Ehud összetöri az elnyomó igáját

EZ A bátorságról és fortélyról szóló igaz történet mintegy 3000 évvel ezelőtt történt. A bibliai beszámoló ezekkel a szavakkal kezdődik: „Izrael fiai ismét azt cselekedték, ami rossz Jehova szemében. Jehova ekkor hagyta, hogy Eglon, Moáb királya megerősödjön Izraellel szemben, amiért azt cselekedték, ami rossz Jehova szemében. Ráadásul Eglon összegyűjtötte ellenük Ammon és Amálek fiait is. Azok pedig elmentek, megverték Izraelt, és birtokba vették a pálmafák városát. Izrael fiai tizennyolc éven át szolgálták Eglont, Moáb királyát” (Bírák 3:12–14).

A moábiták területe a Jordántól és a Holt-tengertől keletre húzódott. Ők azonban átkelve a folyón elfoglalták ’a pálmafák városa’, Jerikó, körüli vidéket, és leigázták az izraelitákat (5Mózes 34:3). A moábita király, Eglon, egy „nagyon kövér ember”, közel két évtizeden át sanyargatta Izrael népét, terhes és megalázó sarcot szedve tőlük (Bírák 3:17). Ám éppen ez a sarcszedés teremtett kedvező alkalmat arra, hogy félretegyék az útból a zsarnokot.

A beszámoló így folytatódik: „Izrael fiai kezdtek Jehovához kiáltani segítségért, Jehova pedig megmentőt támasztott számukra, a benjáminita Ehudot, Gera fiát, aki balkezes férfi volt. Izrael fiai idővel sarcot küldtek az ő keze által Eglonnak, Moáb királyának” (Bírák 3:15). Jehova minden bizonnyal úgy rendezte az eseményeket, hogy Ehud legyen az, akit kiválasztanak a sarc elvitelére. Hogy Ehud korábban is teljesítette-e ezt a szolgálatot, arról nem esik szó. Mindenesetre az a körültekintő mód, ahogyan Ehud az Eglonnal történő találkozásra készült, és a fortély, amelyet bevetett, azt sugallja, hogy valamelyest ismerhette a királyi palotát, és tudhatta, mire számítson a látogatásakor. Balkezessége kétségtelenül fontos szerepet kapott a tervben.

Testi fogyatékos vagy harcos?

A „balkezes” szóval visszaadott héber kifejezés szó szerint azt jelenti, hogy valakinek a ’jobb keze összezárt, bénult, illetve megkötözött’. Ez vajon arra utal, hogy Ehud testi fogyatékos volt, talán azért, mert torz volt a jobb keze? Figyeljük meg, mit mond a Biblia a Benjámin törzséből származó ’hétszáz válogatott férfiról’, akik balkezesek voltak. „Mindannyian hajszálpontosan céloztak a parittyával, nem hibáztak” — jelenti ki a Bírák 20:16. Alighanem a csatában szerzett jártasságuk miatt esett rájuk a választás. Egyes bibliatudósok szerint a „balkezes” szó olyan személyre utal, „ki mindkét kezét úgy használta, mint más a jobbkezét”, vagyis az illető mindkét kezével egyformán ügyes volt (Bírák 3:15, Káldi-fordítás).

Benjámin törzse voltaképpen a balkezes férfijairól volt híres. Az 1Krónikák 12:1, 2  benjáminita vitézekről ír, akik „segítettek a harcban, íjjal voltak fölfegyverkezve, jobbjukkal is, baljukkal is köveket hajítottak és nyilakat lőttek az íjjal”. Egy forrásmű szerint ezt a képességet úgy sajátíthatta el valaki, ha „kisgyermekkorában lekötözték a jobb karját — így lett »a jobb keze megkötözött« —, és a bal használatára tanították”. Izrael ellenségeit általában arra képezték ki, hogy jobbkezes harcosokkal vívjanak csatát. Ha tehát váratlanul balkezes katonákkal találták szembe magukat, a harci kiképzésük szinte semmit sem ért.

’Titkos beszéd’ a királlyal

Ehud először is készített „egy kétélű kardot”, amely elég rövid volt ahhoz, hogy a ruhája alá rejthesse. Számíthatott rá, hogy megmotozzák. A kardot többnyire a test bal felén viselték, ahonnan azt a jobbkezesek gyorsan kihúzhatták. Mivel Ehud balkezes volt, ezért a fegyverét „a ruhája alá, jobb oldalra, a csípőjére” kötötte fel, ahol a király őrei vélhetően nem keresték. Így akadály nélkül „elvitte a sarcot Eglonnak, Moáb királyának” (Bírák 3:16, 17).

