Istennek vagy embereknek engedelmeskedsz?

„Mint uralkodónak, Istennek kell inkább engedelmeskednünk, semmint embereknek” (CSELEKEDETEK 5:29)

1. a) Mi a tanulmányunk kulcsidézete? b) Miért vették őrizetbe az apostolokat?

A ZSIDÓ legfelsőbb bíróság tagjai minden bizonnyal dühöngtek. A fogvatartottak eltűntek a börtönből! Ők Jézus Krisztusnak, annak az embernek az apostolai voltak, akit néhány héttel korábban a bíróság halálra ítélt. A bíróság most készen állt arra, hogy a legközelebbi követőivel is leszámoljon. De amikor az őrök elmentek értük, azt látták, hogy a celláik üresek, pedig az ajtók jól be lettek zárva. Az őrök hamarosan megtudták, hogy az apostolok a jeruzsálemi templomban vannak, és ugyanazt teszik, amiért korábban letartóztatták őket: félelem nélkül beszélnek az embereknek Jézus Krisztusról. Az őrök egyenesen a templomhoz siettek, újra őrizetbe vették az apostolokat, és elvitték őket a bíróságra (Cselekedetek 5:17–27).

2. Mit parancsolt egy angyal az apostoloknak?

² Az apostolokat egy angyal szabadította ki a börtönből. Vajon ez azért történt, hogy megóvja őket a további üldözéstől? Nem. Az volt a cél, hogy Jeruzsálem lakói hallják a Jézus Krisztusról szóló jó hírt. Az angyal azt az utasítást adta az apostoloknak, hogy ’továbbra is szólják a népnek ennek az életnek minden beszédét’ (Cselekedetek 5:19, 20). Ezért volt, hogy  amikor a templomi őrök a nyomukra akadtak, az apostolokat ennek a parancsnak az engedelmes teljesítése közben találták.

3—4. a) Hogyan reagált Péter és János, amikor arra utasították őket, hogy ne prédikáljanak többé? b) Hogyan válaszolt a többi apostol?

³ E kitartó prédikálók közül kettő, Péter és János apostol, már korábban is állt bíróság előtt, amire a főbíró, Kajafás József kemény szavakkal emlékeztette is őket. Ezt mondta nekik: „Határozottan megparancsoltuk nektek, hogy ne tanítsatok tovább [Jézus nevében], és íme, ti mégis betöltöttétek Jeruzsálemet a tanításotokkal” (Cselekedetek 5:28). Kajafásnak nem kellett volna meglepődnie azon, hogy Pétert és Jánost újra a bíróságon látja. Amikor első ízben utasították arra a két apostolt, hogy ne prédikáljanak többé, ők így válaszoltak: „Hogy igazságos-e az Isten szemében inkább rátok hallgatni, semmint az Istenre, ítéljétek meg magatok. Ám ami minket illet, nem hagyhatunk fel azzal, hogy beszéljünk azokról, amiket láttunk és hallottunk.” Az ókori Jeremiás prófétához hasonlóan Péter és János sem tarthatta vissza magát attól, hogy eleget tegyen a prédikálásra szóló megbízatásának (Cselekedetek 4:18–20; Jeremiás 20:9).

⁴ Most nemcsak Péternek és Jánosnak, hanem az összes apostolnak — köztük az újonnan kiválasztott Mátyásnak is — lehetősége nyílt, hogy színt valljon a bíróság előtt (Cselekedetek 1:21–26). Amikor felszólították őket, hogy hagyják abba a prédikálást, ők is bátran válaszoltak: „Mint uralkodónak, Istennek kell inkább engedelmeskednünk, semmint embereknek” (Cselekedetek 5:29).

Istennek vagy embereknek engedelmeskedjünk?

5—6. Miért nem hajtották végre az apostolok a bíróság határozatát?

