„Elhajóztak Ciprusra”

ÍGY kezdődik a Cselekedetek könyvében az a beszámoló, mely leírja, hogy Pál, Barnabás és János Márk keresztény misszionáriusok i. sz. 47 táján ellátogattak Ciprusra (Cselekedetek 13:4). Akkor, ahogy napjainkban is, Ciprus igen jelentős pont volt a Földközi-tenger keleti részén.

A rómaiak meg akarták kaparintani a szigetet, és i. e. 58-ban a fennhatóságuk alá is került. Ezt megelőzően is eseménydús történelme volt Ciprusnak. Elfoglalták már föníciaiak, görögök, asszírok, perzsák és egyiptomiak. Aztán a középkorban jöttek a keresztesek, a frankok és a velenceiek, majd utánuk a törökök. 1914-től Nagy-Britannia uralkodott felette egészen az 1960-ban kiharcolt függetlenségéig.

Napjainkban Ciprusnak a turizmus az egyik főbb jövedelemforrása, de Pál napjaiban gazdag volt természeti kincsekben is, amelyeket a rómaiak ki is használtak, hogy megtöltsék Róma kincstárát. A szigeten már elég korán felfedezték a rézlelőhelyeket, és becslések szerint a római korszak végéig összesen 250 000 tonna rezet bányásztak ki. A rézfinomításhoz azonban kivágták a sűrű erdő nagy részét. A szigeten sok erdő eltűnt már Pál megérkezése előtt.

 Ciprus a római uralom alatt

Az Encyclopædia Britannica szerint Julius Caesar — és utána Marcus Antonius — Egyiptomnak adta Ciprust. Augustus uralma alatt azonban újra visszakerült Rómához, és — ahogy azt Lukács, a Cselekedetek könyvének írója nagyon pontosan feljegyezte — egy prokonzul kormányozta, aki közvetlenül Rómának tartozott számadással. Amikor Pál prédikált ott, Szergiusz Paulusz volt a prokonzul (Cselekedetek 13:7).

A pax romana, a Róma által megvalósított nemzetközi béke elősegítette a ciprusi bányák és ipar fejlesztését, valamint virágzásnak indult a kereskedelem. További bevételt jelentettek az itt állomásozó római légiók, illetve azok a zarándokok, akik a szigetet védő istennőnek, Aphroditének a tiszteletére utaztak ide. Ennek eredményeként új utakat, kikötőket és pompás középületeket építettek. A görög maradt a hivatalos nyelv, és a római császáron kívül Aphroditét, Apollónt és Zeuszt is széles körben imádták. Az emberek jómódúak voltak, és gazdag társadalmi és kulturális életet éltek.

Ilyen környezetben utazott át Pál Cipruson, hogy Krisztusról tanítson. A keresztényi hit azonban már Pál előtt megérkezett Ciprusra. A Cselekedetek könyve beszámol arról, hogy az első keresztény vértanú, István halála után a korai keresztények közül némelyek Ciprusra menekültek (Cselekedetek 11:19). Barnabás, Pál társa ciprusi születésű volt, és jól ismerte a szigetet, ezért kétségtelenül remek idegenvezetője volt Pálnak ezen a prédikálókörúton (Cselekedetek 4:36; 13:2).

Idézzük fel Pál utazását!

Nem könnyű részletesen végigkövetni Pálnak a Cipruson tett utazásait. Ám a régészek elég pontos képet kaptak a római kori kiváló úthálózatról. A sziget domborzata miatt még a mai országutak is általában ugyanott futnak, ahol a régi utak, amelyeken valószínűleg a korai misszionáriusok jártak.

Pál, Barnabás és János Márk Szeleukiából hajózott Szalamisz kikötőjébe. Miért Szalamiszba, amikor Páfosz volt a főváros és a legfőbb kikötőváros? Egyik oka ennek az lehet, hogy Szalamisz a keleti parton található, csupán 200 kilométerre Szeleukiától, vagyis a szárazföldtől. Bár a római uralom alatt Szalamisz helyett Páfosz lett a főváros, Szalamisz mégis a sziget kulturális, oktatási és kereskedelmi központja maradt. Szalamiszban egy nagyszámú zsidó közösség is élt, és a misszionáriusok „hirdetni kezdték az Isten szavát a zsidók zsinagógáiban” (Cselekedetek 13:5).

Mára csak romok maradtak Szalamiszból. A régészeti ásatások azonban bizonyítják a város korábbi pompáját és gazdagságát. A piactér, a politikai és vallási élet központja valószínűleg a legnagyobb római agoraként ismert, melyet valaha is felfedeztek a Földközi-tenger  vidékén. A romok között, melyek még Augustus császár idejéből valók, feltártak alapos gonddal megtervezett mozaikpadlókat, tornacsarnokokat, egy lenyűgöző fürdőrendszert, egy stadiont, egy amfiteátrumot, fényűző kriptákat és egy 15 000 fő befogadására is képes hatalmas színházat. A közelben találhatók Zeusz fenséges templomának romjai.

Ám Zeusz nem tudta megmenteni a várost a földrengések pusztításától. I. e. 15-ben egy nagy erejű rengés a földdel tette egyenlővé Szalamisz nagy részét. Ezután Augustus újjáépítette a várost. I. sz. 77-ben ismét földrengés pusztított, és megint csak újjáépítették Szalamiszt. A negyedik században azonban földrengések sorozata sújtotta a várost, és utána sohasem nyerte vissza korábbi dicsőségét. A középkor idején kikötője eliszaposodott, és nem használták többé.

