Ugrás a tartalomra

Ugrás a tartalomjegyzékre

A szeretet szívbe írt törvénye

A szeretet szívbe írt törvénye

A szeretet szívbe írt törvénye

„Törvényemet bensőjükbe helyezem, és a szívükbe írom” (JEREMIÁS 31:33)

1—2. a) Mit fogunk most megvizsgálni? b) Hogyan nyilvánult meg Jehova a Sínai-hegynél?

AZ ELŐZŐ két cikkben arról tanultunk, hogy amikor Mózes lejött a Sínai-hegyről, az arca sugarakat bocsátott ki, amelyek Jehova dicsőségét tükrözték. Beszéltünk a Mózes által viselt lepelről is. Most vizsgáljunk meg egy ezekhez kapcsolódó témát, ami nagy jelentőségű a mai keresztényeknek.

2 Amikor Mózes fent volt a hegyen, utasításokat kapott Jehovától. A Sínai-hegy előtt összegyűlt izraeliták Isten döbbenetes megnyilvánulásának lehettek tanúi. „Mennydörgött és villámlott, sűrű felhő szállt a hegyre, és igen hangos kürtzengés volt hallható, úgyhogy az egész nép remegni kezdett a táborban . . . És a Sínai-hegy egészen füstbe borult, mert leszállt arra Jehova tűzben; annak füstje pedig felszállt, mint az égetőkemence füstje, és az egész hegy nagyon remegett” (2Mózes 19:16–18).

3. Milyen módon adta át Jehova a tízparancsolatot Izraelnek, és mit értett meg ebből a nemzet?

3 Jehova szózatot intézett a néphez egy angyal által, felsorolva mindazt, ami később tízparancsolat néven vált ismertté (2Mózes 20:1–17). Így senkinek sem lehetett kétsége afelől, hogy ezek a törvények a Mindenhatótól származnak. Jehova a parancsolatokat kőtáblákra írta, azokra a táblákra, amelyeket Mózes később összetört, amikor meglátta, hogy az izraeliták aranyborjút imádnak. Ezért Jehova ismét kövekre véste a parancsolatokat. Ekkor történt, hogy Mózes arca sugárzott, miközben jött lefelé a hegyről kezében a kőtáblákkal. Így mindenki megérthette, hogy azok a törvények óriási jelentőségűek (2Mózes 32:15–19; 34:1, 4, 29, 30).

4. Miért volt különösen fontos a tízparancsolat?

4 A tízparancsolatot tartalmazó két táblát a hajlék, majd később a templom szentek szentjének nevezett részében levő szövetségládába helyezték. A rájuk írt törvények alkották a mózesi törvényszövetség legfontosabb alapelveit, és képezték alapját a nemzetet irányító teokratikus közigazgatásnak. Bizonyították, hogy Jehova egy különleges, kiválasztott néppel foglalkozik.

5. Hogyan tükrözték Isten szeretetét az Izraelnek adott törvényei?

5 Ezek a törvények sok mindent elárultak Jehováról, különösképpen pedig a népe iránti szeretetéről. Milyen értékes ajándéknak bizonyultak azok számára, akik engedelmeskedtek nekik! Egy tudós ezt írta erről: „Emberek sem előtte, sem azóta nem alkottak olyan erkölcsi rendszert . . . , mely képes lenne megközelíteni, még kevésbé utolérni vagy túlszárnyalni Istennek ezt a tíz szavát.” A Mózesi Törvényről mint egészről Jehova ezt mondta: „ha igazán hallgattok szavamra, és valóban megtartjátok szövetségemet, akkor bizony különleges tulajdonommá lesztek minden nép közül, mert enyém az egész föld. Ti pedig papok királysága és szent nemzet lesztek nekem” (2Mózes 19:5, 6).