⁵ Az apostolok törvénytisztelő emberek voltak, akik amúgy nem szegtek volna meg semmilyen bírósági végzést. Ám egyetlen embernek — akármekkora legyen is a hatalma — sincs joga arra utasítania egy másikat, hogy az áthágja Isten valamelyik parancsát. Jehova „a Legfelségesebb az egész föld felett” (Zsoltárok 83:18). Nemcsak hogy „az egész föld Bírája”, de a Legfőbb Törvényadó és az örökkévalóság Királya is egyben. Bármely bírósági határozat, amely megpróbálja felülbírálni Isten valamelyik parancsát, érvénytelen Isten szemszögéből nézve (1Mózes 18:25; Ézsaiás 33:22).

⁶ Ezt a tényt a legnagyobb jogi szakértők közül is többen elismerték. Például a jeles XVIII. századi angol jogász, William Blackstone azt írta, hogy egyetlen emberi törvénynek sem szabadna ellentmondania „a kinyilatkoztatás törvényének”, amely a Bibliában található. Így a szanhedrin túllépte a hatáskörét, amikor arra utasította az apostolokat, hogy hagyják abba a prédikálást. Az apostolok egyszerűen nem tehettek eleget ennek az előírásnak.

7. Miért bosszantotta a prédikálómunka a papi elöljárókat?

⁷ A papi elöljárókat bosszantotta, hogy az apostolok elszántan kitartottak a prédikálás folytatása mellett. A papság némelyik tagja, köztük Kajafás is, szadduceus volt, ők pedig nem hittek a feltámadásban (Cselekedetek 4:1, 2; 5:17). Az apostolok viszont váltig állították, hogy Jézus feltámadt a halottak közül. Továbbá némelyik papi elöljáró fáradságot nem kímélve igyekezett elnyerni a római hatóságok tetszését. Amikor Jézus tárgyalásán a papi elöljárók lehetőséget kaptak, hogy elfogadják őt királyuknak, olyan messzire mentek, hogy ezt kiáltották: „Nekünk nem királyunk van, hanem császárunk” (János 19:15). * Az apostolok nemcsak azt bizonygatták, hogy Jézus feltámadt, hanem azt is tanították, hogy Jézus nevén kívül „nincs más név az ég alatt, amely az emberek között adatott, amely által megmentést nyerhetünk” (Cselekedetek 2:36; 4:12). A papok féltek, hogy ha az emberek úgy kezdenek tekinteni a feltámasztott Jézusra, mint vezetőjükre, a rómaiak eljönnek, és  a zsidó elöljárók elveszítik ’helyüket is, nemzetüket is’ (János 11:48).

8. Milyen bölcs tanácsot adott Gamáliel a szanhedrinnek?

⁸ Jézus Krisztus apostolai nem sok jóra számíthattak. A szanhedrin bírái eltökélték magukban, hogy halálra adják őket (Cselekedetek 5:33). Az események azonban váratlan fordulatot vettek. Gamáliel, a törvény kiváló ismerője felállt, és arra intette társait, hogy ne cselekedjenek elhamarkodottan. Bölcsen megjegyezte: „ha emberektől van ez az elgondolás vagy ez a munka, meg fog bukni, de ha Istentől van, nem lesztek képesek megbuktatni őket.” Majd jelentőségteljesen hozzátette: „különben még esetleg olyanoknak találtattok, akik a valóságban Isten ellen harcolnak” (Cselekedetek 5:34, 38, 39).

9. Mi bizonyítja, hogy az apostolok munkája Istentől volt?

⁹ A bíróság meglepő módon elfogadta Gamáliel tanácsát. A szanhedrin tagjai „hívatták az apostolokat, megverették őket, aztán megparancsolták nekik, hogy ne beszéljenek többé Jézus nevében, és elengedték őket”. Ahelyett, hogy megijedtek volna, az apostolok elszántak voltak, hogy engedelmeskednek a prédikálásra szóló angyali felszólításnak. Így, miután kiszabadultak, „a templomban és házról házra mindennap szakadatlanul folytatták a tanítást és a jó hír hirdetését a Krisztusról, vagyis Jézusról” (Cselekedetek 5:40, 42). Jehova megáldotta az erőfeszítéseiket. Milyen mértékben? „Az Isten szava tovább növekedett, és a tanítványok száma igencsak sokasodott Jeruzsálemben.” Sőt, „a papoknak nagy sokasága kezdett engedelmeskedni a hitnek” (Cselekedetek 6:7). Milyen megalázó lehetett ez a papi elöljáróknak! A bizonyítékok egyre csak gyűltek: az apostolok munkája valóban Istentől volt!

