Ugrás a tartalomra

Ugrás a tartalomjegyzékre

Bölcs útmutatás a házaspároknak

Bölcs útmutatás a házaspároknak

Bölcs útmutatás a házaspároknak

„A feleségek rendeljék alá magukat férjüknek, mint az Úrnak. Férjek, továbbra is szeressétek feleségeteket” (EFÉZUS 5:22, 25)

1. Mi a helyes nézet a házasságról?

JÉZUS azt mondta, hogy a házasságban Isten közös igába fog egy férfit és egy nőt, hogy „e g y test” legyenek (Máté 19:5, 6). Ez magában foglalja, hogy két eltérő egyéniség megtanulja meglátni a közös érdekeket, és megtanul közös célokért dolgozni. A házasság életre szóló elkötelezettség, nem pedig egy átmeneti megállapodás, melyet csak úgy fel lehet rúgni. Sok országban nem ütközik nehézségbe a válás, de a keresztények szemében a házassági kapcsolat szent, melynek csakis nagyon súlyos indokkal lehet véget vetni (Máté 19:9).

2. a) Milyen segítséget vehetnek igénybe a házaspárok? b) Miért fontos törekedni a házasság sikerére?

2 Egy házassági tanácsadó ezt mondta: „Egy jó házasság állandó változásban van, mivel visszatükrözi az új helyzeteket. A pár orvosolja a felmerülő nehézségeket, és közben él az adott életszakaszokban elérhető segítségforrásokkal.” A keresztény házaspárok esetében ezek a segítségforrások magukban foglalják a Biblia bölcs tanácsait, a keresztény hittársak támogatását és az ima általi szoros kapcsolatot Jehovával. Egy jó házasság nem bomlik fel, és az évek során boldoggá és megelégedetté teszi a férjet és a feleséget, s ami még fontosabb, dicsőséget szerez Jehova Istennek, a házasság Létrehozójának (1Mózes 2:18, 21–24; 1Korintusz 10:31; Efézus 3:15; 1Tesszalonika 5:17).

Utánozzuk Jézust és a gyülekezetét!

3. a) Foglald össze a tanácsot, melyet Pál a házaspároknak adott! b) Miben mutatott kiváló példát Jézus?

3 Két évezreddel ezelőtt Pál apostol a következő bölcs tanácsot adta a keresztény házaspároknak: „ahogy a gyülekezet alárendeli magát a Krisztusnak, úgy a feleségek is rendeljék alá magukat férjüknek mindenben. Férjek, továbbra is szeressétek feleségeteket, mint ahogy a Krisztus is szerette a gyülekezetet, és odaadta magát érte” (Efézus 5:24, 25). Milyen kiváló összehasonlítás! Azok a keresztény feleségek, akik alázatosan alárendelik magukat a férjüknek, a gyülekezetet utánozzák a főségi elv elismerésében és betartásában. A hívő férjek, akik kedvező és kedvezőtlen időkben is szeretik feleségüket, kimutatják, hogy szorosan követik Krisztus példáját, aki szerette a gyülekezetet, és gondoskodott róla.

4. Hogyan tudják a férjek utánozni Jézus példáját?

4 A családban a keresztény férjek töltik be a főségi szerepet, felettük viszont Krisztus áll (1Korintusz 11:3). Mint ahogy Jézus törődött a gyülekezetével, a férjek is szeretettel gondoskodnak a családjukról szellemileg és fizikailag egyaránt, még ha ezért áldozatot kell is hozniuk. Családjuk érdekeit a saját vágyaik és igényeik elé helyezik. „Mindazt tehát, amit akartok, hogy az emberek megtegyenek veletek, ti is hasonlóképpen tegyétek meg velük” — mondta Jézus (Máté 7:12). Ez az alapelv különösen érvényes a házasságban. Pál erre mutatott rá, amikor kijelentette, hogy „a férjeknek . . . úgy kell szeretniük feleségüket, mint a saját testüket . . . , mert soha senki nem gyűlölte a saját testét, hanem táplálja és dédelgeti” (Efézus 5:28, 29). Egy férfinak ugyanazzal a buzgalommal kell táplálnia és dédelgetnie a feleségét, mint saját magát.

