A feltámadás tanítása téged is érint
A feltámadás tanítása téged is érint
„Reménykedem az Istenben . . . , hogy lesz feltámadásuk mind az igazságosaknak, mind az igazságtalanoknak” (CSELEKEDETEK 24:15)
1. Hogyan került szóba a feltámadás a szanhedrinben?
PÁL apostol i. sz. 56-ban, a harmadik misszionáriusi útja végén Jeruzsálemben tartózkodott. Miután a rómaiak letartóztatták, engedélyt kapott rá, hogy megjelenjen a zsidó legfelsőbb bíróság, a szanhedrin előtt (Cselekedetek 22:29, 30). Pál a bíróság tagjain végignézve észrevette, hogy némelyikük szadduceus, mások pedig farizeusok. A két csoport egy fontos szempontból különbözött egymástól, a szadduceusok ugyanis tagadták a feltámadást, a farizeusok viszont hittek benne. Pál világossá tette álláspontját: „Férfiak, testvérek, én farizeus vagyok, farizeusok fia. A halottak feltámadásának reménysége miatt ítéltetem meg.” Szavai heves vitát robbantottak ki a gyűlésben (Cselekedetek 23:6–9).
2. Miért volt kész Pál megvédeni a feltámadásba vetett hitét?
2 Évekkel korábban, amikor Pál Damaszkuszba tartott, látomása volt, és hallotta Jézus hangját. Meg is kérdezte tőle: „Mit tegyek, Uram?” Jézus így felelt: „Kelj fel, menj Damaszkuszba, és ott elmondanak neked mindent, ami ki van jelölve teendődül.” Damaszkuszba érve Pált megkereste egy segítőkész keresztény tanítvány, Anániás, aki ezt mondta: „Ősatyáink Istene kiválasztott téged, hogy megismerd az akaratát, lásd az Igazságost [a feltámasztott Jézust], és halld a hangot a szájából” (Cselekedetek 22:6–16). Nem csoda hát, hogy Pál kész volt megvédeni a feltámadásba vetett hitét (1Péter 3:15).
Nyilvánosan hirdeti a feltámadás reménységét
3—4. Hogyan vált Pál a feltámadás tanításának rendületlen védelmezőjévé, és mit tanulhatunk a példájából?
3 Pál később megjelent Félix kormányzó előtt. Tertullusz, aki ’nyilvános szónokként’ a zsidók ügyét képviselte, azzal vádolta Pált, hogy egy szekta vezetője, és zendüléseket szít. Válaszul Pál kereken megmondta: „megvallom neked, hogy a szerint az út szerint, amelyet ők »szektának« neveznek, így végzek én szent szolgálatot ősatyáim Istenének.” Majd a lényegre térve így folytatta: „reménykedem az Istenben — e reménységet ezek az emberek is táplálják magukban —, hogy lesz feltámadásuk mind az igazságosaknak, mind az igazságtalanoknak” (Cselekedetek 23:23, 24; 24:1–8, 14, 15).
4 Mintegy két évvel később Félix utóda, Porciusz Fesztusz meghívta Heródes Agrippa királyt, hogy legyen jelen, amikor kihallgatja Pált, a rabot. Fesztusz elmondta, hogy a vádlók nem értettek egyet Pál azon állításával, hogy ’egy bizonyos Jézus, aki meghalt, él’. Pál a védőbeszédében megkérdezte: „Miért ítélitek hihetetlennek azt, hogy az Isten feltámasztja a halottakat?” Majd kijelentette: „Mivel . . . megkaptam az Istentől jövő segítséget, mind a mai napig folyton tanúskodom kicsinek és nagynak egyaránt, de semmit sem mondok azokon kívül, amikről a Próféták és Mózes is kijelentették, hogy meglesznek: hogy a Krisztusnak szenvednie kell, és mint az első, akinek fel kell támadnia a halottak közül, világosságot fog hirdetni ennek a népnek is, és a nemzeteknek is” (Cselekedetek 24:27; 25:13–22; 26:8, 22, 23). Milyen rendületlenül védelmezte Pál a feltámadás tanítását! Hozzá hasonlóan mi is meggyőződéssel hirdethetjük, hogy lesz feltámadás. De milyen reakcióra számíthatunk? Feltehetően ugyanolyanra, amilyenben Pálnak volt része.
