Ki volt Poncius Pilátus?

„A GÚNYOS, kételkedő Pilátus olyan történelmi alak, aki összezavarja a képzeletünket. Néhányan szentnek gondolják, másoknak az emberi gyengeség megtestesítője, annak a politikusnak az őstípusa, aki hajlandó feláldozni egy embert a stabilitás érdekében” (Ann Wroe: Pontius Pilate).

Akár egyetértesz a fenti gondolatok valamelyikével, akár nem, az biztos, hogy Poncius Pilátus híressé vált a Jézus Krisztussal való bánásmódja miatt. Ki volt Pilátus? Mit tudunk róla? Ha többet megtudunk a helyzetéről, az segíteni fog jobban megérteni a földön valaha is kibontakozó legfontosabb eseményeket.

Pozíció, felelősségek és hatalom

Tiberius római császár i. sz. 26-ban nevezte ki Pilátust Júdea tartomány kormányzójává. Az ilyen prefektusok az úgynevezett lovagrend tagjai voltak, akik az alacsonyabb rangú előkelőkhöz tartoztak, szemben azokkal az arisztokratákkal, akik szenátori rangban voltak. Pilátus valószínűleg katonai tribunusként, vagyis alparancsnokként csatlakozott a hadsereghez, végigjárta a ranglétrát az egymást követő megbízatásai során, majd kinevezték kormányzónak, még mielőtt betöltötte volna a 30. életévét.

Amikor Pilátus egyenruhában volt, feltehetőleg bőrből készült tunikát és fém mellvértet viselt. A nyilvánosság előtt fehér tógában mutatkozott, amelynek bíborszínű volt a szegélye. A haja talán rövid volt, arca borotvált. Habár néhányan úgy gondolják, hogy Hispániából származott, a neve azt sejteti, hogy a pontii törzshöz tartozott, amelynek tagjai samnis előkelők voltak Itália déli részéről.

A Pilátussal egyenrangú prefektusokat általában a barbároknak tekintett népek területeire küldték. A rómaiak Júdeát is ilyen helynek vélték. A rend fenntartásán kívül Pilátus feladata volt még a közvetett adók és a fejadó beszedésének felügyelete is. A mindennapi igazságszolgáltatás a zsidó bíróságok hatáskörébe tartozott, de az olyan ügyeket, amelyek halálbüntetést foglaltak magukban, nyilvánvalóan a kormányzó elé terjesztették, aki a legfőbb jogi hatóság volt.

Pilátus és a felesége Cezárea kikötővárosában lakott, egy írnokokból, háziszolgákból és hírvivőkből álló kisebb személyzettel együtt. Pilátus öt gyalogsági hadosztálynak parancsolt, amelyek mindegyike 500—1000 főből állt, valamint egy lovassági hadosztálynak is, amely valószínűleg 500 fős lehetett. A katonáinak rutinfeladat volt a törvényszegők megfeszítése. Békeidőben a kivégzéseket rövid meghallgatás előzte meg, de felkelések idején a lázadókat azonnal és tömegesen küldték a halálba. Egyik alkalommal például a rómaiak 6000 rabszolgát feszítettek meg, hogy leverjék a Spartacus által vezetett lázadást. Ha valamilyen rendbontás veszélye fenyegetett Júdeában, a kormányzó általában segítséget kérhetett a Szíriában állomásozó birodalmi legátustól,  aki több légiót irányított. Pilátus szolgálati idejének legnagyobb részében azonban a birodalmi követ nem tartózkodott a megbízatási helyén, ezért Pilátusnak gyorsan véget kellett vetnie a zavargásoknak.

A kormányzók rendszeresen tájékoztatták az uralkodót. A császár hatáskörébe tartozó vagy a Róma fennhatóságát veszélyeztető ügyekről jelentést kellett tenniük, ami gyakran azt eredményezte, hogy birodalmi rendeletek születtek. A kormányzók igyekeztek a saját szemszögükből beszámolni a császárnak a tartományukban zajló eseményekről, mielőtt valaki más panaszkodhatott volna. Mivel Júdeában kezdett zavarossá válni a helyzet, Pilátus számára nagyon is valóságosak lehettek az ilyen aggodalmak.

