Élettörténet

Bár vak voltam, szemeim megnyíltak

EGON HAUSER ELMONDÁSA ALAPJÁN

Két hónapos fizikai vakság után megnyíltak értelmi szemeim a Biblia igazsága előtt, amelyet egész addigi életemben figyelmen kívül hagytam.

HA VISSZAGONDOLOK az elmúlt több mint hét évtizedre, sok mindennel elégedett vagyok az életemben. De egy dolgon szívesen változtatnék: jobb lett volna, ha már jóval hamarabb megismerem Jehova Istent.

1927-ben születtem Uruguayban, ebben a körte alakú, Argentína és Brazília közt fekvő kicsiny országban, hol több kilométeres sávban az Atlanti-óceán partjának gyönyörű látványa tárul elénk. A lakosság többnyire olasz és spanyol bevándorlók leszármazottaiból tevődik össze. Az én szüleim azonban magyar bevándorlók voltak, és amikor egészen kicsi voltam, egyszerű, ám szoros barátságban élő szomszédokkal voltunk körülvéve. Nem kellett ott zár az ajtókra, sem rács az ablakokra. Nem volt köztünk faji előítélet sem. A külföldiek és a bennszülöttek, feketék és fehérek mind barátok voltak.

Szüleim gyakorló katolikusok voltak, és én tízéves koromban ministráns fiú lettem. Felnőttként együttműködtem a helyi plébániával, és a püspök tanácsadó testületének a tagja voltam az egyházmegyében. Mivel az orvosi hivatást választottam, meghívást kaptam, hogy vegyek részt Venezuelában egy szemináriumon, amelyet a katolikus egyház szervezett. Nőgyógyászatra specializálódott orvosdoktorok lévén csoportunk azt a megbízatást kapta, hogy tanulmányozza az akkoriban piacra dobott, szájon át szedhető fogamzásgátlókat.

 Orvostanhallgatóként ért hatások

Még csak orvostanhallgató voltam, amikor az emberi testről tanultam, de egyre nagyobb hatással volt rám a test tervezettségében megmutatkozó bölcsesség. Bámulatba ejtett a test öngyógyító képessége, ahogy fel tud épülni egy sérülés után, például ahogyan a máj és a bordacsontok képesek visszanyerni eredeti méretüket, miután egy részüket eltávolították.

Ugyanakkor sok súlyos baleset áldozatát láttam, és elszomorított, amikor azért haltak meg, mert vérátömlesztést kaptak. Mind a mai napig emlékszem rá, milyen nehéz volt azoknak a betegeknek a hozzátartozóival beszélnem, akik a vérátömlesztés szövődményei miatt haltak meg. A legtöbb esetben el sem mondták a rokonoknak, hogy a vérátömlesztés idézte elő szeretett hozzátartozójuk halálát. Inkább másra hivatkoztak. Bár hosszú évek teltek már el, mégis emlékszem, milyen kellemetlen érzéseim voltak a vérátömlesztéssel szemben, míg végül arra a következtetésre nem jutottam, hogy valami nincs rendjén ezzel a gyakorlattal. Jó lett volna, ha már akkor ismerem Jehovának a vér szentségére vonatkozó törvényét! Akkor nem lett volna bennem ilyen bizonytalanság ezzel a gyakorlattal kapcsolatban (Cselekedetek 15:19, 20).

Megelégedettséggel töltött el, hogy segíthetek

Időközben sebész lettem, és a Santa Lucía-i egészségügyi központ igazgatója. A Nemzeti Biológiai Tudomány Intézetében is voltak kötelezettségeim. Mindez nagy megelégedettséggel töltött el. Segítettem a beteg embereknek, enyhítettem fizikai szenvedésükön, sok esetben életet mentettem, sőt új életet segítettem a világra, amikor szülést vezettem le a kismamáknál. Korábbi tapasztalataim miatt kerültem a vérátömlesztést, és több ezer műtétet hajtottam végre vér nélkül. Azzal érveltem, hogy a vérzés olyan, mint amikor egy hordón lyuk keletkezik. Az egyetlen igazi megoldás, ha befoltozzuk a lyukat, s nem az, ha egyre csak töltünk és töltünk a hordóba.

Tanú-betegek kezelése

Jehova Tanúival való ismeretségem az 1960-as évekre nyúlik vissza, amikor kezdtek a klinikánkra jönni vér nélküli műtétre. Sohasem felejtem el egy betegemnek, egy úttörőnek (teljes idejű szolgának), Mercedes Gonzaleznek az esetét. Olyan vérszegény volt, hogy az egyetemi kórház orvosai meg sem próbálták műteni, biztosra vették, hogy nem élné túl. Bár ennek az asszonynak folyamatos volt a vérvesztesége, megműtöttük a klinikánkon. A sebészeti beavatkozás sikeres volt, és még több mint 30 évig folytatta az úttörőszolgálatot, egészen a nemrégiben, 86 éves korában bekövetkezett haláláig.

