Ugrás a tartalomra

Ugrás a tartalomjegyzékre

Ismeretszerzés — Most és örökké

Ismeretszerzés — Most és örökké

Ismeretszerzés — Most és örökké

EGY német orvos, Ulrich Strunz írt egy könyvsorozatot Örökké fiatalon címmel. Írásaiban azt állítja, hogy a testmozgás, a táplálkozás és az egészséges életforma jobb egészséget és feltehetően hosszabb életet eredményez. De azt azért nem ígéri az olvasóinak, hogy szó szerint örökké fognak élni, ha követik a tanácsait.

Ám van egy olyan ismeret, amely valóban örök életet ígér. Megfordítva ezt a gondolatot, ha valóban örökké élsz, akkor örökké hasznos ismeretet szerezhetsz. Jézus imában ezt mondta Istennek: „Az pedig az örök élet, hogy ismeretet szerezzenek rólad, az egyedüli igaz Istenről, és arról, akit elküldtél, Jézus Krisztusról” (János 17:3). Először is határozzuk meg, hogy mit jelent az „örök élet”, majd pedig vizsgáljuk meg, hogy milyen ismeretről van szó, és hogyan szerezhetjük meg azt.

A Biblia szerint a Teremtő hamarosan igazi Paradicsommá fogja alakítani a földet, amely kedvez majd a hosszú életnek. A Paradicsom létrehozásához gyökeres változtatásokra lesz szükség, akárcsak Noé napjaiban, az Özönvíz idején. A Máté 24. fejezetében a 37-től 39-ig terjedő versek feltárják, hogy Jézus a mi időnket ’Noé napjaihoz’ hasonlította, amikor az emberek „semmit nem vettek észre” válságos helyzetükből. A Noé által prédikált üzenetet is figyelmen kívül hagyták. Aztán eljött ’a nap, amelyen Noé bement a bárkába’, és az Özönvíz elpusztított mindenkit, aki visszautasította ezt az ismeretet. Noé és akik vele voltak a bárkában, megmenekültek.

Jézus utalt rá, hogy egy hasonló ’nap’ fog eljönni a mi időnkben is. Azok, akik odafigyelnek arra az ismeretre, amely ezzel az eseménnyel kapcsolatos, nemcsak abban reménykedhetnek, hogy megmenekülnek, hanem abban is, hogy örökké fognak élni. Továbbá azok a halottak, akik Isten emlékezetében vannak, fel lesznek támasztva azzal a kilátással, hogy soha többé nem kell meghalniuk (János 5:28, 29). Figyeld meg, hogyan fejezte ki Jézus ezt a két gondolatot. Amikor a halottak feltámadásáról beszélt Mártának, a következőket mondta: „Aki hitet gyakorol bennem, még ha meghal is, életre fog kelni; s mindaz, aki él és hitet gyakorol bennem, nem fog meghalni soha.” Minden bizonyíték azt mutatja, hogy ez a ’nap’ már nagyon közel van, ami azt jelenti, hogy talán ’soha nem fogsz meghalni’ (János 11:25–27).

Ezek után Jézus ezt kérdezte Mártától: „Hiszed-e ezt?” Ő így válaszolt: „Igen, Uram.” Ha Jézus most ugyanezt megkérdezné tőled, mit felelnél neki? Elképzelhető, hogy nehéz lenne elhinned, hogy talán soha nem fogsz meghalni. De még ha ez is a válaszod, kétségtelenül szeretnél hinni benne. Gondolj bele, mennyit tudnál tanulni, ha ’soha nem halnál meg’! Képzeld el magad, amint mindazt megtanulhatod és megteheted, amit most csak szeretnél, de sosincs rá időd. És gondolj arra, amint újra együtt vagy a szeretteiddel, akiket a halál miatt elveszítettél! Milyen ismeret teheti mindezt lehetővé, és hogyan szerezheted meg?

