Ugrás a tartalomra

Ugrás a tartalomjegyzékre

Az idősek értékes tagjai keresztény testvériségünknek

Az idősek értékes tagjai keresztény testvériségünknek

Az idősek értékes tagjai keresztény testvériségünknek

„Akik Jehova házában vannak elültetve . . . , virágozni fognak. Még őszkorukban is virulnak” (ZSOLTÁROK 92:13, 14).

1. Hogyan gondolkodnak sokan az idősekről?

JEHOVA az összes hűséges szolgáját szereti, az előrehaladott korúakat is. Egy országos becslés szerint azonban az Egyesült Államokban évente közel félmillió idős embert bántalmaznak vagy hanyagolnak el. Más országokból származó hasonló beszámolók azt jelzik, hogy az idősek bántalmazása világjelenség. Az húzódik meg mögötte, amit egy szervezet így fogalmazott meg: „Sokan azt a nézetet vallják . . . , hogy az idősebbek már semmit sem érnek, nem hoznak hasznot, és túlságosan rá vannak utalva másokra.”

2. a) Hogyan vélekedik Jehova a hűséges idős szolgáiról? b) Milyen szívhez szóló leírást olvashatunk a Zsoltárok 92:12–15-ben?

2 Jehova Isten nagyra becsüli idős szolgáit, akik lojálisak hozzá. Fizikai korlátaink helyett inkább a ’belső emberünkre’, vagyis a szellemi állapotunkra összpontosít (2Korintusz 4:16). Szavában, a Bibliában a következő szívhez szóló ígéretet olvashatjuk: „Az igazságos kivirul, mint a pálma, nagyra nő, mint a Libanon cédrusa. Akik Jehova házában vannak elültetve, Istenünk udvaraiban, virágozni fognak. Még őszkorukban is virulnak, kövérek és üdék maradnak, hogy hírül adják: Jehova egyenes” (Zsoltárok 92:12–15). Ezeknek a verseknek a megvizsgálása segíteni fog nektek, időseknek meglátnotok, hogy milyen módokon bizonyulhattok a keresztény testvériség értékes tagjainak.

„Őszkorukban is virulnak”

3. a) Miben hasonlítanak az igazságosak a pálmákhoz? b) Hogyan ’virulhatnak őszkorukban’ az idősebbek?

3 A zsoltáríró pálmákhoz hasonlítja az igazságosakat, „akik Jehova házában vannak elültetve”. „Még őszkorukban is virulnak”, vagy ahogyan a Katolikus fordítás fogalmaz, „még öregkorukban is gyümölcsöt teremnek”. Ugye, milyen bátorító ez a gondolat? A bibliai időkben megszokott volt a közel-keleti kertekben a méltóságteljesen, egyenesen álló pálmák látványa. Nemcsak a szépségükért értékelték őket, hanem bőséges gyümölcstermésükért is; némelyik fa több mint száz évig termő maradt. * Ha szilárdan kitartasz az igaz imádatban, neked is sikerülhet ’továbbra is gyümölcsöt teremned minden jó cselekedetben’ (Kolosszé 1:10).

4—5. a) Milyen fontos gyümölcsöt kell megteremniük a keresztényeknek? b) Mondj példákat a Bibliából olyanokra, akik megteremték időskorukban „az ajkak gyümölcsét”!

4 Jehova elvárja a keresztényektől, hogy teremjék meg „az ajkak gyümölcsét”, azaz olyan szavakat, amelyek őt és a szándékait dicsérik (Héberek 13:15). Ez vajon rád, idős személyre is vonatkozik? Igen, mindenképpen.

5 A Biblia ír olyan idős személyekről, akik félelem nélkül tanúskodtak Jehova nevéről és szándékairól. Mózes már több volt ’hetven esztendősnél’, amikor Jehova megbízta, hogy prófétájaként képviselje őt (Zsoltárok 90:10; 2Mózes 4:10–17). Dániel prófétát nem akadályozta meg időskora abban, hogy bátran tanúskodjon Jehova korlátlan uralmáról. Valószínűleg a kilencvenes éveiben járt, amikor Belsazár hívatta, hogy értelmezze a falon látható, rejtélyes kézírást (Dániel 5. fejezet). És mit mondhatunk a koros János apostolról? Hosszú szolgálatának a vége felé Pátmosz szigetére száműzték, ’mert az Istenről beszélt és Jézus mellett tanúskodott’ (Jelenések 1:9). Minden bizonnyal sok más bibliai szereplő is eszedbe jut, akik megteremték „az ajkak gyümölcsét” időskorukban (1Sámuel 8:1, 10; 12:2; 1Királyok 14:4, 5; Lukács 1:7, 67–79; 2:22–32).