Mindig is nagy hatással volt rám, milyen szeretettel és érdeklődéssel bánnak a Tanúk a kórházban lévő keresztény testvéreikkel. A kórházi vizitjeim során élvezettel hallgattam, amint a hitnézeteikről beszélnek, és elfogadtam a kiadványokat, amelyeket felkínáltak. De sohasem gondoltam volna, hogy hamarosan nem csupán az orvosuk leszek, hanem szellemi testvérük is.

 Akkor kerültem szorosabb kapcsolatba a Tanúkkal, amikor feleségül vettem Beatrizt, egy betegemnek a lányát. Családjukból a legtöbben már csatlakoztak a Tanúkhoz, és esküvőnk után nem sokkal feleségem is tevékeny Tanú lett. Engem viszont teljes egészében elfoglalt a munkám, és egy kevés hírnévre már szert tettem orvosi berkekben. Az élet oly csodásnak tűnt. Aligha sejtettem, hogy hamarosan minden összeomlik körülöttem.

Szerencsétlenség ér

Az egyik legrosszabb dolog, ami egy sebésszel történhet, az az, ha elveszíti a szeme világát. Hát éppen ez történt velem. Hirtelen mindkét retinám levált, megvakultam, és nem tudtam, hogy fogok-e újra látni. Miután megműtöttek, és mindkét szememen kötéssel az ágyban feküdtem, depressziós lettem. Olyannyira hasznavehetetlennek és üresnek éreztem magam, hogy úgy döntöttem, véget vetek az életemnek. Mivel a negyedik emeleten voltam, kiszálltam az ágyamból, és a falnál tapogatózva kerestem az ablakot. Ki akartam ugrani. Ám a kórház folyosóján kötöttem ki, és egy ápolónő visszakísért az ágyamba.

Sohasem próbálkoztam újra, de a sötétségnek e birodalmában továbbra is depressziós és ingerlékeny voltam. Vakságom ezen időszakában ígéretet tettem Istennek, hogy ha valamikor is újra látok, akkor elolvasom a Bibliát elejétől a végéig. Végül a látásom valamelyest helyreállt, és tudtam olvasni. De sebészként nem dolgozhattam többé. Uruguayban még ma is él a közmondás: “No hay mal que por bien no venga”, vagyis: „Minden rosszban van valami jó.” Nemsokára tapasztaltam, hogy ez mily igaz.

Kezdeti gorombaságom

Szerettem volna megvásárolni a The Jerusalem Bible nagy betűs kiadását, de megtudtam, hogy Jehova Tanúinak van egy olcsóbb Bibliájuk, és egy fiatal Tanú felajánlotta, hogy elhozza nekem. Másnap reggel már ott is állt lakásunk bejáratánál kezében a Bibliával. Feleségem nyitott ajtót, ő beszélt vele. Én bentről gorombán kikiabáltam, hogy ha a feleségem már kifizette a Bibliát, akkor egy percig se maradjon tovább az az ember. Mondanom sem kell, ő azon nyomban el is ment. Nem is sejtettem, hogy ugyanennek az embernek hamarosan fontos szerepe lesz az életemben.

Egyszer megígértem a feleségemnek valamit, amit nem tudtam teljesíteni, ezért hogy kiengeszteljem és boldoggá tegyem, azt mondtam, hogy elmegyek vele Krisztus halálának az évenként megtartott emlékünnepére. Amikor elérkezett a nap, emlékeztem ígéretemre, és részt is vettem feleségemmel ezen az eseményen. A barátságos légkör és a kedves fogadtatás nagy hatással volt rám. Amikor az előadó megkezdte az előadását, meglepve láttam, hogy ő ugyanaz a fiatalember, akit udvariasnak egyáltalán nem mondható módon kitessékeltem a házamból. Előadása mélyen megérintett, és nagyon bántott, hogy olyan barátságtalan voltam vele. Hogyan tudnám jóvátenni?

Megkértem feleségemet, hogy hívja meg hozzánk egy vacsorára, de ő ezt javasolta: „Nem gondolod, hogy jobb volna, ha te hívnád meg? Csak maradj itt, mindjárt ide fog jönni hozzánk.” Igaza volt. Odajött, üdvözölt minket, és örömmel elfogadta a meghívást.

A beszélgetés azon a bizonyos estén, amikor eljött hozzánk, sok változásra késztetett. Amikor a fiatalember elővette Az igazság, mely örök élethez vezet * című könyvet, megmutattam, hogy hat példányom is van belőle. Különböző Tanú-betegeim adták nekem a kórházban, de sohasem olvastam. A vacsora közben és után is, egészen késő éjszakáig egymás után tettem fel a kérdéseimet, amelyeket mind megválaszolt a Bibliából. A beszélgetés másnap kora hajnalig tartott. Mielőtt elment, felajánlotta, hogy tanulmányozzuk együtt a Bibliát az Igazság könyv felhasználásával. Három hónap  alatt befejeztük a könyvet, és a „Nagy-Babilon leomlott!” Isten Királysága uralkodik! * című könyv volt a következő. Utána átadtam életemet Jehova Istennek, és megkeresztelkedtem.

