Jehova szava szárnyal „a sas földjén”
Jehova szava szárnyal „a sas földjén”
ALBÁN nyelven Albánia neve azt jelenti, hogy ’a sas földje’. Az ország az Adriai-tenger partján, a Balkán-félszigeten fekszik, Görögország és a volt Jugoszlávia között. Az albánok eredetéről számos elmélet született már, de a legtöbb történész egyetért abban, hogy az albán nép és nyelv az ókori illírektől ered, akiknek a kultúrája egy enciklopédia szerint i. e. 2000-be nyúlik vissza (The Encyclopædia Britannica).
Albánia természeti szépségekben gazdag ország; északon csipkézett hegyek, délen pedig hosszú, fehér homokkal borított tengerpartok gyönyörködtetik a szemet. A legnagyobb szépség azonban magukban az emberekben rejlik. Barátságosak és vendégszeretők, vidámak és beszédesek, gyorsan tanulnak, és lelkesen, lendületes gesztikuláció kíséretében adnak hangot a véleményüknek.
Egy híres misszionárius látogatása
Az emberek vonzó személyisége és a tájak szépsége bizonyára megragadott egy különleges Róma 15:19). Illíria déli része a mai Albánia középső és északi részének felel meg. Pál a görögországi Korintuszból írt, Illíriától délre. Amikor azt mondta, hogy „egészen Illíriáig” alapossággal prédikált, vagy azt értette alatta, hogy elment a határig, vagy azt, hogy be is ment Illíria területére. Azt mindenképpen megállapíthatjuk, hogy ahol prédikált, az ma Albánia déli része. Tudomásunk szerint tehát Pál prédikált először a Királyságról Albániában.
utazót, aki évszázadokkal ezelőtt járt arrafelé. Pál apostol, aki sokat volt úton, i. sz. 56 táján ezt írta: „egészen Illíriáig alapossággal prédikáltam a Krisztusról szóló jó hírt” (Azóta évszázadok teltek el. Birodalmak emelkedtek fel és buktak meg. Idegen hatalmak jöttek-mentek Európának ebben a kicsiny szegletében, míg Albánia végül független állam nem lett 1912-ben. Körülbelül egy évtizeddel később újra hallani lehetett Jehova Királyságáról Albániában.
Izgalmas kezdet a modern időkben
Az 1920-as években néhány albán személy, aki kivándorolt az Egyesült Államokba, és kapcsolatba került a Nemzetközi Bibliakutatókkal (így ismerték akkoriban Jehova Tanúit), visszatért Albániába, hogy ott terjessze, amit megtanult. Közöttük volt Nasho Idrizi is. Voltak, akik kedvezően reagáltak a tanúskodómunkára. A növekvő érdeklődésre való tekintettel 1924-ben kijelölték a romániai hivatalt, hogy felügyelje az Albániában folyó prédikálómunkát.
Thanas Duli (Athan Doulis) is azok között volt, akik azokban az években ismerték meg Jehovát Albániában. Így emlékezett vissza: „Albániában 1925-ben három szervezett gyülekezet működött, de az ország egész területén voltak itt-ott elszigetelt Bibliakutatók és érdeklődők. Az egymás iránti szeretetük szöges ellentétben állt . . . a körülöttük élő emberek viselkedésével.”
Mivel nem volt kiépített úthálózat, rendkívül nehéz volt utazni. A buzgó hírnökök azonban vállalkoztak a feladatra. Például a déli parton, Vlorában 1928-ban 18 évesen megkeresztelkedett Areti Pina. Rögös hegyi utakon járt, és Bibliával a kezében prédikált. Az 1930-as évek elején az erős vlorai gyülekezet tagja volt.
