Olvasók kérdései

Adhat-e egy keresztény állami alkalmazottaknak pénzt vagy ajándékot a szolgálataikért, vagy ez már megvesztegetésnek számít?

A keresztények, bárhol éljenek is, törekszenek rá, hogy gyakorlati bölcsesség vezérelje őket azokban a helyzetekben, amelyekbe kerülnek, emlékezetükben tartva, hogy ami elfogadható és törvényes az egyik országban, az lehet, hogy teljesen elfogadhatatlan és törvénytelen egy másikban (Példabeszédek 2:6–9). Természetesen a keresztényeknek mindig tudatában kell lenniük, hogy aki vendég akar lenni ’Jehova sátrában’, annak kerülnie kell a megvesztegetést (Zsoltárok 15:1, 5; Példabeszédek 17:23).

Mi a megvesztegetés? Egy enciklopédia szerint „a megvesztegetés azt jelenti, hogy valaki valamilyen értéket ad vagy ajánl fel . . . hivatalos személynek, aki ennek fejében visszaél a hatalmával, vagy áthág egy törvényt, hogy a megvesztegetőnek kedvezzen” (The World Book Encyclopedia). Tehát függetlenül attól, hogy hol élünk, megvesztegetésnek számít pénzt vagy ajándékot adni egy bírónak vagy rendőrnek, hogy jogtalanul járjon el, vagy egy ellenőrnek, hogy szemet hunyjon egy hiba vagy áthágás fölött. Az is megvesztegetés, ha valaki azért ad ajándékot, hogy különleges helyzetbe kerüljön, például hogy feljebb kerüljön egy várólistán, vagy hogy a sorban előre vegyék. Ha valaki így jár el, azzal a szeretetlenségéről is tanúbizonyságot tesz (Máté 7:12; 22:39).

De vajon megvesztegetés ajándékot vagy pénzt adni mondjuk egy közhivatali alkalmazottnak, hogy ellásson egy törvényes szolgálatot, vagy azért, hogy megóvjuk magunkat a méltánytalan bánásmódtól? Néhány országban például a tisztviselők nem szívesen tesznek lépéseket a gyermekek beiskoláztatására, vonakodnak betegeket kórházba utalni, illetve bevándorlási dokumentumokat lepecsételni, amíg nem kapnak pénzt. Vagy talán csigalassúsággal dolgoznak fel engedélyek megújítására benyújtott kérelmeket.

Országonként más és más a borravalórendszer és az arról alkotott közszemlélet. Ahol az ilyen fizetség megszokott, vagy elvárják azt, néhány keresztény úgy érzi, hogy ha a törvényes kereteken belül marad, akkor nem sérti meg a bibliai alapelveket, amikor pénzt ad egy hivatalnoknak, hogy az ellássa a feladatát. Sőt, egyes országokban az ilyen pénzt ajándéknak tekintik, amelyet azért adnak, hogy kiegészítsék az amúgy alacsony fizetésű közalkalmazottak fizetését. Fontos arra emlékezni, hogy különbség van aközött, hogy valaki ajándékot ad egy törvényes szolgálatért, és aközött, hogy meg akar vesztegetni valakit egy törvénytelen szívességért.

Másrészt néhány Jehova Tanúja — törvényes ügyeinek intézésekor — még olyan esetekben sem ad pénzt ellenőröknek, vámtisztviselőknek vagy másoknak, amikor az efféle ajándékozás megszokott. Mivel a Tanúkat a környékükön lelkiismeretességükről és becsületességükről ismerik, néhányuk időnként olyan bánásmódban részesül, melyben a legtöbb embernek csak akkor van része, ha fizet érte (Példabeszédek 10:9; Máté 5:16).

Összegezve: Jehova minden szolgájának magának kell eldöntenie, hogy ad-e pénzt egy törvényes szolgálatért, vagy azért, hogy ne érje méltánytalanság. Ami a legfontosabb, úgy kell eljárnia, hogy jó legyen a lelkiismerete, ne hozzon szégyent Jehova nevére, és ne botránkoztasson meg másokat (Máté 6:9; 1Korintusz 10:31–33; 2Korintusz 6:3; 1Timóteusz 1:5).