A szívbe írt törvény

6. Mely törvény bizonyult értékesebbnek a kőbe vésett törvényeknél?

6 Igen, azok az isteni törvények nagyon értékesek voltak. De tudtad, hogy a felkent keresztényeknek valami sokkal értékesebb tulajdonuk van a kőbe vésett törvényeknél? Jehova előre megmondta, hogy új szövetséget hoz létre, nem olyat, mint amilyen az Izrael nemzetével kötött Törvényszövetség volt. „Törvényemet bensőjükbe helyezem, és a szívükbe írom” (Jeremiás 31:31–34). Jézus, az új szövetség Közvetítője, személyesen nem adott át írott törvénygyűjteményt a követőinek. Ő a szavai és cselekedetei által véste tanítványai elméjébe és szívébe Jehova törvényét.

7. Kinek adatott először ’Krisztus törvénye’, és kik fogadták még el azt a későbbiekben?

7 Ezt a törvényt ’Krisztus törvényének’ hívják, és nem a Jákob leszármazottaiból álló, test szerinti Izrael nemzetének adták, hanem egy szellemi nemzetnek, ’Isten Izraelének’ (Galácia 6:2, 16; Róma 2:28, 29). Isten Izraelét a szellemmel felkent keresztények alkotják. Idővel csatlakozott hozzájuk egy minden nemzetből való „nagy sokaság”, amelynek tagjai szintén igyekeznek Jehovát imádni (Jelenések 7:9, 10; Zakariás 8:23). ’E g y nyájként e g y pásztor’ vezetése alatt mindkét csoport elfogadja „Krisztus törvényét”, és hagyja, hogy az irányítsa minden tettét (János 10:16).

8. Említs meg egy különbséget a Mózesi Törvény és Krisztus törvénye között!

8 A test szerinti izraelitáktól eltérően, akik születésük folytán voltak alárendelve a Mózesi Törvénynek, a keresztények saját elhatározásukból maradnak a Krisztus törvénye alatt, az olyan tényezők pedig, mint a bőrszín vagy a születési hely, teljesen lényegtelenek. Jehováról és az útjairól tanulnak, és vágynak teljesíteni akaratát. Miközben Isten törvénye a ’bensőjükben’ van, jelképesen szólva a „szívükbe” írva, a felkent keresztények nem csupán azért engedelmeskednek Istennek, mert ő megbüntetheti azokat, akik ellene szegülnek, és nem is csak azért, mert kötelességtudat hajtja őket. Engedelmességük valami sokkal alapvetőbb és jóval erőteljesebb dologban gyökerezik. A más juhok is engedelmesek, mivel Isten törvénye a szívükben van.

Szereteten alapuló törvények

9. Hogyan mutatott rá Jézus, hogy a szeretet Jehova törvényeinek a lényege?

9 Jehova összes törvényének és rendelkezésének a lényege egy szóval foglalható össze, ez a szó pedig a szeretet. A szeretet eddig is elengedhetetlen része volt a tiszta imádatnak, és ezután is az lesz. Amikor Jézustól megkérdezték, hogy melyik a Törvényben a legnagyobb parancsolat, ő így felelt: „Szeresd Jehovát, a te Istenedet egész szíveddel, egész lelkeddel és egész elméddel.” Másodikként pedig ezt jelölte meg: „Szeresd felebarátodat, mint önmagadat.” Majd hozzátette: „Ezen a két parancsolaton alapul az egész Törvény és a Próféták” (Máté 22:35–40). Ezzel Jézus jelezte, hogy nemcsak a tízparancsolatot magában foglaló Törvény, hanem az egész Héber Iratok a szereteten alapult.