5—6. a) Milyen reakciókkal találkoztak a feltámadás mellett szót emelő apostolok? b) Mi nagyon fontos, miközben beszélünk a feltámadásba vetett reményünkről?
5 Nézzük, mi történt korábban, Pál második misszionáriusi útján (i. sz. 49—52 körül), amikor Athénban járt. Olyan embereknek érvelt, akik sok istenben hittek, és arra ösztönözte őket, hogy vegyék figyelembe Isten azon szándékát, hogy megítéli a lakott földet igazságosságban egy férfi által, akit kinevezett. Természetesen Jézusra utalt. Elmondta, hogy Isten erre úgy adott biztosítékot, hogy feltámasztotta Jézust. Hogyan reagáltak Pál hallgatói? Ezt olvashatjuk: „Nos, amikor a halottak feltámadásáról hallottak, egyesek csúfolódni kezdtek, míg mások ezt mondták: »Majd még meghallgatunk erről máskor is«” (Cselekedetek 17:29–32).
6 Hasonló reakcióval találkozott Péter és János is nem sokkal i. sz. 33 pünkösdje után. A szadduceusoknak ebben a vitában is fontos szerepük volt. A Cselekedetek 4:1–4-ből megtudhatjuk, mi történt: „Mialatt pedig ők ketten a néphez beszéltek, odaléptek hozzájuk a papi elöljárók, a templomőrség parancsnoka és a szadduceusok, bosszankodva amiatt, hogy tanítják a népet, és világosan hirdetik Jézusnak a halottak közül való feltámadását.” Mások azonban fogékonyak voltak az üzenetükre. „Sokan hittek azok közül, akik figyeltek a beszédre, és a férfiak száma mintegy ötezerre emelkedett.” Nyilvánvaló hát, hogy különféle reakciókra számíthatunk, amikor a feltámadás reménységéről beszélünk. Ezért nagyon fontos, hogy megerősítsük a feltámadás tanításába vetett hitünket.
A hit és a feltámadás
7—8. a) Mit tudhatunk meg az első századi korintuszi gyülekezetnek írt egyik levélből, hogyan lehet hiábavaló a hit? b) Hogyan különbözteti meg az igaz keresztényeket a feltámadás reménységének helyes megértése?
7 Az első században nem minden kereszténynek volt könnyű elfogadnia a feltámadás reménységét. Akik nehezen tették magukévá, azok közül néhányan a korintuszi gyülekezettel ápoltak kapcsolatot. Pál ezt írta nekik: „azt adtam tovább nektek az első dolgok között, amit én is kaptam, hogy Krisztus meghalt a bűneinkért az Írások szerint, és hogy eltemették, igen, hogy feltámadt a harmadik napon az Írások szerint.” Pál azzal támasztotta alá ezt az igazságot, hogy a feltámasztott Krisztus „megjelent több mint ötszáz testvérnek”, akik közül a legtöbben még éltek akkor (1Korintusz 15:3–8). Így folytatta az érvelését: „Ha pedig Krisztusról azt prédikálják, hogy feltámadt a halottak közül, hogyan van az, hogy némelyek köztetek azt mondják, nincs feltámadásuk a halottaknak? Ha csakugyan nincs feltámadásuk a halottaknak, akkor Krisztus sem támadt fel. Ha pedig Krisztus nem támadt fel, akkor bizony hiábavaló a prédikálásunk, és hiábavaló a hitünk” (1Korintusz 15:12–14).