6. Hogyan használ fel Jehova ’véneket’ most, az utolsó napokban a prófétálásra?

6 Péter apostol a héber Jóel prófétától idézve így szólt: „az utolsó napokban — ezt mondja az Isten — kitöltök az én szellememből mindenfajta testre [a ’vénekre’ is] . . . , és prófétálni fognak” (Cselekedetek 2:17, 18; Jóel 2:28). Ennek megfelelően most, az utolsó napokban Jehova felhasználja szándékainak a hirdetésére a felkent osztály és a ’más juhok’ idősebb tagjait (János 10:16). Némelyikük már évtizedek óta hűségesen terem Királyság-gyümölcsöt.

7. Szemléltesd, hogyan teremnek Királyság-gyümölcsöt az idősek a fizikai korlátaik ellenére!

7 Sonia például 1941-ben lett teljes idejű Királyság-hírnök. Noha sokáig egy krónikus betegséggel küzdött, rendszeresen vezetett bibliatanulmányozásokat az otthonában. „A jó hír prédikálása része az életemnek — mondta. — Sőt, ez az életem. Nem vagyok hajlandó nyugdíjba vonulni.” Sonia és a nővére, Olive nemrég egy kórházi váróban találkoztak Janettel, aki gyógyíthatatlan betegségben szenved, és beszéltek neki a Biblia reményt keltő üzenetéről. Janet édesanyjára, aki gyakorló katolikus, olyan nagy hatással volt a lánya iránt mutatott érdeklődésük, hogy elfogadta a házi bibliatanulmányozást, és most szépen halad előre. Meg tudnál ragadni ehhez hasonló lehetőségeket arra, hogy Királyság-gyümölcsöt teremj?

8. Hogyan fejezte ki az idős Káleb, hogy bízik Jehovában, és hogyan utánozhatják példáját az éltes keresztények?

8 Az éltes keresztények, akik a korukkal járó akadályok ellenére bátran előretörnek a Királyság-prédikáló munkában, Kálebnek, a hűséges izraelitának a példáját követik, aki négy évtizeden át ott volt Mózes mellett a pusztában. Káleb 79 éves volt, amikor átkelt a Jordánon, és belépett az Ígéret földjére. Miután hat évig harcolt Izrael győztes seregében, megtehette volna, hogy csak ül a babérjain, de nem tette. Bátran magának kérte azt az erőpróbát jelentő feladatot, hogy bevegye a ’nagy, megerősített városokat’ Júda hegyvidékén, ahol a hatalmas termetű anákok laktak. Jehova segítségével csakugyan ’kiűzte őket, ahogy Jehova megígérte’ (Józsué 14:9–14; 15:13, 14). Biztos lehetsz benne, hogy miközben Királyság-gyümölcsöt teremsz időskorodban, Jehova veled van, ahogy Kálebbel is vele volt. És ha hűséges maradsz, neked is helyet készít megígért új világában (Ézsaiás 40:29–31; 2Péter 3:13).

„Kövérek és üdék maradnak”

9—10. Hogyan maradhatnak egészségesek a hitben az idősebb keresztények, és hogyan őrizhetik meg frissességüket az igaz imádatban? (Lásd a 13. oldalon lévő bekeretezett részt.)

9 Jehova idős szolgáinak az eredményességére utalva a zsoltáríró így énekelt: „Az igazságos kivirul, mint a pálma, nagyra nő, mint a Libanon cédrusa . . . Még őszkorukban is virulnak, kövérek és üdék maradnak” (Zsoltárok 92:12, 14).

10 Hogyan őrizheted meg frissességedet az igaz imádatban előrehaladott korod ellenére? A pálma állandó szépségét a folytonos vízutánpótlás biztosítja. Te is erőt meríthetsz a bibliai igazság vizéből, ha tanulmányozod Isten Szavát, és kapcsolatot ápolsz Isten szervezetével (Zsoltárok 1:1–3; Jeremiás 17:7, 8). A szellemi tevékenységekben mutatott buzgalmadnak köszönhetően értékes kincs vagy a hívőtársaidnak. Nézzük, hogyan bizonyult ez igaznak a koros Jójada főpap esetében.