5. Hogyan utánozhatják a feleségek a keresztény gyülekezetet?

5 Az Istent imádó nők a keresztény gyülekezetet veszik példaképül. Amikor Jézus a földön volt, a követői örömmel felhagytak korábbi tevékenységeikkel, és követték őt. Halála után is alárendelték magukat neki, és az igaz keresztény gyülekezet az elmúlt csaknem 2000 év során ugyanezt tette, és mindenben követte az irányítását. Éppígy a keresztény feleségek sem nézik le férjüket, és nem bagatellizálják el a házasságukban a Szentírásra épülő főségi elrendezést. Ehelyett támogatják férjüket, alárendelik magukat neki, együttműködnek vele, buzdítva ezzel őt. Amikor mind a férj, mind pedig a feleség ilyen szeretetteljes módon jár el, házasságuk biztosan sikeres lesz, és mindketten örömet találnak a kapcsolatukban.

Feleséggel élni

6. Milyen tanácsot adott Péter a férjeknek, és miért fontos ez a tanács?

6 Péter apostol is adott tanácsot a házaspároknak, és a férjekhez intézett szavai igen erőteljesek: „továbbra is az ismeretnek megfelelően lakjatok [a feleségetekkel], tiszteletet adva nekik mint gyengébb edénynek — a női nemnek —, mivel velük együtt örökösei is vagytok az élet ki nem érdemelt kegyének; hogy imáitok akadályba ne ütközzenek” (1Péter 3:7). A vers utolsó gondolatából látszik, milyen nagy horderejű Péter tanácsa. Ha egy férj nem tiszteli a feleségét, az hatással lehet a Jehovával ápolt kapcsolatára, mivel imái akadályba ütköznek.

7. Hogyan adjon a férj tiszteletet a feleségének?

7 Hogyan adhatnak a férjek tiszteletet a feleségüknek? A feleség tisztelete azt jelenti, hogy szeretettel, megbecsüléssel és méltósággal bánnak vele. Sokaktól talán távol állt, hogy ilyen kedvesen bánjanak a feleségükkel. Egy görögtudós ezt írja: „A római törvények nem biztosítottak jogokat a nőknek. Jogilag mindig gyermekek maradtak . . . Teljesen alá voltak vetve a férjüknek, aki kénye-kedve szerint bánhatott velük.” Mennyire ellentétes ez a keresztény tanításokkal! A keresztény férj tisztelte feleségét. Keresztényi alapelvek határozták meg, hogyan viselkedett vele, nem a saját szeszélyei. Ezenkívül „az ismeretnek megfelelően” tekintetbe vette a feleségét, és tudatában volt, hogy a nő gyengébb edény.

Milyen értelemben ’gyengébb edény’?

8—9. Miben egyenlők a nők a férfiakkal?

8 Amikor Péter azt mondta, hogy a nők ’gyengébb edények’, nem arra gondolt, hogy kevésbé értelmesek vagy nem annyira szellemi emberek, mint a férfiak. Az igaz, hogy sok keresztény férfinak olyan kiváltságai vannak a gyülekezetben, melyeket nők nem kaphatnak meg, és a családban a nőknek alá kell rendelniük magukat a férjüknek (1Korintusz 14:35; 1Timóteusz 2:12). Ám ugyanazt a hitet, kitartást és erkölcsi kiválóságot várják el mindenkitől, férfiaktól és nőktől egyaránt. És ahogy Péter fogalmazott, mind a férjek, mind a feleségek „örökösei . . . az élet ki nem érdemelt kegyének”. Ami a megmentést illeti, ugyanúgy állnak Jehova Isten előtt (Galácia 3:28). Péter az első századi felkent keresztényeknek írt, ennélfogva szavai emlékeztették a keresztény férjeket, hogy ’Krisztus társörököseiként’ nekik és a feleségüknek ugyanolyan égi reménységük van (Róma 8:17). Egy nap mindkét nem képviselői papokként és királyokként szolgálnak majd Isten égi Királyságában (Jelenések 5:10).

