Gyümölcsöt terem az igazság azokban, akiket tanítasz?

AMIKOR Eric bejelentette, hogy többé nem szeretné, ha Jehova Tanúival azonosítanák, a szülei összetörtek. Nem vettek észre semmilyen arra utaló jelet, hogy ez be fog következni. Eric kisfiúként részt vett a családi bibliatanulmányozáson, ott volt a keresztény összejöveteleken, és együtt prédikált a gyülekezet tagjaival. Úgy tűnt, hogy az igazságban van, ahogy mondani szokás. De amikor elment otthonról, a szülei rádöbbentek, hogy a bibliai igazság viszont nincs őbenne. A felismerés villámcsapásként érte őket, és nagy csalódást okozott nekik.

Mások hasonló veszteséget tapasztalnak, amikor egy bibliatanulmányozó váratlanul abbahagyja a tanulmányozást. Ilyenkor gyakran ezen morfondíroznak: „Miért nem sejtettem, hogy ez lesz?” Vajon meg lehet állapítani, hogy az igazság gyümölcsöt terem-e azokban, akiket tanítunk, még mielőtt bekövetkezik a szellemi összeomlás? És egyáltalán hogyan lehetünk biztosak abban, hogy az igazság munkálkodik bennünk, és azokban is, akiket tanítunk? Jézusnak a magvetőről szóló, ismert példázatában olyan gondolatok vannak, amelyek segítenek választ találni ezekre a kérdésekre.

Az igazságnak az ember szívéig kell jutnia

„A mag az Isten szava — mondta Jézus. — Ami a jó földben levőt illeti, ezek azok, akik miután kiváló és jó szívvel hallgatják a szót, megtartják azt, és gyümölcsöt teremnek kitartással” (Lukács 8:11, 15). Mielőtt tehát a Királyság-igazság bármit eredményezhetne a tanulmányozóink életében, gyökeret kell eresztenie jelképes szívükben. Jézus arról biztosít minket, hogy a jó földben levő jó maghoz hasonlóan az Istentől származó igazság azon nyomban tevékenykedni kezd, és gyümölcsöt terem, mihelyt megérint egy jó szívállapotú embert. Mit kell figyelnünk?

Nem csupán a külső látszatot kell néznünk, hanem a szívbéli tulajdonságokat. Az imádattal kapcsolatos tevékenységek rendszeres végzése nem feltétlenül árulja el, hogy mi megy végbe valakinek a szívében (Jeremiás 17:9, 10; Máté 15:7–9). Mélyebben kell vizsgálódnunk. Határozott változásnak kell történnie a tanulmányozó vágyaiban, indítékaiban és fontossági sorrendjében. Ki kell fejlesztenie az új egyéniséget, mely Isten akaratához igazodik (Efézus 4:20–24). Ezt a tesszalonikaiak példájával szemléltethetnénk. Pál azt mondta róluk, hogy amikor hallottak a jó hírről, készséggel elfogadták Isten szavaként. De Pált a későbbi kitartásuk, hűségük és szeretetük győzte meg arról, hogy az igazság ’munkálkodik is bennük’ (1Tesszalonika 2:13, 14; 3:6).

Amit a tanulmányozó belül érez, az előbb-utóbb okvetlenül felszínre kerül a viselkedésében, ahogyan azt Eric példája is bizonyítja (Márk 7:21, 22; Jakab 1:14, 15). Csakhogy mire a káros jellemvonások teljesen nyilvánvalóvá válnak valakinek a tetteiben, addigra talán sajnos már túl késő. Az tehát a feladatunk, hogy észrevegyünk bizonyos gyengeségeket, még mielőtt botlásba viszik a tanulmányozót. Valamilyen úton-módon bele kell látnunk a jelképes szívébe. Hogyan lehetséges ez?

Tanuljunk Jézustól!