11—12. a) Milyen kiemelkedő szerepe volt Jójadának Júda királyságának történelmében? b) Hogyan használta fel Jójada a befolyását az igaz imádat előmozdítására?

11 Jójada már feltehetően több mint százéves volt, amikor a becsvágyó Atália királynő magához ragadta a Júda feletti hatalmat, meggyilkolva a saját unokáit. Mit tehetett az öreg Jójada? A feleségével hat évig rejtegették a templomban az egyetlen életben maradt trónörököst, Joást. Azután Jójada váratlanul kikiáltotta a hétéves Joást királlyá, és megölette Atáliát (2Krónikák 22:10–12; 23:1–3, 15, 21).

12 A király gyámjaként Jójada az igaz imádat előmozdítására használta fel a befolyását. „Szövetséget kötött maga között, az egész nép között és a király között, hogy továbbra is Jehova népe lesznek.” Jójada utasítására az emberek lerombolták a hamis Baál isten házát, és eltávolították az oltárait, képmásait és papját. Szintén Jójada irányításával Joás visszaállította a templomi szolgálatot, és elvégeztette a templomon a javítási munkát, amelyre már nagy szükség volt. „Joás azt tette, ami helyes Jehova szemében, az ő minden napján, amíg Jójada pap oktatta őt” (2Krónikák 23:11, 16–19; 24:11–14; 2Királyok 12:2). Amikor Jójada 130 évesen meghalt, abban a kivételes megtiszteltetésben részesítették, hogy a királyok mellé temették el, „mert jót cselekedett Izraelben, és az igaz Istennel meg az Ő házával” (2Krónikák 24:15, 16).

13. Hogyan ’cselekedhetnek jót az igaz Istennel meg az Ő házával’ az idősebb keresztények?

13 Lehetséges, hogy egészségi gondok vagy más körülmények korlátoznak abban, amit az igaz imádatért tudsz tenni. De még így is képes vagy ’jót cselekedni az igaz Istennel meg az Ő házával’. Buzgólkodhatsz Jehova szellemi házáért azáltal, hogy amikor csak lehetséges, ott vagy és közreműködsz a gyülekezeti összejöveteleken, és részt veszel a szántóföldi szolgálatban. Ha kész vagy elfogadni a Biblián alapuló tanácsokat, és lojálisan támogatod ’a hű és értelmes rabszolgát’ meg a gyülekezetet, azzal megerősíted a keresztény testvériséget (Máté 24:45–47). Ezenfelül „szeretetre és jó cselekedetekre” ösztönözheted hívőtársaidat (Héberek 10:24, 25; Filemon 8, 9). Áldására leszel másoknak, ha Pál apostol következő tanácsával összhangban élsz: „Az idős férfiak legyenek mértékletesek a szokásaikban, komolyak, józan elméjűek, egészségesek [erősek, Békés—Dalos-fordítás] a hitben, a szeretetben, a kitartásban. Az idős asszonyok hasonlóképpen legyenek istentisztelők magaviseletükben, nem rágalmazók, nem is sok bor rabjai, jóra tanítók” (Titusz 2:2–4).

14. Mit tehetnek az igaz imádatért azok, akik már régóta szolgálnak keresztény felvigyázókként?

14 Sok-sok éve gyülekezeti vénként szolgálsz? „Tedd közkinccsé az évek alatt megszerzett bölcsességedet — tanácsolja egy testvér, aki már régóta gyülekezeti vén. — Adj át valamennyit a felelősségeidből másoknak, és oszd meg a tapasztalatodat olyanokkal, akik készségesen tanulnak . . . Lásd meg a másokban rejlő képességeket, fejleszd és ápold ezeket. Alapozd meg a jövőt” (5Mózes 3:27, 28). Az egyre növekvő Királyság-munka iránti őszinte érdeklődésed sok áldást eredményez majd keresztény testvériségünk többi tagjának.

