Mennoniták, akik a bibliai igazság után kutattak

EGY reggel 2000 novemberében Jehova Tanúi néhány bolíviai misszionáriusa kinézett szerény otthona ablakán, és egyszerűen öltözött férfiakat és nőket látott idegesen toporogni a kapunál. Amikor a misszionáriusok kinyitották a kaput, a látogatók rögtön ezt mondták: „Szeretnénk megtalálni a Bibliából származó igazságot.” A látogatók mennoniták voltak. A férfiak egybeszabott munkaruhát, a nők pedig sötét kötényt viseltek, és egymás között egy német nyelvjárásban beszéltek. A szemükből félelem tükröződött. Folyton azt figyelték, hogy nem követték-e őket. Mindazonáltal az egyik fiatal férfi a ház előtti lépcsőn felfelé lépdelve így szólt: „Szeretném megismerni azokat, akik használják Isten nevét.”

A látogatók, miután egy kis üdítővel megkínálták őket, kezdtek feloldódni. Egy távoli, elszigetelt gazdálkodó kolóniából jöttek. Ott korábban hat éven át postán megkapták Az Őrtorony folyóiratot. „Azt olvastuk, hogy a földön paradicsom lesz. Ez igaz?” — kérdezték. A Tanúk a Bibliából válaszoltak nekik (Ézsaiás 11:9; Lukács 23:43; 2Péter 3:7, 13; Jelenések 21:3, 4). „Látjátok? Tényleg igaz. A föld valóban paradicsom lesz” — mondta az egyik gazda a többieknek. Mások ezt ismételgették: „Úgy tűnik, megtaláltuk az igazságot.”

De kik is azok a mennoniták? Miben hisznek? Hogy választ kapjunk ezekre a kérdésekre, vissza kell mennünk a XVI. századba.

Kik a mennoniták?

Az 1500-as években egyre több bibliafordítás készült a sokak által beszélt európai nyelveken, és a biblianyomtatás is fellendült. Ennek köszönhetően az európai embereket újból érdekelni kezdte a Biblia tanulmányozása. Luther Márton és más hitújítók a katolikus egyház számos tanítását elvetették. Ám az újonnan alakult protestáns egyházak sok Írás-ellenes szokást megőriztek. Például minden újszülött csecsemőt meg kellett keresztelni. Néhányan azonban, akik keresték a bibliai igazságot, felismerték, hogy az ember csak akkor válik a keresztény gyülekezet tagjává, ha a keresztelkedése előtt ismeretet szerez, és ez alapján hoz döntést (Máté 28:19, 20). Azok a buzgó prédikátorok, akik ebben hittek, beutazták a városokat  és a falvakat, tanítottak a Bibliáról, és felnőtteket kereszteltek. Ezért elnevezték őket anabaptistáknak, vagyis ’újrakeresztelőknek’.

Menno Simons, aki katolikus pap volt a Hollandia északi részén fekvő Witmarsum faluban, az igazság keresése közben eljutott az anabaptistákhoz. 1536-ban teljesen megszakította a kapcsolatát az egyházzal, és üldözötté vált. V. Károly német—római uralkodó 1542-ben 100 holland forintot ajánlott fel jutalomként annak, akinek sikerül elfognia Mennót. Ennek ellenére Mennónak sikerült gyülekezetekbe szerveznie az anabaptistákat. Őt és a követőit hamarosan mennonitáknak kezdték hívni.

A mennoniták napjainkban

Az idők folyamán az üldözés miatt több ezer mennonita menekült Nyugat-Európából Észak-Amerikába. Ott tovább kutathattak az igazság után, és sokaknak elmondhatták az üzenetüket. Ám az elődeik lángoló buzgalma, mellyel az előrehaladó bibliatanulmányozás és a nyilvános prédikálás iránt voltak, szinte teljesen kihűlt. A legtöbben ragaszkodtak bizonyos Írás-ellenes tanításokhoz, például a háromsághoz, az emberi lélek halhatatlanságához és a tüzes pokolhoz (Prédikátor 9:5; Ezékiel 18:4; Márk 12:29). Napjainkban a mennoniták misszionáriusi tevékenysége inkább az orvosi és a szociális szolgálatra összpontosul, nem pedig az evangéliumhirdetésre.

A becslések szerint jelenleg 1 300 000 mennonita él 65 országban. A mai mennoniták — éppen úgy, ahogyan évszázadokkal korábban Menno Simons tette — azt fájlalják, hogy nincs közöttük egység. Az I. világháborúban a világ konfliktusairól alkotott eltérő vélemények komoly szakadásokhoz vezettek. A Bibliára hivatkozva Észak-Amerikában sokan megtagadták a katonai szolgálatot. Egy könyv azonban ezt írja: „1914-re a katonai szolgálat megtagadása csupán történelmi emlék maradt a nyugat-európai mennonita egyházakban” (An Introduction to Mennonite History). Ma néhány mennonita csoport többé-kevésbé átvette a modern életstílust. Mások gombok helyett még mindig kapcsokkal rögzítik a ruhájukat, és úgy gondolják, hogy a férfiaknak nem szabad leborotválniuk a szakállukat.