Jézus természetesen csalhatatlanul tudott olvasni a szívekben (Máté 12:25). Erre mi nem vagyunk képesek. De Jézus rámutatott, hogy  mi is felismerhetjük mások vágyait, indítékait és fontossági sorrendjét. Egy hozzáértő orvos különböző diagnosztikai eljárásokkal vizsgálja a beteg szívének rendellenességeit, Jézus pedig Isten Szavát használta fel arra, hogy „felszínre hozza” „a szív gondolatait és szándékait”, amikor azok még nem voltak nyilvánvalók a külső szemlélők előtt (Példabeszédek 20:5; Héberek 4:12).

Egyszer például olyan gyengeségre hívta fel Péter figyelmét, amely később a botlását is okozta. Jézus tudta, hogy Péter szereti őt. Rá is bízta Péterre „az egek királyságának kulcsait” (Máté 16:13–19). De Jézus azzal is tisztában volt, hogy Sátán célba veszi az apostolokat, és a következő napokban óriási nyomás fog rájuk nehezedni, hogy alkudjanak meg. Jézus alighanem észrevette, hogy némelyik tanítványa hitének vannak gyenge pontjai. Nem habozott a tudomásukra hozni, hogy mi az, amin dolgozniuk kell. Nézzük, hogyan hozta szóba ezt a témát.

A Máté 16:21-ben ezt olvassuk: ’Jézus Krisztus ettől fogva kezdett rámutatni a tanítványainak arra, hogy szenvednie kell, és meg kell öletnie.’ Figyeljük meg, hogy Jézus nem egyszerűen elmondta nekik, hogy mi fog történni vele, hanem rámutatott. Minden bizonnyal olyan bibliaverseket használt fel, mint a Zsoltárok 22:14–18 vagy az Ézsaiás 53:10–12, melyekből kiderül, hogy a Messiásnak szenvednie kell, és meg kell halnia. A lényeg az, hogy Jézus a Szentírásból olvasva vagy idézve alkalmat adott Péternek és a többieknek arra, hogy szívből reagáljanak. Hogyan fogadták az üldözés eshetőségét?

Bár Péter korábban bátornak és buzgónak mutatkozott, elhamarkodott válasza ez alkalommal meglepő módon súlyos gondolkodásbeli hibára világított rá. „Kedvezz magadnak, Uram; semmiképpen sem lesz ez a sorsod” — mondta. Péter nyilvánvalóan tévesen gondolkodott, mert Jézus megállapította, hogy ’nem az Isten gondolatai szerint gondolkozik, hanem az emberekéi szerint’. Ez komoly hiányosság volt, ami súlyos következményekhez vezethetett. Mit tett hát Jézus? Miután megrótta Pétert, ezt mondta neki és a többi tanítványnak: „Ha valaki utánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye fel a kínoszlopát, és állandóan kövessen engem.” A Zsoltárok 49:8-ban és 62:12-ben feljegyzett gondolatokból merítve kedvesen emlékeztette őket, hogy a reménységük az örök életre nem emberektől van, akik nem tudják őket megmenteni, hanem Istentől (Máté 16:22–28).

Noha Péter később átmenetileg engedett a félelemnek, és háromszor megtagadta Jézust, ez és más beszélgetések kétségtelenül felkészítették arra, hogy gyorsan felépüljön szellemileg (János 21:15–19). Mindössze 50 nappal később Péter bátran kiállt a tömeg elé Jeruzsálemben, és tanúskodott Jézus feltámadásáról. Az elkövetkező hetek, hónapok és évek során férfiasan viselte a letartóztatásokat, veréseket és bebörtönzéseket, és feddhetetlensége félelem nélküli megőrzésével kiváló példát mutatott (Cselekedetek 2:14–36; 4:18–21; 5:29–32, 40–42; 12:3–5).

Mit tanulhatunk mindebből? Megfigyeltük, hogyan hozta felszínre Jézus, hogy mi van Péter szívében? Először is megfelelő írásszövegeket választott ki, hogy a szóban forgó területre irányítsa Péter figyelmét. Ezután lehetőséget adott neki arra, hogy szívből reagáljon. Végül pedig további, Szentíráson alapuló tanácsot adott neki, hogy kiigazítsa a gondolkodását  és az érzéseit. Úgy érezhetjük, hogy mi nem vagyunk képesek ilyen mesterien tanítani, de vizsgáljunk meg két példát, amely jól szemlélteti, hogy a felkészülés és a Jehovába vetett bizalom bármelyikünknek segíthet abban, hogy követni tudjuk Jézus példáját.