Az Isten ellen harcolók nem lehetnek sikeresek

10. Emberi szemszögből nézve miért érezhette Kajafás biztosnak a pozícióját, de miért tette rosszul, hogy emberekben bízott?

¹⁰ Az első században a zsidó papi elöljárókat a római hatóságok nevezték ki. A gazdag Kajafás Józsefet Valerius Gratus helyezte a pozíciójába. Kajafás, aki sok elődjénél hosszabb ideig  töltötte be ezt a tisztséget, valószínűleg nem isteni gondoskodásnak, hanem kiváló diplomáciai készségének és Pilátushoz fűződő személyes barátságának tulajdonította ezt az eredményt. Bárhogy volt is, rosszul tette, hogy emberekbe vetette a bizalmát. Csupán három évvel azután, hogy az apostolok a szanhedrin előtt álltak, Kajafás kegyvesztetté vált, és a római hatóságok eltávolították őt a főpapi tisztségből.

11. Mi lett a sorsa Poncius Pilátusnak és a zsidó rendszernek, és milyen következtetést vonhatunk le ebből?

¹¹ Az az utasítás, hogy Kajafást fosszák meg a hivatalától, Pilátus közvetlen felettesétől, Lucius Vitelliustól jött, aki Szíria kormányzója volt. Kajafás közeli barátja, Pilátus ezt nem tudta megakadályozni. Sőt, csupán egy évvel Kajafás bukása után magát Pilátust is elmozdították a hivatalából, visszahívták Rómába, ahol elég súlyos vádakkal illették. Ami a császárban bízó zsidó vezetőket illeti, a rómaiak a ’helyüket is, nemzetüket is’ elvették. Ez i. sz. 70-ben történt, amikor a római seregek teljesen elpusztították Jeruzsálem városát a templommal és a szanhedrin tanácstermével együtt. Mennyire igaznak bizonyultak erre az esetre a zsoltáríró szavai: „Ne bízzatok az előkelőkben, se földi ember fiában, akinél nincsen megmentés” (János 11:48; Zsoltárok 146:3).

12. Hogyan bizonyítja Jézus esete, hogy a bölcsesség útja az Isten iránti engedelmesség?

¹² Ezzel ellentétben Isten kinevezte a feltámasztott Jézus Krisztust egy nagy szellemi templom Főpapjává. Nincs ember, aki ezt a kinevezést megváltoztathatná. Valójában Jézus „utódok nélkül viseli papságát” (Héberek 2:9; 7:17, 24; 9:11). Isten az élők és a halottak Bírájának is kinevezte Jézust (1Péter 4:5). Ebben a minőségében Jézus lesz az, aki eldönti, hogy Kajafás Józsefnek és Poncius Pilátusnak lesz-e bármennyi esélye is egy jövőbeni életre (Máté 23:33; Cselekedetek 24:15).