9 A felkent keresztény feleségek semmiképpen sem alacsonyabb rendűek, mint a felkent keresztény férjek. Ugyanez az elv érvényes a földi reménységűekre is. A „nagy sokaság” férfi és női tagjai egyaránt megmossák köntösüket, és megfehérítik a Bárány vérében. Férfiak és nők az egész világon együtt zengik Jehova dicséretét „éjjel-nappal” (Jelenések 7:9, 10, 14, 15). Férfiak is, és nők is előretekinthetnek „Isten gyermekeinek dicsőséges szabadságára”, amikor ’valódi életnek’ örvendhetnek majd (Róma 8:21; 1Timóteusz 6:19). A keresztények — akár felkentek, akár a más juhokhoz tartoznak — együtt szolgálják Jehovát ’e g y nyájként’, „e g y pásztorral” az élükön (János 10:16). Mennyire nyomós indok ez arra, hogy a keresztény férjek és feleségek kellő tiszteletben részesítsék egymást!

10. Milyen értelemben ’gyengébb edények’ a nők?

10 Akkor hát milyen értelemben ’gyengébb edények’ a nők? Péter talán arra utalt, hogy általában véve a nők kisebb termetűek, mint a férfiak, és fizikailag kevésbé erősek. Ezenkívül tökéletlenségünk miatt a várandósság és a gyermekszülés páratlan ajándéka próbára teszi a nőket fizikailag. Lehet, hogy a fogamzóképes korban lévő nők rendszeresen viselnek el testi kellemetlenségeket. Kétségkívül az ilyen kellemetlenségek idején különleges törődésre és odafigyelésre van szükségük, ugyanígy akkor is, amikor kimerítik őket a terhességgel és a gyermekszüléssel járó nehézségek. A feleségnek tiszteletet adó férj felismeri, milyen támogatásra van szüksége a feleségének, és ezzel nagyban hozzájárul a házasság sikeréhez.

Vallásilag megosztott családban

11. Milyen szempontból lehet sikeres a házasság még akkor is, ha a férjnek és a feleségnek eltérő a vallása?

11 Mi van azonban akkor, ha a házastársak vallási nézetei eltérőek, mert házasságkötésük után egyikük elfogadta a keresztény igazságot, míg a másikuk nem? Vajon sikeres lehet egy ilyen házasság? Sokan azt tapasztalják, hogy igen, méghozzá olyan értelemben, hogy az ilyen férjek és feleségek házassága is lehet tartós, és boldoggá teheti mindkét felet. Emellett ez a házasság ugyancsak érvényes Jehova szemében, és ők szintén ’e g y testnek’ számítanak. Ezért a keresztények azt a tanácsot kapják, hogy maradjanak nem hívő társukkal, ha az ezt szeretné. Ha vannak gyermekek is, hasznukra válhat a keresztény szülő hűsége (1Korintusz 7:12–14).

12—13. Péter tanácsát megszívlelve hogyan segíthetnek a keresztény feleségek nem hívő férjüknek?

12 Péter kedves tanácsot ad azoknak a keresztény nőknek, akik vallásilag megosztott családban élnek. A szavaiban rejlő alapelvet alkalmazhatják a hasonló helyzetben lévő keresztény férjek is. „Ti feleségek, rendeljétek alá magatokat a férjeteknek, hogy ha vannak olyanok, akik nem engedelmeskednek a szónak, ők a feleségük viselkedése által szó nélkül is megnyeressenek, miután szemtanúi voltak mélységes megbecsüléssel párosult tiszta viselkedéseteknek” — írja Péter (1Péter 3:1, 2).

