Legyen a te Istened is Jehova!

A BIBLIAI időkben egyes személyek olyan szoros kapcsolatban voltak Jehovával, hogy úgy beszéltek róla, mint az Istenükről. Például a Szentírásban azt olvashatjuk Jehováról, hogy „Ábrahám Istene”, „Dávidnak Istene” és „Illés Istene” (1Mózes 31:42; 2Királyok 2:14; 20:5).

Hogyan kerültek ezek az emberek szoros kapcsolatba Istennel? Mit tanulhatunk tőlük, ami segít, hogy mi is szoros, személyes kapcsolatot alakítsunk ki és tartsunk fenn a Teremtővel?

Ábrahám „hitt Jehovában”

Ábrahám volt az első olyan személy, akiről a Biblia azt írja, hogy hitt Jehovában. A hit volt Ábrahám legkiemelkedőbb tulajdonsága, amely által elnyerte Isten helyeslését. Ábrahám valójában olyannyira élvezte Jehova kegyét, hogy a Teremtő később úgy mutatta be magát Mózesnek, mint aki „Ábrahám Istene”, valamint Ábrahám fiának, Izsáknak és unokájának, Jákobnak Istene (1Mózes 15:6; 2Mózes 3:6).

Hogyan tudott Ábrahám ilyen hitet kifejleszteni Istenben? Először is, a hite szilárd alapra épült. Elképzelhető, hogy Noé fia, Sém oktatta őt Jehova útjaira. Sém szemtanúja volt Isten megmentő tetteinek, és élő bizonyíték volt arra, hogy Jehova „Noét, az igazságosság prédikálóját nyolcadmagával megtartotta biztonságban, amikor vízözönt hozott az istentelen emberek világára” (2Péter 2:5). Ábrahám megtanulhatta Sémtől, hogy ha Jehova egyszer megígér valamit, az biztosan beteljesedik. Minden esetben, amikor maga Ábrahám kapott ígéretet Jehovától, örvendezett, és az egész életét arra a biztos tudatra alapozta, hogy az ígéret be fog teljesedni.

Ábrahám, amellett, hogy szilárd alapra helyezte a hitét, a cselekedetei által is megerősítette azt. Pál apostol ezt írta: „Hit által engedelmeskedett Ábrahám az elhívásakor, amikor is kiment egy olyan helyre, amelyet örökségül kellett kapnia; s kiment, bár nem tudta, hová megy” (Héberek 11:8). Ez az engedelmes tett növelte Ábrahám hitét. Jakab tanítvány a következőket írta erről: „Látod, hogy a hite együtt munkálkodott a cselekedeteivel, és a cselekedetei által lett tökéletes a hite” (Jakab 2:22).

Továbbá Jehova megengedte, hogy Ábrahám hite próba alá kerüljön, ami ugyancsak megerősítette azt. Pál így folytatta: „Hit által volt, hogy Ábrahám, amikor próbára tették, mondhatni felajánlotta Izsákot.” A próbák finomítják, megerősítik a hitet, amely így  ’sokkal értékesebb lesz az aranynál’ (Héberek 11:17; 1Péter 1:7).

Bár Ábrahám nem érte meg mindannak a beteljesedését, amit Isten megígért, örömmel szemlélhette, amint mások is követik a példáját. A Biblia szintén elismerően nyilatkozik a felesége, Sára, valamint három másik családtagja — Izsák, Jákob és József — kiemelkedő hitéről (Héberek 11:11, 20–22).

Ábraháméhoz hasonló hit ma

A hit mindenki számára létfontosságú, aki szeretné, hogy Jehova az Istene legyen. „Hit nélkül . . . lehetetlen Isten kedvére lenni” — írta Pál (Héberek 11:6). Hogyan fejleszthetnek ki napjainkban Isten szolgái Ábraháméhoz hasonló erős hitet?