Félelem nélküli Királyság-hirdetők napjainkban

13. Napjainkban melyik munkáról derült ki, hogy emberektől van, és melyikről, hogy Istentől? Honnan tudjuk?

¹³ Miként az első században, napjainkban sincs hiány az ’Isten ellen harcolókból’ (Cselekedetek 5:39). Amikor például Németországban Jehova Tanúi megtagadták, hogy vezetőjükként üdvözöljék Adolf Hitlert, Hitler megfogadta, hogy kiirtja őket (Máté 23:10). Jól működő halálgépezete több mint elégségesnek látszott a feladat végrehajtásához. A náciknak sikerült is több ezer Tanút begyűjteniük, és koncentrációs táborba küldeniük. Néhány Tanút meg is öltek. De a náciknak nem sikerült megtörniük a Tanúk azon elhatározását, hogy kizárólag Istent imádják, és mint csoportot sem tudták felszámolni Isten szolgáit. Ezeknek a keresztényeknek a munkája nem emberektől, hanem Istentől volt, és Isten munkáját nem lehet megbuktatni. Most, hatvan évvel később, Hitler koncentrációs táborainak hűséges túlélői még mindig ’egész szívükkel, lelkükkel és elméjükkel’ szolgálják Jehovát, míg Hitlerre a náci pártjával együtt csak a szörnytettei miatt emlékezünk (Máté 22:37).

14. a) Hogyan igyekeznek az ellenkezők rágalmazni Isten szolgáit, és milyen eredménnyel? b) Fognak ezek az igyekezetek bármilyen maradandó kárt okozni Isten népének? (Héberek 13:5, 6).

¹⁴ A nácik próbálkozása óta mások is harcba szálltak Jehova és a népe ellen, ám ebből a csatából nem kerülhetnek ki győztesen. Számos európai országban akarták alattomos vallási és politikai elemek „veszélyes szektának” bélyegezni  Jehova Tanúit. Ez ugyanaz a vád, amellyel az első századi keresztényeket illették (Cselekedetek 28:22). A valóság azonban az, hogy az Emberi Jogok Európai Bírósága vallásnak, nem pedig szektának ismeri el Jehova Tanúit. Az ellenkezők ezt nyilván tudják. Mégis kitartanak amellett, hogy rágalmazzák a Tanúkat. Ennek a félrevezető propagandának az eredményeképpen néhány keresztényt elbocsátottak a munkahelyéről. Tanú-gyermekeket zaklattak az iskolában. Ijedt háztulajdonosok felmondták a szerződésüket, még olyan épületek esetében is, amelyeket a Tanúk már hosszú ideje használtak összejöveteli helyként. Néhányszor előfordult, hogy a kormányzati szervek egyesektől megtagadták az állampolgárságot, pusztán azért, mert Jehova Tanúi. Mindazonáltal a Tanúk tántoríthatatlanok.

15—16. Hogyan reagáltak Jehova Tanúi Franciaországban a keresztény munkájuk ellen irányuló erőfeszítésekre, és miért folytatják a prédikálást?

¹⁵ Franciaországban például az emberek általában ésszerűen gondolkodnak, és elfogulatlanok. Néhány ellenkező azonban olyan törvények hatályba helyezését szorgalmazta, melyeknek célja a Királyság-munka megbénítása. Hogyan reagáltak erre Jehova Tanúi? Olyan mértékben fokozták a szántóföldi tevékenységüket, mint még soha azelőtt. Ez kiemelkedő eredményekkel járt (Jakab 4:7). Mindössze hat hónap alatt a házi bibliatanulmányozások száma bámulatos módon 33 százalékkal növekedett! Az Ördög számára alighanem rendkívül bosszantó látni, amint az őszinte szívű emberek kedvezően reagálnak a jó hírre Franciaországban (Jelenések 12:17). Franciaországi keresztény hittársaink biztosak benne, hogy Ézsaiás próféta szavai igaznak fognak bizonyulni az esetükben: „Egyetlen ellened készült fegyver sem lesz sikeres, és minden nyelvet, amely perbe száll veled, elítélsz” (Ézsaiás 54:17).

¹⁶ Jehova Tanúi nem örülnek az üldözésnek. Viszont engedelmeskednek Isten parancsának, amely minden kereszténynek szól, ezért nem tehetik, és nem is fogják megtenni, hogy ne beszéljenek azokról, amiket hallottak. Igyekeznek jó állampolgárok lenni. Amikor azonban az emberi törvény összeütközésbe kerül Isten törvényével, uralkodóként Istennek kell inkább engedelmeskedniük.

Ne féljünk tőlük!

17. a) Miért nem kell félnünk az ellenségeinktől? b) Hogyan gondolkodjunk az üldözőinkről?