8 Igen, a feltámadás tanítása annyira alapvető, hogy a keresztényi hit hiábavaló, ha nem fogadjuk el valóságként a feltámadást. A feltámadás helyes megértése valójában megkülönbözteti az igaz keresztényeket a hamisaktól (1Mózes 3:4; Ezékiel 18:4). Ezért Pál a feltámadás tanítását a keresztényi hit ’alaptanához’ sorolja. Határozzuk el, hogy ’előretörünk az érettség felé’. „És ezt meg is fogjuk tenni, ha ugyan az Isten megengedi” — mondja Pál (Héberek 6:1–3).
A feltámadás reménysége
9—10. Hogyan értsük a feltámadásra vonatkozó bibliai utalásokat?
9 Hogy még szilárdabbá váljon a feltámadásba vetett hitünk, tekintsük át a következő kérdéseket: Hogyan értsük a feltámadásra vonatkozó bibliai utalásokat? Hogyan magasztalja Jehova szeretetét a feltámadás tanítása? A válaszok közelebb visznek bennünket Istenhez, és segítenek nekünk mások tanításában (2Timóteusz 2:2; Jakab 4:8).
10 A „feltámadásnak” fordított görög szó betű szerinti jelentése: ’újrafelállás’. Mit foglal magában ez a kifejezés? A Biblia szerint a feltámadás reménysége az a meggyőződés, hogy valaki, aki meghalt, újra élhet. A Biblia arra is rámutat, hogy a feltámasztottak vagy fizikai, vagy szellemi testet kapnak, attól függően, hogy földi vagy égi reménységük van-e. Csak csodálni tudjuk Jehova szeretetét, bölcsességét és hatalmát, mely ebben a nagyszerű reménységben, a feltámadásban nyilvánul meg.
11. Milyen feltámadásra van kilátásuk Isten felkent szolgáinak?
11 Jézus és a felkent testvérei a feltámadásukkor szellemi testet kapnak, mely lehetővé teszi, hogy az égben szolgáljanak (1Korintusz 15:35–38, 42–53). Együtt uralkodnak majd a messiási Királyságban, mely paradicsomi állapotokat valósít meg a földön. Jézus, a Főpap vezetése alatt a felkentek királyi papságot alkotnak. Az igazságos új világban kiárasztják majd a Krisztus váltságáldozatából fakadó áldásokat az emberiségre (Héberek 7:25, 26; 9:24; 1Péter 2:9; Jelenések 22:1, 2). A még földön élő felkentek addig is szeretnének elfogadhatók maradni Isten előtt. Amikor meghalnak, megkapják ’jutalmukat’ azáltal, hogy halhatatlan szellemi életre támadnak fel az égben (2Korintusz 5:1–3, 6–8, 10; 1Korintusz 15:51, 52; Jelenések 14:13). „Ha az ő halálának hasonlóságában vele eggyé lettünk, bizonyos, hogy feltámadásának hasonlóságában is azok leszünk” — írta Pál (Róma 6:5). De mit mondhatunk azokról, akiknek a feltámadás azt fogja jelenteni, hogy újból a földön élhetnek emberekként? Hogyan segíthet nekik a feltámadás reménysége abban, hogy közelebb kerüljenek Istenhez? Sokat tanulhatunk Ábrahám példájából.
A feltámadás és Jehova barátsága
12—13. Mi adott Ábrahámnak szilárd alapot arra, hogy higgyen a feltámadásban?
12 Ábrahám, akit „Jehova barátjának” neveztek, kimagaslóan hithű ember volt (Jakab 2:23). Pál háromszor is utalt Ábrahám hitére, amikor a hébereknek írt levél 11. fejezetében hithű férfiakat és nőket sorolt fel (Héberek 11:8, 9, 17). Harmadszor arra irányította a figyelmet, hogy milyen hitről tett tanúbizonyságot Ábrahám, amikor engedelmesen felkészült rá, hogy felajánlja áldozatul a fiát, Izsákot. Ábrahám meg volt győződve arról, hogy Jehova szavatolta az Izsák általi magról szóló ígéretét. Még ha Izsáknak meg kell is halnia áldozatként, Ábrahám „úgy vélekedett, hogy az Isten még a halottak közül is képes őt feltámasztani”.
