Szócsaták — Miért ártalmasak?

„Honnan vannak háborúk és honnan vannak harcok közöttetek?” (JAKAB 4:1).

A BIBLIAÍRÓ, Jakab nem a hódító hadjáratait folytató római hadsereg katonáinak tette fel ezt a kérdést. Nem is az első századi zsidó lázadók, az úgynevezett szikáriusok, azaz tőrös férfiak indítékait akarta felszínre hozni. Jakab vitákról beszélt; vitákról, melyek akár csupán két személy közt is folyhattak. Miért foglalkozott ezzel? Azért, mert a személyes csatározások ugyanolyan rombolóak, mint a háborúk. Figyeljük csak meg a következő bibliai beszámolókat.

Jákob patriarcha fiai annyira gyűlölték az öccsüket, Józsefet, hogy eladták rabszolgának (1Mózes 37:4–28). Izrael királya, Saul megpróbálta megölni Dávidot. Miért? Mert irigy volt rá (1Sámuel 18:7–11; 23:14, 15). Az első században két keresztény nő, Evódia és Szintike egy egész gyülekezet békéjét dúlta fel a vitáival (Filippi 4:2).

A későbbi korokban az emberek egymással farkasszemet nézve, karddal vagy pisztollyal rendezték a nézeteltéréseiket. Gyakori volt, hogy az ilyen párbajokban az egyik fél vagy meghalt, vagy egy életre nyomorékká vált. Ma a viszálykodó felek fegyverzete általában keserű, éles szavakra korlátozódik. Bár vér nem folyik, a szóbeli támadások sebet ejtenek az érzelmekben, és rombolják a hírnevet. A „hadviselés” áldozatai gyakran ártatlan emberek.

Mi történt például, amikor néhány évvel ezelőtt egy anglikán lelkész meggyanúsított egy másik lelkészt, hogy az rosszul járt el az egyház pénzügyeiben? A kettőjük közti vita a nyilvánosság elé került, és a gyülekezetük két részre szakadt. Néhányan nem voltak hajlandók elmenni az istentiszteletre, ha az a lelkész vezette, akivel szembehelyezkedtek. Olyan erőteljes volt az egymás iránti megvetésük, hogy a templomban egyszerűen semmibe vették egymást. Amikor a vádaskodó pap maga is meg lett vádolva helytelen szexuális viselkedéssel, a vita még hevesebbé vált.

 Canterbury érseke megpróbált hatni a két lelkészre, „rákos fekélynek” és „botránynak” nevezve a vitát, amely „szégyent hoz Urunk nevére”. Az egyik lelkész 1997-ben beleegyezett, hogy nyugdíjba vonul. A másik egészen addig megmaradt a hivatalában, míg végül kénytelen volt visszavonulni, mert elérte a kötelező nyugdíjkorhatárt. Az utolsó pillanatig ragaszkodott a posztjához; a 70. születésnapján ment nyugdíjba, 2001. augusztus 7-én. A The Church of England Newspaper című újság azt írta, hogy a nyugdíjba vonulásának napja „Szent” Victricius ünnepnapjával esett egybe. Ki volt az a „Szent” Victricius? Egy negyedik századi püspök, akit állítólag megkorbácsoltak, mert nem volt hajlandó a hadseregben harcolni. Kiemelve a két személy magatartása közti különbséget, az újság kijelentette, hogy a nyugdíjba vonuló lelkészről „nem igazán mondható el, hogy nem volt hajlandó harcba szállni egy egyházi viszályban”.

A lelkészek sem maguknak, sem másoknak nem okoztak volna fájdalmat, ha alkalmazzák a Róma 12:17, 18 tanácsát: „Senkinek se viszonozzátok rosszal a rosszat. Olyasmikre legyen gondotok, amik minden ember szemében jók. Ha lehetséges, amennyire tőletek függ, minden emberrel békében legyetek.”

Mi a helyzet veled? Ha valaki megsért, neheztelsz, és szócsatába kezdesz az illetővel? Vagy kerülöd a kemény szavakat, és nyitva hagyod a lehetőséget a békülésre? Ha te sértesz meg valakit, kitérsz az illető elől, és reméled, hogy idővel a másik majdcsak megfeledkezik az esetről? Vagy azonnal bocsánatot kérsz? Akár bocsánatkérésen van a sor, akár megbocsátáson, a javadra fog válni, ha megpróbálsz kibékülni másokkal. A Biblia tanácsai még a régóta fennálló nézeteltéréseket is segíthetnek elrendezni, ahogyan azt a következő cikkben látni fogjuk.