Malmok — Nélkülük nincs kenyér az asztalon

MONDTÁK már róla, hogy „az élet fenntartója”, „minden étkek közül a legfőbb” és „ősidők óta az ember állandó támasza”. Igen, a kenyér emberemlékezet óta az egyik legfontosabb táplálék. És bizony kevés halaszthatatlanabb szükségletünk van, mint a napi kenyér beszerzése.

A kenyér fő összetevője a liszt, mely valamilyen gabona kiőrlésével nyerhető. A gabona őrlése éppen ezért nagyon régi mesterség. Milyen vesződséges munka lehetett gépek nélkül lisztté őrölni a magokat! A bibliai időkben a kézimalom hangját a megszokott, békés állapotokhoz társították, ha pedig nem volt hallható ez a hang, az az elnéptelenedésre utalt (Jeremiás 25:10, 11).

Mit foglalt magában a gabonaőrlés az idők folyamán? Egyebek között milyen módszerekkel és eszközökkel végezték ezt a munkát? És milyenfajta malmoknak köszönhetjük ma, hogy van kenyér az asztalunkon?

Miért van szükség malmokra?

Jehova ezt mondta az első emberpárnak, Ádámnak és Évának: „Nézzétek, nektek adok minden maghozó növényt az egész föld színén, és minden fát, melyen magot rejtő gyümölcs van, hogy legyen nektek eledelül” (1Mózes 1:29). Jehova Isten a gabonafélék magvait is eledelül adta az embereknek. Ez a fajta élelem nélkülözhetetlen volt az ember létezéséhez, mivel az összes gabonaféle — a búza, árpa, rozs, zab, rizs, köles, cirok és kukorica — tartalmaz keményítőt, azaz olyan szénhidrátot, melyet a szervezetünk képes átalakítani a legfontosabb energiaforrássá, glükózzá.

Ámde az emberi szervezet nem tudja megemészteni az egész, nyers gabonaszemeket. Könnyebben fogyasztjuk őket, ha lisztté vannak őrölve, és meg vannak sütve. A gabonát nagyobb mennyiségben úgy lehet legegyszerűbben lisztté alakítani, hogy egy mozsárban megtörjük, két kő között összezúzzuk, illetve e két módszert ötvözzük.

Emberi erővel működtetett malmok

Egyiptomi sírokból előkerült szobrocskák bemutatják az egyik korai malomtípust, a nyereg alakú kézimalmot. Ez a malom két kőből állt: alul egy kissé homorú, ferde kő volt, felül pedig egy kisebb kő. Általában asszonyok végezték az őrlés munkáját, mégpedig úgy, hogy letérdeltek a malom mögé, és mindkét kezükkel megfogták a felső követ. Felsőtestük egész súlyával ránehezedtek a felső kőre, és előre-hátra mozgatták azt az alsón, így a két kő között felmorzsolódott a gabona. El kell ismerni, egyszerű, de hatékony eszköz!

Csakhogy az órákig tartó térdelésnek megvolt az ára. Amint a munkás a felső követ az alsó kő túlsó végéig tologatta, majd visszahúzogatta,  folyamatosan terhelte a hátát, karját, combját, térdét és lábujjait. Tanulmányozták az ókori Szíriából származó csontvázakon a csontelváltozásokat, és a paleontológusok arra a következtetésre jutottak, hogy az ilyen típusú kézimalmok használata az adott testrészek ismétlődő igénybevételéből fakadóan sérüléseket okozott a fiatal nőknek, például térdkalácsukon bemélyedés képződött, az utolsó hátcsigolyájuk megsérült, a nagy lábujjuk csontbetegsége pedig iszonyú fájdalmat okozott nekik. Úgy tűnik, az ókori Egyiptomban a szolgálólányok munkája volt a kézimalmok működtetése (2Mózes 11:5). * Némelyik tudós úgy véli, hogy amikor az izraeliták távoztak Egyiptomból, nyereg alakú kézimalmokat vittek magukkal.

Az őrlőeszközök fejlesztéséhez tartozott, hogy mindkét kőre rovátkákat vágtak a hatékonyság növelése végett. Amikor már egy tölcsér alakú furat is volt a felső kövön, a munkás azon betölthette a gabonát, és az magától befolyt a kövek közé. Az i. e. negyedik vagy ötödik században Görögországban alkottak meg egy kezdetleges őrlőgépet. Egy vízszintes kart az egyik végén a felső kőhöz rögzítettek. Ha a kar szabad végét egy rövid íven mozgatták oda-vissza, a töltőgarattal ellátott felső kő az alsó kőhöz dörzsölődött.

Az eddig említett malmok mindegyikének volt egy nagy hiányossága. Előre-hátra végzett mozdulatra épültek, ilyenre pedig nem lehet megtanítani semmilyen állatot. Ennélfogva ezeket a malmokat kizárólag emberi erővel lehetett működtetni. De később megjelent egy új technikai vívmány, a forgómalom. Most már állatokat is be lehetett fogni a munkára.