13 Az események alakulása közben Jehova látta, milyen erős hite van Ábrahámnak, és intézkedett, hogy Izsák helyett egy állat legyen az áldozat. A történtek azonban a feltámadás szemléltetéséül szolgáltak, ahogy Pál mondta: Ábrahám „vissza is kapta onnan [Izsákot] szemléltetésképpen” (Héberek 11:19). Ábrahámnak ezenfelül szilárd alapja volt, hogy higgyen a feltámadásban. Gondoljunk csak arra, hogy Jehova életre keltette Ábrahám szaporodóképességét, amikor neki és a feleségének, Sárának időskorában fia született (1Mózes 18:10–14; 21:1–3; Róma 4:19–21).
14. a) Mit várt Ábrahám a Héberek 11:9, 10 szerint? b) Minek kell történnie Ábrahámmal, hogy részesülhessen a Királyság áldásaiban az új világban? c) Hogyan élvezhetjük a Királyság áldásait?
14 Pál jövevénynek és sátorlakónak nevezte Ábrahámot, aki „várta a valódi alapokkal bíró várost, amelynek építője és alkotója az Isten” (Héberek 11:9, 10). Itt nem szó szerinti városról van szó, mint amilyen mondjuk Jeruzsálem volt, ahol Isten temploma állt. Ez a város jelképes. Isten égi Királysága az, melyet Krisztus Jézus a 144 000 társuralkodójával alkot. Az égi dicsőségben lévő 144 000-re ’a szent város, az Új Jeruzsálem’ kifejezéssel is utalnak, és Krisztus ’menyasszonyának’ mondják (Jelenések 21:2). Jehova 1914-ben trónra emelte Jézust az égi Királyság messiási Királyaként, és megparancsolta neki, hogy uralkodjon ellenségei között (Zsoltárok 110:1, 2; Jelenések 11:15). Ahhoz, hogy Ábrahám, ’Jehova barátja’ részesüljön a Királyság-uralom áldásaiban, újból élnie kell. Velünk is ugyanez a helyzet: csak akkor élvezhetjük a Királyság áldásait, ha élünk Isten új világában, akár az Armageddont túlélő nagy sokaság tagjaiként, akár feltámasztottakként (Jelenések 7:9, 14). De min alapul a feltámadás reménysége?
Isten szeretete — A feltámadás reménységének alapja
15—16. a) Hogyan alapozza meg a Biblia első próféciája a feltámadásba vetett reményünket? b) Hogyan vonzhat minket közelebb Jehovához az, ha hiszünk a feltámadásban?
15 Azáltal, hogy szoros kapcsolatban vagyunk szerető égi Atyánkkal, Ábraháméhoz hasonló erős hitünk van, és megtartjuk Isten parancsait, lehetővé válik, hogy Jehova igazságosnak nyilvánítson és a barátainak tartson minket. Így számíthatunk rá, hogy a javunkra fordíthatjuk a Királyság uralmát. Már az első prófécia, melyet feljegyeztek Isten Szavában, az 1Mózes 3:15-ben, megalapozza a feltámadás reménységét és az Istennel ápolt barátságot. Ez a vers nemcsak Sátán fejének összezúzását jövendöli meg, hanem azt is, hogy Isten asszonya Magvának a sarka szét lesz zúzva. Ez jelképesen akkor következett be, amikor Jézus meghalt a kínoszlopon. Mivel a harmadik napon feltámadt, a seb begyógyult, és lehetőség nyílt arra, hogy Jézus határozottan fellépjen az ellen, ’akinek megvannak az eszközei, hogy halált okozzon, vagyis az Ördög’ ellen (Héberek 2:14).
16 Pál arra emlékeztet minket, hogy „Isten . . . abban ajánlja nekünk szeretetét, hogy amikor még bűnösök voltunk, Krisztus meghalt értünk” (Róma 5:8). Ennek a ki nem érdemelt kedvességnek az értékelése biztosan közelebb vonz minket Jézushoz és szerető égi Atyánkhoz (2Korintusz 5:14, 15).
