Alexandriai Philón — Aki emberi okoskodással vegyítette a Szentírást

NAGY SÁNDOR i. e. 332-ben bevonult Egyiptomba. Mielőtt folytatta volna a világ meghódítását kelet felé, megalapította Alexandriát. Ez a város lett később a görög kultúra központja. Körülbelül i. e. 20-ban egy másik hódító született itt, aki nem karddal és lándzsával harcolt, hanem filozófiai érveléssel. Alexandriai Philónként ismerjük, illetve zsidó háttere miatt Zsidó Philónnak is szokták nevezni.

Jeruzsálem i. e. 607-ben bekövetkezett pusztulása után a zsidók mindenfelé szétszóródtak, sokan közülük például Egyiptomba kerültek. Alexandriában ezerszámra éltek zsidók, akik nehezen fértek meg görög szomszédaikkal. A zsidók nem voltak hajlandók a görög isteneket imádni, a görögök pedig kigúnyolták a Héber Iratokat. Philón, aki görög iskolába járt, és zsidó neveltetést kapott, jól ismerte a vitát. Hitte, hogy a judaizmus az igaz vallás. Ámde sokaktól eltérően békés eszközökkel igyekezett elvezetni Istenhez a nem zsidókat. Szerette volna elfogadtatni velük a judaizmust.

A régi írások újfajta értelmezése

Mint megannyi alexandriai zsidó társának, Philónnak is a görög volt az anyanyelve. Tanulmányait ennélfogva a Héber Iratok görög fordítására, a Septuagintára alapozta. Ennek szövegét vizsgálva meggyőződött arról, hogy filozófiai elemeket tartalmaz, és hogy Mózes „filozófus lángelme” volt.

A görög értelmiségi réteg már évszázadokkal korábban is nehezen tudott hinni az istenekről és istennőkről — ősi mitológiájuk óriásairól és démonairól — szóló történetekben. Elkezdték újraértelmezni ezeket a réges-régi történeteket. A klasszikus kor szakértője, James Drummond így magyarázta el a módszerüket: „A filozófus finom jelentésárnyalatokat kezd keresni a sorok között a mítoszokban, aztán valamiféle mélységes vagy tanulságos igazságra következtet a durvaságukból és képtelenségükből, melyet a szerzőik nagy valószínűség szerint a közönség elé akartak tárni élénk szóképeik által.” Ezt allegorikus értelmezésnek hívják, és Philón ezzel a módszerrel próbálta megmagyarázni a Szentírást.

Nézzük például az 1Mózes 3:21-et (3:22-t) a Septuaginta Bagster-féle fordítása szerint: „Az Úr Isten bőrruhát készített Ádámnak és a feleségének, és felöltöztette őket.” A görögök úgy vélték, hogy méltóságon aluli lenne, ha a legfőbb Isten ruhákat készítene. Philón ezért jelképesen értette ezt a verset, és kijelentette: „A bőrruha az ember bőrére, vagyis testére utal jelképesen, mivel Isten, amikor először megalkotta az értelmet, elnevezte Ádámnak, utána megteremtette az elevenséget, melynek  az Élet nevet adta, harmadszor pedig szükségszerűen testet is alkotott, melyet jelképesen a bőrruha kifejezéssel illetett.” Philón tehát megpróbálta elmélkedésre érdemes filozófiai kérdéssé tenni azt, hogy Isten felöltöztette Ádámot és Évát.

Figyeljük meg az 1Mózes 2:10–14-et is, mely az Éden-kertből eredő, azt vízzel ellátó négy folyóról ír. Philón igyekezett a szavak mögé nézni, és sokkal messzebbre látni a tájnál. Miután magáról a vidékről is írt, megjegyezte: „Lehet, hogy ennek a résznek is van allegorikus jelentése, mivel a négy folyó négy erényt jelképez.” Feltevése szerint a Pison az okosságot, a Gihon a mértékletességet, a Tigris a lelkierőt, az Eufrátesz pedig az igazságosságot szemlélteti. Így kerül a földrajz helyébe a jelképek világa.

Philón az allegorikus értelmezés módszerével elemezte a teremtési beszámolót, Ábel meggyilkolásának történetét, Noé napjainak Özönvizét, a nyelvek összezavarását Bábelnél, valamint a Mózesi Törvény számos előírását. Ahogyan az előző bekezdésben említett példa is mutatja, gyakran elismerte az adott bibliavers szó szerinti jelentését, majd ilyen vagy ezekhez hasonló szavakkal vezette be saját jelképes magyarázatát: „Nincs kizárva, hogy úgy kell tekintenünk ezekre a dolgokra, mint amelyek allegorikus értelműek.” Philón írásaiban  nagy szerepet kap a szimbolika, míg az Írások nyilvánvaló jelentése sajnos elhalványul.