Egyes mennonita csoportok elhatározták, hogy távol tartják magukat a modern világtól, és olyan helyekre költöztek, ahol a helyi hatóságok megengedik nekik, hogy zavartalanul éljenek. Bolíviában például a becslések szerint 38 000 felnőtt mennonita él több elszigetelt kolóniában, melyek mindegyikében más-más viselkedési szabályok érvényesek. Vannak kolóniák, melyek tiltják a motoros járművek használatát; csak lovon és lovas kocsin lehet közlekedni. Más kolóniákban tilos rádiót vagy zenét hallgatni, illetve televíziót nézni. Egyes helyeken még az adott ország nyelvének a megtanulását is tiltják. „A prédikátorok nem engedik, hogy megtanuljunk spanyolul, hogy a hatalmuk alatt tartsanak minket” — jegyezte meg az egyik kolónia lakója. Sokan elnyomva érzik magukat, és rettegnek attól, hogy esetleg kiközösítik őket, hiszen aki még soha nem élt a kolónián kívül, annak ez ijesztő eshetőség.

Az igazság magvai

Egy mennonita gazdálkodó, Johann ilyen körülmények között látta meg Az Őrtorony folyóirat egyik példányát a szomszédja házában. Johann családja Kanadából Mexikóba, majd Bolíviába költözött. Johann mindig is vágyott rá, hogy segítséget kapjon a Biblia igazságának megismeréséhez. Kölcsönkérte hát a folyóiratot.

 Később, amikor a városban árulta a terményeit, odament egy Tanúhoz, aki a piacon ajánlotta az emberek figyelmébe Az Őrtorony folyóiratot. A testvérnő egy németül beszélő misszionáriushoz irányította, és Johann nemsokára rendszeresen megkapta postán Az Őrtorony folyóiratot németül. Kolóniájában minden egyes folyóiratot gondosan áttanulmányoztak, családról családra adogatva, míg el nem használódott. A családok időnként összejöttek, és éjfélig is tanulmányoztak úgy, hogy közben kikeresték a nem idézett bibliaverseket. Johann meggyőződött arról, hogy Jehova Tanúi azok, akik a földön mindenütt egységesen teszik Isten akaratát. Halála előtt meghagyta a feleségének és a gyermekeinek: „Mindig olvassátok Az Őrtorony folyóiratot! Úgy jobban megértitek majd a Bibliát.”

Johann családjából néhányan beszélni kezdtek a szomszédaiknak arról, amit a Bibliából tanultak. „A föld nem fog elpusztulni, sőt, Isten paradicsommá teszi — mondták. — És Isten nem kínozza az embereket a pokolban.” Az egyház prédikátorai csakhamar tudomást szereztek ezekről a beszélgetésekről, ezért kiközösítéssel fenyegették Johann családját, ha nem hagyják abba tevékenységüket. Később a család összeült, hogy a mennonita vénektől jövő nyomásról beszéljen. Egy fiatal férfi így szólt: „Nem tudom, miért panaszkodunk az egyházunk véneire. Mindannyian tudjuk, melyik az igaz vallás, és mégsem teszünk érte semmit.” Szavai elgondolkodtatták az édesapját. A család tíz tagja rövidesen útnak indult, hogy megkeresse Jehova Tanúit, de nem árulták el másoknak a céljukat. Így jutottak el a misszionáriusokhoz, amiről a bevezetőben már szóltunk.

Másnap a misszionáriusok meglátogatták új barátaikat a kolóniában. Az ő autójukon kívül egyetlen motoros jármű sem volt az úton. Amint szép lassan elhaladtak a kis lovas kocsik mellett, fürkésző tekintetük találkozott a helyiekével, akik ugyancsak meg voltak lepve. Kisvártatva már két mennonita család tíz tagjával ültek egy asztalnál.

Aznap négy órát vett igénybe, mire áttanulmányozták az Ismeret, amely örök élethez vezet * című könyv 1. fejezetét. A gazdák minden bekezdéshez kiegészítő bibliaverseket kerestek ki, és kíváncsiak voltak rá, hogy helyesen magyarázzák-e azokat. A tanulmányozási kérdések elhangzása után a gazdák alnémet nyelven néhány perces megbeszélést tartottak, majd a szóvivőjük a csoport nevében megadta a választ spanyolul. Emlékezetes nap volt ez, de sötét felhők gyülekeztek. A csoport tagjai próbák elé néztek, ahogyan Menno Simons közel öt évszázaddal ezelőtt, amikor elkezdte kutatni a Biblia igazságát.