Életadó ismeret — Meg tudjuk szerezni

Vajon felülmúlja a képességeinket az Istenről és a Krisztusról szóló ismeret megszerzése? Nem. Az tény, hogy a Teremtő művei végtelen sok ismeretet tartalmaznak. Ám Jézus nem a csillagászatra vagy más tudományágra utalt, amikor összekapcsolta az „ismeretet” az ’örök élettel’. A Példabeszédek könyve 2. fejezetének 1. és 5. verse feltárja, hogy a Bibliában található ’beszédek’ és ’parancsolatok’ elengedhetetlenek az ’Isten ismeretéhez’. A János 20:30, 31 pedig elmondja, hogy a Jézusról leírt dolgok elegendőek ahhoz, hogy ’életünk legyen’.

Ezért a Jehováról és Jézus Krisztusról szóló ismeret, melyet a Bibliában találhatunk, elég ahhoz, hogy megtudjuk, hogyan kaphatunk örök életet. A Biblia páratlan könyv. A Teremtő kedvesen úgy ihlette ezt a könyvet, hogy még a korlátozott lehetőségekkel rendelkező, iskolázatlan emberek is képesek legyenek megszerezni az örök élethez szükséges ismeretet. Ha pedig valakinek gyorsan vág az esze, valamint sok ideje és lehetősége van, az is mindig tud valami újat tanulni az ihletett Szentírásból. Az, hogy el tudod olvasni ezt a cikket, bizonyíték arra, hogy képes vagy tanulni. De hogyan kell felhasználnod ezt a képességet?

Szerte a földön a tapasztalatok azt mutatják, hogy ennek az ismeretnek a megszerzéséhez az a leghatékonyabb módszer, ha személyesen tanulmányozzuk a Bibliát, egy olyan valakinek a segítségével, aki már magáévá tette ezt az ismeretet. Mint ahogyan Noé törekedett rá, hogy kortársaival megossza az ismeretet, Jehova Tanúi is készek arra, hogy felkeressenek az otthonodban, és beszélgessenek veled a Bibliáról. Talán a Mit kíván meg tőlünk Isten? című füzetet fogják használni, vagy pedig egy könyvet, melynek találóan ez a címe: Ismeret, amely örök élethez vezet. * Még ha nehezen tudod is elfogadni azt a gondolatot, hogy a földi Paradicsomban a hűségesek ’soha nem fognak meghalni’, ezek a bibliai beszélgetések segítenek majd bizalmat kifejlesztened ez iránt az ígéret iránt. Tehát mit kell tenned, ha szeretnél örökké élni, vagy kíváncsi vagy arra, hogy tényleg ésszerű-e hinni mindebben? Fogadd el a bibliatanulmányozás lehetőségét.

Mennyi időt vesz majd ez igénybe? Az imént említett 32 oldalas füzet, mely több száz nyelven elérhető, csupán 16 rövid leckét tartalmaz. Vagy ha minden héten tudsz körülbelül egy órát rászánni, mindössze néhány hónap alatt megismerheted a Biblia főbb témaköreit az Ismeret, amely örök élethez vezet című könyvből. Ezek a kiadványok már sokaknak segítettek, hogy bővebb ismeretet szerezzenek, és mély szeretetet fejlesszenek ki Isten iránt. A Teremtő meg fogja áldani mindazokat, akik őszintén szeretik őt, és örök életet ad majd nekik.

Nemcsak a képességünk van meg ahhoz, hogy megszerezzük ezt az életadó ismeretet, hanem könnyen el is érhetjük. A Biblia, legalább részben, több mint 2000 nyelvre lett lefordítva. Jehova Tanúi 235 országban szívesen felkínálják személyes segítségüket és Biblián alapuló kiadványaikat, hogy tovább bővíthesd az ismeretedet.

Tanulmányozz!

Az Istennel ápolt kapcsolatod a te személyes ügyed a Teremtővel. Csak te tudod fenntartani és erősíteni ezt a kapcsolatot, és csak ő tud örök életet adni neked. Ezért tanulmányoznod kell írott Szavát. Ha valaki rendszeresen felkeres az otthonodban, talán könnyebb lesz időt szánnod a tanulmányozásra.

Mivel a Biblia és a bibliatanulmányozási segédeszközök az „Isten ismeretét” tartalmazzák, vigyáznunk kell rájuk (Példabeszédek 2:5). Így több évig is használhatjuk őket. Ha egy fejlődő országban élsz, talán nem használtál túl sok tankönyvet az iskolában, inkább csak hallgatással és odafigyeléssel tanultál. Beninben például több mint 50 nyelvet beszélnek. Sokan négy-öt nyelven beszélnek folyékonyan, de sosem voltak nyelvkönyvek a kezükben. Igazán nagy áldás, hogy hallgatás, odafigyelés és összpontosítás által tudsz tanulni. Mégis, meg fogod látni, hogy milyen nagyszerűen segítenek a könyvek a tanulmányozásban.