Ábrahám példáját követve nekünk is szilárd alapokra kell helyeznünk a hitünket. Ezt leginkább azáltal tehetjük meg, ha rendszeresen tanulmányozzuk a Bibliát és a Biblián alapuló kiadványokat. A bibliaolvasás és az olvasottakon való elmélkedés biztosít bennünket arról, hogy Isten ígéretei valóra fognak válni. Így arra érzünk majd indíttatást, hogy egész életünket erre a biztos reménységre alapozzuk. A hitünket az engedelmes tettek is erősíthetik, melyek magukban foglalják, hogy rendszeresen részt veszünk a nyilvános szolgálatban és az összejöveteleken (Máté 24:14; 28:19, 20; Héberek 10:24, 25).

A hitünk bizonyára próba alá fog kerülni, talán ellenállás, egy komoly betegség, egy szeretett személy halála által vagy más módon. Ha a próbák alatt lojálisak maradunk Jehovához, az növeli és az aranynál is értékesebbé teszi a hitünket. Attól függetlenül, hogy megérjük-e Isten minden ígéretének a beteljesedését, vagy sem, a hitünk közelebb fog vonzani bennünket Jehovához. Sőt, a példánk arra fog ösztönözni másokat, hogy utánozzák a hitünket (Héberek 13:7). Ez történt Ralph esetében is, aki megfigyelte és utánozta a szülei hitét. A következőket mondja:

„Amikor otthon laktam, a szüleim arra buzdították az egész családot, hogy reggel korán keljünk fel, hogy együtt olvashassuk a Bibliát. Ily módon a teljes Bibliát elolvastuk.” Ralph még ma is minden reggel olvassa a Bibliát, és ez jó kezdetet ad a napjának. Ralph minden héten elment az édesapjával a szolgálatba. „Így tanultam meg újralátogatásokat végezni és házi bibliatanulmányozásokat vezetni.” Ralph jelenleg önkéntesként szolgál Jehova Tanúi egyik európai fiókhivatalában. Milyen gazdag jutalma lett a szülei hitének!

Egy Jehova szíve szerint való férfi

Dávid, aki körülbelül 900 évvel Ábrahám után született, Jehova szolgái között kiemelkedő helyen van megemlítve a Szentírásban. Sámuel próféta a következőket írta arról, hogy Jehova Dávidot választotta jövendőbeli királynak: „Jehova talál magának szíve szerint való férfit.” Annyira szoros kapcsolat volt Jehova és Dávid között, hogy Ézsaiás próféta később ezt mondta Jehováról Ezékiás királynak: „Jehova, ősatyádnak, Dávidnak Istene” (1Sámuel 13:14; 2Királyok 20:5; Ézsaiás 38:5).

Bár Dávid Jehova szíve szerint való volt, előfordultak olyan alkalmak, amikor engedte, hogy a vágyai felülkerekedjenek rajta. Háromszor súlyos hibát követett el: megengedte, hogy a szövetségládát ne a helyes módon vigyék Jeruzsálembe; házasságtörést követett el Betsabéval, majd kitervelte a nő férjének, Uriásnak a halálát; valamint Jehova utasítása nélkül  népszámlálást tartott Izrael és Júda népe között. Dávid mindhárom esetben megszegte Isten Törvényét (2Sámuel 6:2–10; 11:2–27; 24:1–9).

Mindamellett, amikor Dávidot szembesítették a bűneivel, ő felelősséget vállalt a tetteiért, és nem kezdett másokat hibáztatni. Elismerte, hogy a szövetségláda elvitelét nem megfelelő módon intézte, majd hozzátette, hogy „nem a szokáshoz híven kerestük” Jehovát. Amikor Nátán próféta feltárta Dávid házasságtörő tettét, ő így reagált: „Vétkeztem Jehova ellen.” És amikor Dávid rájött, hogy ostobaság volt megszámlálnia a népet, elismerte: „Igen nagy bűnt követtem el azzal, amit tettem.” Dávid megbánta a bűneit, és közel maradt Jehovához (1Krónikák 15:13; 2Sámuel 12:13; 24:10).

