Ugrás a tartalomra

Ugrás a tartalomjegyzékre

Hogyan fogja legyőzni a jó a rosszat?

Hogyan fogja legyőzni a jó a rosszat?

Hogyan fogja legyőzni a jó a rosszat?

Dávid király jó ember volt. Mélységesen szerette Istent, vágyott az igazságosságra, és törődött az egyszerű emberekkel. Ám ez a jó király házasságtörést követett el egyik megbízható emberének a feleségével. Amikor megtudta, hogy teherbe ejtette Betsabét, elintézte, hogy megöljék annak férjét, majd feleségül vette a nőt, hogy eltitkolja bűneit (2Sámuel 11:1–27).

NEM vitás, hogy az emberek képesek sok jót tenni. Akkor minek tudható be, hogy annyi, de annyi gonoszságot művelnek? A Biblia rámutat a főbb okokra. Azt is feltárja, hogy Isten hogyan fogja egyszer s mindenkorra megszüntetni a gonoszságot Krisztus Jézus által.

Hajlunk a rosszra

Maga Dávid király állapította meg, hogy mi a gonosztettek egyik oka. Miután leleplezték bűneit, teljes mértékben vállalta a felelősséget a tetteiért, majd töredelmesen bevallotta: „Íme, vétekben születtem, úgy vajúdtak velem, és bűnben fogant engem anyám” (Zsoltárok 51:5). Isten soha nem akarta, hogy az anyák olyan gyermekeket foganjanak, akik bűnösök lesznek. De amikor Éva és Ádám az Isten elleni lázadást választotta, eljátszották azt a lehetőséget, hogy bűntelen gyermekeik legyenek (Róma 5:12). Amint egyre népesebb lett a tökéletlen emberi család, nyilvánvalóvá vált, hogy „az ember szívének hajlama már ifjúságától fogva rossz” (1Mózes 8:21).

Ha ez a rosszra való hajlam nincs kordában tartva, az ’paráznasághoz, ellenségeskedésekhez, viszálykodáshoz, féltékenységhez, haragkitörésekhez, perlekedésekhez, meghasonlásokhoz, szektákhoz, irigykedésekhez’ és egyéb romboló magatartásformákhoz vezet, melyeket a Biblia „a test cselekedetei” közé sorol (Galácia 5:19–21). Dávid király engedett a test gyengeségének, és paráznaságot követett el, ami viszálykodást szült (2Sámuel 12:1–12). Noha ellen tudott volna állni erkölcstelen hajlamának, ő nem mondott nemet a vágyainak, és az a folyamat játszódott le, amelyről Jakab tanítvány később így írt: „mindenki úgy van próbára téve, hogy a saját kívánsága vonzza és csábítja. Mikor aztán a kívánság megfogant, bűnt szül, a bűn pedig, mikor teljességre jut, halált hoz világra” (Jakab 1:14, 15).

Az előző cikkben említett tömegmészárlások, nemi erőszak és fosztogatás szélsőséges példák arra, hogy mi történik akkor, ha az emberek hagyják, hogy helytelen kívánságaik irányítsák a tetteiket.

A rossz dolgok táptalaja a tudatlanság

Pál apostol története egy másik okra világít rá, amely miatt az emberek gonoszságot művelnek. Élete végére Pál gyengéd és szeretetteljes ember hírében állt. Önzetlenül, fáradságot nem kímélve szolgálta keresztény testvéreit (1Tesszalonika 2:7–9). Korábban viszont, amikor még Saulként volt ismert, ’fenyegetéstől és gyilkosságtól lihegett’ a keresztények ellen (Cselekedetek 9:1, 2). Miért helyeselte és követte el maga is a korai keresztények elleni gaztetteket? „Mivelhogy tudatlan voltam” — mondja (1Timóteusz 1:13). Igen, azelőtt is volt Pálban „buzgalom Isten iránt, de nem pontos ismeret szerint” (Róma 10:2).

Pálhoz hasonlóan számos őszinte ember azért vesz részt gonoszságokban, mert nem ismeri pontosan Isten akaratát. Jézus például így figyelmeztette a követőit: „eljön az óra, amikor mindenki, aki megöl titeket, azt hiszi, hogy szent szolgálatot végzett az Istennek” (János 16:2). Jehova ma élő Tanúi a saját bőrükön tapasztalják, hogy ez így van. Sok országban üldözték, sőt megölték őket olyanok, akik Isten szolgáinak vallják magukat. Egyértelmű, hogy ez a fajta rossz irányba kifejtett buzgalom nem tetszik az igaz Istennek (1Tesszalonika 1:6).