A forgómalmok megkönnyítik a munkát

A forgómalmot nagy valószínűséggel a Földközi-tenger partvidékén találták fel az i. e. második század táján. Az i. sz. első századra a zsidók Palesztinában már jól ismerték az ilyen malmokat, hiszen Jézus ’egy afféle, szamár forgatta malomkőről’ beszélt (Márk 9:42).

Az állati erővel hajtott malmokat Rómában és a Római Birodalom nagy részén használták. Sok ilyen malom még mindig megvan Pompejiben. Egy nehéz, homokóra alakú felső kőből állnak, mely töltőgaratként működött, és egy kúpos alsó kőből. Miközben a felső kő az alsó kövön forgott, gabonaszemeket adagoltak a kettő közé, és szétmorzsolták őket. Az ilyen típusú, fennmaradt felső kövek átmérője 45 és 90 centiméter között mozog. Ezek a malmok akár 180 centiméter magasak is lehettek.

Nem tudjuk biztosan, hogy a könnyebb, kézi forgómalmok fejlődtek ki az állati erővel hajtott malmokból, vagy fordítva. A kézi forgómalomnak mindenesetre megvolt az az előnye, hogy mozgatható és könnyen használható volt. Két korong alakú, 30-60 centiméteres átmérőjű kőből állt. Az alsó kő teteje kissé domború volt, a felső kő alja pedig kissé homorú, hogy illeszkedjen a domború alsó kőre. A felső kő középen egy forgócsapon nyugodott, és fanyéllel lehetett forgatni. Rendszerint két nő ült egymással szemben, és mindketten egy-egy kezükkel forgatták a felső követ a karral (Lukács 17:35). Az egyik nő a szabadon maradt kezével apránként adagolta a gabonát a felső kövön lévő lyukon, a másik pedig összegyűjtötte a malom peremén kijövő lisztet egy tálcán vagy ruhán, melyet a szerkezet alá  tettek. Ilyen típusú malmokkal látták el a katonák, tengerészek és a malmoktól távol élő családok szükségletét.

A víz és a szél erejének kihasználása

Vitruvius, a római mérnök i. e. 27 táján leírást közölt egy korabeli vízimalomról. A folyó víz egy vízszintes tengelyhez erősített függőleges kerék lapátjainak ütközött, és a kerék ennek hatására forgott. Ezt a mozgást fogaskerekek adták át egy függőleges tengelynek, amely aztán egy nagy, felső malomkövet forgatott.

Milyen volt a vízimalom teljesítménye más malmokéhoz képest? A becslések szerint a kézimalmokkal óránként kevesebb mint 10 kilogramm gabonát lehetett megőrölni, a leghatékonyabb, állati erővel hajtott malmokkal pedig legfeljebb 50 kilogrammnyit. Vitruvius vízimalma viszont 150-200 kilogramm gabonát őrölt meg egy óra alatt. A Vitruvius által leírt alapelvet évszázadokon át alkalmazták a szakavatott malomépítők, jóllehet a malmok számos változáson és fejlesztésen mentek át.

Nem a folyó víz volt az egyedüli természetes energiaforrás, mellyel malmokat működtettek. Ugyanez a cél úgy is elérhető, ha a vízikerekeket felcseréljük egy szélmalom vitorlaszárnyaival. A szélmalmokat feltehetően az i. sz. XII. században kezdték használni Európában, és széles körben alkalmazták őket gabonaőrlésre Belgiumban, Hollandiában, Németországban és más helyeken. Egészen addig üzemeltek, amíg a gőz és egyéb energiaforrások ki nem szorították az összes többi energiaforrást.

’A mai napra való kenyerünk’

A fejlődés ellenére a föld egyes pontjain sok régi őrlési módszer még mindig él. Afrika és Óceánia bizonyos részein ma is használják a mozsarat és a mozsártörőt. Mexikóban és Közép-Amerikában nyereg alakú kézimalmokkal őrlik a kukoricát, hogy kerek lepényt készíthessenek belőle. Imitt-amott pedig működik még egypár vízimalom és szélmalom.

A fejlett világban azonban a kenyérsütéshez használt liszt nagy része napjainkban teljesen gépesített és automatizált hengermalmokban készül. A gabonaszemeket fokról fokra őrlik lisztté, rovátkolt felületű, különböző sebességgel forgó acélhengerpárok között őrölve őket többször egymás után. Ezzel a rendszerrel kis költségen különböző őrlésű liszteket lehet termelni.

Manapság már kétségkívül nem jár annyi fáradsággal a sütéshez szükséges liszt megszerzése, mint régen. Mégis hálásak lehetünk Teremtőnknek, hogy nemcsak gabonával lát el minket, hanem megadja a leleményességet is ahhoz, hogy a gabonát ’a mai napra való kenyerünkké’ alakítsuk át (Máté 6:11).

[Lábjegyzet]

[Kép a 23. oldalon]

Egyiptomi nyereg alakú kézimalom

[Forrásjelzés]

Soprintendenza Archeologica per la Toscana, Firenze

[Kép a 23. oldalon]

Állati erővel működtetett malom, mellyel olajat préseltek ki az olajbogyókból

[Kép forrásának jelzése a 22. oldalon]

From the Self-Pronouncing Edition of the Holy Bible, containing the King James and the Revised versions