10. Honnan tudjuk, hogy a szeretet Krisztus törvényének az alapja?

10 Vajon a keresztények szívében levő törvénynek is az Isten és felebarát iránti szeretet az alapja? Teljes mértékben! Krisztus törvénye magában foglalja az Isten iránti szívből jövő szeretetet, sőt egy új parancsot is: a keresztényeknek önfeláldozó szeretetet kell tanúsítaniuk egymás iránt. Úgy kell szeretniük, ahogy azt Jézus tette, ő pedig készségesen az életét adta a barátaiért. Arra tanította a tanítványait, hogy szeressék Istent, és szeressék egymást is, úgy, ahogy ő szerette őket. Az elsődleges azonosító tulajdonság, amely által az igaz keresztények felismerhetők, az egymás iránti kimagasló szeretetük (János 13:34, 35; 15:12, 13). Jézus még olyan utasítást is adott nekik, hogy szeressék az ellenségeiket (Máté 5:44).

11. Hogyan tanúsított szeretetet Jézus mind Isten, mind az emberiség iránt?

11 Jézus a szeretet kinyilvánításának tökéletes példája. Hatalmas égi szellemteremtményként örömmel vállalta, hogy előmozdítsa Atyja érdekeit a földön. Azonkívül, hogy feláldozta emberi életét, hogy mások örök életet nyerhessenek, azt is megmutatta az embereknek, hogy miként kellene élniük. Alázatos, kedves és figyelmes volt, segített azokon, akik terhek és elnyomás alatt görnyedtek. Az ’örök élet beszédeit’ is átadta, fáradhatatlanul azon munkálkodva, hogy segítsen másoknak megismerni Jehovát (János 6:68).

12. Miért mondható, hogy az Isten és a felebarát iránti szeretet elválaszthatatlanul kapcsolódik egymáshoz?

12 Az Isten iránti és a felebarát iránti szeretet valójában elválaszthatatlanul kapcsolódik egymáshoz. János apostol így fogalmazott: „a szeretet az Istentől van . . . Ha valaki azt állítja: »Szeretem az Istent«, és mégis gyűlöli a testvérét, akkor az hazug. Mert aki nem szereti a testvérét, akit lát, nem szeretheti az Istent, akit nem lát” (1János 4:7, 20). Jehova a szeretet forrása és megtestesülése is egyben. Minden tettét szeretet hatja át. Mi is azért tudunk szeretni, mert az ő képmására lettünk megteremtve (1Mózes 1:27). Ha szeretjük a felebarátainkat, azzal az Isten iránti szeretetünkről teszünk bizonyságot.

Szeretni annyi, mint engedelmeskedni

13. Mit kell először tennünk, hogy szeretni tudjuk Istent?

13 Hogyan szerethetjük Istent, akit nem látunk? Először is elengedhetetlen, hogy megismerjük őt. Egy idegent nem tudunk igazán szeretni vagy a bizalmunkba avatni. Ezért Isten Szava arra buzdít minket, hogy ismerjük meg őt. Ezt úgy tudjuk megtenni, ha olvassuk a Bibliát, imádkozunk, és összejövünk azokkal, akik már ismerik és szeretik őt (Zsoltárok 1:1, 2; Filippi 4:6; Héberek 10:25). A négy evangélium különösen értékes, mert Jézus Krisztus életének és szolgálatának bemutatása által feltárják Jehova személyiségét. Miközben megismerjük őt, és értékeljük az irántunk tanúsított szeretetét, egyre fokozódik bennünk a vágy, hogy engedelmeskedjünk neki, és utánozzuk a személyiségét. Igen, Isten szeretete magában foglalja az engedelmességet.

14. Miért mondható, hogy Isten törvényei nem megterhelőek?

14 Amikor szeretünk valakit, tisztában vagyunk vele, hogy mi tetszik, vagy éppen mi nem tetszik neki, és aszerint viselkedünk. Nem szeretnénk magunkra haragítani azt, akit szeretünk. János apostol ezt írta: „az Isten szeretete azt jelenti, hogy megtartjuk a parancsolatait; a parancsolatai pedig nem megterhelőek” (1János 5:3). Nem megterhelőek, és nincs is sok belőlük. A szeretet mutatja nekünk az irányt. Nem kell bemagolnunk egy terjedelmes szabálygyűjteményt, amely irányítaná a tetteinket, mivel az Isten iránti szeretetünk vezet minket. Isten törvényei nem megterhelőek, mert örömmel szolgáljuk azt, akit igazán szeretünk. Ha szeretjük Istent, örömet találunk akarata cselekvésében. Ezáltal elnyerjük a helyeslését, és áldásban részesülünk, hiszen az ő iránymutatása mindig a javunkra válik (Ézsaiás 48:17).