Próbák érik őket az igazság miatt

Néhány nappal később az egyház vénei meglátogatták Johann családját, és ultimátumot intéztek az érdeklődőkhöz: „Hallottuk, hogy Jehova Tanúi nálatok jártak. Ne engedjétek meg nekik, hogy még egyszer betegyék hozzátok a lábukat! És ha nem adjátok ide a kiadványaikat, hogy elégessük azokat, akkor kiközösítünk benneteket.” Még csak egyetlenegyszer tanulmányoztak a Tanúkkal, így hát a fenyegetés igen nagy próbát jelentett nekik.

„Nem tehetjük meg, amire kértek — felelte az egyik családfő. — Ezek az emberek azért jöttek, hogy a Bibliából tanítsanak minket.” Mit tettek erre a vének? Kiközösítették őket  a Biblia tanulmányozásáért! Ez súlyos csapás volt. A kolónia sajtkészítő üzemének a szekere úgy ment el az egyik család háza előtt, hogy nem vette fel a tejüket, megszüntetve ezáltal egyetlen bevételi forrásukat. Egy családfőt elbocsátottak a munkahelyéről, egy másikat nem szolgáltak ki a kolónia boltjában, a tízéves lányát pedig kicsapták az iskolából. Az egyik család házát körülvették a szomszédok, hogy elvigyék egy fiatal férfi feleségét, mondván, hogy nem lakhat egy fedél alatt kiközösített férjével. Mindezek ellenére a bibliatanulmányozáson részt vevő családok nem hagytak fel az igazság keresésével.

A misszionáriusok továbbra is megtették hetente a hosszú utat, hogy levezessék a bibliatanulmányozást. A családok nagyon sok erőt merítettek ezekből az alkalmakból. Voltak közöttük olyanok, akik két órát utaztak lóháton és szekéren, hogy ott lehessenek. Nagy pillanat volt, amikor a családok először kérték meg az egyik misszionáriust imára. Ezekben a kolóniákban a mennoniták soha nem imádkoznak fennhangon, ezért még egyszer sem hallottak olyat, hogy valaki értük imádkozzon. A férfiaknak könny szökött a szemükbe. És képzelhetjük, milyen kíváncsian figyeltek, amikor a misszionáriusok egy magnóval érkeztek hozzájuk! Kolóniájukban tilos volt zenét hallgatni. El voltak ragadtatva a gyönyörű Királyság-dallamoktól, és úgy döntöttek, hogy minden tanulmányozás végén Királyság-énekeket fognak énekelni. De még mindig nem volt megoldva a helyzetük. Vajon hogyan tudják fenntartani magukat az új körülmények között?

Szerető testvériségre leltek

Mivel a közösség kivetette magából ezeket a családokat, azok elkezdtek önállóan sajtot készíteni. A misszionáriusok segítettek nekik, hogy el tudják adni a termékeiket. Egy észak-amerikai testvér, aki már régóta Tanú, és egy dél-amerikai mennonita kolóniában nőtt fel, értesült a családok nehéz helyzetéről. Nagyon szeretett volna segíteni nekik. Egy hét sem telt el, és Bolíviába repült, hogy meglátogassa őket. Amellett, hogy szellemi gondolatokkal bátorította őket, segített nekik egy kisteherautó megvásárlásában, hogy el tudjanak jutni a Királyság-teremben tartott összejövetelekre, és el tudják vinni a terményeiket a piacra.

„Miután kiközösítettek minket, nehéz dolgunk volt. Szomorúan mentünk a Királyság-terembe, de hazafelé már vidámak voltunk” — emlékszik vissza az egyik családtag. A helyi Tanúk nagyon dicséretesen reagáltak, és felajánlották a segítségüket. Némelyikük megtanult németül, és több németül beszélő testvér is eljött Európából Bolíviába, hogy segítsen németül levezetni a keresztény összejöveteleket. A mennonita közösségből hamarosan tizennégyen prédikálták a Királyság jó hírét.

Kevesebb mint egy évvel a misszionáriusotthonban lezajlott beszélgetés után, 2001. október 12-én ezek közül a volt anabaptisták közül tizenegyen újból megkeresztelkedtek, ezúttal azt jelképezve, hogy átadták magukat Jehovának. Azóta mások is követték példájukat. Egyikük később így nyilatkozott: „Amióta megismertük a Biblia igazságát, úgy érezzük magunkat, mint a felszabadított rabszolgák.” Egy másik férfi ezt mondta: „Sok mennonita amiatt panaszkodik, hogy nincs szeretet náluk. Jehova Tanúi azonban törődnek egymással. Biztonságban érzem magam közöttük.” Ha te is szeretnéd jobban megérteni a Biblia igazságát, nincs kizárva, hogy nehézségekbe fogsz ütközni. De ha kéred Jehova segítségét, továbbá van hited és bátorságod, mint ezeknek a családoknak, akkor te is eredményes és boldog lehetsz.

[Lábjegyzet]

[Kép a 25. oldalon]

Örülnek a német nyelvű bibliai irodalomnak

[Kép a 26. oldalon]

Noha mindig is tilos volt zenét hallgatniuk, most minden bibliatanulmányozás végén énekelnek