Az albániai prédikálómunkát 1930-ban már az athéni fiókhivatal irányította. 1932-ben egy görögországi utazófelvigyázó látogatott Albániába, hogy bátorítsa és erősítse a testvéreket. Azok többsége, akik akkoriban ismerték meg a Biblia igazságát, égi reménységet vallott magáénak. Tiszta és becsületes emberek hírében álltak, s ezzel széles körben őszinte tiszteletet vívtak ki maguknak. Ezeknek a hűséges testvéreknek a munkája igen gyümölcsöző volt. Az 1935-ös és az 1936-os évben is mintegy 6500 bibliai témájú kiadványt terjesztettek el Albániában.
Nasho Idrizi egy nap Vlora központjában J. F. Rutherford egyik előadását játszotta le gramofonon. Az emberek bezárták az üzleteiket, és meghallgatták Idrizi testvért, amint albán nyelvre fordított. Ezeknek a régi, fáradhatatlan bibliaoktatóknak a buzgalma jutalommal járt. 1940-ben már 50 Tanú volt Albániában.
Ateista ország
Az olasz fasiszták 1939-ben megszállták az országot. Érvénytelenítették Jehova Tanúi törvényes elismerését, és betiltották a prédikálómunkát. Nem sokkal később német csapatok özönlötték el az országot. A II. világháború végén feltűnt a színen egy karizmatikus katonai vezető, Enver Hodzsa. Kommunista pártja megnyerte az 1946-os választásokat, és ő lett a miniszterelnök. Az ezt követő éveket a felszabadítás idejének nevezték utóbb, de Jehova népének éppen az ellenkezőjét hozta ez az időszak.
A kormány egyre kevesebb türelmet tanúsított a vallás iránt. Jehova Tanúi Albániában a keresztényi semlegesség elvén nem fogtak fegyvert, és nem folytak bele a politikába (Ézsaiás 2:2–4; János 15:17–19). Sokan börtönbe kerültek, ahol nem kaptak enni, és egyéb alapszükségleteikről sem gondoskodtak. Sokszor a szabadon lévő testvérnők mostak és főztek rájuk.
Nem riadtak meg az üldözéstől
Frosina Dzseka az 1940-es évek elején, amikor tizenéves volt, egy Përmethez közeli faluban meghallotta, hogy mit tanulnak a bátyjai Nasho Doritól *, egy cipésztől, aki Jehova Tanúja. A hatóságok igen szigorúan bántak a Tanúkkal, de Frosina hite egyre erősebbé vált. A szülei nem örültek ennek. „Eldugták a cipőmet, és megvertek, ha elmentem az összejövetelekre. Megpróbáltak hozzáadni egy világihoz. Mivel szembeszegültem velük, elkergettek otthonról. Aznap éppen havazott. Nasho Dori megkérte Gole Flloko testvért, aki Gjirokastërban lakott, hogy segítsen nekem. A családja befogadott, hogy lakjam náluk. A bátyáim két évet töltöttek börtönben a semlegességükért. A szabadulásuk után Vlorába költöztem, és együtt laktunk.
A rendőrség arra akart kényszeríteni, hogy vegyek részt politikai tevékenységben. Megtagadtam
az engedelmességet. Letartóztattak, elvittek egy őrszobára, és körülvettek. Az egyikük így fenyegetett:— Tudja, mit tehetünk magával?
— Csak amit Jehova megenged — feleltem.
— Maga bolond! Tűnjön el innen! — ordította.
Az albán testvérek azokban az években végig ugyanilyen lojalitást tanúsítottak. 1957-ben új csúcsot értek el 75 Királyság-hírnökkel. Az 1960-as évek elején Jehova Tanúi főhivatala elküldte John Marksot *, aki Albániából kivándorolt az Egyesült Államokba, hogy utazzon Tiranába, és segítsen a keresztény munka megszervezésében. Ám rövidesen Luçi Dzseka, Mihal Sveci, Leonidha Pope és más felelős testvérek munkatáborba kerültek.
