Számít az, hogy mit gondolnak rólunk mások?

SZINTE mindenki szereti, ha dicsérik. A dicséret jólesik, a hallatán úgy érezzük, hogy sikerült valamit elérnünk. Sőt, arra sarkallhat, hogy javítsunk az eredményeinken. Ennek az ellenkezője is igaz, amikor némelyek részéről helytelenítést érzünk. Egy rideg megnyilvánulás vagy egy bíráló megjegyzés kedvünket szegheti. Amit mások gondolnak rólunk, az nagyban befolyásolhatja azt, hogy mi mit gondolunk magunkról.

Hiba lenne figyelmen kívül hagyni, hogy milyennek látnak minket mások. A javunkra is szolgálhat, ha megfigyelik a viselkedésünket. Ha a véleményüket magas erkölcsi alapelvek formálják, akkor jóra ösztönözhetnek, arra, hogy igazságosak legyünk (1Korintusz 10:31–33). Az emberek véleménye azonban gyakran nagyon igazságtalan. Jusson eszünkbe, milyen torz képük volt a papi elöljáróknak és másoknak Jézus Krisztusról, amikor „üvölteni kezdtek, ezt mondva: »Feszítsd oszlopra! Feszítsd őt oszlopra!«” (Lukács 23:13, 21–25). A téves tájékoztatáson alapuló, illetve féltékenységtől vagy előítélettől befolyásolt véleményekkel olykor egyszerűen nem kell foglalkoznunk. Fontos tehát, hogy jó ítélőképességgel és okosan reagáljunk mások véleményére.

Kinek a véleménye számít?

Szeretnénk, ha azok, akik közel állnak hozzánk az igaz imádatban, jó véleménnyel lennének rólunk. Közéjük tartoznak hívő családtagjaink és keresztény testvéreink (Róma 15:2; Kolosszé 3:18–21). Hívőtársaink szeretete és tisztelete, valamint a körükben tapasztalt ’kölcsönös bátorítás’ fontos nekünk (Róma 1:11, 12). ’Alázatossággal úgy vélekedünk, hogy a többiek felettünk állnak’ (Filippi 2:2–4). Ezenkívül igyekszünk elnyerni és értékeljük a gyülekezeti vének elismerését, ’akik vállalják köztünk a vezetést’ (Héberek 13:17).

Az is kívánatos, hogy ’jó bizonyságunk legyen a kívülállóktól’ (1Timóteusz 3:7). Milyen jó, amikor nem hívő rokonaink, munkatársaink és szomszédaink tisztelnek bennünket! És nyilvánvalóan megpróbálunk jó benyomást tenni azokra, akiknek prédikálunk, hogy kedvezően fogadják a Királyság-üzenetet. Ha erkölcsös, igazságos és becsületes emberek hírében állunk a környezetünkben, az dicsőséget szerez Istennek (1Péter 2:12). Ámde soha nem alkudhatunk meg a bibliai alapelvekben csak azért, hogy elnyerjük mások tetszését, és nem alakoskodhatunk, hogy imponáljunk nekik. Rá kell jönnünk, hogy lehetetlen mindenkinek tetszeni. Jézus megmondta: „Ha része volnátok a világnak, a világ kedvelné azt, ami az övé. Mivel pedig nem vagytok része a világnak, hanem kiválasztottalak titeket a világból, azért gyűlöl titeket a világ” (János 15:19). Tehetünk valamit azért, hogy kivívjuk azoknak a tiszteletét, akik ellenségesen viselkednek velünk?

Vívjuk ki ellenségeink tiszteletét!

„Gyűlölet célpontjai lesztek minden ember előtt az én nevem miatt — figyelmeztetett Jézus —, de aki mindvégig kitart, az részesül megmentésben” (Máté 10:22). A gyűlölet időnként rosszindulatú vádaskodásban ölt formát. Elfogult  kormánytisztviselők „lázítónak” és „felforgatónak” bélyegezhetnek minket. Nagyhangú ellenségeink azt állíthatják, hogy bajt okozó szekta vagyunk, melyet el kell nyomni (Cselekedetek 28:22). Adódhat olyan alkalom, amikor meg tudjuk cáfolni ezeket a hamis vádakat. Hogyan? Úgy, hogy megfogadjuk Péter apostol következő tanácsát: ’mindig álljatok készen a védelmezésre mindenki előtt, aki a bennetek levő reménység okát követeli tőletek, de ezt szelíden és mélységes megbecsülést tanúsítva tegyétek’ (1Péter 3:15). Továbbá szóljunk „egészséges beszédet, amit nem lehet elítélni; hogy az ellenséges oldalon álló megszégyenüljön, mivel semmi hitványságot sem tud rólunk mondani” (Titusz 2:8).

Miközben igyekszünk lemosni a hírnevünket ért gyalázatot, ne vegye el a kedvünket és ne nyomasszon az, hogy méltánytalanul becsmérelnek minket. Jézust, Isten tökéletes Fiát istenkáromlással, lázadással, sőt spiritizmussal vádolták (Máté 9:3; Márk 3:22; János 19:12). Pál apostolt rossz hírbe keverték (1Korintusz 4:13). Jézus és Pál nem törődött az efféle kritikával, hanem folytatta a munkáját (Máté 15:14). Tudták, hogy soha nem fogják elnyerni ellenségeik tetszését, hiszen „az egész világ a gonosz hatalmában van” (1János 5:19). Most mi is hasonló helyzetben vagyunk. Nem kell megijednünk, amikor gyűlölködő ellenségeink hazugságokat terjesztenek rólunk (Máté 5:11).

Akiknek a véleményére feltétlenül adnunk kell

Az emberek mindenfélét gondolnak rólunk attól függően, hogy milyenek az indítékaik, és hogy mit hallottak rólunk. Némelyek dicsérnek és tisztelnek minket, míg mások szidalmaznak és gyűlölnek. De ameddig a bibliai alapelvek irányítanak bennünket, addig minden okunk megvan rá, hogy boldogok legyünk, és békében éljünk.

Pál apostol azt írta, hogy „a teljes Írás Istentől ihletett, és hasznos a tanításra, a feddésre, a kiigazításra, az igazságosságban való fegyelmezésre, hogy az Isten embere teljesen alkalmas, minden jó cselekedetre hiánytalanul felkészített legyen” (2Timóteusz 3:16, 17). Elnyerhetjük Jehova Istennek és a Fiának, Jézus Krisztusnak a tetszését, ha hálásan elfogadjuk Isten Szavának vezetését az életünk minden területén. Végül is Jehovának és a Fiának a véleményére kell leginkább adnunk. Valódi értékünket az tükrözi, hogy ők mit gondolnak rólunk. Végső soron pedig az életünk függ az ő elismerésüktől (János 5:27; Jakab 1:12).

[Oldalidézet a 30. oldalon]

„A dicséret zavarba hoz, mivel titkon vágyom rá” (RABINDRANATH TAGORE INDIAI KÖLTŐ)

[Képek a 31. oldalon]

Fontos, hogy mit gondolnak rólunk a hívőtársaink

[Kép forrásának jelzése a 30. oldalon]

Culver Pictures