Ugrás a tartalomra

Ugrás a tartalomjegyzékre

Nyolc gyereket neveltem fel Jehova útjain

Nyolc gyereket neveltem fel Jehova útjain

Élettörténet

Nyolc gyereket neveltem fel Jehova útjain

JOYCELYN VALENTINE ELMONDÁSA ALAPJÁN

A férjem 1989-ben külföldre ment dolgozni. Megígérte, hogy küld haza pénzt, hogy gondoskodni tudjak nyolc gyerekemről. Teltek-múltak a hetek, és én semmit sem hallottam felőle. Több hónap múltán még mindig nem kaptam hírt róla. Azzal nyugtatgattam magam, hogy amint jól állnak a dolgai, hazajön.

VÉGÜL teljesen kétségbeestem, mivel nem tudtam eltartani a családomat. Álmatlanul töltött éjszakák hosszú során át hitetlenkedve kérdeztem magamtól: „Hogy tehet ilyet a családjával?” Végül belenyugodtam a szomorú valóságba, hogy a férjem elhagyott minket. Máig sem tért vissza hozzánk, 16 év elteltével. Magamra maradtam a gyereknevelésben. Ez bizony embert próbáló feladat volt, de nagy volt az örömöm azt látva, hogy a gyerekeim elfogadják Jehova útjait. De mielőtt arról mesélnék, hogyan boldogult a családunk, hadd mondjak pár szót a gyerekkoromról.

Keresem a Biblia útmutatását

1938-ban születtem a Karib-szigetekhez tartozó Jamaicán. Noha az édesapám egyetlen egyháznak sem volt tagja, istenfélő embernek tartotta magát. Esténként gyakran megkért, hogy olvassak fel neki a Zsoltárok könyvéből. Kis idő múlva már sok zsoltárt fejből is el tudtam mondani. Édesanyám egy helyi egyházhoz tartozott, és olykor elvitt magával az istentiszteletekre.

Ott azt hallottuk, hogy Isten a jókat felviszi a mennybe, a gonoszokat pedig örökké a tüzes pokolban kínozza. Az is elhangzott, hogy Jézus az Isten, és hogy szereti a gyerekeket. Meglehetősen zavaros kép alakult ki bennem Istenről, és félni kezdtem tőle. Nem értettem, hogyan kínozhat a tűzben embereket, ha egyszer szeret minket.

Mivel a tüzes pokol sokat járt az eszemben, rémálmok gyötörtek. Később beiratkoztam a Hetednapot Ünneplő Adventista Egyház bibliai levelező tanfolyamára. Ők azt tanították, hogy a gonoszok nem kínoztatnak örökké, hanem hamuvá égnek a lángok között. Ez ésszerűbbnek tűnt, ezért látogatni kezdtem az összejöveteleiket. De az ő tanításaikat is zavarosnak éreztem, és az ott tanultak nem igazították ki az erkölcsről alkotott téves nézeteimet.

Akkoriban az emberek többsége helytelenítette a paráznaságot. Én ellenben sok társammal együtt úgy gondoltam, hogy csak azok paráznák, akik több partnerrel folytatnak viszonyt. Ha tehát egy férfi és egy nő, akik nem kötöttek házasságot, csak egymással élnek nemi életet, azzal nem vétkeznek (1Korintusz 6:9, 10; Héberek 13:4). Nagyrészt ez volt az oka, hogy hat gyerekem született házasságon kívül.

Szellemileg előrelépek

1965-ben Vaslyn Goodison és Ethel Chambers a közeli Bathba költözött. Úttörők voltak (így nevezik a teljes idejű szolgákat Jehova Tanúinál), és egy nap beszéltek az édesapámmal. Ő beleegyezett a házi bibliatanulmányozásba. Amikor otthon voltam, velem is beszélgettek. Bár mélységes gyanakvással tekintettem Jehova Tanúira, elhatároztam, hogy tanulmányozom velük a Bibliát, és bebizonyítom, hogy tévednek.