Hozzuk felszínre, hogy mi van a másik ember szívében!

Amikor egy keresztény apukának tudomására jutott, hogy az elsős és a másodikos kisfia elvett néhány cukorkát a tanító néni asztaláról, leültette őket, és érvelni kezdett nekik. Legyinthetett volna, hogy csupán ártatlan gyerekcsínyről van szó, de nem ezt tette. „Megpróbáltam kipuhatolni, hogy mi indította őket erre a helytelenségre” — mondja.

Az apuka emlékeztette a fiúkat arra, hogy mi történt Ákánnal, akinek a történetét Józsué könyvének a 7. fejezete beszéli el. A fiúk rögtön megértették a lényeget, és bevallották, amit tettek. Akkor már bántotta őket a lelkiismeretük. Az apukájuk felolvastatta velük az Efézus 4:28-at, mely így szól: „Aki lop, többé ne lopjon, hanem inkább dolgozzon keményen . . . , hogy legyen mit odaadnia a szükségben levőnek.” Hogy még jobban beléjük vésődjön ez a bibliai tanács, az apuka meghagyta nekik, hogy tegyék jóvá vétküket, és vegyenek ajándékba egy csomag cukorkát a tanító néninek.

„Mihelyt észrevettünk a gyerekeknél valamilyen helytelen indítékot, igyekeztünk kiirtani, és jó, tiszta indítékokkal felváltani — nyilatkozik az apuka. — Ennek érdekében érveltünk nekik.” Elmondhatjuk, hogy ezek a szülők idővel jó eredményeket tudtak felmutatni annak köszönhetően, hogy Jézust utánozták gyermekeik tanításában. Mindkét fiuk a brooklyni Bétel-család tagja lett, és az egyikük még most, 25 évvel később is ott szolgál.

Figyeljük meg, hogyan tudott segíteni egy másik keresztény a bibliatanulmányozójának. A tanulmányozó már járt az összejövetelekre, részt vett a szolgálatban, és jelezte, hogy szeretne megkeresztelkedni. De a jelek szerint inkább önmagában bízott, mint Jehovában. „Mint egyedülálló nő észre sem vette, mennyire függetlenné vált — emlékszik vissza a testvérnő. — Attól tartottam, hogy összeroppan fizikailag, vagy elbukik szellemi értelemben.”

A testvérnő ezért beszélgetni kezdett a tanulmányozóval. A Máté 6:33-mal érvelt neki, és arra buzdította, hogy változtasson a fontossági sorrendjén, tegye első helyre a Királyságot, és bízzon Jehovában, hogy ő majd a lehető legjobban alakítja a dolgokat. Kedvesen megkérdezte tőle: „Amiatt, hogy egyedül élsz, néha nehéznek érzed, hogy másokra támaszkodj, például Jehovára?” A tanulmányozó őszintén elmondta, hogy már csak nagy ritkán imádkozik. A hírnök arra ösztönözte, hogy szívlelje meg a Zsoltárok 55:22-ben lévő tanácsot, és vesse Jehovára a terhét, mivel ’ő törődik velünk’, ahogyan az 1Péter 5:7 mondja. Ezek a szavak megérintették a tanulmányozó szívét. „Nem sokszor láttam őt sírni, de ez alkalommal könnyekre fakadt” — mondja a testvérnő.