Ha hibát követünk el

Miközben arra törekszünk, hogy Jehova az Istenünk legyen, nagyon buzdító Dávid példája. Ha egy ilyen Jehova szíve szerint való férfi ennyire súlyos bűnöket követett el, nekünk sem szabad kétségbeesnünk, ha legnagyobb igyekezetünk ellenére is olykor megbotlunk, vagy nagyobb hibákat követünk el (Prédikátor 7:20). Buzdítólag hathat ránk az, hogy amikor Dávid bűnbánatot tartott, a bűnei meg lettek bocsátva. Éppen ez történt Uwéval * is néhány évvel ezelőtt.

Uwe vénként szolgált Jehova Tanúi egyik gyülekezetében. Egyszer nem tudott ellenállni a helytelen vágyaknak, és erkölcstelenséget követett el. Dávid királyhoz hasonlóan először Uwe is megpróbálta eltitkolni az esetet, azt remélve, hogy Jehova majd szemet huny a bűne felett. Végül annyira bántotta a lelkiismerete, hogy mindent bevallott az egyik véntársának. Ezután lépéseket tettek, hogy segítsenek neki felépülni ebből a szellemi katasztrófából.

Uwe megbánta bűneit, és közel maradt Jehovához, valamint a gyülekezethez. Annyira hálás volt a kapott segítségért, hogy néhány héttel később levelet írt a véneknek, kifejezve őszinte és mély háláját a támogatásukért. „Segítettetek nekem lemosni a szégyent Jehova nevéről” — írta. Uwe meg tudta őrizni a Jehovával ápolt kapcsolatát, és idővel újra kinevezett szolga lett ugyanabban a gyülekezetben.

„Olyan ember volt, akinek a mieinkhez hasonló érzései voltak”

Illés, aki a Dávidot követő évszázadban élt, Izrael egyik legkiemelkedőbb prófétája volt. Az igaz imádat védelmezőjeként élt, hiszen soha nem ingott meg a Jehova iránti odaadásában, pedig egy olyan korban élt, amikor a züllöttség és az erkölcstelenség széles körben elterjedt. Nem meglepő hát, hogy az utódja, Elizeus egyszer úgy utalt Jehovára, mint ’Illés Istenére’ (2Királyok 2:14).

Mindazonáltal Illés is csak egy hétköznapi ember volt. Jakab ezt így fogalmazta meg: „Illés olyan ember volt, akinek a mieinkhez hasonló érzései voltak” (Jakab 5:17). Például miután fájdalmas vereséget mért Izraelben a Baál-imádókra, Jezabel királyné halálosan megfenyegette. Hogyan reagált erre? Elfogta a félelem, és a pusztába menekült. Ott, egy rekettyebokor alatt üldögélve így siránkozott: „Elég! Most tehát, ó, Jehova, vedd el az én lelkemet, mert nem vagyok jobb ősatyáimnál.” Illés nem akart többé próféta lenni, inkább a halált kívánta (1Királyok 19:4).

Jehova azonban kifejezte, hogy megérti Illés érzéseit. Megerősítette a prófétát, és megnyugtatta, hogy nincs egyedül, hiszen vannak mások is, akik lojalitást mutatnak az igaz imádat iránt. Továbbá Jehova még mindig megbízott Illésben, és feladatot is adott neki (1Királyok 19:5–18).

Az, hogy Illés érzelmileg összezavarodott, nem annak volt a jele, hogy elvesztette Jehova kegyét. Körülbelül 1000 évvel később, amikor Krisztus Jézus elváltozott Péter, Jakab és János előtt, kiket választott ki Jehova, hogy a látomásban Jézus oldalán megjelenjenek? Mózest és Illést (Máté 17:1–9). Nyilvánvaló, hogy  Jehova példás prófétának tekintette Illést. Bár Illés csupán „olyan ember volt, akinek a mieinkhez hasonló érzései voltak”, Isten nagyra értékelte a kemény munkáját, melyet a tiszta imádat helyreállításáért és az Ő nevének megszenteléséért tett.