Kicsoda Isten?

Philón meggyőző szemléltetéssel érvelt Isten létezése mellett. Miután beszélt a földről, a folyókról, a bolygókról és a csillagokról, erre a következtetésre jutott: „A világ a legleleményesebben és legügyesebben megalkotott mű mind közül, mintha olyan valaki rakta volna össze, aki mindenestül kiváló, és akinek tökéletes a tudása. Így jutottunk Isten létezésének a gondolatára.” Ez az érvelés megállja a helyét (Róma 1:20).

De amikor Philón a mindenható Isten természetét boncolgatta, már nagyon eltért az igazságtól. Azt állította, hogy Istennek „nincsenek jellemvonásai”, és hogy Isten „felfoghatatlan”. Ellenezte, hogy bárki is meg akarja ismerni őt, mivel szerinte „a legnagyobb ostobaság, ha valaki megpróbálja Isten természetét vagy jellemvonásait vizsgálni”. Ez a fajta gondolkodásmód nem a Biblián alapult, hanem Platóntól, a pogány filozófustól eredt.

Philón azt mondta, hogy Isten olyannyira megfoghatatlan, hogy lehetetlen néven nevezni őt. „Teljesen összhangban van tehát a józan ésszel, hogy semmilyen tulajdonnévvel sem helyes illetnünk azt, aki valójában az élő Isten” — jelentette ki. Pedig mennyire nem így van!

A Biblia egyértelműen kijelenti, hogy Istennek van neve. „Te, akinek neve Jehova, egymagad vagy a Legfelségesebb az egész föld felett” — mondja a Zsoltárok 83:18. Az Ézsaiás 42:8 pedig így idézi Isten szavait: „Én vagyok Jehova. Ez a nevem.” Miért tanította Philón, aki zsidó lévén ismerte ezeket a bibliaverseket, hogy Istennek nincs neve? Azért, mert nem a Biblia Istenéről beszélt, hanem a görög filozófia egyik névtelen, megközelíthetetlen istenéről.

Mi a lélek?

Philón azt tanította, hogy a lélek a testtől különálló valami. Azt mondta, hogy az ember „testből és lélekből áll”. Vajon meghalhat a lélek? Figyeljük meg Philón fejtegetését: „Amíg élünk, a lelkünk mintha halott lenne a testünkben, mint egy sírban eltemetve. De ha meghal [a test], a lélek élni fogja a rendes életét, kiszabadulva a gonosz és halott testből, melyben fogva van tartva.” Számára a lélek halála jelképes volt; szerinte a lélek igazából soha nem hal meg, azaz halhatatlan.

De mit tanít a Biblia a lélekről? Az 1Mózes 2:7-ben ezt olvashatjuk: „Jehova Isten megformálta az embert a föld porából, és az orrába lehelte az élet leheletét, így lett az ember élő lélekké.” A Biblia szerint az embernek nincs lelke, hanem ő maga a lélek.

A Biblia ezenkívül azt tanítja, hogy a lélek nem halhatatlan. Az Ezékiel 18:4 kijelenti: „Amely lélek vétkezik, az hal meg.” Ezekből az írásszövegekből helyesen arra a következtetésre juthatunk, hogy az ember a lélek, ezért amikor az ember meghal, a lélek hal meg (1Mózes 19:19). *

A zsidók nem sokat törődtek Philónnal a halála után. A kereszténység azonban befogadta. Euszebiosz és más egyházi vezetők úgy tudták, hogy Philón keresztény hitre tért. Jeromos az egyházatyák közé sorolta. Nem a zsidók őrizték meg írásait, hanem a hitehagyott keresztények.

Philón írásai vallásos forradalmat robbantottak ki. Hatására a névleges keresztények elfogadták a lélek halhatatlanságának Írás-ellenes tanát. Továbbá Philónnak a Logoszra (vagyis a Szóra) vonatkozó tanítása szerepet játszott abban, hogy kialakult a háromság,  a hitehagyott keresztények Bibliával ellentétes hittétele.

Ne engedjük magunkat félrevezetni!

A Héber Iratokat tanulmányozva Philón nagyon ügyelt, „nehogy elkerülje a figyelmét bármilyen allegorikus jelentés, amely esetleg az egyszerű nyelvezet mögött rejtőzik”. Pedig az 5Mózes 4:2 szerint Mózes ezt mondta Isten Törvényéről: „Ne tegyetek hozzá e szavakhoz, melyeket parancsolok nektek, és ne is vegyetek el belőlük, hanem tartsátok meg Jehovának, a ti Isteneteknek a parancsolatait, melyeket parancsolok nektek.” Philónt nyilvánvalóan jó szándék vezette, az okoskodásaival mégis sűrű ködhöz hasonlóan elhomályosította Isten ihletett Szavának világos tanítását.