17. a) Milyen reményének adott hangot Jób? b) Mit tár fel a Jób 14:15 Jehováról, és milyen érzéseket kelt ez benned?
17 Jób, a keresztény kor előtt élt hűséges férfi ugyancsak várakozással tekintett előre a feltámadásra. Sátán tömérdek szenvedést okozott neki. Álbarátaitól eltérően, akik egyszer sem említették a feltámadást, Jób vigaszt merített ebből a reménységből, és ezt kérdezte: „Ha meghal az életerős férfi, vajon élhet-e újra?” Majd válaszolt is: „Kényszerű szolgálatom minden napján várakozni fogok, míg el nem jön szabadulásom.” Istenéhez, Jehovához fordulva ezt mondta: „Szólítani fogsz, és én válaszolok neked.” Szerető Teremtőnk érzéseiről megjegyezte: „Vágyakozol majd kezed műve után” (Jób 14:14, 15). Igen, Jehova már alig várja, hogy a hűségesek feltámadjanak. Ez mindenképpen közelebb vonz minket hozzá, miközben azon elmélkedünk, hogy a tökéletlenségünk ellenére micsoda szeretetet és ki nem érdemelt kedvességet tanúsít irántunk (Róma 5:21; Jakab 4:8).
18—19. a) Miért mondhatjuk, hogy Dániel számíthat rá, hogy újból élni fog? b) Mit veszünk nagyító alá a következő cikkben?
18 Dániel próféta, akit Isten angyala ’nagyon kedvelt férfiúnak’ nevezett, hosszú életén át végig hűségesen szolgált (Dániel 10:11, 19). Megőrizte Jehova iránti feddhetetlenségét i. e. 617-től kezdve, amikor száműzetésbe került, egészen a haláláig, mely valamivel azután következett be, hogy i. e. 536-ban, Círusznak, Perzsia királyának a harmadik évében látomást kapott (Dániel 1:1; 10:1). Ebben az évben Dániel látomást látott a világhatalmak felvonulásáról, mely a közelgő nagy nyomorúságban éri el tetőpontját (Dániel 11:1—12:13). Mivel nem értette teljesen a látomást, megkérdezte az angyaltól, aki közvetítette azt neki: „Ó, uram, mi lesz ezeknek a vége?” Válaszában az angyal ’a vég idejét’ említette, és azt, hogy aki akkor „éleslátású lesz, az megérti”. És vajon mire számíthatott maga Dániel? Az angyal így szólt: „nyugodni térsz, de felkelsz majd a sorsodra a napoknak végén” (Dániel 12:8–10, 13). Dániel visszatér majd „az igazságosak feltámadásakor”, Krisztus millenniumi uralma idején (Lukács 14:14).
19 Mélyen benne járunk a vég idejében, és közelebb vagyunk Krisztus millenniumi uralmának kezdetéhez, mint amikor hívőkké lettünk. Ezért kérdezzük meg magunktól: „Ott leszek az új világban, és találkozom majd Ábrahámmal, Jóbbal, Dániellel és más hűséges férfiakkal és nőkkel?” Ott leszünk, ha közel maradunk Jehovához, és megtartjuk a parancsait. A következő cikkben további részleteket veszünk nagyító alá a feltámadással kapcsolatban, és meglátjuk, hogy kik fognak feltámadni.
Emlékszel?
• Hogyan reagáltak az emberek, amikor Pál a feltámadásba vetett reményét hirdette?
• Miért mondhatjuk, hogy a feltámadás reménysége megkülönbözteti az igaz keresztényeket a hamisaktól?
• Honnan tudjuk, hogy Ábrahám, Jób és Dániel hitt a feltámadásban?
[Tanulmányozási kérdések]
[Kép a 8. oldalon]
Pál meggyőződéssel beszélt a feltámadás reménységéről Félix kormányzó előtt
[Kép a 10. oldalon]
Miért hitt Ábrahám a feltámadásban?
[Kép a 12. oldalon]
Jób vigaszt merített a feltámadás reménységéből
[Kép a 12. oldalon]
Dániel visszatér majd az igazságosak feltámadásakor