15. Mi indít minket Jehova utánzására? Magyarázd meg!

15 Isten szeretete arra indít minket, hogy utánozzuk a tulajdonságait. Amikor szeretünk valakit, csodáljuk a tulajdonságait, és igyekszünk olyanok lenni, mint ő. Figyeld meg a Jehova és Jézus között fennálló kapcsolatot. Talán már évmilliárdok óta voltak együtt az égben. Határtalan, valódi szeretet fejlődött ki köztük. Jézus olyan tökéletesen utánozta égi Atyját, hogy ezt mondhatta a tanítványainak: „Aki engem látott, látta az Atyát is” (János 14:9). Miközben ismeretet szerzünk Jehováról és a Fiáról, valamint értékelést mutatunk irántuk, arra érzünk indíttatást, hogy olyanok legyünk, mint ők. A Jehova iránti szeretetünk a szent szellem segítségével együtt képessé fog tenni minket, hogy ’levetkőzzük a régi egyéniséget a cselekedeteivel együtt, és magunkra öltsük az új egyéniséget’ (Kolosszé 3:9, 10; Galácia 5:22, 23).

A szeretet működés közben

16. Hogyan mutatkozik meg az Isten és felebarátaink iránti szeretet a prédikáló- és tanítótevékenységünkben?

16 Minket, keresztényeket az Isten és felebarátaink iránti szeretetünk arra indít, hogy részt vegyünk a Királyság-prédikáló és tanítványképző munkában. Ezáltal megörvendeztetjük Jehova Istent, „akinek az az akarata, hogy mindenfajta ember megmentésben részesüljön, és az igazság pontos ismeretére jusson” (1Timóteusz 2:3, 4). Így örömet találhatunk abban, hogy segítünk másoknak, hogy az ő szívükbe is be legyen írva Krisztus törvénye. Az is nagyon boldoggá tesz minket, hogy látjuk, ahogy átalakul az egyéniségük, és visszatükrözik Jehova Isten tulajdonságait (2Korintusz 3:18). Valójában az, hogy segítünk másoknak megismerni Istent, a legértékesebb ajándék, amit adhatunk nekik. Azok, akik elfogadják Jehova barátságát, egy örökkévalóságon át élvezhetik azt.

17. Miért bölcsebb Istent és a felebarátainkat szeretni, mint az anyagi dolgokat?

17 Olyan világban élünk, ahol az anyagi dolgokat nagy becsben tartják, sőt szeretik. De az anyagi dolgok nem örökkévalók. Lehet, hogy ellopják őket, vagy tönkremennek (Máté 6:19). A Biblia így figyelmeztet minket: „a világ elmúlóban van, s ugyanígy a kívánsága is, de aki az Isten akaratát cselekszi, megmarad örökké” (1János 2:16, 17). Igen, Jehova örökkévaló, és azok is örökké megmaradnak, akik szeretik és szolgálják őt. Vajon akkor nem ésszerűbb szeretetet tanúsítani Isten és az emberek iránt, mint a világ dolgait keresni, amelyek legjobb esetben is csak átmenetiek?