Az evangéliumi beszámolókon kívül legfőképpen két történésztől, Josephus Flaviustól és Philóntól kapunk tájékoztatást Pilátusról. Tacitus római történetíró is beszél róla, megemlítve, hogy Pilátus végeztette ki Christust, akiről a keresztények elnevezték magukat.

Kihívja a zsidók haragját

Josephus szerint a római kormányzók kerülték, hogy a császár képmását viselő katonai lobogókat vigyenek Jeruzsálembe, ugyanis tekintettel voltak a zsidók érzéseire, amelyekkel a képek készítése ellen viseltettek. Mivel Pilátus nem tanúsított ilyenfajta önmérsékletet, felháborodott zsidók Cezáreába siettek panaszkodni. Pilátus öt napon át nem tett semmit. A hatodik napon elrendelte, hogy a katonái vegyék körbe a tiltakozókat, és fenyegessék meg őket, hogy ki lesznek végezve, ha nem oszlanak szét. Amikor erre a zsidók azt válaszolták, hogy inkább meghalnak, mint hogy a Törvényük át legyen hágva, Pilátus engedett nekik, és eltávolíttatta a képmásokat.

Pilátus nem riadt vissza az erőszak alkalmazásától sem. Josephus feljegyzett egy esetet, amikor a prefektus vízvezeték építésébe kezdett, hogy vizet vigyen Jeruzsálembe, és a munka végzéséhez a templom kincstárából használt fel bizonyos pénzösszegeket. Pilátus nem csak egyszerűen elvette a pénzt, mert tudta, hogy a templom kifosztása szentségtörésnek számítana, és a felingerelt zsidók egyből Tiberiushoz sietnének azzal a kéréssel, hogy a császár hívja őt vissza. Úgy tűnik hát, hogy Pilátus megnyerte a templomi elöljárókat, hogy működjenek együtt vele. Különleges célra szánt adományokat, amelyeket „korbánnak” neveztek, törvényesen fel lehetett használni a város fejlődését szolgáló közmunkákra. Ennek ellenére zsidók ezrei gyűltek össze, hogy kifejezzék felháborodásukat.

Pilátus arra utasította a csapatait, hogy vegyüljenek el a tömegben, de ne használják a kardjukat, csak botokkal üssék a tiltakozókat. Feltehetően így akarta féken tartani őket, anélkül hogy tömegmészárlásra kerülne sor. Úgy tűnik, ez a módszer bevált, bár néhányan azért mégis meghaltak. Némelyek, akik beszámoltak Jézusnak arról, hogy Pilátus a galileaiak vérét az áldozataikkal elegyítette, talán erre az incidensre utaltak (Lukács 13:1).

„Mi az igazság?”

Pilátus attól vált hírhedtté, ahogyan a zsidó papi elöljárók és vének azon vádjait kivizsgálta, hogy Jézus Királynak mondja magát. Amikor hallotta, hogy Jézus küldetése az igazságról való tanúságtétel, Pilátus látta, hogy a rab nem jelent veszélyt Rómára. „Mi az igazság?” — kérdezte, nyilvánvalóan azt gondolva, hogy az igazság túl elvont fogalom ahhoz, hogy igazán sok figyelmet érdemelne. Mi volt a végkövetkeztetése? „Semmi büntetést érdemlő dolgot nem találok ebben az emberben” (János 18:37, 38; Lukács 23:4).

 Itt véget kellett volna érnie Jézus tárgyalásának, de a zsidók váltig állították, hogy felforgatja a nemzetet. A papi elöljárók irigységből adták át Jézust a hatóságoknak, és ezzel Pilátus is tisztában volt. Azt is tudta, hogy Jézus elengedése bonyodalmakhoz vezetne, ezt pedig el akarta kerülni. Már így is elég zavaros volt a helyzet, mivel Barabás és társai őrizetben voltak zendülésért és gyilkosságért (Márk 15:7, 10; Lukács 23:2). Továbbá a zsidókkal folytatott korábbi vitái miatt Pilátus hírneve amúgy is csorbát szenvedett Tiberiusnál, akiről közismert volt, hogy kíméletlenül bánik az ügyetlen kormányzókkal. Ha pedig enged a zsidóknak, azzal gyengeségről tesz tanúbizonyságot. Pilátus tehát nehéz döntés előtt állt.

