Ne hagyjunk fel annak cselekvésével, ami jó!

„ŐRIZZÉTEK MEG jónak a viselkedéseteket a nemzetek között” — ösztönzött Péter apostol (1Péter 2:12). A „jónak” fordított görög szó olyasmire utal, ami „szép, nemes, tiszteletre méltó, kifogástalan”. Manapság reménytelenül valószerűtlennek tűnik elvárni az emberek többségétől, hogy nemesen és tiszteletre méltóan viselkedjenek. Jehova népe azonban mint egész sikeresen alkalmazza Péter tanácsát, hiszen tagjait a világ minden részén a jó viselkedésükről ismerik.

Ez azért különösen figyelemreméltó, mert ezekben a ’nehezen elviselhető, válságos időkben’ gondokkal és aggodalmakkal küzdünk (2Timóteusz 3:1). A próbák mindennaposak, és megszokhattuk, hogy sokan ellenzik a keresztényi életvitelt. Ráadásul a rövidebb ideig tartó próbák mellett ott vannak azok, amelyek nem hagynak alább, sőt, még súlyosbodnak is. Pál apostol mégis így buzdított: „ne hagyjunk fel annak cselekvésével, ami jó, mert a megfelelő időszakban aratunk, ha ki nem fáradunk” (Galácia 6:9). De vajon hogyan tudunk jót cselekedni — méghozzá állandóan —, amikor nyomasztó próbákkal és szűnni nem akaró ellenségeskedéssel találjuk szembe magunkat?

Ami segít a jó cselekvésében

Az, hogy valaki „nemes, tiszteletre méltó, kifogástalan”, nyilvánvalóan belülről fakadó, szívbéli tulajdonság. Éppen ezért a próbák és nehézségek közepette nem ösztönösen őrizzük meg a jó viselkedésünket, hanem annak köszönhetően, hogy nap mint nap követjük és gyakoroljuk a bibliai alapelveket az élet minden területén. Mi segíthet ebben? Vizsgáljunk meg néhány szempontot.

Fejlesszük ki magunkban Krisztus gondolkodásmódját! Alázat kell ahhoz, hogy elviseljünk olyasmit, amit igazságtalannak érzünk. Aki sokat gondol magáról, az nemigen fogja elviselni, hogy rosszul bánjanak vele. Jézus ezzel szemben „megalázta magát, és engedelmes lett egészen a halálig” (Filippi 2:5, 8). Őt utánozva nem fogunk ’megfáradni vagy ellankadni’ szent szolgálatunkban (Héberek 12:2, 3). Alázatosan engedelmeskedjünk azoknak, akik vállalják a vezetést a gyülekezetünkben, azáltal hogy készségesen együttműködünk velük (Héberek 13:17). Tanuljunk meg úgy látni másokat, mint akik ’felettünk állnak’, és az ő érdekeiket helyezzük a mieink elé (Filippi 2:3, 4).

Gondoljunk arra, hogy Jehova szeret minket! Egészen biztosnak kell lennünk abban, hogy Jehova „van, és hogy megjutalmazója lesz azoknak, akik komoly igyekezettel keresik őt” (Héberek 11:6). Őszintén törődik velünk, és szeretné, ha elnyernénk az örök életet (1Timóteusz 2:4; 1Péter 5:7). Ha észben tartjuk, hogy semmi sem olthatja ki Isten irántunk érzett szeretetét, az erőt ad, hogy ne adjuk fel a próbák idején (Róma 8:38, 39).

Feltétel nélkül bízzunk Jehovában! Elengedhetetlen, hogy bízzunk Jehovában, kiváltképpen akkor, amikor úgy tűnik, hogy a próbáink nem érnek véget, vagy veszélyeztetik az életünket. Fenntartás nélkül bíznunk kell abban, hogy Jehova nem enged meg annál nagyobb próbát,  mint ’amit el tudunk viselni’, és hogy mindig ’elkészíti a kivezető utat’ (1Korintusz 10:13). Még a halálos fenyegetéssel is bátran szembe tudunk nézni, ha Jehovában van a bizodalmunk (2Korintusz 1:8, 9).

Legyünk állhatatosak az imában! Létfontosságú a szívből jövő ima (Róma 12:12). Egyebek között őszinte ima által közeledhetünk Jehovához (Jakab 4:8). Saját bőrünkön tapasztalhatjuk, hogy „bármit kérünk is . . . , ő meghallgat minket” (1János 5:14). Ha Jehova megengedi, hogy egy nehézség folyamatosan próbára tegye a feddhetetlenségünket, imádkozzunk azért, hogy segítsen kitartani (Lukács 22:41–43). Az imából azt tanuljuk, hogy soha nem vagyunk egyedül, és mivel Jehova mellettünk van, minden helyzetből győztesen kerülünk ki (Róma 8:31, 37).

A jó cselekedetek ’dicséretre és tiszteletre adnak okot’

Időről időre minden kereszténynek ’bánatot okoznak különféle próbák’. Ennek ellenére nem szabad ’felhagynunk annak cselekvésével, ami jó’. A nehéz időkben merítsünk erőt abból a tudatból, hogy hűségünk végül majd „dicséretre, dicsőségre és tiszteletre ad okot” (1Péter 1:6, 7). Teljes egészében fordítsuk javunkra mindazt, amiről Jehova azért gondoskodik, hogy erősítsen bennünket. Ha személyes figyelmet igénylünk, forduljunk azokhoz, akik pásztorokként, tanítókként és tanácsadókként szolgálnak a keresztény gyülekezetben (Cselekedetek 20:28). Rendszeresen legyünk ott valamennyi összejövetelen, ahol ösztönzést kapunk „a szeretetre és jó cselekedetekre” (Héberek 10:24). A naponkénti bibliaolvasás és személyes tanulmányozás, valamint a keresztény szolgálatban való rendszeres részvétel segít ébernek és szellemileg erősnek maradnunk (Zsoltárok 1:1–3; Máté 24:14).

Minél inkább érezzük Jehova szeretetét és törődését, annál jobban vágyunk rá, hogy ’jó cselekedetekben buzgólkodjunk’ (Titusz 2:14). Ne feledjük, hogy „aki mindvégig kitart, az részesül megmentésben” (Máté 24:13). Határozzuk hát el, hogy ’nem hagyunk fel annak cselekvésével, ami jó’!

[Oldalidézet a 29. oldalon]

Fenntartás nélkül bíznunk kell abban, hogy Jehova nem enged meg annál nagyobb próbát, mint ’amit el tudunk viselni’, és hogy mindig ’elkészíti a kivezető utat’

[Képek a 30. oldalon]

Ha mindig elfoglaljuk magunkat a teokratikus tevékenységekkel, az felkészít minket a próbák elviselésére