„Elnyeletett a halál örökre”

KÉPZELD EL, hogy ezt a főcímet olvasod egy újságban, nem pedig azt, hogy egy kislány megölte magát. Természetesen még soha egy újság sem tudott ilyen hírt közölni. Ám a fenti szavak valóban le vannak írva egy több ezer éves könyvben, a Bibliában.

A Szentírás világos magyarázatot ad a halálra. És nemcsak azt tárja fel, hogy miért halunk meg, hanem a halottak állapotát is megmagyarázza, valamint reménységet nyújt az elhunyt szeretteinkkel kapcsolatban. Végül pedig beszél egy jelentőségteljes időszakról, amikor valóban ilyen hírt lehet majd hallani: „Elnyeletett a halál örökre” (1Korintusz 15:54).

A Biblia érthetően, nem pedig rejtélyes nyelvezettel ír a halálról. Például a halált újra és újra ’álomhoz’ hasonlítja, és úgy írja le a halottakat, mint akik ’halálalvásba merültek’ (Zsoltárok 13:3; 1Tesszalonika 4:13; János 11:11–14). A halálra úgy is utal, mint ’ellenségre’ (1Korintusz 15:26). És ami még ennél is fontosabb, a Biblia lehetővé teszi, hogy megértsük, miért hasonlít a halál az alváshoz, miért sújtja az emberiséget, és hogyan lesz végül legyőzve ez az ellenség.

Miért halunk meg?

A Biblia első könyve elmondja, hogy Isten megteremtette az első embert, Ádámot, és egy paradicsomi otthonba helyezte őt (1Mózes 2:7, 15). Ádám a megteremtése után munkát kapott, és Isten egyvalamit szigorúan megtiltott neki. Egy bizonyos fával kapcsolatban, mely az Éden kertjében volt, Isten ezt mondta:  „arról ne egyél, mert azon a napon, amelyen eszel róla, bizony meghalsz” (1Mózes 2:17). * Így Ádám tisztában volt vele, hogy a halál nem elkerülhetetlen. Tudta, hogy Isten törvényének a megszegése halált von maga után.

Sajnos Ádám és a felesége, Éva nem engedelmeskedett Istennek. Úgy döntöttek, hogy figyelmen kívül hagyják a Teremtőjük akaratát, és ennek le is aratták a következményeit. „Por vagy, és a porba térsz vissza” — mondta nekik Isten a bűnük kimeneteléről (1Mózes 3:19). Súlyosan hiányossá, tökéletlenné váltak. A tökéletlenségük, vagyis bűnösségük miatt haltak meg.

Ez a hiányosság — a bűn — Ádám és Éva utódaira, az egész emberi fajra is átöröklődött. Bizonyos értelemben ez olyan volt, mint egy örökletes betegség. Nemcsak Ádám veszítette el azt a lehetőséget, hogy haláltól mentes életet éljen, a tökéletlenséget az utódaira is átörökítette. Az emberi család a bűn fogságába került. A Biblia kijelenti: „Ezért van, hogy amiképpen e g y ember által jött be a világba a bűn, és a bűn által a halál, s így a halál minden emberre átterjedt, mivel mindnyájan vétkeztek” (Róma 5:12).

’A bűn bejött a világba’

Ez az örökletes hiányosság, vagyis a bűn nem mikroszkóppal látható dolog. A „bűn” erkölcsi és szellemi hiányosságra utal, melyet az ősszüleinktől örököltünk, és fizikai következményei vannak. Ám a Biblia feltárja, hogy Isten gondoskodott egy ellenszerről. Pál apostol ezt írja: „a bűn zsoldja a halál, az ajándék pedig, amelyet az Isten ad, örök élet Krisztus Jézus, a mi Urunk által” (Róma 6:23). A korintusziaknak írt első levelében Pál egy biztosítékról is beszél, ami nagy jelentőséggel bírt számára: „ahogy Ádámban mindenki meghal, úgy a Krisztusban is mindenki meg fog elevenedni” (1Korintusz 15:22).