Rengeteg kérdést tettem fel a tanulmányozás alatt, és a Tanúk mindre a Bibliából válaszoltak. Megmutatták nekem, hogy a halottak öntudatlanok, és nem szenvednek a pokolban (Prédikátor 9:5, 10). Megismertem azt a reménységet is, hogy örökké élhetünk a paradicsomi földön (Zsoltárok 37:11, 29; Jelenések 21:3, 4). Az édesapám abbahagyta a bibliatanulmányozást, én azonban járni kezdtem Jehova Tanúi helyi gyülekezetének az összejöveteleire. Az összejöveteleken, melyeket békésen és rendezetten vezettek le, még többet tudtam meg Jehováról. Elmentem a körzet- és kerületkongresszusokra is, melyeket a Tanúk szerveztek nagyobb létszámú hallgatóság számára. A Biblia tanításait hallva erősen vágyni kezdtem rá, hogy elfogadható módon imádjam Jehovát. De volt előttem egy akadály.

Akkoriban csak együtt éltem a férfival, aki hat gyerekem közül háromnak az apja volt. A Bibliából megtudtam, hogy Isten elítéli a házasságon kívüli nemi kapcsolatot, és bántani kezdett a lelkiismeretem (Példabeszédek 5:15–20; Galácia 5:19). Ahogy egyre jobban megszerettem az igazságot, összhangba kívántam hozni az életemet Isten törvényével. Végül döntöttem. Megmondtam az élettársamnak, hogy vagy összeházasodunk, vagy szakítunk. Bár ő nem osztotta a nézeteimet, hivatalosan házasságot kötöttünk 1970. augusztus 15-én, öt évvel azután, hogy először beszélgettem a Tanúkkal. 1970 decemberében megkeresztelkedtem, jelképezve ezzel, hogy átadtam magam Jehovának.

Soha nem felejtem el azt a napot, amikor először vettem részt a prédikálómunkában. Izgultam, és nem tudtam, hogyan kezdjek bibliai témáról beszélgetni másokkal. Még meg is könnyebbültem, amikor az első házigazda gyorsan lezárta a beszélgetésünket. Aztán feloldódott bennem a feszültség. A nap végére boldog voltam, hogy több emberrel is el tudtam röviden beszélgetni a Bibliáról, és átadhattam nekik néhány bibliai témájú kiadványt.

Odafigyelek a családom szellemiségére

1977-ben megszületett a nyolcadik gyerekem. Eltökéltem magamban, hogy mindent meg fogok tenni azért, hogy a családomat hozzásegítsem Jehova szolgálatához (Józsué 24:15). Ezért törekedtem rá, hogy rendszeresen tartsunk családi bibliatanulmányozást. Néha annyira kimerült voltam, hogy elaludtam, mialatt az egyik gyerek felolvasta a bekezdést, és a gyerekeknek kellett felébreszteniük. A fizikai fáradtság azonban soha nem tartott vissza minket attól, hogy tanulmányozzuk a Bibliát családi körben.

Ezenkívül nagyon sokat imádkoztam a gyerekekkel. Amikor már elég nagyok voltak, megtanítottam őket arra, hogy maguk is imádkozzanak Jehovához. Lefekvés előtt mindegyiküknek külön-külön kellett imádkozniuk. A kisebbekkel, akik még nem tudták ezt megtenni, én mondtam imát.

A férjem először nem örült neki, hogy elviszem a gyerekeket az összejövetelekre. De amikor arra gondolt, hogy különben neki kellene vigyáznia rájuk, amíg odavagyok, csökkent az ellenállása. Esténként szívesen meglátogatta a barátait, és nemigen volt ínyére, hogy nyolc gyerek kísérje el! Később még segített is elkészülni a gyerekeknek, amikor a Királyság-terembe indultunk.