„Hírül adják: Jehova egyenes”

15. Hogyan adják hírül az idős keresztények, hogy „Jehova egyenes”?

15 Isten idősebb szolgái örömmel teljesítik azt a kötelességüket, hogy „hírül adják: Jehova egyenes”. Ha idős keresztény vagy, a szavaid és tetteid arról árulkodhatnak, hogy ’Jehova a Kősziklád, akiben nincsen igazságtalanság’ (Zsoltárok 92:15). A pálma szavak nélkül tanúskodik a Teremtője kiváló tulajdonságairól. Neked viszont azt a kiváltságot adta Jehova, hogy szavaiddal tanúskodhatsz róla azoknak, akik magukévá teszik az igaz imádatot (5Mózes 32:7; Zsoltárok 71:17, 18; Jóel 1:2, 3). Miért fontos ez?

16. Milyen bibliai példa mutat rá, hogy mennyire fontos hírül adni, hogy „Jehova egyenes”?

16 Amikor Józsué, az izraelita vezető „már idős és előrehaladott korú volt . . . összehívta egész Izraelt, annak véneit, főit, bíráit és elöljáróit”, és felidézte előttük, hogy milyen egyenesen bánt velük Isten. „Egyetlen szó sem maradt beteljesületlenül mindabból a jó szóból, melyet Jehova, a ti Istenetek mondott nektek. Mind beteljesült rajtatok” — jelentette ki (Józsué 23:1, 2, 14). Ezek a szavak egy ideig megszilárdították a nép azon elhatározását, hogy hűséges marad. Józsué halála után azonban „egy másik nemzedék támadt, mely nem ismerte Jehovát, sem azt, hogy mit tett Izraelért. És Izrael fiai olyasmit tettek, ami rossz Jehova szemében, és a Baálokat szolgálták” (Bírák 2:8–11).

17. Hogyan bánt Jehova a népével a modern időkben?

17 A mai keresztény gyülekezet feddhetetlensége nem az Isten idősebb szolgáitól származó tanúságtételtől függ. Mégis erősödik a Jehovába és az ígéreteibe vetett hitünk, amikor szemtanúktól hallunk azokról a ’hatalmas tettekről’, amelyeket Jehova ezekben az utolsó napokban hajtott végre a népéért (Bírák 2:7; 2Péter 1:16–19). Ha már jó néhány éve Jehova szervezetéhez tartozol, valószínűleg visszaemlékszel arra az időre, amikor még csak maroknyi Királyság-hirdető volt a vidéketeken vagy az országban, illetve amikor a prédikálómunka heves ellenállásba ütközött. Időközben láthattad, amint Jehova eltávolít bizonyos akadályokat, és ’felgyorsítja’ a növekedést (Ézsaiás 54:17; 60:22). Figyelemmel kísérted a bibliai igazságok tisztázását, és tanúja voltál, amint Isten szervezetének látható része fokozatos finomításon ment keresztül (Példabeszédek 4:18; Ézsaiás 60:17). Igyekszel építeni másokat, megosztva velük a Jehova egyenes útjaival kapcsolatos élményeidet? Mennyire ösztönző és erősítő hatással lehet ez keresztény testvériségünkre!

18. a) Mondj példát arra, hogy hosszú távon milyen hatása lehet annak, ha valaki hírül adja másoknak, hogy „Jehova egyenes”! b) Te magad hogyan tapasztaltad Jehova egyenességét?

18 Mit mondhatunk azokról az alkalmakról, amikor a saját életedben tapasztaltad Jehova szerető törődését és vezetését? (Zsoltárok 37:25; Máté 6:33; 1Péter 5:7). Egy idősebb testvérnő, akit Marthának hívtak, gyakran így buzdított másokat: „Bármi történjék is, soha ne hagyd el Jehovát. Ő fenntart téged.” Tanácsa nagy hatással volt Tolminára, Martha egyik bibliatanulmányozójára, aki az 1960-as évek elején keresztelkedett meg. „A férjem halálakor nagyon elkeseredtem — emlékszik vissza —, de ezeknek a szavaknak az ösztönzésére elhatároztam, hogy egyetlen összejövetelről sem fogok hiányozni. Jehova csakugyan megerősített, hogy ne adjam fel.” Tolmina az évek folyamán ugyanezt a tanácsot adta sokaknak, akikkel tanulmányozta a Bibliát. Igen, a buzdítással és Jehova egyenes útjainak felidézésével sokat tehetsz hívőtársaid hitének építéséért.