Világos tehát, hogy Jézus Krisztus kulcsszerepet játszik a bűn és a halál eltörlésében. Azt mondta, azért jött a földre, „hogy lelkét váltságul adja cserébe sokakért” (Máté 20:28). A helyzetet egy emberrabláshoz hasonlíthatnánk, amikor is a foglyot csak egy meghatározott fizetség ellenében engedik szabadon. Ebben az esetben a váltság, amely megszabadíthat bennünket a bűntől és a haláltól, nem más, mint Jézus tökéletes emberi élete (Cselekedetek 10:39–43). *

Isten azáltal gondoskodott váltságról, hogy elküldte Fiát a földre, hogy feláldozza az életét. ’Isten annyira szerette a világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy mindannak, aki hitet gyakorol benne, örök élete legyen’ (János 3:16). Krisztus, mielőtt áldozati halált halt, ’tanúskodott az igazság mellett’ (János 18:37). Ezenkívül a nyilvános szolgálata során, bizonyos helyzetekben megragadta a lehetőséget, hogy feltárja az igazságot a halálról.

„A kislány . . . alszik”

Jézus számára nem volt idegen a halál gondolata, amíg a földön élt. Fájdalmat érzett, amikor elvesztett valakit a környezetéből, és azzal is teljes mértékben tisztában volt, hogy ő maga is hamarosan meg fog halni (Máté  17:22, 23). Valószínűleg néhány hónappal a kivégzése előtt egy közeli barátja, Lázár meghalt. Ez az esemény segít megértenünk, hogyan tekintett Jézus a halálra.

Miután értesítették Lázár haláláról, ezt mondta: „Lázár, a barátunk nyugodni tért, de odamegyek, hogy felébresszem az álomból.” A tanítványok azt gondolták, hogy ha Lázár csak pihen, akkor majd rendbe jön. Jézus ezért világosan kijelentette: „Lázár meghalt” (János 11:11–14). Nyilvánvaló, hogy Jézus úgy gondolt a halálra, mint ami az alváshoz hasonlít. Míg a halált talán nehezen tudjuk felfogni, az alvásról tudjuk, hogy milyen. Ha éjszaka jól alszunk, nem vagyunk tudatában az idő múlásának, és annak sem, hogy mi történik körülöttünk, hiszen ideiglenesen öntudatlan állapotban vagyunk. A Biblia pontosan így írja le a halál állapotát. A Prédikátor 9:5 kijelenti: „a halottak semmit sem tudnak.”

Jézus azért is az alváshoz hasonlította a halált, mert az emberek Isten hatalmának köszönhetően felébredhetnek a halálból. Egy alkalommal Jézus meglátogatott egy fájdalomtól sújtott házaspárt, akiknek éppen akkor halt meg a kislányuk. „A kislány nem halt meg, hanem alszik” — mondta Jézus. Majd odament a halott lányhoz, megfogta a kezét, az pedig „felkelt”, más szóval feltámadt (Máté 9:24, 25).

Jézus ehhez hasonlóan a barátját, Lázárt is feltámasztotta a halálból. De mielőtt véghezvitte ezt a csodát, megvigasztalta Mártát, Lázár testvérét: „Feltámad a testvéred.” Erre Márta határozottan így szólt: „Tudom, hogy feltámad a feltámadáskor az utolsó napon” (János 11:23, 24). Kétségkívül hitt abban, hogy valamikor a jövőben Isten minden szolgája fel lesz majd támasztva.

De mit is jelent pontosan a feltámadás? A „feltámadásnak” fordított görög kifejezés (a·naʹszta·szisz) szó szerinti jelentése az, hogy ’feláll’. Ez a halotti állapotból való felkelésre utal. Ez egyesek számára talán hihetetlenül hangzik, mégis, amikor Jézus arról beszélt, hogy a halottak hallani fogják a hangját, ezt mondta: „Ne csodálkozzatok ezen” (János 5:28). Az, hogy Jézus több embert is feltámasztott, amikor itt élt a földön, megerősíti a bizalmunkat a Biblia azon ígéretében, hogy az Isten emlékezetében lévő halottak fel fognak ébredni hosszú „álmukból”. A Jelenések 20:13 megjövendöli: „a tenger kiadta a benne levő halottakat, és a halál és a hádesz [az emberiség közös sírja] is kiadta a benne levő halottakat.”