13 Dicséretes, ha egy feleség tapintatosan beszél férjének a hitéről. Mi a helyzet azonban akkor, ha a férj nem hallgatja meg? Az az ő dolga. Ám nincs minden veszve, mivel a keresztényi viselkedés szintén hathatós tanúskodás. Jó néhány férj — aki eleinte nem érdeklődött a felesége hite iránt, sőt, egyenesen ellenséges volt — később, miután látta felesége kiváló viselkedését, ’helyesen kezdett viszonyulni az örök élethez’ (Cselekedetek 13:48). Még ha egy férj nem fogadja is el a keresztény igazságot, jó hatással lehet rá a felesége viselkedése, és ez jót tesz a házasságuknak. Egy férj, akinek a felesége Jehova Tanúja, elismerte, hogy ő sohasem lesz képes a Tanúk magas irányadó mértékei szerint élni, mégis ezt mondta: „boldog férj vagyok egy elbűvölő feleség mellett.” Szívből dicsérte a feleségét és a többi Tanút egy levélben, mely egy újságban jelent meg.

14. Hogyan segíthet egy férj a nem hívő feleségének?

14 Azok a keresztény férjek, akik alkalmazzák a Péter szavai mögött meghúzódó alapelveket, szintén megnyerhetik a feleségüket a viselkedésükkel. A nem hívő feleségek felfigyelnek rá, ha a férjük felelősségteljessé válik, nem pazarolja a pénzt cigarettára, italra, szerencsejátékra, és nem káromkodik többé. Ezek közül a házastársak közül némelyek megismerkednek a keresztény gyülekezet más tagjaival, és hatással van rájuk a szerető keresztény testvériség. Az, amit megfigyelnek a testvérek között, Jehovához vonzza őket (János 13:34, 35).

„A szív rejtett embere”

15—16. Milyen viselkedéssel nyerheti meg egy keresztény feleség a nem hívő férjét?

15 Milyen viselkedés nyerhet meg egy férjet? Olyan, amely a keresztény nőkre természetszerűleg jellemző. Péter ezt mondja: „Ékességetek . . . ne a külsőséges hajfonogatásból és aranydíszek felrakásából vagy felsőruhák viseléséből álljon, hanem legyen az a szív rejtett embere a csendes és szelíd szellem romolhatatlan öltözékében; ennek a szellemnek nagy értéke van az Isten szemében. Mert így ékesítették magukat régente az Istenben reménykedő szent asszonyok is, alárendelve magukat a férjüknek, ahogyan Sára engedelmeskedett Ábrahámnak, »urának« hívva őt. Ti pedig az ő gyermekei lettetek, feltéve, hogy ezentúl is jót cselekszetek, és nem féltek semmiféle, rettegésre okot adó dologtól” (1Péter 3:3–6).

16 Péter azt tanácsolja a keresztény nőknek, hogy ne a külsejükkel próbáljanak eredményt elérni, hanem tegyenek róla, hogy a férjük észrevegye, milyen hatással vannak a Biblia tanításai az egyéniségükre. Hadd lássa a férj, milyen is az új egyéniség a hétköznapokban! Talán összehasonlítja majd azt a feleség régi egyéniségével (Efézus 4:22–24). Bizonyára felüdítőnek és vonzónak találja a feleség ’csendes és szelíd szellemét’. Az ilyen szellem nemcsak a férjnek tetszik, hanem ’Isten szemében is nagy értéke van’ (Kolosszé 3:12).