18. Hogyan tanúsított önfeláldozó szeretetet egy misszionárius?

18 Azok, akik a szeretet útján járnak, dicséretet szereznek Jehovának. Itt van például Sonia, egy Szenegálban élő misszionárius. Tanulmányozta a Bibliát Heidivel, aki HIV-fertőzést kapott a nem hívő férjétől. Miután a férje meghalt, Heidi megkeresztelkedett, de az egészségi állapota hamarosan romlani kezdett, és kórházba került, mert kifejlődött nála az AIDS. Sonia így meséli el a történteket: „A kórházi személyzet megtette, amit tudott, de elég kevesen voltak. Önként jelentkezőket kértünk meg a gyülekezetből, hogy gondoskodjanak Heidi szükségleteiről a kórházban. A második éjszakán egy darab gyékényen aludtam az ágya mellett, és segítettem a gondozásában egészen a haláláig. A kezelőorvosa elcsodálkozott: »A legnagyobb gondunk, hogy gyakran még a rokonok is magukra hagyják a családtagjaikat, amikor kiderül róluk, hogy AIDS-esek. Hogy van az, hogy maga, bár nem rokona, nem ugyanabból az országból való, nem ugyanolyan bőrszínű, mégis hajlandó volt veszélynek kitenni magát?« Elmagyaráztam, hogy nekem Heidi olyan volt, mintha valóban a testvérem lett volna, olyan közel állt hozzám, mintha egy anyától és egy apától származtunk volna. Most, hogy egy új testvérre tettem szert, gyönyörűséget találtam abban, hogy gondoskodjak róla.” Egyébként Soniát semmilyen káros hatás nem érte, miközben szeretetteljesen törődött Heidivel.

19. Isten törvényével a szívünkben, milyen lehetőséget ragadjunk meg?

19 Számtalan példát találunk az önfeláldozó szeretetre Jehova szolgái között. Ma nincs írott törvénygyűjtemény Isten népének azonosítására. Ehelyett azt látjuk, hogy beteljesednek a Héberek 8:10-ben leírt szavak: „ez az a szövetség, amelyet Izrael házával kötök ama napok múltán — ezt mondja Jehova. — Törvényeimet elméjükbe fogom helyezni, és szívükbe írom be azokat. Én Istenükké leszek, ők pedig népemmé lesznek.” Bárcsak mindig becsben tartanánk a szeretet törvényét, amelyet Jehova a szívünkbe írt, és minden lehetőséget megragadnánk, hogy szeretetet gyakoroljunk!

20. Miért felbecsülhetetlen érték Krisztus törvénye?

20 Micsoda öröm Istent szolgálni egy világméretű testvériségben, amelynek tagjai mind ugyanilyen szeretetet mutatnak! Azok, akik a szívükben hordozzák Krisztus törvényét, felbecsülhetetlen érték birtokosai ebben a szeretet nélküli világban. Nemcsak Jehova szeretetében sütkéreznek, hanem a szeretet erős kötelékét élvezhetik a testvéri közösségben is. „Íme, mily jó és mily gyönyörűséges, amikor a testvérek együtt laknak, egységben!” Bár Jehova Tanúi különböző nemzetek tagjai, sokféle nyelvet beszélnek, eltérő kultúrákat képviselnek, mégis olyan vallási egységnek örvendenek, amelynek nincs párja. Ez az egység Jehova helyeslését eredményezi. A zsoltáríró így fogalmazott: „Jehova oda [a szeretetben egyesült nép közé] rendelte az áldást, igen, életet időtlen időkre” (Zsoltárok 133:1–3).

Tudsz rá válaszolni?

• Mennyire volt fontos a tízparancsolat?

• Mi a szívbe írt törvény?

• Milyen szerepe van a szeretetnek ’Krisztus törvényében’?

• Milyen területeken mutathatjuk ki az Isten és felebarátaink iránti szeretetünket?

[Tanulmányozási kérdések]

[Kép a 25. oldalon]

Az izraelitáknak kőtáblákra vésett törvényeik voltak

[Képek a 26. oldalon]

A keresztények a szívükben hordozzák Isten törvényét

[Kép a 28. oldalon]

Sonia egy szenegáli kislánnyal a 2004-es kerületkongresszuson