A beszámoló nem tér ki részletesen arra, hogy ezt megelőzően mi történt Eglon udvarában. A Biblia mindössze ennyit közöl: „Miután [Ehud] odaadta a sarcot, azon nyomban elbocsátotta azokat az embereket, akik a sarcot vitték” (Bírák 3:18). Ehud tehát miután bemutatta a sarcot, Eglon palotájától biztos távolságra kísérte és elbocsátotta a sarcot szállítókat, majd visszatért. Vajon mi okból? Miért volt egyáltalán kísérete? Azért, hogy megvédjék? Megkívánta az udvari illem, vagy csupán a sarc szállítása miatt? És vajon azért küldte el őket Ehud, hogy biztonságban legyenek, mielőtt nekilát terve végrehajtásának? Bármi is járt a fejében, Ehud bátran visszatért egymagában Eglon palotájába.

„Visszafordult a Gilgálnál levő kőbányáknál, majd ezt mondta: »Titkos beszédem van veled, ó, király.«” A Szentírás nem beszél arról, hogyan nyert Ehud újra bebocsátást Eglonhoz. Az őrök vajon nem gyanakodtak? Azt gondolták talán, hogy egyetlen izraelita nem jelent veszélyt az urukra? Vagy Ehud hazaárulónak tűnt, amiért egymaga jött vissza? Bármi volt is az oka, Ehud négyszemközti találkozást kért a királytól, és meg is kapta ezt a lehetőséget (Bírák 3:19).

Az ihletett beszámoló ekképp folytatódik: „Ehud pedig odament [Eglonhoz], amikor az a saját hűvös tetőszobájában ült. Ehud ezt mondta: »Isten beszédét hoztam neked.«” Ezzel nem arra célzott, hogy Istentől hozott szóbeli üzenetet — a kardjára gondolt. Talán a király azt vélvén, hogy istenétől, Kámostól hall üzenetet, „fölkelt a trónjáról”. Ehud erre villámgyorsan kirántotta a fegyverét és Eglon hasába döfte. A kardnak valószínűleg nem volt kereszttagja, így „még a markolata is belement a penge után, úgy, hogy a háj körülfogta a pengét . . . , és kezdett kijönni a bélsár” talán a seben keresztül, vagy Eglon önkéntelen bélműködése miatt (Bírák 3:20–22).

Akadálytalan menekülés

Ehud nem vesztegette az időt a kardja kirántásával, hanem „kiment a szellőzőnyíláson. A tetőszoba ajtajait viszont behúzta maga mögött és bezárta. Ő maga tehát kiment. [Eglon] szolgái pedig jöttek, hogy körülnézzenek, de a tetőszoba ajtajai be voltak zárva, ezért ezt mondták: »Bizonyára szükségét végzi a hűvös belső szobában«” (Bírák 3:23, 24).

Mi volt az ’a szellőzőnyílás’, amelyen át Ehud kiment? Egy forrásmű kijelenti: „[A héber szó] pontos jelentése ismeretlen”, de „feltehetően ’oszlopfolyosóra’, ’előcsarnokra’ utal”. Vajon Ehud belülről zárta be  az ajtókat, azután pedig más úton távozott? Vagy kívülről zárta be őket a halott királytól elvett kulccsal, majd, mintha mi sem történt volna, nyugodtan kisétált az őrök mellett? A Biblia nem tér ki ilyen részletekre. Bármelyik megoldást választotta is Ehud, Eglon szolgái nem fogtak gyanút azonnal, amikor zárva találták az ajtókat. Azt gondolták, királyuk „bizonyára szükségét végzi”.

Amíg Eglon szolgái tétováztak, Ehud elillant. Később egybegyűjtve az izraelitákat ezt mondta nekik: „Kövessetek, mert Jehova a kezetekbe adta ellenségeiteket, a moábitákat!” Ehud harcosai elfoglalták a Jordán stratégiailag fontos gázlóit, s ezzel elvágták a vezér nélkül maradt moábiták hazafelé vezető menekülési útját. „Akkor levágtak a moábiták közül mintegy tízezer embert, akik mind erős és vitéz férfiak voltak; egy sem menekült meg közülük. Moáb tehát meghódolt azon a napon Izrael keze alatt, és az ország nyugalomban volt nyolcvan esztendeig” (Bírák 3:25–30).

Mit tanulhatunk ebből?

Az Ehud napjaiban történtekből megtanulhatjuk azt, hogy ha olyasmit teszünk, ami Jehova szemében rossz, annak lesújtó következményei vannak. Ugyanakkor Jehova segít azoknak, akik megbánást tanúsítva hozzá fordulnak.

Ehud nem a saját találékonyságának köszönhette, hogy sikeresen végrehajtotta a terveit, és nem is az ellenség tehetetlenségének. Isten céljainak a megvalósulása nem emberi tényezőkön múlik. Ehud sikere abban rejlett, hogy Isten támogatását élvezte, miközben összhangban cselekedett Isten feltartóztathatatlan akaratával, hogy megszabadítsa a népét. Isten támasztotta Ehudot, és „amikor Jehova bírákat támasztott [népének], Jehova a bíróval volt” (Bírák 2:18; 3:15).