Még ha kicsi is az élettered, próbálj egy megfelelő helyet találni a Bibliádnak és a Biblián alapuló kiadványoknak. Tartsd őket olyan helyen, ahol könnyen elérhetők, és nem lesz semmi bajuk.

Családi tanulmányozás

Ha szülő vagy, segítened kell a gyermekeidnek, hogy ők is megszerezzék azt az ismeretet, amelyet elsajátítasz. A fejlődő országokban a szülők általában hozzászoktak ahhoz, hogy a gyermekeiket megtanítsák az életben hasznos tevékenységekre. Ez magában foglalhatja a főzést, a fagyűjtést, a vízhordást, a gazdálkodást, a halászatot és az árucserét a piacon. Ez valóban olyan oktatás, ami az életre nevel. Ám sok szülő nem fűzi bele ebbe az oktatásba az örök élethez vezető ismeretet.

Függetlenül attól, hogy milyen helyzetben vagy, valószínűleg úgy érzed, hogy nincs sok szabad időd. Ezzel a Teremtő is tisztában van. Azzal kapcsolatban, hogy hogyan oktassák a gyermekeket az ő útjaira, ezt mondta régen: „vésd ezeket fiaid [vagy lányaid] elméjébe, és beszélj róluk, amikor a házadban ülsz, amikor úton vagy, amikor lefekszel, és amikor felkelsz” (5Mózes 6:7). Figyelembe véve ezeket a gondolatokat, miért ne fejlesztenéd ki a saját oktatási programodat? Például figyeld meg a következőket:

1. „Amikor a házadban ülsz”: Törekedj arra, hogy rendszeresen, talán hetente beszélgess a Bibliáról a gyermekeiddel otthon, mint ahogy ezt korábban veled is tették. Jehova Tanúi mindenféle korú gyermeknek készítettek Biblián alapuló kiadványokat.

2. „Amikor úton vagy”: Beszélj kötetlen formában a gyermekeidnek Jehováról, ugyanúgy, ahogy az élet dolgaira vagy a mindennapi viselkedésre vonatkozó irányelvekre oktatod őket.

3. „Amikor lefekszel”: Minden este imádkozz a gyermekeiddel.

4. „Amikor felkelsz”: Nagyon sok család áldásosnak találja, ha minden reggel közösen megbeszélnek egy bibliaverset. Jehova Tanúi a Vizsgáljuk az Írásokat naponta! * című füzet alapján teszik ezt meg.

A fejlődő országokban sok szülő rengeteget tesz azért, hogy legalább az egyik gyermeke jó iskolai oktatásban részesüljön. Így ez a gyermek később majd gondoskodni tud a szüleiről, időskorukban. Ám ha tanulmányozod a Bibliát, és minden gyermekednek segítesz, hogy ők is ezt tegyék, akkor mindannyian olyan ismeretet szereznek, amely által az egész családoddal együtt örökké élhettek.

Eljön valaha az a nap, amikor már mindent tudni fogunk? Nem. Ahogyan a föld folytatja végtelen utazását az égbolton, mi is mindig fogunk ismeretet szerezni. Igen, a Prédikátor 3:11 kijelenti: „[Isten] mindent szépen a maga idejében elkészített. Még az időtlen időket is az emberek szívébe adta, hogy fel ne foghassák a munkát, melyet az igaz Isten végzett kezdettől fogva mindvégig.” Az ismeretszerzés egy olyan örömteli tevékenység, amely soha nem fog véget érni.

[Lábjegyzetek]

^ 10. bek. Mindkettő Jehova Tanúi kiadványa.

^ 23. bek. Jehova Tanúi kiadványa.

[Oldalidézet az 5. oldalon]

„Az pedig az örök élet, hogy ismeretet szerezzenek . . .”

[Képek a 7. oldalon]

Segíts a családodnak, hogy most és örökké ismeretet szerezhessenek