„Nem fortélyosan kigondolt, valótlan történeteket követve ismertettük meg veletek Jézus Krisztusnak, a mi Urunknak hatalmát és jelenlétét” — írta Péter apostol (2Péter 1:16). Philón írásaitól eltérően az, amit Péter a korai keresztény gyülekezetnek tanított, tényeken alapult, valamint Isten szellemének, ’az igazság szellemének’ a vezetésén, mely az igazság minden részletébe beavatta őket (János 16:13).

Ha a Biblia Istenét szeretnéd imádni, megbízható vezetésre van szükséged, nem az emberi gondolkodás talajában gyökerező értelmezésre. Pontos ismeretet kell szerezned Jehováról és az akaratáról, és alázatosnak kell lenned ahhoz, hogy komoly tanulmányozó legyél. Ha ezzel az egészséges szemléletmóddal tanulmányozod a Bibliát, megismered „a szent írásokat, amelyek képesek bölccsé tenni téged a megmentésre a Krisztus Jézusba vetett hit által”. Meglátod majd, hogy Isten Szava „teljesen alkalmas, minden jó cselekedetre hiánytalanul felkészített” emberré tehet (2Timóteusz 3:15–17).

[Lábjegyzet]

[Kiemelt rész/kép a 10. oldalon]

PHILÓN VÁROSA

Philón az egyiptomi Alexandriában élt és tevékenykedett. Ez a város évszázadokon át a könyvek és a tudományos eszmecserék világközpontja volt.

A város iskoláiban neves tudósok oktatták a tanulókat. Alexandria könyvtára világhírnévre tett szert. Gyűjteménye több százezer darabból állt, mivel a könyvtárosok igyekeztek minden írott anyagot beszerezni.

Később lassanként megkopott az Alexandria és az ott felhalmozott tudás iránti nemzetközi elismerés. A császárok az összes többi város fölé emelték Rómát, és a kulturális élet központja átkerült Európába. Alexandria hanyatlásának mélypontja az i. sz. hetedik században jött el, amikor az ellenség bevette a várost. A történészek máig is keseregnek amiatt, hogy odaveszett a híres könyvtár, mivel egyesek úgy vélekednek, hogy ez 1000 évre visszavetette a civilizáció fejlődését.

[Forrásjelzés]

L. Chapons/Illustrirte Familien-Bibel nach der deutschen Uebersetzung Dr. Martin Luthers

[Kiemelt rész a 12. oldalon]

ALLEGORIKUS ÉRTELMEZÉS MA

Allegóriának nevezzük általában az olyan irodalmi alkotást, amely jelképes alakokat vagy tetteket vonultat fel, s így közvetít az emberi természetről és tapasztalatról általános igazságokat. Az allegorikus írásokra jellemző, hogy valami fontosabb, rejtett igazságot jelképeznek. Alexandriai Philónhoz hasonlóan némelyik mai vallási tanító is az allegorikus értelmezés módszerével magyarázza a Bibliát.

Vizsgáljuk meg Mózes első könyvének az 1—11. fejezetét, amely az emberi történelmet a teremtéstől az emberek Bábel tornyánál történt szétszóródásáig beszéli el. Egy katolikus fordítás ezt mondja a Bibliának erről a részéről: „Ahhoz, hogy az izraelita nép, melynek meg kellett őriznie ezeket a fejezeteket, megértse a bennük foglalt igazságokat, azokat olyan fogalmakkal kellett kifejezni, amelyek ismertek voltak a nép körében akkoriban. Éppen ezért magukat az igazságokat élesen el kell határolnunk az irodalmi eszközöktől, melyekbe fel vannak öltöztetve” (The New American Bible). E szerint a felfogás szerint Mózes első könyvének első tizenegy fejezetét nem kell szó szerint érteni, hanem ahogyan a ruha elfedi a testet, úgy a szavak is mélyebb értelmet takarnak.

Jézus ellenben azt tanította, hogy Mózes első könyvének ezek a fejezetei szó szerint igazak (Máté 19:4–6; 24:37–39). Pál és Péter apostol is hasonlóan foglalt állást (Cselekedetek 17:24–26; 2Péter 2:5; 3:6, 7). A Biblia őszinte tanulmányozói visszautasítják azokat a magyarázatokat, amelyek nincsenek összhangban Isten egész Szavával.

[Kép a 9. oldalon]

Alexandria nagy világítótornya

[Forrásjelzés]

Archives Charmet/Bridgeman Art Library