Ugrás a tartalomra

Ugrás a tartalomjegyzékre

Szívesen ajánlkoznak

Szívesen ajánlkoznak

Szívesen ajánlkoznak

„NÉPED készséggel ajánlkozik” (Zsoltárok 110:3). Ezek a szavak sokat jelentenek annak a 46 tanulónak, akik az Őrtorony Gileád Bibliaiskola 118. osztályába jártak. Hogyan készültek fel erre az iskolára, mely misszionáriusokat képez ki arra, hogy külföldön törődjenek az emberek szellemi szükségleteivel? Mike és Stacie, akik ebbe az osztályba jártak, így válaszoltak erre a kérdésre: „Elhatároztuk, hogy egyszerűen fogunk élni, így kevesebb dolog terelte el a figyelmünket a szellemi tevékenységekről. Tudatosan ügyeltünk rá, hogy az üzleti életben elért sikereink ne szorítsák ki a szellemi céljainkat.” Hozzájuk hasonlóan az osztály többi tanulója is készségesen ajánlkozott, és most négy kontinensen szolgálnak mint Királyság-hirdetők.

A diplomaosztási programot 2005. március 12-én, szombaton 6843-an hallgatták végig szemmel látható lelkesedéssel. Az elnöklő Theodore Jaracz volt, aki tagja Jehova Tanúi Vezető Testületének. Miután kedvesen üdvözölte a 28 országból érkezett vendégeket, a bibliai oktatás értékére irányította a jelenlévők figyelmét. Idézte egy amerikai pedagógus, William Lyon Phelps következő szavait: „Azt, aki alaposan ismeri a Bibliát, méltán lehet műveltnek nevezni.” Habár a világi műveltség hasznos lehet, a bibliai oktatómunka mégis felülmúlja, mivel az emberek ezáltal megismerhetik Istent, és ez örök élethez vezet (János 17:3). Jaracz testvér megdicsérte a végzősöket, hogy készek nagyobb részt vállalni a bibliai oktatómunkában, melyet Jehova Tanúi több mint 98 000 gyülekezetbe szerveződve végeznek világszerte.

Időszerű bátorítás a végzősöknek

Az elnöklő bevezető gondolatai után William Samuelson a következő témáról beszélt: „Hogyan lehettek olyanok, mint egy dús lombú olajfa Isten házában?” Előadása a Zsoltárok 52:8-on alapult. Rámutatott, hogy az olajfa a Bibliában a termékenység, a szépség és a méltóság jelképe (Jeremiás 11:16). A tanulókat olajfákhoz hasonlította, és ezt mondta: „Jehova szépnek és méltóságteljesnek lát benneteket, miközben hűségesen végzitek a Királyság-prédikáló munkát misszionáriusi megbízatásotokban.” Ahogyan az olajfának messzire nyúló gyökérzetre van szüksége ahhoz, hogy életben maradjon a szárazság idején, úgy a tanulóknak is meg kell szilárdítaniuk szellemi gyökereiket, hogy el tudják viselni a közömbösséget, az ellenségeskedést vagy egyéb próbákat, melyek külföldi szolgálatuk végzése közben érhetik őket (Máté 13:21; Kolosszé 2:6, 7).

John E. Barr, a programban részt vevő három vezető testületi tag egyike „Ti vagytok a föld sója” címmel tartott előadást (Máté 5:13). Kiemelte, hogy a sóhoz hasonlóan, mely megóvja az ételeket attól, hogy megromoljanak, a misszionáriusok Királyság-prédikáló munkája megmenti a fogékony emberek életét, és megóvja őket az erkölcsi és szellemi romlástól. Ezután Barr testvér kedvesen arra ösztönözte a végzősöket, hogy ’őrizzék meg a békét’ másokkal (Márk 9:50). „Ápoljátok a szellem gyümölcsét, és figyeljetek oda arra, hogy viselkedésetek és beszédetek mindig kellemes és figyelmes legyen” — buzdította őket.

„Hajózzatok mély vizeken!” — ezt a témát fejtegette Wallace Liverance, a Gileád egyik oktatója. Ahogyan egy mély vízen közlekedő hajó megfelelő irányban tud haladni, úgy ’Isten mélységes dolgainak’, vagyis az ő szándékainak és azok megvalósulásának a megértése hozzájárulhat a szellemi fejlődésünkhöz (1Korintusz 2:10). Ha szellemi értelemben sekély vízen maradunk, beérve ’Isten szent kijelentéseinek elemi dolgaival’, az visszafogja a fejlődésünket, sőt, akár oda is vezethet, hogy ’hajótörést szenvedünk hitünkben’ (Héberek 5:12, 13; 1Timóteusz 1:19). „Azt kívánom, hogy »Isten . . . bölcsességének és ismeretének mélysége« adjon erőt nektek misszionáriusi megbízatásotokban” — zárta előadását Liverance testvér (Róma 11:33).