Felcsillan a remény
Albániában 1967-ig minden vallásra görbe szemmel néztek. Azután pedig már nem is tűrték meg őket. Egyetlen katolikus, ortodox vagy muszlim vallási vezető sem végezhetett szolgálatot a vallása szertartásai szerint. A templomokat és a mecseteket bezárták, illetve tornateremmé, múzeummá vagy vásárcsarnokká alakították át. Senkinél sem lehetett Biblia, és tilos volt megvallani az istenhitet.
Szinte lehetetlen volt prédikálni és összejöveteleket tartani. A Tanúk minden tőlük telhetőt megtettek Jehova szolgálatában, ámbár el voltak szigetelve egymástól. Az 1960-as évektől az 1980-as évekig maroknyira csökkent a számuk. De a szellemiségük erős maradt.
Az 1980-as évek végén némi változás ment végbe Albánia politikai életében. Alig volt élelem és ruházat az országban. Nyomott hangulat uralkodott. A kelet-európai országokon végigsöprő reformok az 1990-es évek elején Albániát is elérték. Negyvenöt éves diktatúra után az új kormány ismét szavatolta a vallásszabadságot.
Jehova Tanúi Vezető Testületének irányításával az ausztriai és görögországi fiókhivatal késedelem nélkül kapcsolatba lépett az albán testvérekkel. Albánul is beszélő görög testvérek néhány újonnan lefordított bibliai kiadványt vittek Tiranába és Beratba. A korábban szétszórtan tevékenykedő helyi testvérek szívét öröm járta át, amikor évek óta először találkoztak külföldi Tanúkkal.
Buzgó külföldi úttörők fellendítik a munkát
A Vezető Testület 1992 elején megkért egy albán származású misszionárius házaspárt, Michael és Linda DiGregoriót, hogy költözzön Albániába. Ők felkeresték az idős hűségeseket, és segítettek nekik, hogy újra a nemzetközi szellemi család tagjaivá váljanak. Novemberben tizenhat szorgos olasz különleges úttörő (teljes idejű evangéliumhirdető) és négy görög általános úttörő érkezett. Szerveztek nekik egy albán nyelvtanfolyamot.
Ezek a külföldi úttörők számos nehézségbe ütköztek a mindennapok során. Bizonytalan volt az áramellátás. A tél hideg és párás volt. Órákig kellett sorban állni, mire az ember élelemhez vagy más létszükségleti cikkekhez jutott. A legnagyobb gondjuk mégis az volt, hogy akkora épületeket találjanak, ahol elfér az a rengeteg ember, aki érdeklődött az igazság iránt.
Az albán nyelvvel küzdő úttörők megtanulták, hogy a nyelv csupán eszköz, mely hozzásegíti őket céljuk eléréséhez. Egy tapasztalt bibliaoktató ezt mondta nekik: „Nem kell tökéletesen ragoznunk az igéket ahhoz, hogy barátságosan mosolyogjunk, vagy átöleljük a testvéreinket. Az albánokra nem a hibátlan nyelvtan van hatással, hanem a szívből jövő szeretet. Ne aggódjatok, meg fognak érteni benneteket.”
Az első nyelvtanfolyam után az úttörők Beratban, Durrësban, Gjirokastërban, Shkodrában, Tiranában és Vlorában kezdtek munkálkodni. Kis időn belül gomba módra szaporodtak a gyülekezetek ezekben a városokban. Areti Pina, aki immár több mint 80 éves, és eléggé beteges volt, még akkor is Vlorában lakott. Két különleges úttörőt küldtek oda, hogy prédikáljanak vele. Az emberek csodálkozva mondták, amikor meghallották ezeket a külföldieket albánul beszélni: „Más vallások misszionáriusai elvárják, hogy tanuljunk meg angolul vagy olaszul, ha tanulni akarunk valamit. Önök biztosan szeretnek minket, és fontos mondanivalójuk van, hiszen megtanultak albánul.” Areti 1994 januárjában hűséges testvérnőként fejezte be földi pályafutását, és még élete utolsó hónapjában is aktívan prédikált. Buzgósága és az úttörők igyekezete elnyerte jutalmát. 1995-ben újra gyülekezet alakult Vlorában. Jelenleg három életerős gyülekezet tagjai prédikálnak szorgalmasan ebben a kikötővárosban.