Engedjük, hogy munkálkodjon bennünk az igazság

Nagyon örülünk, amikor azokra, akiket tanítunk, hatással van a Biblia igazsága. De csak akkor lehetünk eredményesek a másoknak való segítségnyújtásban, ha mi magunk is jó példát mutatunk (Júdás 22, 23). Fontos, hogy mindannyian ’folyton munkáljuk megmentésünket, félelemmel és remegéssel’ (Filippi 2:12).  Ez azt is magában foglalja, hogy engedjük, hogy a Szentírás fénye beragyogja a szívünket, és átkutatjuk magunkat, hátha vannak olyan szemléletmódbeli hibáink, vágyaink vagy vonásaink, amelyek kiigazításra szorulnak (2Péter 1:19).

Például azt tapasztalhatjuk, hogy mostanában nem vagyunk annyira buzgók a keresztényi tevékenységekben. Vajon mi lehet az oka? Előfordulhat, hogy túlságosan bízunk magunkban. Hogyan tudjuk megállapítani, hogy ezzel van-e a gond? Olvassuk el az Aggeus 1:2–11-et, és őszintén tűnődjünk el azon, ahogyan Jehova a hazatelepült zsidóknak érvelt. Majd kérdezzük meg magunktól: „Nagyon sokat foglalkozom az anyagi biztonsággal és az anyagiak nyújtotta kényelemmel? Valóban bízom abban, hogy Jehova gondoskodni fog a családomról, ha elsőbbséget biztosítok a szellemi dolgoknak? Vagy úgy érzem, az a biztos, ha én gondoskodom magamról?” Ha változtatnunk kell a gondolkodásmódunkon vagy az érzéseinken, egy percig se tétovázzunk. Az olyan bibliai tanácsok, mint amelyek a Máté 6:25–33-ban, a Lukács 12:13–21-ben és az 1Timóteusz 6:6–12-ben vannak feljegyezve, segítenek kiegyensúlyozottan tekinteni az anyagi szükségletekre és javakra, és ez elengedhetetlen ahhoz, hogy Jehova megáldjon bennünket (Malakiás 3:10).

Az effajta őszinte önvizsgálat kijózanító tud lenni. Érzelmileg nehéz lehet beismerni egy adott gyengeségünket, amikor valaki rámutat. De ha szeretettől indítva vesszük a fáradságot, és segítünk a gyermekünknek, a bibliatanulmányozónknak vagy akár saját magunknak — bármilyen személyes vagy érzékeny területről legyen is szó —, azzal valószínűleg sokat teszünk mások, illetve a magunk életének a megmentéséért (Galácia 6:1).

De mit tegyünk akkor, ha az erőfeszítéseink látszólag nem vezetnek eredményre? Ne adjuk fel hamar. Egy tökéletlen szív megjavítása aprólékos, időigényes törekvés lehet, és néha csalódást hozhat. De az is lehet, hogy végül learathatjuk fáradozásunk gyümölcsét.

Eric, akiről a bevezetőben olvastunk, idővel észre tért, és újra elkezdett ’az igazságban járni’ (2János 4). „Csak akkor tértem vissza Jehovához, amikor rájöttem, hogy mit is veszítettem” — mondja. A szülei támogatásával Eric most hűségesen szolgálja Istent. Valamikor rossz néven vette, hogy a szülei újra és újra megpróbálták rábírni, hogy vizsgálja meg a szívét, de most már nagyon értékeli, amit tettek. „A szüleim remek emberek — jelenti ki. — Egy percre sem szűnt meg az irántam való szeretetük.”

Szerető-kedvességet nyilvánítunk ki azzal, ha engedjük, hogy Isten Szavának fénye beragyogja azok szívét, akiket tanítunk (Zsoltárok 141:5). Ezentúl is vizsgáljuk meg a gyermekeink és a bibliatanulmányozóink szívét, hogy meggyőződhessünk róla, hogy valóban formálódik bennük az új keresztényi egyéniség. Hagyjuk, hogy munkálkodjon másokban és bennünk az igazság, azáltal hogy ’helyesen használjuk az igazság szavát’ (2Timóteusz 2:15).

[Kép a 29. oldalon]

Jézus szavai rámutattak Péter egyik gyengeségére

[Kép a 31. oldalon]

A Biblia által hozzuk felszínre, hogy mi van a másik ember szívében!