A gyerekek hamar megszokták, hogy minden összejövetelen részt veszünk, és a nyilvános szolgálatba is elmegyünk. A nyári szünidőben gyakran prédikáltak a gyülekezet úttörőivel, vagyis a teljes idejű szolgákkal. Ennek köszönhetően őszintén megszerették a gyülekezetet és a prédikálómunkát (Máté 24:14).

Próbák jönnek

A férjem ki-kijárt külföldre dolgozni, hogy javítson a családunk anyagi helyzetén. Hosszabb időkre is elment, de rendszeresen hazajött. 1989-ben azonban nem tért vissza. Ahogy már említettem, ez nagyon lesújtott. Éjszakákon át csak sírtam, és buzgón imádkoztam Jehovához vigaszért és kitartásért. Éreztem, hogy meghallgat. Az Ézsaiás 54:4, az 1Korintusz 7:15 és más bibliaversek belső békét adtak, és erőt öntöttek belém, hogy folytassam az életemet. A keresztény gyülekezethez tartozó rokonaim és testvéreim ugyancsak támogattak érzelmileg és anyagilag. Annyira hálás vagyok Jehovának és népének a segítségükért!

Más próbáink is voltak. Az egyik lányomat eltávolították a gyülekezetből a Szentírásba ütköző viselkedése miatt. Minden gyerekemet szívből szeretem, de első a Jehova iránti lojalitásom. Így abban az időben a többi gyerekemmel együtt szigorúan ragaszkodtunk a Biblia útmutatásához azt illetően, hogy miként kell viselkedni a kiközösítettekkel (1Korintusz 5:11, 13). Olyanok, akik nem értették az álláspontunkat, sokat bántottak minket ezért. De miután a lányom vissza lett fogadva a gyülekezetbe, a férje elmondta, hogy nagy hatással volt rá, hogy szilárdan kiálltunk a bibliai alapelvek mellett. Most ő is Jehovát szolgálja a családjával.

Anyagi gondok

Amikor a férjem elhagyott minket, nem volt állandó jövedelmem, és többé ő sem küldött nekünk pénzt. Akkor megtanultuk, hogy be kell érnünk egy egyszerű életformával, és értékesebbnek kell tartanunk a szellemi gazdagságot az anyagias törekvéseknél. A gyerekek megtanulták szeretni és segíteni egymást, és ezáltal közelebb kerültek egymáshoz. Amikor a nagyobbak már munkába álltak, önként támogatták kisebb testvéreiket. A legidősebb lányom, Marseree segített legfiatalabb húgának, Nicole-nak, hogy befejezhesse középiskolai tanulmányait. Közben nekem volt egy kis élelmiszerüzletem. A szerény bevételből fedeztem a költségeink egy részét.

Jehova soha nem hagyott cserben minket. Egyszer elmondtam egy testvérnőnek, hogy nem tudunk elmenni a kerületkongresszusra, mert nincs rá pénzünk. Így felelt: „Val testvérnő, ha bejelentenek egy kongresszust, kezdj el csomagolni! Jehova gondoskodni fog rólatok.” Megfogadtam a tanácsát. Jehova csakugyan gondot viselt ránk, és ezt azóta is érezzük. A családunk egyetlen kongresszusról sem hiányzott anyagi okokból.

1988-ban a Gilbert hurrikán végigsöpört Jamaicán, és mi biztonságos helyre menekültünk a házunkból. Egy szélcsendes időszakban a fiammal elhagytuk a menedékhelyet, hogy megnézzük a házunk maradványait. A romok között keresgélve megláttam valamit, amit meg akartam menteni. Hirtelen újra hallani lehetett a szél süvöltését, de nekem még mindig a kezemben volt a féltett kincsem. „Anya, tedd le a tévét! Csak nem vagy Lót felesége?” (Lukács 17:31, 32). A fiam szavai észhez térítettek. Otthagytam az elázott készüléket, és mindketten menekültünk.

Most is beleborzongok, ha eszembe jut, hogy egy tévékészülék miatt kockáztattam az életemet. De jólesik arra gondolni, hogy a fiam megjegyzése szellemi éberségre vallott. A keresztény gyülekezetben kapott bibliai oktatásnak köszönhetően a segítségemre tudott lenni abban, hogy elkerüljem a súlyos fizikai és talán szellemi sérülést.