Akitől elindult a rossz

Jézus megmondta, mi a legfőbb oka annak, hogy létezik a rossz. Ezt mondta a vallási vezetőknek, akik meg akarták ölni: „Ti a ti atyátoktól, az Ördögtől vagytok, és a ti atyátok kívánságait óhajtjátok tenni. Az emberölő volt kezdettől fogva” (János 8:44). Sátán volt az, aki önző okokból rávette Ádámot és Évát, hogy lázadjanak fel Isten ellen. Lázadásukkal megjelent a bűn és annak következményeként a halál, amely azóta minden embert érint.

Sátán gyilkos szándékai még nyilvánvalóbbá lettek abban, amit Jóbbal tett. Amikor Jehova megengedte Sátánnak, hogy próbára tegye Jób feddhetetlenségét, ő nem elégedett meg azzal, hogy elvette tőle a javait. Tíz gyermekének a halálát is előidézte (Jób 1:9–19). Az utóbbi évtizedekben az emberiség a saját tökéletlensége és tudatlansága miatt élte át a gonoszság nagymérvű növekedését, és amiatt is, hogy Sátán jobban beavatkozott az ügyeikbe. A Bibliából megtudhatjuk, hogy az Ördögöt „levetették . . . a földre, és az angyalait is levetették vele együtt”. Ugyanez a prófécia pontosan megjövendölte, hogy Sátán mozgásának korlátozása példátlan bajokat hoz a földre. Igaz, azt nem teheti meg, hogy gonosztettek elkövetésére kényszerítsen embereket, de rendkívül ügyesen „az egész lakott földet félrevezeti” (Jelenések 12:9, 12).

Meg fog szűnni a rosszra való hajlam

Csak akkor tűnhet el végleg az emberi társadalomból a gonoszság, ha megszűnik az ember veleszületett hajlama a rosszra, a pontos ismeret hiánya, valamint Sátán befolyása. Először beszéljünk arról, hogy miként tüntethető el az ember szívéből a bűnre való természetes hajlam.

Ezt egyetlen sebész, illetve emberek által előállított gyógyszer sem képes megvalósítani. Jehova Isten ellenben elkészítette az öröklött bűn és tökéletlenség ellenszerét mindazok számára, akik készek élni vele. János apostol azt írta, hogy „Jézusnak . . . a vére megtisztít minket minden bűntől” (1János 1:7). Amikor Jézus, a tökéletes ember önként felajánlotta az életét, „bűneinket maga vitte saját testében az oszlopra, hogy többé ne legyen közünk a bűnökhöz, és az igazságosságnak éljünk” (1Péter 2:24). Jézus áldozati halála semmivé teszi Ádám gonosztettének hatásait. Pál kijelentette, hogy Krisztus Jézus „megfelelő váltságul adta magát mindenkiért” (1Timóteusz 2:6). Krisztus halála tehát minden ember előtt megnyitotta az utat, hogy visszanyerje a tökéletességet, melyet Ádám elveszített.

De felmerülhet benned a kérdés, hogy ha Jézus halála mintegy 2000 évvel ezelőtt lehetővé tette a tökéletesség visszanyerését, akkor miért van még ma is gonoszság és halál. Ha választ kapunk erre a kérdésre, azzal szertefoszlik a gonoszság második oka, vagyis az, hogy az emberek nem ismerik Isten szándékát.

A pontos ismeret előmozdítja a jóságot

Ha egy őszinte személy pontosan megtudja, mit tesz jelenleg Jehova és Jézus a gonoszság eltörléséért, akkor nem fog akaratlanul szemet hunyni gonosztettek fölött, vagy ami még rosszabb lenne, nem válik olyanná, aki ’a valóságban Isten ellen harcol’ (Cselekedetek 5:38, 39). Jehova Isten kész megbocsátani olyan múltbeli bűnöket, melyeket tudatlanságban követett el valaki. Pál apostol az athéni hallgatósága előtt kijelentette: „Isten szemet hunyt az ilyen tudatlanság ideje felett, de most azt mondja az embereknek, hogy mindenhol mindnyájan tanúsítsanak megbánást. Kitűzött ugyanis egy napot, amelyen megítélni szándékozik a lakott földet igazságosságban egy férfi által, akit kinevezett, és minden embernek biztosítékot adott azáltal, hogy feltámasztotta őt a halottak közül” (Cselekedetek 17:30, 31).