Jehova nagyra becsüli a hűséges időseket

19—20. a) Hogyan látja Jehova az idős szolgái tevékenységét? b) Miről lesz szó a következő cikkben?

19 A mai világ, amelyből kiveszett a hálaérzet, nemigen törődik az idősekkel (2Timóteusz 3:1, 2). Amikor szóba kerülnek, gyakran inkább csak a múltbeli eredményeiket emlegetik, vagyis azt, hogy kik voltak, nem pedig azt, hogy most kicsodák. A Biblia ellenben kijelenti: „nem igazságtalan az Isten, hogy elfelejtkezzen a munkátokról és a szeretetről, amelyet neve iránt tanúsítottatok azzal, hogy a szenteknek szolgáltatok, és továbbra is szolgáltok” (Héberek 6:10). Jehova Isten természetesen megemlékezik múltbeli hűséges tetteidről, de nagyra becsül azért is, amit továbbra is teszel a szolgálatában. Igen, az időseket eredményes, szellemileg egészséges és tetterős keresztényeknek látja, mint akik élő bizonyítékai az ő erejének (Filippi 4:13).

20 Te is úgy látod keresztény testvériségünk idősebb tagjait, ahogy Jehova? Ha igen, akkor arra kell ösztönzést érezned, hogy szeretettel bánj velük (1János 3:18). A következő cikk néhány gyakorlatias javaslatot ad arra, hogy miként gondoskodhatunk róluk szeretettel.

[Lábjegyzet]

^ 3. bek. Minden egyes datolyafürtben akár ezer különálló gyümölcs is lehet, és egy-egy fürt 8 kilogrammot, vagy még többet is nyomhat. Egy író úgy becsüli, hogy „az élete folyamán minden termő fa két-három tonna datolyával jutalmazza meg a tulajdonosait”.

Mi a válaszod?

• Hogyan ’teremnek gyümölcsöt’ az idősek?

• Miért mondhatjuk, hogy az idősebb keresztények buzgalma az igaz imádatban értékes kincs?

• Hogyan adhatják hírül az idősebbek, hogy „Jehova egyenes”?

• Miért becsüli nagyra Jehova azokat, akik régóta szolgálják őt?

[Tanulmányozási kérdések]

[Kiemelt rész a 13. oldalon]

Hogyan maradtak egészségesek a hitben?

Mi segít azoknak a keresztényeknek, akik régóta az igazságban vannak, hogy egészségesek tudjanak maradni a hitben, és meg tudják őrizni frissességüket az igaz imádatban? Mondják el ők maguk.

„Nagyon fontos olyan írásszövegeket olvasni, amelyek a Jehovával ápolt kapcsolatunkról szólnak. Szinte minden este fennhangon elmondom a 23. és a 91. zsoltárt” (Olive, aki 1930-ban keresztelkedett meg).

„Mindent megteszek, hogy egyetlen keresztelkedési beszédről se maradjak le, és olyan figyelmesen hallgassam meg, mintha én keresztelkednék meg. A hűségem megőrzésében nagy szerepe van annak, hogy észben tartom az önátadásomat” (Harry, aki 1946-ban keresztelkedett meg).

„Elengedhetetlen a naponkénti ima, amelyben mindig kérjük Jehova segítségét, védelmét és áldását, így ’minden utunkban figyelembe fogjuk venni őt’” (Példabeszédek 3:5, 6; Antônio, aki 1951-ben keresztelkedett meg).

„Amikor olyanoknak a tapasztalatait hallgatom, akik sok év után még mindig hűségesen szolgálják Jehovát, megújul bennem az elhatározás, hogy én is hűséges leszek hozzá” (Joan, aki 1954-ben keresztelkedett meg).

„Fontos, hogy ne gondoljunk túl sokat magunkról. Mindenünket Isten ki nem érdemelt kedvességének köszönhetjük. Ha így gondolkodunk, akkor a megfelelő helyről várjuk majd a szellemi táplálékot, melyre szükség van ahhoz, hogy mindvégig kitartsunk” (Arlene, aki 1954-ben keresztelkedett meg).

[Kép a 11. oldalon]

Az idősek értékes Királyság-gyümölcsöt teremnek

[Kép a 14. oldalon]

Az idősek buzgalma az igaz imádatban értékes kincs