17. Miért kiváló példakép Sára a keresztény feleségeknek?

17 Sárára példaképként utal Péter, és ő valóban kiváló példa a férjezett keresztény nőknek, akár hívő a férjük, akár nem. Kétség sem fér hozzá, hogy Sára tiszteletben tartotta Ábrahám főségét, hiszen még a szívében is „urának” hívta őt (1Mózes 18:12). Ez nem tette őt alacsonyabb rendűvé. Mivel szilárdan hitt Jehovában, vitathatatlanul erős volt szellemileg. Elmondható róla, hogy ’a tanúk nagy fellegéhez’ tartozott, akiknek a hitben mutatott példája arra kell hogy indítson minket, hogy „kitartással fussuk az elénk helyezett versenyt” (Héberek 11:11; 12:1). Egyáltalán nem megalázó, ha egy keresztény feleség olyan, mint Sára.

18. Milyen alapelveket kell alkalmazni a megosztott családokban?

18 Egy vallásilag megosztott családban is a férj gyakorolja a főséget. Ha ő van az igazságban, tekintettel lesz a felesége nézeteire, de nem alkuszik meg a saját hitében. Ha a feleség a Tanú, ő sem adja fel a hitét (Cselekedetek 5:29). Ám nem utasítja vissza a férje főségét, tiszteli a férfi helyzetét, és ’a férje törvénye’ alatt marad (Róma 7:2).

A Biblia bölcs útmutatása

19. Mi minden kezdheti ki a házassági köteléket, mégis mit lehet tenni?

19 Manapság sok minden kikezdheti a házassági köteléket. Néhány férj kihúzza magát a felelősségei alól, némelyik nő pedig nem fogadja el férje főségét. Egyik-másik házasságban nem ritka a bántalmazás. Ha a keresztényeket vesszük, az ő lojalitásukat próbára tehetik az anyagi terhek, az emberi tökéletlenség és a világ szelleme, mely előmozdítja az erkölcstelenséget és a torz értékítéletet. Azok a keresztény férfiak és nők azonban, akik minden körülmények között követik a bibliai alapelveket, Jehova áldásában részesülnek. Már akkor is jobb a helyzet, ha csak az egyik fél alkalmazza a Szentírás alapelveit a családban, mintha egyik sem tenné. Emellett Jehova szereti és támogatja a szolgáit, akik még nehéz körülmények ellenére is hűségesen tartják magukat házassági fogadalmukhoz. Nem felejtkezik meg a lojalitásukról (Zsoltárok 18:25; Héberek 6:10; 1Péter 3:12).

20. Milyen tanácsot ad Péter minden kereszténynek?

20 Péter apostol, miután tanácsot ad a házasságban élő férfiaknak és nőknek, kedves, buzdító szavakkal zárja gondolatait: „Végezetül, mindnyájan egyféleképpen gondolkozzatok, legyetek együttérzők, testvéri vonzalommal élők, gyengéden könyörületesek, alázatosak, nem fizetve vissza sérelemmel a sérelemért, vagy szidalmazással a szidalmazásért, hanem ellenkezőleg, áldást mondva, mert erre a pályára hívtak el titeket, hogy áldást örököljetek” (1Péter 3:8, 9). Ez csakugyan bölcs tanács mindenkinek, különösen pedig a házaspároknak!

Emlékszel?

• Hogyan utánozzák a keresztény férjek Jézust?

• Hogyan utánozzák a keresztény feleségek a gyülekezetet?

• Hogyan mutathatják ki tiszteletüket a férjek a feleségük iránt?

• Mi a legjobb, amit egy keresztény feleség tehet, akinek a férje nincs az igazságban?

[Tanulmányozási kérdések]

[Kép a 16. oldalon]

Egy keresztény férj szereti a feleségét, és törődik vele

Egy keresztény feleség tiszteli és becsüli férjét

[Kép a 17. oldalon]

A római törvényektől eltérően a keresztény tanítások szerint a férjeknek tisztelniük kellett a feleségüket

[Kép a 18. oldalon]

A „nagy sokaság” férfi és női tagjai egyaránt előretekintenek a paradicsomi örök életre

[Kép a 20. oldalon]

Sára urának tartotta Ábrahámot