Miután Pilátus megtudta, hogy Jézus honnan származik, megpróbálta átadni az ügyet Heródes Antipásznak, Galilea területi uralkodójának. Amikor ez a próbálkozása kudarcot vallott, Pilátus megkísérelte rávenni a palotája körül összegyűlt tömeget, hogy kérje Jézus elengedését, azzal a szokással összhangban, hogy minden pászka alkalmával szabadon engedtek egy rabot. A tömeg Barabás nevét kiáltozta (Lukács 23:5–19).

Pilátus talán azt akarta tenni, ami helyes, ugyanakkor igyekezett a pozícióját is megőrizni, és a tömegnek is kedvezni. Végül aztán a karrierjét fontosabbnak ítélte, mint a lelkiismeretét és az igazságérzetét. Vizet kért, megmosta a kezét, * és kijelentette, hogy nem vétkes annak az embernek a halálát illetően, akinek a kivégzését épp jóváhagyta. Habár tudta, hogy Jézus ártatlan, mégis megkorbácsoltatta, és hagyta, hogy a katonái gúnyt űzzenek belőle, megüssék és leköpjék (Máté 27:24–31).

Pilátus még tett egy utolsó kísérletet, hogy szabadon engedhesse Jézust, de a tömeg kiabálni kezdett, hogy ha megteszi, nem a császár barátja (János 19:12). Ekkor Pilátus végképp feladta a harcot. Egy szaktekintély ezt mondta a döntéséről: „A megoldás egyszerű volt: végezzük ki ezt az embert. Minden, amit veszíthetünk, egy látszólag jelentéktelen zsidó élete; bolondság lenne hagyni, hogy felfordulás legyen miatta.”

Mi történt Pilátussal?

Az utolsó írásos emlék, amelyet Pilátus tevékenységéről jegyeztek fel, szintén egy összetűzésről számol be. Josephus elmondja, hogy felfegyverzett szamáriaiak tömege gyűlt össze a Gerizim-hegyen abban a reményben, hogy olyan kincseket találnak, amelyeket állítólag még Mózes rejtett el ott. Pilátus közbelépett, és a csapatai jó néhány embert megöltek a tömegből. A szamáriaiak bepanaszolták Pilátust a felettesénél, Lucius Vitelliusnál, Szíria kormányzójánál. Hogy Vitellius véleménye szerint Pilátus túl messzire ment-e, nem derül ki a feljegyzésből. Mindenesetre Vitellius arra utasította Pilátust, hogy menjen Rómába, és számoljon be a tetteiről a császárnak. Ám Tiberius meghalt, mielőtt Pilátus odaért.

„Ettől a ponttól kezdve Pilátusról a történelem semmit nem tud, csak a legendákban él tovább” — jegyzi meg egy forrásmű. Ennek ellenére sokan próbálták pótolni a hiányzó részleteket. Egyes vélemények szerint Pilátus keresztény lett. Etiópiában élő „keresztények” „szentté” avatták. A harmadik század vége és a negyedik század eleje körül élt Euszebiosz volt sokak közül az első, aki azt mondta, hogy Iskariót Júdáshoz hasonlóan Pilátus is öngyilkosságot követett el. Azt azonban, hogy igazából mi történt Pilátussal, senki nem tudja.

Lehet, hogy Pilátus önfejű, felszínes és zsarnokoskodó ember volt, de tíz évig hivatalban maradt, míg Júdea legtöbb prefektusa sokkal rövidebb ideig szolgált. Róma szemszögéből nézve tehát Pilátus megfelelt az elvárásoknak. Néhányan gyávának tartják, aki elítélendő módon megkínoztatta és megölette Jézust, hogy magát védje. Mások úgy érvelnek, hogy Pilátus dolga nem is annyira a jog védelme volt, mint inkább az, hogy fenntartsa a békét, és Róma érdekeit támogassa.

Pilátus idejében egész más volt az élet, mint napjainkban. Ettől függetlenül egyetlen bíró sem ítélhet el jogosan egy olyan embert, akiről tudja, hogy ártatlan. Ha nem találkozott volna Jézussal, Poncius Pilátus neve talán csak egy lenne a sok név közül a történelemkönyvek lapjain.

[Lábjegyzet]

[Kép a 11. oldalon]

Ezt a feliratot, amely Poncius Pilátust Júdea prefektusaként azonosítja, Cezáreában találták