¹⁷ Ellenségeink helyzete meglehetősen ingatag. Isten ellen harcolnak. Ezért Jézus parancsával összhangban, ahelyett hogy félnénk tőlük, inkább imádkozunk azokért, akik üldöznek minket (Máté 5:44). Azért imádkozunk, hogy mindenkinek, aki a tárzuszi Saulhoz hasonlóan tudatlanságból ellenkezik Istennel, Jehova kegyesen nyissa meg a szemét az igazság előtt (2Korintusz 4:4). Saulból Pál lett, a keresztény apostol, aki sokat szenvedett napjai uralkodóitól. Ő mégis folyton arra emlékeztette hívőtársait, hogy „rendeljék alá magukat és engedelmeskedjenek a kormányzatoknak és a hatalmaknak mint uralkodóknak, minden jó cselekedetre készek legyenek, senkit se gyalázzanak [még a legádázabb üldözőiket sem], ne legyenek kötekedők, legyenek ésszerűek, teljes szelídséget mutatva ki minden ember iránt” (Titusz 3:1, 2). Jehova Tanúi Franciaországban és máshol is igyekeznek megfogadni ezt a tanácsot.

18. a) Milyen módokon szabadíthatja meg Jehova a népét? b) Mi lesz a dolgok végkimenetele?

¹⁸ Isten ezt mondta Jeremiás prófétának: „én veled vagyok, hogy megszabadítsalak” (Jeremiás 1:8). Hogyan szabadíthat meg minket  Jehova az üldözéstől napjainkban? Talán egy elfogulatlan bíró által, aki olyan, mint Gamáliel. De lehet, hogy gondoskodik róla, hogy egy korrupt vagy ellenséges érzületű hivatalnokot váratlanul felváltson egy ésszerűbben gondolkodó személy. Időnként azonban Jehova talán megengedi, hogy a népe elleni üldözés hosszabb ideig tartson (2Timóteusz 3:12). Ha Isten megengedi az üldözésünket, az erőt is mindig meg fogja adni annak elviseléséhez (1Korintusz 10:13). És bármit engedjen is meg Isten, a dolgok végkimenetele nem kétséges: Akik Isten népe ellen harcolnak, Isten ellen harcolnak. Az Isten ellen harcolók pedig nem győzhetnek.

19. Mi a 2006-os éviszöveg, és miért helyénvaló ez a választás?

¹⁹ Jézus azt mondta a tanítványainak, hogy nyomorúságra kell számítaniuk (János 16:33). Ennek fényében a Cselekedetek 5:29-ben feljegyzett szavak még sohasem voltak ennél időszerűbbek: „Mint uralkodónak, Istennek kell inkább engedelmeskednünk, semmint embereknek.” Emiatt esett a választás ezekre a felvillanyozó szavakra, hogy Jehova Tanúi 2006-os éviszövegeként szolgáljanak. Határozzuk hát el, hogy az elkövetkező évben, sőt, egy örökkévalóságon keresztül, mint uralkodónak, Istennek fogunk inkább engedelmeskedni, bármibe kerüljön is!

[Lábjegyzet]

Tudsz rá válaszolni?

• Milyen buzdító példát állítottak elénk az apostolok azzal, ahogyan szembenéztek az ellenségeskedéssel?

• Miért kell mindig inkább Istennek engedelmeskednünk, semmint embereknek?

• Ki ellen harcolnak valójában azok, akik ellenségeskednek velünk?

• Mire számíthatnak azok, akiknek üldözést kell elviselniük?

[Tanulmányozási kérdések]

[Oldalidézet a 23. oldalon]

A 2006-os éviszöveg a következő lesz: „Mint uralkodónak, Istennek kell inkább engedelmeskednünk, semmint embereknek” (Cselekedetek 5:29)

[Kép a 19. oldalon]

„Mint uralkodónak, Istennek kell inkább engedelmeskednünk, semmint embereknek”

[Kép a 21. oldalon]

Kajafás Isten helyett emberekben bízott