Az emberek országszerte ki voltak éhezve szellemileg, és nemigen voltak előítéleteik a vallással szemben. Kapva kaptak minden Biblián alapuló kiadványon, melyet a Tanúk adtak nekik. Rengeteg fiatal kezdett tanulmányozni, és gyorsan előrehaladtak.
Az országban lévő több mint 90 gyülekezet és csoport ’továbbra is szilárdul a hitben, és napról napra gyarapodik számban’ (Cselekedetek 16:5). Az Albániában élő 3513 Tanúra még mindig sok munka vár. Krisztus halálának az emlékünnepén 2005 márciusában 10 144-en vettek részt. A testvérek a prédikálómunka végzése során élénk beszélgetéseket folytatnak a vendégszerető albánokkal, és ennek köszönhetően több mint 6000 bibliatanulmányozást vezetnek. Kétségtelenül ezrek merítenek majd hasznot az albán nyelvű Új világ fordításból, melyet nemrég adtak közre. Igen, Jehova szava az ő dicséretére szárnyal „a sas földjén”.
[Lábjegyzetek]
^ 17. bek. Nasho Dori élettörténete Az Őrtorony 1996. január 1-jei számában jelent meg.
^ 22. bek. John Marks feleségének, Helennek az élettörténete Az Őrtorony 2002. január 1-jei számában olvasható.
[Kiemelt rész a 20. oldalon]
KOSZOVÓBAN LEGYŐZIK AZ ETNIKAI VISZÁLYKODÁST
Koszovót gyakran emlegették az 1990-es évek végén, amikor a területi viták és a mélységes etnikai gyűlölet háborúhoz és nemzetközi beavatkozáshoz vezetett.
A balkáni háború alatt sok Tanú kénytelen volt a szomszédos országokba menekülni. Amint lecsillapodtak a harcok, egy kis csoportjuk visszatért Koszovóba, hogy elkezdje a tanúskodómunkát. Albán és olasz különleges úttörők ajánlották fel, hogy Koszovóba költöznek, és segítenek a 2 350 000 ott élő embernek. Most négy gyülekezet és hat tevékeny csoport összesen mintegy 130 hírnöke szolgálja itt Jehovát.
Prištinában 2003 tavaszán különleges kongresszusi napot tartottak 252 résztvevővel. Voltak közöttük albán, német, olasz, roma és szerb származású személyek is. A keresztelési beszéd végén az előadó feltett két kérdést. Hárman álltak, hogy igennel válaszoljanak: egy albán, egy roma és egy szerb jelölt.
Tapsvihar tört ki, miután a jelenlévők hallották a keresztelkedésre jelöltek egyszerre elhangzó válaszait: „va!”, „da!”, „po!” Ezután a három jelölt összeölelkezett. Megtalálták a megoldást a hazájukat sújtó, mélyen gyökerező etnikai problémákra.
[Térkép a 17. oldalon]
(A teljes beszerkesztett szöveget lásd a kiadványban.)
Földközi-tenger
OLASZORSZÁG
ALBÁNIA
GÖRÖGORSZÁG
[Kép a 18. oldalon]
A fiatal Tanúk utánozzák az idősebbek buzgalmát
[Kép a 18. oldalon]
Areti Pina hűségesen szolgált 1928-tól a haláláig, 1994-ig
[Kép a 19. oldalon]
Az első külföldi úttörőkből álló csoport, mely nyelvtanfolyamon vett részt
[Kép forrásának jelzése a 16. oldalon]
Sas: © Brian K. Wheeler/VIREO