Libéria — A háború ellenére virágzik szellemileg

LIBÉRIÁBAN már több mint egy évtizede polgárháború dúl. A felkelők 2003 derekán betörtek a fővárosba, Monroviába. Jehova Tanúi közül sokan több ízben is arra kényszerültek, hogy elmeneküljenek az otthonukból. Rendszeres volt a fosztogatás.

Sajnos a fővárosban folyó harcok során több ezer ember meghalt. Közöttük volt két Tanú is, egy testvér és egy testvérnő. Hogyan küzdöttek meg az itt élő testvérek ezzel a rendkívül nehéz helyzettel, és milyen segítséget kaptak ehhez?

Segély a szükségben lévőknek

Jehova Tanúi libériai fiókhivatala a válsághelyzet alatt megszervezte, hogy segítséget nyújtsanak a szükségben lévőknek. Élelemről, elengedhetetlen háztartási eszközökről és gyógyszerekről gondoskodtak. Az idő alatt, hogy a felkelők ellenőrzésük alatt tartották a kikötő területét, nagyon megfogyatkozott az élelem a városban. A fiókhivatal, előre látva ezt a helyzetet, gondoskodott tartalék készletekről a kétezer Tanú számára, akik a város Királyság-termeibe menekültek. A testvérek beosztották az élelmet, úgyhogy a készlet kitartott addig, amíg a kikötőt újra meg nem nyitották. A belgiumi és Sierra Leone-i fiókhivatal gyógyszercsomagokat küldött repülőn, a nagy-britanniai és franciaországi fiókhivatal pedig ruháról gondoskodott, melyet hajón szállítottak az országba.

A kétségbeejtő körülmények ellenére a testvérek derűlátók maradtak. Egyikük, akinek már háromszor kellett elmenekülnie az otthonából, így fejezte ki, hogyan gondolkodnak sokan a kialakult helyzetről: „Hiszen éppen erről prédikálunk; az utolsó napokban élünk.”

Ahogyan az emberek a jó hírre reagálnak

Az országban uralkodó zűrzavar ellenére a Tanúk továbbra is nagyszerű eredményekkel végzik a munkát a szántóföldön. Minden idők csúcsát érték el 2003 januárjában 3879 Királyság-hírnökkel, februárban pedig 15 227 házi bibliatanulmányozást vezettek.

Az emberek készségesen reagálnak a jó hírre. Példa erre az, ami egy faluban történt, az ország délkeleti részén. Az egyik gyülekezet azt tervezte, hogy Krisztus halálának emlékünnepét egy nagyobb faluban, Bewahnban tartja meg, amely gyalog körülbelül 5 órányi út attól a helytől, ahol rendszerint összejönnek. Mielőtt a testvérek felkeresték volna a faluban lakókat, hogy meghívják őket az Emlékünnepre, adtak egy meghívót Bewahn polgármesterének. Amikor megkapta a meghívót, fogta a Bibliáját, és elment a falubeliekhez, felolvasott nekik egy bibliaverset, amely a meghívón szerepelt, és mindenkit arra kért, hogy vegyenek részt az Emlékünnepen. Így mire a hírnökök megérkeztek, a munkát már elvégezték helyettük! A polgármester gyermekeivel és két feleségével együtt eljött az Emlékünnepre. Összesen 27-en vettek részt ezen az alkalmon. Azóta a polgármester elhagyta a metodista egyházat, elkezdett tanulmányozni  a Tanúkkal, és felajánlott egy telket a Királyság-terem építésére.

Megváltozik a véleményük

Testvéreink magatartása is nagy szerepet játszott abban, hogy néhányan, akik korábban ellenségesek voltak, megváltoztatták a véleményüket az igazságról. Itt van például egy férfi, név szerint Opoku. Egy különleges úttörő találkozott vele a szántóföldi szolgálat során, és felajánlotta neki Az Őrtorony egyik példányát. Opokut érdekelte az egyik cikk a folyóiratban, de nem volt pénze. Az úttörő elmondta, hogy ezek a kiadványok díjmentesek, odaadta neki a folyóiratot, és megbeszélték, hogy újra felkeresi őt. A következő látogatáskor Opoku ezt kérdezte az úttörőtől: „Tudja maga, hogy ki vagyok? Harper városában a legtöbben maguk közül jól ismernek engem. Én vagyok az, aki kizártam a gyerekeiket az iskolából!” Elmondta, hogy ő volt a városban az egyik középiskola igazgatója, és hogy üldözte Jehova Tanúi gyermekeit, amiért nem tisztelegtek a zászló előtt.

Azonban a keresztényi szeretet három példája láttán, melyet Jehova Tanúi részéről tapasztalt, Opoku arra érzett indíttatást, hogy átértékelje az állásfoglalását. Az első ilyen alkalom az volt, amikor látta, hogyan gondoskodnak a Tanúk egy szellemi testvérükről, aki súlyos beteg volt. Még azt is megszervezték neki, hogy egy szomszédos országban kapjon gyógykezelést. Opoku először azt gondolta, hogy ez a beteg testvér biztosan valami „nagy ember” a Tanúk között, de megtudta, hogy csupán egy átlagos Tanú volt. A második ilyen alkalom az 1990-es években történt, amikor Opoku menekültként Elefántcsontparton tartózkodott. Egyik nap, amikor szomjas volt, elment, hogy vizet vásároljon egy fiatalembertől. Opokunak csak nagy címletű bankjegye volt, és a fiatalember nem tudott visszaadni, így hát ingyen adott neki vizet. Miközben átadta a vizet, a fiatalember ezt kérdezte Opokutól: „Gondolja, hogy eljön egyszer az az idő, amikor az emberek, mint ön és én, mindent pénz nélkül adnak majd egymásnak?” Opoku azt gondolta, hogy a fiatalember Jehova Tanúja lehet, és kiderült, hogy valóban az. Nagylelkűsége és kedvessége mély benyomást tett rá. Végül a harmadik eset az volt, amikor a különleges úttörő készségesen odaadta neki a folyóiratot díjmentesen, és ez meggyőzte Opokut arról, hogy a Tanúkról alkotott véleménye nem felel meg a valóságnak, és ki kell igazítania azt. Szellemileg előrehaladt és most kereszteletlen hírnökként szolgál.

Bár Libériában a testvéreknek továbbra is rendkívüli nehézségekkel kell megküzdeniük, bíznak Istenben, és hűségesen hirdetik a jó hírt, mely az Isten Királyságának igazságos uralma alatti jobb időkről szól. Jehova soha nem fog elfeledkezni kemény munkájukról és a szeretetről, melyet neve iránt tanúsítanak (Héberek 6:10).

[Térképek a 30. oldalon]

(A teljes beszerkesztett szöveget lásd a kiadványban.)

MONROVIA

[Képek a 31. oldalon]

A válság idején Jehova népe szellemi és fizikai segítséget nyújt a szükségben lévőknek