A hurrikán tönkretette az otthonunkat és a javainkat. Nagyon levertek voltunk. De aztán megjöttek keresztény testvéreink. Arra buzdítottak, hogy a veszteségünket Jehovába vetett bizalommal próbáljuk feldolgozni, és maradjunk tevékenyek a szolgálatban. Segítettek újra felépíteni a házunkat. Mélyen meghatott bennünket a jamaicai és külföldi önkéntes Tanúk szeretetteljes és önfeláldozó munkája.

Jehova az első

Melaine, a második legidősebb gyerekem az iskola befejezése után úttörő lett. Később elfogadta a meghívást, hogy egy másik gyülekezetben szolgáljon úttörőként, így ott kellett hagynia a munkahelyét. Bár olyan jól keresett, hogy szépen tudott minket támogatni, bíztunk benne, hogy Jehova gondoskodik majd rólunk, ha mind első helyre tesszük a Királyság-érdekeket (Máté 6:33). Idővel a fiamat, Ewant is meghívták, hogy legyen úttörő. Ő is hozzájárult a család kiadásainak fedezéséhez, mégis arra buzdítottuk, hogy fogadja el a meghívást, és Jehova áldását kívántuk neki. Soha nem akartam lebeszélni a gyerekeket arról, hogy kiterjesszék a Királyság-szolgálatukat, és mi, akik otthon maradtunk, sohasem szűkölködtünk. Sőt, több örömünk lett, és alkalomadtán még segíteni is tudtunk olyanoknak, akik szükséget szenvedtek.

Örömmel látom, hogy a gyerekeim „az igazságban járnak” (3János 4). Az egyik lányom, Melaine elkíséri az utazószolgálatban a férjét, aki körzetfelvigyázó. Andrea lányom a férjével különleges úttörőként szolgál, és amikor a férje körzetfelvigyázó-helyettesként gyülekezeteket látogat, ő is vele tart. Ewan fiam vénként szolgál a gyülekezetében, és a feleségével együtt különleges úttörő. Ava-Gay lányom Jehova Tanúi jamaicai fiókhivatalában dolgozik a férjével. Jennifer, Genieve és Nicole a gyülekezetük tevékeny tagjai férjükkel és gyerekeikkel együtt. Marseree még itthon lakik velem, és a Port Morant-i Gyülekezetbe járunk. Nagy áldásnak tartom, hogy mind a nyolc gyerekem kitartott Jehova imádatában.

Ahogy múlik felettem az idő, egyre betegesebb leszek. Most ízületi gyulladás kínoz, de még mindig örömmel szolgálok úttörőként. Mivel nehézzé vált a gyaloglás a dombos vidéken, ahol élünk, megerőltető volt a szolgálat. Kipróbáltam a biciklizést, és az jobban ment, mint a gyaloglás. Vásároltam hát egy használt kerékpárt, és most azzal közlekedek. A gyerekeimet eleinte letörte, hogy ízületi gyulladásban szenvedő édesanyjukat biciklizni látják, de azért örültek neki, hogy teljesül a szívem vágya, és folytatom a prédikálást.

Nagy örömmel tölt el, amikor látom, hogy olyanok, akikkel tanulmányozok, elfogadják a Biblia igazságát. Folyton azt kérem Jehovától, hogy segítsen a családom minden tagjának, hogy hűségesek maradhassunk hozzá most, a vég idején, és örökké. Dicsérem Jehovát, az ’Ima Meghallgatóját’, hiszen neki köszönhetem, hogy sikerült az ő útjain felnevelnem nyolc gyerekemet (Zsoltárok 65:2).

[Kép a 10. oldalon]

A gyerekeim, a házastársaik és az unokáim körében

[Kép a 12. oldalon]

Most kerékpárral végzem a szolgálatot