Vajon ezek a halottak csak azért lesznek feltámasztva az életre, hogy Lázárhoz hasonlóan ők is megöregedjenek és újra meghaljanak? Istennek nem ez a szándéka. A Biblia arról biztosít minket, hogy el fog jönni az idő, amikor „nem lesz többé halál”, tehát senki sem fog megöregedni és meghalni (Jelenések 21:4).

A halál ellenség. Az emberiségnek sok más közös ellensége is van, például a betegség és az időskor, mely szintén sok szenvedést okoz. Isten azt ígéri, hogy mindezeket le fogja győzni, és végül az emberiség legnagyobb ellenségére is kiméri a büntetést. „Mint utolsó ellenség semmisül meg a halál” (1Korintusz 15:26).

Amikor ez az ígéret beteljesedik, az emberek tökéletes életnek örvendenek majd, melyet  nem tesz tönkre a bűn és a halál. Addig is vigaszt meríthetünk abból a tudatból, hogy az elhunyt szeretteink pihennek, és ha Isten emlékezetében vannak, akkor ő az általa megfelelőnek tartott időben fel fogja támasztani őket.

Ha megértjük a halált, az értelmet adhat az életünknek

Ha világosan megértjük a halált és a halottakkal kapcsolatos reménységet, az megváltoztathatja az életszemléletünket. Ian, akiről az előző cikkben olvashattunk, a húszas éveiben járt, amikor megismerte a Biblia magyarázatát a halálról. „Halványan mindig hittem benne, hogy édesapám létezik valahol — mondja. — Így amikor megtudtam, hogy halálalvásba merült, először nagyon szomorú lettem.” Amikor azonban Ian olvasott Isten ígéretéről, hogy a halottak fel fognak támadni, hihetetlen boldogság töltötte el, hogy újra láthatja majd az édesapját. „Életemben először békét éreztem” — emlékszik vissza. A halál helyes megértése elmebeli békét adott neki, és megnyugtatta a lelkét.

Clive és Brenda az előző cikkben említett végzetes balesetben elvesztették a 21 éves fiukat, Stevent. Bár tudták, mit ír a Biblia a halálról, a hirtelen veszteség mégis mélyen lesújtotta őket. Tény, hogy a halál ellenség, és a fullánkja fájdalmas. A halál állapotáról szóló szentírási ismeretük fokozatosan tompította a fájdalmukat. Brenda ezt mondja: „Az, hogy tudtuk, mi is a halál, segített abban, hogy lassacskán összeszedjük magunkat, és folytassuk az életünket. Természetesen nincs olyan nap, amikor ne gondolnánk arra az időre, amikor Steven majd felébred a mély álmából.”

„Halál, hol a te fullánkod?”

Láthattuk tehát, hogy a halottak állapotának világos megértése segít nekünk, hogy kiegyensúlyozottan gondolkodjunk az életről. A halálnak nem kell rejtélynek lennie. Élvezhetjük az életet anélkül, hogy betegesen rettegnénk ettől a folyton ránk leselkedő ellenségtől. És ha felismerjük, hogy a halál nem feltétlenül veszi el örökre az életünket, akkor az megóv bennünket attól, hogy csak az örömöknek éljünk, abban a hiszemben, hogy „az élet olyan rövid”. Az a tudat, hogy az Isten emlékezetében élő elhunyt szeretteink halálalvásban vannak, és fel fognak támadni, vigaszt nyújthat nekünk, és feléleszti bennünk a vágyat, hogy folytassuk az életet.

Igen, bizakodóan tekinthetünk a jövőbe, amikor Jehova Isten, az élet Adományozója örökre eltemeti majd a halált. Micsoda áldás lesz, amikor majd joggal kérdezhetjük: „Halál, hol a te győzelmed? Halál, hol a te fullánkod?” (1Korintusz 15:55).

[Lábjegyzetek]

[Kép az 5. oldalon]

Ádám és Éva engedetlensége halálhoz vezetett

[Kép a 6. oldalon]

Jézus megfogta a halott lány kezét, az pedig felkelt

[Kép a 7. oldalon]

Sokan várják már azt az időt, amikor elhunyt szeretteik Lázárhoz hasonlóan felébrednek