromságban?” Azt szokták mondani erre, hogy „természetesen nem”, mivel felismerik, hogy a Háromság Sátán hazugsága. A testvér ekkor ezt a kérdést teszi fel: „Hiszel a tüzes pokolban?” A válasz most is ugyanaz. A testvér erre elmondja nekik, hogy Sátánnak van egy olyan hazugsága is, amelyről sokszor nem ismerik fel, hogy az. Megmutatja a Közeledj Jehovához! * című könyv 249. oldalán a 21. bekezdést, amely lerántja a leplet arról a hazugságról, hogy Jehova nem szeret bennünket egyénenként. Ez az utazófelvigyázó beszámol róla, hogy jó eredményeket szokott elérni, amikor ilyen módon segít a letört személyeknek felismerni és elutasítani ezt a sátáni hazugságot.

Óvjuk meg magunkat a megtévesztéstől!

21—22. Miért mondhatjuk, hogy nem vagyunk tudatlanságban Sátán megtévesztő mesterkedései felől, és mit határozzunk el?

21 Az utolsó napoknak ebben a végső szakaszában számíthatunk rá, hogy Sátán további hazugságok áradatával próbál majd megtéveszteni minket. Hálásak lehetünk Jehovának, amiért nem hagyott minket tudatlanságban Sátán megtévesztő mesterkedései felől. A Biblia és „a hű és értelmes rabszolga” által készített, Biblián alapuló kiadványok nyíltan leleplezik az Ördög aljas módszereit (Máté 24:45). És ami nem ér váratlanul, az ellen tudunk védekezni (2Korintusz 2:11).

22 Vigyázzunk hát, nehogy megtévesszenek minket a hitehagyottak okfejtései. Határozzuk el, hogy elkerüljük az önámítás rejtett csapdáját. Továbbá ismerjük fel és utasítsuk el Sátán valamennyi hazugságát. Ezáltal megóvjuk a kapcsolatunkat az ’igazság Istenével’, aki utálja a megtévesztést (Zsoltárok 31:5; Példabeszédek 3:32).

[Lábjegyzetek]

^ 5. bek. A Jelenések 12:9-ben „félrevezet” szóval fordított ige alakjáról egy forrásmű kijelenti, hogy „folyamatos cselekvést jelöl, mely részévé vált valaki jellemének”.

^ 20. bek. Jehova Tanúi kiadványa.

Emlékszel?

• Miért olyan elterjedt a megtévesztés a mai világban?

• Hogyan kerülhetjük el, hogy megtévesszenek minket a hitehagyottak?

• Hogyan győzhetjük le az önámításra való hajlamot?

• Mit tehetünk, hogy ne tévesszenek meg bennünket a sátáni hazugságok?

[Tanulmányozási kérdések]

[Kép a 17. oldalon]

Ne csapjuk be magunkat a kikapcsolódást illetően!

[Képek a 18. oldalon]

Őrizkedjünk az önámítástól, azáltal hogy imával kísérve önvizsgálatot tartunk, meghallgatunk másokat, és rendszeresen táplálkozunk Isten Szavából