Pál saját tapasztalatából tudta, hogy Jézus fel lett támasztva, hiszen maga a feltámasztott Jézus beszélt hozzá és akadályozta meg abban, hogy üldözze az első keresztényeket (Cselekedetek 9:3–7). Amint pontosan megismerte Isten szándékát, megváltozott és igazán jó ember lett, aki Krisztust utánozta (1Korintusz 11:1; Kolosszé 3:9, 10). Ezenkívül buzgón prédikálta „a királyságnak ezt a jó hírét” (Máté 24:14). Jézus a halála és feltámadása óta eltelt közel 2000 év alatt kiválasztotta az emberek közül azokat, akik Pálhoz hasonlóan együtt fognak vele uralkodni a Királyságában (Jelenések 5:9, 10).

Jehova Tanúi több mint száz éve buzgón hajtják végre a Jézustól kapott következő megbízást: „Menjetek hát, és tegyetek tanítvánnyá minden nemzetből való embereket, kereszteljétek meg őket az Atyának, a Fiúnak és a szent szellemnek nevében, és tanítsátok meg őket arra, hogy megtartsák mindazt, amit parancsoltam nektek” (Máté 28:19, 20). Azok, akik kedvezően reagálnak erre az üzenetre, reménykedhetnek benne, hogy örökké fognak élni a földön Krisztus égi kormányzatának irányítása alatt. Jézus megmondta: „Az pedig az örök élet, hogy ismeretet szerezzenek rólad, az egyedüli igaz Istenről, és arról, akit elküldtél, Jézus Krisztusról” (János 17:3). Az, hogy valaki segít másoknak megszerezni ezt az ismeretet, a legjobb, amit értük tehet.

Akik elfogadják a Királyság jó hírét, olyan tulajdonságokat mutatnak ki, mint a „szeretet, öröm, béke, hosszútűrés, kedvesség, jóság, hit, szelídség, önuralom”, bármilyen nagy gonoszság veszi is körül őket (Galácia 5:22, 23). Jézust utánozva ’senkinek sem viszonozzák rosszal a rosszat’ (Róma 12:17). Saját környezetükben igyekeznek ’mindig a jóval legyőzni a rosszat’ (Róma 12:21; Máté 5:44).

Végső győzelem a rossz felett

Az emberek egymagukban sohasem lesznek képesek legyőzni a rossz fő támogatóját, Sátánt, az Ördögöt. Jehova azonban hamarosan felhasználja Jézust arra, hogy összezúzza Sátán fejét (1Mózes 3:15; Róma 16:20). Ezenkívül arra utasítja majd Krisztus Jézust, hogy ’zúzza szét és semmisítse meg’ az összes politikai rendszert, amelyeknek a nagy része rengeteg gaztettet hajtott végre a történelem folyamán (Dániel 2:44; Prédikátor 8:9). Az elkövetkező ítéletnapon mindazok, akik „nem engedelmeskednek a Jézusról, a mi Urunkról szóló jó hírnek . . . el fogják szenvedni az örök pusztulás bírói büntetését” (2Tesszalonika 1:8, 9; Sofóniás 1:14–18).

Miután Sátán és támogatói el lesznek téve az útból, Jézus az égből segítséget nyújt majd a túlélőknek, hogy helyreállítsák az eredeti állapotokat a földön. Krisztus továbbá feltámasztja mindazokat, akik méltók rá, hogy a helyreállított földön éljenek (Lukács 23:32, 39–43; János 5:26–29). Ezzel jóváteszi az emberek által elszenvedett gonoszság hatásainak egy részét.

Jehova nem kényszeríti arra az embereket, hogy engedelmeskedjenek a Jézusról szóló jó hírnek. Mindamellett lehetőséget ad nekik arra, hogy megszerezzék az ismeretet, mely élethez vezet. Létfontosságú, hogy most élj ezzel a lehetőséggel! (Sofóniás 2:2, 3). Így megtudhatod, hogyan viselheted el a gonoszságot, mely most még beárnyékolja a mindennapjaidat. És tanúja lehetsz annak, amint Krisztus végleg legyőzi a rosszat (Jelenések 19:11–16; 20:1–3, 10; 21:3, 4).

[Kép az 5. oldalon]

Saul azért helyeselt gaztetteket, mert nem volt pontos ismerete

[Kép a 7. oldalon]

Az, hogy valaki segít másoknak pontos ismeretet szerezni Istenről, a legjobb, amit értük tehet