A mi érzelmi küzdelmeink

Napjainkban Jehova szolgái időnként talán el vannak keseredve és gondterheltek. Mennyire vigasztaló tudni, hogy Illés ugyanilyen érzéseket élt át! És mennyire megnyugtató, hogy amiképpen Jehova megértette Illés érzéseit, úgy megérti a mi érzelmi küzdelmeinket is (Zsoltárok 103:14).

Egyrészről szeretjük Jehovát, valamint az embertársainkat, és vágyunk rá, hogy Jehova munkáját végezzük, hirdetve a Királyság jó hírét. Másrészről, talán csalódottak vagyunk, amikor nem reagálnak kedvezően a prédikálásunkra, sőt talán nyugtalankodunk, amikor az igaz imádat ellenségei fenyegetnek minket. Ám ahogyan Jehova képessé tette Illést arra, hogy kitartson, úgy mai szolgáit is képessé teszi erre. Nézzük meg például Herbert és Gertrud esetét.

Herbert és Gertrud 1952-ben keresztelkedett meg Jehova Tanújaként Lipcsében, a korábbi Német Demokratikus Köztársaságban. Akkoriban Isten szolgáinak nem volt könnyű az életük, hiszen a nyilvános szolgálatot betiltották. Milyen érzéssel prédikált Herbert házról házra?

„Időnként a torkunkban dobogott a szívünk. Amikor házról házra mentünk, nem tudhattuk, hogy nem jelenik-e meg hirtelen a rendőrség, és nem tartóztatnak-e le minket.” Mi segített Herbertnek és másoknak is, hogy leküzdjék a félelmüket? „Rengeteget tanulmányoztuk személyesen a Bibliát, és Jehova megadta nekünk az erőt, hogy folytatni tudjuk a prédikálómunkát.” Herbert nagyon sok olyan tapasztalatot szerzett a nyilvános szolgálatban, amelyek bátorították, sőt élményekkel is gazdagították.

Herbert találkozott egy középkorú hölggyel, akit érdekelt a Biblia. Amikor néhány nappal később újra meglátogatta, egy fiatal férfi is jelen volt, aki figyelte a beszélgetést. Pár perc elteltével Herbert észrevett valamit, ami miatt elfogta a remegés. A szoba sarkában egy széken egy rendőrsapka hevert. A fiatalemberé volt, aki rendőrként nyilvánvalóan le akarta tartóztatni Herbertet.

„Maga Jehova Tanúja! — kiáltott fel a fiatalember. — Mutassa a személyi igazolványát!” Herbert átnyújtotta neki. Ezután váratlan dolog történt. A hölgy odafordult a rendőrhöz, és megfenyegette: „Ha bármi történik Istennek ezzel az emberével, maga többé nem szívesen látott vendég ebben a házban.”

A fiatalember egy pillanatra megállt, majd visszaadta Herbertnek a személyi igazolványát, és elengedte. Herbert később megtudta, hogy a rendőr a hölgy lányának udvarolt. Valószínűleg úgy gondolta, hogy jobban jár, ha tovább udvarol a lánynak, Herbertet pedig futni hagyja.

Legyen Jehova a mi Istenünk is

Mit tanulhatunk ezekből a példákból? Ábrahámhoz hasonlóan bízzunk szilárdan Jehova ígéreteiben. Akárcsak Dávid, őszinte megbánással forduljunk Jehovához, ha hibát követtünk el. És Illés példáját követve, támaszkodjunk Jehovára erőért, ha időnként valami nyugtalanít minket. Ha így teszünk, Jehova most és mindörökké az Istenünk lesz, hiszen ő ’élő Isten, aki Megmentője mindenfajta embernek, kiváltképp a hűségeseknek’ (1Timóteusz 4:10).

[Lábjegyzet]

[Képek a 25. oldalon]

Az engedelmes tettek növelték Ábrahám hitét

[Kép a 26. oldalon]

Dávidhoz hasonlóan meg kell bánnunk a bűnünket, ha vétkeztünk

[Kép a 28. oldalon]

Ahogyan Jehova megértette Illés érzéseit, úgy megérti a mi érzéseinket is