Hogy miként fogadták a szalamisziak Pál prédikálását, nem tudjuk. De Pálnak más közösségekben is végeznie kellett a prédikálómunkát. Szalamiszt maguk mögött hagyva a misszionáriusok három főbb út közül választhattak: az egyik az északi parthoz vitt, át a Kyreniai-hegységen; egy másik nyugat felé Meszaoria alföldjén át, a sziget közepén; egy harmadik pedig a déli part felé.

A hagyomány úgy tartja, hogy Pál a harmadik utat választotta. Ez a különleges vörös földű, termékeny szántóföldeket szeli át. Mintegy 50 kilométerre délnyugatra az út eléri Larnaca városát, mielőtt észak felé kanyarodna a sziget belseje felé.

„Az egész szigeten átmentek”

Az országúton gyorsan el lehetett jutni Ledra ősi városába. Ezen a helyen áll ma Nicosia, a sziget modern kori fővárosa. Az ókori városállam minden maradványa eltűnt. De a Nicosia központját szegélyező, XVI. századi velencei falak határolta területen egy forgalmas, keskeny utcát Ledra utcának hívnak. Hogy Pál járt-e Ledrában, vagy sem, azt nem tudjuk. A Biblia egyszerűen azt mondja, hogy „az egész szigeten átmentek” (Cselekedetek 13:6). Egy bibliai tájakkal foglalkozó forrásmű szerint „ez valószínűleg azt jelenti, hogy a Cipruson levő, majdhogynem összes zsidó közösséget meglátogatták” (The Wycliffe Historical Geography of Bible Lands).

 Biztos, hogy Pál a lehető legtöbb embert igyekezett elérni Cipruson. Ezért talán egy déli irányba tartó úton Ledrából elmehetett Amathuszba és Kourionba, két hatalmas városba, ahol rengetegen éltek.

Kourion jóval a tenger felett helyezkedett el a sziklapárkányokon, melyekről szinte függőlegesen lehet leereszkedni az alatta levő tengerpartra. Ezt a csodálatos görög-római várost ugyanaz a földrengés sújtotta, amelyik i. sz. 77-ben elpusztította Szalamiszt. Itt találhatók egy i. sz. 100-ból származó, Apollónnak szentelt templom romjai. A stadion 6000 fő befogadására volt alkalmas. Sokan fényűző életet éltek Kourionban, és ez látható abból, hogy még a családi házaknak is gyönyörű mozaikberakású padlói voltak.

Utazás Páfoszba

Kourionból festői út vezet nyugatra a szőlőtermő vidéken át, fokozatosan emelkedve egészen addig, míg egyszer csak meredeken lejteni kezd, a sziklapárkányokról kanyarogva le a kavicsos partokhoz. A görög mitológia szerint éppen ezen a helyen tűnt fel a tengerben született Aphrodité istennő.

Aphrodité volt a görög istenek között a legnépszerűbb Cipruson, és lelkesen imádták egészen az i. sz. második századig. Az Aphrodité-imádat központja Páfoszban volt. Minden tavasszal nagy ünnepet rendeztek itt az istennő tiszteletére. Egyiptomból, Görögországból, Kis-Ázsiából és a távoli Perzsiából is jöttek zarándokok a Páfoszban megtartott ünnepségekre. Amikor Ciprus a Ptolemaioszok uralma alatt volt, a ciprusiak megismerték a fáraók imádatát.

Páfosz volt Ciprus római kori fővárosa, a prokonzul székhelye, és annak a kiváltságnak örvendett, hogy rézpénzt verethetett. Ezt a várost is földrengés döntötte romba i. e. 15-ben, és ahogy Szalamisz esetében történt, Augustus biztosította a pénzt a város újjáépítésére. Az ásatások feltárták, hogy az első századi Páfoszban milyen fényűző életet éltek a gazdagok: a régészek széles utcákat, pompásan díszített villákat, zeneiskolákat, tornacsarnokokat és egy amfiteátrumot találtak.

Ezt a Páfoszt látogatta meg Pál, Barnabás és János Márk, és itt élt Szergiusz Paulusz prokonzul — ’egy intelligens férfi’ —, aki „komolyan igyekezett hallani az Isten szavát” annak ellenére, hogy Elimász, a varázsló hevesen ellenszegült. A prokonzul „ámult Jehova tanításán” (Cselekedetek 13:6–12).

Miután a misszionáriusok sikeresen befejezték ciprusi prédikálásukat, Kis-Ázsiában folytatták a munkálkodást. Pálnak ez az első misszionáriusi útja mérföldkő volt az igaz keresztényi hit terjesztésében. Egy könyv szerint ez volt „a keresztényi küldetés és . . . Pál misszionáriusi pályafutásának igazi kezdete”. Majd hozzáfűzi még: „Mivel Ciprus a Szíriába, Kis-Ázsiába és Görögországba tartó hajózási útvonalak találkozási pontjánál fekszik, teljesen logikusnak tűnt, hogy egy misszionáriusi körút kiinduló állomása legyen” (St. Paul’s Journeys in the Greek Orient). De ez csupán kezdeti lépés volt. Kétezer évvel később a keresztény misszionáriusi munka még mindig folyamatban van, és igazán elmondható, hogy Jehova Királyságának a jó híre szó szerint eljutott „a föld legtávolabbi részéig” (Cselekedetek 1:8).

[Térképek a 20. oldalon]

(A teljes beszerkesztett szöveget lásd a kiadványban.)

CIPRUS

NICOSIA (Ledra)

Szalamisz

Páfosz

Kourion

Amathusz

Larnaca

KYRENIAI-HG.

MESZAORIA-ALFÖLD

TROODOS-HG.

[Kép a 21. oldalon]

Szent szellemmel telve Pál vakká tette Elimászt, a varázslót Páfoszban