Mark Noumair, aki ugyancsak oktató a Gileádon, ezt a témát választotta: „Az örökségetekhez méltón fogtok élni?” Az Őrtorony Gileád Bibliaiskola a több mint 60 éves fennállása során kiváló hírnevet szerzett mint hitelt érdemlő iskola a tanulók által tett ’bizonyság nagy halmának’ köszönhetően (1Mózes 31:48). Ez a Gileád-örökség most a 118. osztály tanulóira szállt. Noumair testvér arra sarkallta a tanulókat, hogy utánozzák a Nehémiás napjaiban élt tékoaiakat, és alázatosan működjenek együtt a helyi gyülekezettel és a misszionáriustársaikkal. Kerülniük kell a Nehémiás által említett büszke ’előkelők’ magatartását, és késznek kell lenniük arra, hogy feltűnés nélkül a háttérben szolgáljanak (Nehémiás 3:5).

Tanulságos tapasztalatok és interjúk

A program következő részének ez volt a címe: „Isten szava tovább növekedett” (Cselekedetek 6:7). A Gileádon oktató Lawrence Bowen vezetésével a tanulók eljátszottak néhány tapasztalatot, melyben az iskola ideje alatt volt részük. Az derült ki a bemutatókból, hogy a tanulók buzgón hirdették Isten Szavát, és Jehova gazdagon megáldotta fáradozásukat.

Richard Ashe interjút készített a Bétel-család némelyik tagjával, akinek a munkája szorosan összefügg az iskolával. Ezekből kiderült, hogy miként támogatja a Bétel-család a Gileád tanulóit, hogy azok a lehető legnagyobb hasznot meríthessék az oktatásból. Ezután Geoffrey Jackson olyanokkal beszélgetett el, akik korábban végezték el a Gileádot. Mondanivalójuk lényege az volt, hogy milyen sok lehetőségük van a misszionáriusoknak arra, hogy dicséretet és tiszteletet szerezzenek Jehovának. Az egyikük így fogalmazott: „Az embert mindig szemmel tartják, ha misszionárius. Hallgatják, megfigyelik, és mindenre emlékeznek.” A tanulók ezáltal arra kaptak ösztönzést, hogy mindig mutassanak jó példát. Ez a hasznos tanács biztosan a javukra válik majd.

Stephen Lett, a Vezető Testület tagja tartotta a záró előadást „Menjetek, vigyétek az ’élő vizet’!” címmel (János 7:38). Megjegyezte, hogy az elmúlt öt hónapban a tanulók rengeteget kaptak azáltal, hogy Isten Szavának igazságából nagyokat „kortyolhattak”. De vajon mit kezdenek az újdonsült misszionáriusok az ismerettel, melyet befogadtak? Lett testvér arra buzdította a végzősöket, hogy önzetlenül adjanak ebből a szellemi vízből, hogy az másokban is ’vízforrássá legyen, amely azért buzog fel, hogy örök életet adjon’ (János 4:14). Hozzátette még: „Soha ne felejtsétek el megadni Jehovának, ’az élő vizek forrásának’ az őt megillető tiszteletet és dicsőséget. Legyetek türelmesek, amikor olyanokat tanítotok, akik az aszály sújtotta Nagy Babilonból jöttek ki” (Jeremiás 2:13). Befejezésül Lett testvér felszólította a végzősöket, hogy lelkesen kövessék a szellem és a menyasszony példáját, és mondják velük: „»Jöjj!« És aki szomjazik, jöjjön; aki akarja, vegye az élet vizét ingyen” (Jelenések 22:17).

Jaracz testvér a program zárásaként különböző országokból érkezett üdvözleteket tolmácsolt, végül pedig a végzős osztály egyik tagja felolvasott egy köszönőlevelet.

Tudnál vállalkozni arra, hogy ott szolgálj, ahol nagyobb a szükség? Ha igen, akkor törekedj szellemi célokra, ahogy ezek a végzős tanulók is tették. Legyen részed az azzal járó örömben és megelégedésben, hogy szívesen ajánlkozol Isten szolgálatára, akár misszionáriusként külföldön, akár hírnökként az otthonodhoz közelebb.

[Kiemelt rész a 13. oldalon]

OSZTÁLYSTATISZTIKA

A képviselt országok száma: 8

A kijelölt országok száma: 19

A tanulók száma: 46 fő

Átlagéletkor: 33 év

Az igazságban eltöltött évek átlaga: 16,5

A teljes idejű szolgálatban eltöltött évek átlaga: 12,9

[Kép a 15. oldalon]

Az Őrtorony Gileád Bibliaiskolát elvégző 118. osztály

Az alábbi felsorolásban a sorok számozása elölről hátra, a nevek felsorolása minden sorban balról jobbra történik.

1. Brockmeyer, A.; Moloney, S.; Symonds, N.; Lopez, Y.; Howard, C. 2. Jastrzebski, T.; Brown, D.; Hernandez, H.; Malagón, I.; Jones, A.; Connell, L. 3. Howard, J.; Lareau, E.; Shams, B.; Hayes, S.; Brown, O. 4. Burrell, J.; Hammer, M.; Mayer, A.; Kim, K.; Stanley, R.; Rainey, R. 5. Jastrzebski, P.; Zilavetz, K.; Ferris, S.; Torres, B.; Torres, F. 6. Connell, J.; Hernandez, R.; Moloney, M.; Malagón, J.; Shams, R.; Hayes, J. 7. Ferris, A.; Hammer, J.; Stanley, G.; Kim, C.; Symonds, S.; Lopez, D.; Burrell, D. 8. Brockmeyer, D.; Mayer, J.; Rainey, S.; Zilavetz, S.; Jones, R.; Lareau, J.