Újra hasznosnak érzem magam

Fizikai vakságomnak „köszönhetően” ’szívem szeme’ megnyílt a Biblia igazságai előtt, amelyeket egészen addig figyelmen kívül hagytam! (Efézus 1:18). Miután megismertem Jehovát és szeretetteljes szándékát, az egész életem megváltozott. Újra hasznosnak és boldognak érzem magam. Mind fizikailag, mind szellemileg segítek az embereknek, megmutatva nekik, hogyan tudják meghosszabbítani néhány évvel az életüket ebben a világrendben, majd pedig az új világban egy örökkévalóságon át.

Naprakészen követtem az orvostudomány fejlődéseit, és kutatást végeztem a következő témákban: a vér kockázati tényezői, alternatív kezelések, betegjogok és bioetika. Lehetőségemben állt megosztani ezt az ismeretanyagot a helyi orvostársadalommal, amikor meghívást kaptam, hogy tartsak előadásokat ezen témákban orvosi szemináriumokon. 1994-ben részt vettem az első, vér nélküli kezelésről szóló kongresszuson Rio de Janeiróban, Brazíliában, és előadást tartottam a vérzés kezeléséről. Előadásom anyagának egy része benne volt a cikkben, melyet írtam, és “Una propuesta: Estrategias para el Tratamiento de las Hemorragias” („Stratégiai javaslat a vérzést megszüntető kezelésre”) címmel megjelent a Hemoterapia nevű orvosi folyóiratban.

Feddhetetlenség a nyomás ellenére

Kezdetben a vérátömlesztéssel kapcsolatos kételyeim főleg a tudományos ismereteimen alapultak. Ám egészen más volt a helyzet, amikor jómagam is betegen feküdtem a kórházban, és vissza kellett utasítanom a vérátömlesztést, megőrizve ezzel hitemet az orvosoktól jövő erőteljes nyomás ellenére. Egy súlyos szívroham után két órán át kellett magyaráznom nézetemet egy sebésznek. Nagyon jó barátaimnak volt a fia, és azt mondta, ha úgy gondolja, hogy a vérátömlesztés megmenthetné az életemet, akkor nem hagyja, hogy meghaljak. Magamban Jehovához imádkoztam, arra kértem, hogy segítsen ennek az orvosnak megérteni és tisztelni az álláspontomat, még ha nem ért is egyet vele. Végül az orvos megígérte, hogy tiszteletben tartja kívánságaimat.

Egy másik alkalommal egy nagy daganatot kellett eltávolítani a prosztatámból. Vérzés lépett fel. Megint abba a helyzetbe kerültem, hogy el kellett magyaráznom, miért utasítom vissza a vérátömlesztést, s bár teljes vérmennyiségem kétharmadát elveszítettem, az orvosi személyzet elfogadta álláspontomat.

Változás

A Nemzetközi Bioetikai Társaság tagjaként megelégedettségemre láthattam, hogy milyen változás megy végbe az egészségügyi dolgozóknak és a jogi szerveknek a betegek jogaihoz való magatartásában. Az orvosok paternalista (atyáskodó) magatartását felváltja a tájékoztatáson alapuló beleegyezés iránti tisztelet. Ma már lehetővé teszik, hogy a betegek döntsék el kezelésük módját. Jehova Tanúit már nem tartják fanatikusoknak, akik nem érdemlik meg az orvosi kezelést. Sőt, inkább tájékozott betegeknek tartják őket, akiknek a jogait tiszteletben kell tartani. Az orvosi szemináriumokon  és a televíziós műsorokban neves professzorok így nyilatkoztak: „Jehova Tanúi erőfeszítéseinek köszönhetően jöttünk rá minderre.” „Tanultunk a Tanúktól.” „Segítettek bennünket a fejlődésben.”

Azt mondták egykor, hogy az élet mindennél fontosabb, hiszen a szabadság, méltóság mit sem ér nélküle. De sokan egy ennél jobb jogi elvet fogadnak el ma már, elismerve, hogy minden embernek vannak jogai, és csakis ő döntheti el, hogy jogai közül melyiket részesíti előnyben egy adott helyzetben. Ezáltal a méltóság, a döntésszabadság és a vallásos hitnézetek előrébb kerülnek. A betegnek önrendelkezési joga van. A Jehova Tanúi által létrehozott kórházi információs szolgálat sok orvosnak segített előrehaladni abban, hogy mindezt megértse.

A családomtól jövő folyamatos segítség lehetővé teszi, hogy hasznos lehessek Jehova szolgálatában, s hogy vénként szolgálhassak a keresztény gyülekezetben. Amint már mondtam, azt sajnálom leginkább, hogy nem ismertem meg hamarabb Jehovát. Ettől függetlenül azért nagyon hálás vagyok, hogy megnyitotta szemeimet e csodálatos reménység előtt, hogy Isten Királyságában élhetek, ahol „egyetlen lakos sem mondja majd: »Beteg vagyok«” (Ézsaiás 33:24). *

[Lábjegyzetek]

[Kép a 24. oldalon]

Harmincas éveimben, amint a Santa Lucía-i kórházban dolgozom

[Kép a 26. oldalon]

Feleségemmel, Beatrizzel 1995-ben